IDŐVONAL : 2013. AZ ÚJ FÖLD ELSŐ ÉVE Nyomtatás
Írta: Administrator   
2014. március 12. szerda, 14:26


2013. AZ ÚJ FÖLD ELSŐ ÉVE

összefoglaló

A FELEMELKEDÉS 3 FÁZISA/KRYON

ELSÓ FÁZIS: 1987-1999

MÁSODIK FÁZIS: 2000-2012

HARMADIK FÁZIS: 2013-2025

2012 UTÁN  - MÁTÉ

Fénylények szerte ebben az univerzumban tisztelegnek a tízezer lélek előtt, akik beleegyeztek, hogy részt vesznek sok tragikus helyzetben, amelyek felbolydítják a nemzeteket, hogy merész lépéseket tegyenek azon a két területen, és minden más területen is, ahol a változásra oly égető szükség van. Azok a lelkek, akik elfogadták azokat a rendkívül kemény küldetéseket feltétel nélküli szeretettel tették meg azt, és előre léptek a lélek fejlődésének útján.

Pontosan úgy, ahogy ti, mi is azt kívánjuk, hogy minden szükséges dolog történjék meg egy éjszaka alatt. Az sok tárgyalásba, értekezésbe fog telni, mielőtt minden szív és elme összhangba kerül. Az Aranykor mester tervezői tudták, hogy ez nem tudja másként átalakítani világotokat, csak lépésről lépésre, és a lélek szintjén mindenki más is tudja ezt a Földön.

Még földönkívüli segítséggel is, egy harmadik sűrűségű civilizációnak egy békés nemzetekké való fejlődése, amelyek harmóniában élnek a természettel, egy átalakulási folyamat. Minden üzenetünk nyomán és az olvasóknak válaszolva, akik megkérdezték ezt, ugyanaz volt a válasz - a változások fokozatosan fognak eljönni.

A következő szemelvény egy 2007.június 2-i üzenet, amelyet nemrég küldött email-ben az anyámnak egy új olvasó, aki „csak éppen meglátta ezt.” Ő azt is írta, hogy ennek az információnak több üzenetben kellene benne lennie, nem kellene elvárnunk azt, hogy az emberek emlékezzenek arra, hogy mi volt a régi üzenetekben.

"2012 a végét jelenti-e a Föld felemelkedésének és minden átalakulási fázisnak az Aranykorba menet?"

Minden sötétség át fog alakulni, és a Föld és az egyének egyensúlya valóra válik, de az nem helytálló, hogy 2012 után minden megvalósul, ami addig az ideig változatlan maradt. Emlékezzetek, hogy az egyedüli állandó tényező az univerzumban: a VÁLTOZÁS. A spirituális és intellektuális fejlődés, és a technológiai haladás folytatódni fog - ti sem akarnátok azt semmilyen más módon!

Szeretett Földön élő családunk, soha nem számítottunk arra, hogy emlékezzetek minden információra, melyeket felajánlottunk nektek! Nemcsak, hogy napjaitok tele vannak kötelességek széles skálájával, melyekre gondolnotok kell, de a lineáris idő is gyorsabban és gyorsabban múlik. Ennek okán ismételtük meg oly gyakran, hogy mi az, ami számotokra lényeges tudnivaló, és az tartalmazta azt is, hogy az Aranykor dicsősége nincs mind a küszöbön, és hogy az egyik nap nem fog majd drámaian különbözni az azelőtti és a rá következő naptól.

Azért, hogy elkerüljük a félreértelmezés bármilyen lehetőségét, mi azt mondjuk, hogy pontosabb lett volna úgy fogalmaznunk, hogy „az elért egyensúly” abban a 2007-es üzenetben. Annak ellenére, hogy a korábbi anyag a harmadik sűrűségű feltételek összefüggésében volt, mi pontosíthattuk volna azt úgy, hogy az egyensúly meg fog valósulni azért, hogy a Föld és annak lakói kiemelkedhessenek a harmadik sűrűségből. Az univerzum mikrokozmoszaként, amely mindig kiegyensúlyozó rezgésmódban van, ti is folytatni fogjátok a kiegyensúlyozódást, ahogy spirituális és éber tudatosságotok folyamatosan kiterjed.

Ami várt rátok az Aranykor küszöbén, az az energia hullám hatása volt a decemberi napforduló alatt, amely átalakította a sötétség utolsó maradványait fénnyé. Ez az új fény bőség növeli a lendületet a Föld potenciális energia mezejében a csodák megvalósulása felé, amelyeket ti és univerzális családotok együtt fogtok megteremteni a Föld utazása során a negyedik sűrűségbe, és azután tovább annak ötödik dimenziós úti célja felé.

Mi nem tudjuk, hogy milyen hosszú ideig fog tartani mielőtt a Föld örömtelien ismét hazatér oda, ahonnan a bolygó és annak lelke, Gaia származik. Ezt logikus megkérdezni, mivel mi tudtuk mikor fogja a bolygó elhagyni a harmadik sűrűséget, miért nem tudjuk, mikor fogja elérni az úti célját?

A Föld felemelkedése eddig a pontig előre meg volt határozva, hogy ő elérhesse azt a keskeny mennyei ablakot, mikor a bolygó béli kiegyenlítődés lehetővé teszi számára a negyedik sűrűségbe való belépést. Most, hogy ő ebben a sűrűségben van, ahol a sötétség nem zaklathatja őt annak negativitásával, az útja innentől fogva egy biztonságos kikötőn belül van, hogy úgy mondjam, ahol, nincsenek idő megszorítások.

Csak úgy, mint korábban- mindig!- az ő lakóinak utazásai az egyének választásaitól függenek, melyeket ők egyénileg megtesznek, és a felhalmozódó választások fogják létrehozni a kollektív tudatosságot. Tehát, a ti gondolataitok, szenvedélyes érzéseitek és tetteitek azok, amelyek meg fogják határozni a Föld haladásának ütemét mostantól fogva. Akár boldogan dúdolja végig a negyedik sűrűséget, vagy szárnyal, mint a sas, Gaia ujjong, felemelkedésének kivételesen nehéz része véget ért.

Ti is ujjonghattok - állhatatos kitartásotok a fényben felmérhetetlen mértékben járult hozzá ehhez a kitűnő teljesítményhez. Habár a lineáris időben folytatni fogjátok a fejlődést azon célotok felé, hogy egy szerető, harmonikus és egészséges világot teremtsetek meg mindenki számára bőséget nyújtva, az átmenetben már győzedelmesek vagytok. Amikor teljes megértésetek lesz arról, hogy mennyire különleges ez a teljesítmény, tudni fogjátok, hogy ha valaha lelkek ki tudnák jelenteni, hogy ez jól elvégzett munka volt, azok ti vagytok, fénymunkások!

http://galacticchannelings.com/magyar/matthew19-01-13.html

2013.

  • a krisztusi tudatosság energiája, a 33 energiáját hordozza
  • ez egy isteni energia, amit mint egy magot beemelhetünk az életünkbe
  • a 11:11 és az azt követő 12:12 energiának egyesülése = 33, a 3 -3: Dimenzió két arca. A kettőspont a megosztottság.
  • az 1 és 2 energiája, elkülönülés nélkül (kettőspont nélkül)
  • 2012 a régi energia utolsó éve, 2013=33, krisztusi tudatosság
  • szükség van a régi energia elengedésére

(Tóbiás:1:9.)

2013: az őrjöngő Nap éve

http://index.hu/tudomany/2012/03/26/2013_az_orjongo_nap_eve/

 

2013.

HATALMAS NAPKITÖRÉS BÉNÍTJA MEG A FÖLDET 2013-BAN

Megosztás:       ..Már három év sincs a várható katasztrófa bekövetkeztéig, ami az előrejelzések szerint megbénítja a műholdas kommunikációt, "kiüti" a villamosenergia-szolgáltatásokat, az elektromos hálózatokat világszerte - írja az erdon.ro-t idézve a delmagyar.hu. .

Megbéníthatja a légi közlekedést és összességében életünk majd minden területére kihatással lehet a kialakuló geomágneses vihar. A 2013-ban várható napkitörés ereje száz hidrogénbomba erejével érhet fel, s a tudósok egyelőre nem tudják mennyire lesznek súlyosak a következmények. A kialakult kaotikus helyzet órákig tarthat, de akár napokon át is, sőt egy, a témában tartott tegnapi konferencián elhangzott: fel kell készülni egy hónapokig tartó állapotra is - írja az erdon.ro.

 

"A modern társadalmak technológiai függősségben élnek, amik nagyon sérülékenyek, s egy ilyen súlyos esemény akár a nullával teheti egyelővé a világ kommunikációs rendszereit." - hangzott el a konferencián. A szakértők Washingtonban megtartott megbeszélésén arra keresték a választ, hogy miként védjék meg a Földet a 2013-ban bekövetkező eseményektől. "Nem tudjuk még, hogy mire számítsunk, de fel kell készülni, hogy kisebb legyen a csapás" - hangzott el az eseményen.

 

Kijelentették: az ilyen féle "támadások" ellen időben biztonságos üzemmódba kell állítani a műholdakat, és a magasfeszültségű vezetékeket megóvva a túlterhelés miatti kisüléstől, talán így csökkenthetők a károk.

http://www.168ora.hu/tudas/hatalmas-napkitores-benitja-meg-a-foldet-2013-ban-62043.html

2010.09.23

2013-TÓL

2013-tól a Föld utazását Térben és Időben, két testület, a Felébredt és Felemelkedett lények csoportja fogja irányítani. Az Új Föld Véneinek Tanácsa és a Föld Őrzőinek Tanácsa. Ezekben az időkben a Földet valójában, mint Kék Csillag, vagy Kék Vizes Csillag néven fogják ismerni, amely a Solaris Tűz Csillag (Nap) egyik társa. És ezek a változások egy új felismerést visznek be a világotokról, és szerepetekről a Naprendszerben és a Galaxistokban.

 

Így ebben az időben két testület, a Vének Tanácsa és a Föld Őrzőinek Tanácsa lesznek azok, akik magukra vállalják, hogy igazgatják a felemelkedési folyamatot és kiképeznek olyan egyéneket, akik megújult felelősséggel vállalkoznak arra, hogy az Új Víz Csillag (Föld) állampolgáraként, társteremtői lesznek a Szoláris és Galaktikus Tanácsok fénylényeinek, és együtt irányítják az Arany Rózsa Galaxis (a felemelkedett Tejút Galaxis neve) átalakulását az Isteni Tudatosság Kozmikus Evolúciója szerinti új jövőbeli szerepébe, a Szereteten és Együttérzésen keresztül.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=356:a-feny-tanacsai-es-a-multi-dimenzionalis-uj-foeld-megjelenese-teljes-kivonat&catid=48:2012&Itemid=77

 

 

2013-TÓL-FÖLD GALAXISOK TALÁLKOZÓHELYE

a Föld egy példamutató bolygó lesz. Mit értesz "példamutató" bolygó alatt?

A kezdetektől fogva a Földanyát nagy megjövendölt végzettel áldották meg. Ez az isteni végzet mely az Arkangyalok által lett megjövendölve az volt, hogy a Földnek egy napon egy hatalmas galaktikus civilizációja lehet.

Ez a jövőbeli galaktikus társadalom egy olyan isteni társadalom lenne, ami véget vetne a galaktikus háborúknak, és létrehozná az állandó galaktikus békét és egységet. Ez a galaktikus társadalom sok lélekből állna, hatalmas Lényekből a Tejút Galaxis minden részéről. Összejönnének és keresztülhaladnának egy nagy genetikai kísérlet végső színpadain. Az ő sikerük jelölné egy új kor felemelkedését a galaxisunkban.

A Földbolygó és ez a naprendszer ennek következtében egy találkozóhellyé válik a teljes galaxis számára. A Föld galaktikus társadalma egy minőségi példává válna arra, hogy a galaktikus civilizáció hogyan szolgálja a Teremtő isteni törvényeit. A Földanya és az ő szent gyermekei tanítanák a sok más csillagnemzedéket arról, hogyan a legjobb alkalmazni az Univerzum isteni törvényeit. A Föld egy hatalmas találkozóhellyé és kereskedelmi központtá válna mindenfajta innovatív árucikk kicserélésére. Ez az oka annak, hogy valóban egy "példamutató" bolygóvá válik.

A Tejút Galaxis esetében, ennek a szent és isteni Fénynek a lehorgonyzási pontja a Sirius csillagrendszer. Ez itt van a Sirius B naprendszerben, mely a Kilencek Tanácsának és Lord Siraya-nak a hatalmas Orákulum Templomában helyezkedik el.

A Föld nagyszerű végzete a Sirius csillagrendszerhez való csatlakozás a 8 Eb évében (i.sz. 2013) és összhangba kerülni Lord Siraya és a Nagy Kék Fény ott felépített Nagy Orákulum Templomával.

(GFKV)

2013 – SOLARA ELŐREJELZÉSE

 

2013 a drámai fordulat az Egység felé. A dualitás végső kétségbeesése sok drámát fog létrehozni, amely események felrázzák az emberiség figyelmét. A Földanya előkészül egy nagy tisztulásra. Az energiák túláradón mindent felülállóan erősek lesznek, minden képzeletet felülmúlóan az Igaz Szív, Szeretet és Egység világába vezetnek el. 2013. elérkezés egy abszolút újrakezdésbe.

2013-TÓL-CELIA FENN

2013-TÓL A FÖLD UTAZÁSÁT TÉRBEN ÉS IDŐBEN, KÉT TESTÜLET, A FELÉBREDT ÉS FELEMELKEDETT LÉNYEK CSOPORTJA FOGJA IRÁNYÍTANI.

Az Új Föld Véneinek Tanácsa és a Föld Őrzőinek Tanácsa. Ezekben az időkben a Földet valójában, mint Kék Csillag, vagy Kék Vizes Csillag néven fogják ismerni, amely a Solaris Tűz Csillag (Nap) egyik társa. És ezek a változások egy új felismerést visznek be a világotokról, és szerepetekről a Naprendszerben és a Galaxistokban.

Így ebben az időben két testület, a Vének Tanácsa és a Föld Őrzőinek Tanácsa lesznek azok, akik magukra vállalják, hogy igazgatják a felemelkedési folyamatot és kiképeznek olyan egyéneket, akik megújult felelősséggel vállalkoznak arra, hogy az Új Víz Csillag (Föld) állampolgáraként, társteremtői lesznek a Szoláris és Galaktikus Tanácsok fénylényeinek, és együtt irányítják az Arany Rózsa Galaxis (a felemelkedett Tejút Galaxis neve) átalakulását az Isteni Tudatosság Kozmikus Evolúciója szerinti új jövőbeli szerepébe, a Szereteten és Együttérzésen keresztül.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=356:a-feny-tanacsai-es-a-multi-dimenzionalis-uj-foeld-megjelenese-teljes-kivonat&catid=48:2012&Itemid=77

 

 

2013. JOSÉ ARGÜELLES - MAJA NAPTÁR KÖVETKEZŐ SZAKASZA

2012. DECEMBER 22. – 2013. JÚNIUS 25.
De a maja naptár nem ér véget ezzel a nappal. (2012.12.21.) Ez egy esemény, mely sok lehetőséget hordoz magában, és életre kelt egy új időszakot, mely stabilizálódásához természetesen időre van szükség. Ettől a naptól 2013. július 25-ig összesen 216 nap van, mely szám szimbolizálja a tökéletes kocka rezgését. Ez az időszak egy szünet a galaktikus pulzációban, vagyis várhatóan megáll a galaktikus rendszer lüktetése. Ez azért történik, mert átalakul a Galaxis Spirálrendszere, megszűnnek a régi spirálok, és újak alakulnak helyettük. A pulzálás újraindul, amikor felépül az új Galaxis. Földünk jelenleg a Tejútrendszerben az Orion-övön található. Várhatóan ez az öv is megszűnik, és a bolygó egy új struktúra része lesz. Ez az átalakulás fog 2012. december 22-től 2013. július 25-ig tartani, mert ennek végén indul el az új 104.000 tun idejű hullám.
Ez a 216 nap felosztható 6 tökéletesen egyforma, 36 napos ciklusra. Ez az időszak alakítja ki a Föld Kockáját, mely segítségével áthaladhatunk majd az új hullámba. Ez a második ciklus, melyet José Argüelles leírt.
A ciklus szakaszai:
1. 2012. december 22. - 2013. január 26. Kocka alsó része
2. 2013. január 27. - 2013. március 3. jobb oldala
3. 2013. március 4. - 2013. április 8. bal oldala
4. 2013. április 9. - 2013. május 14. hátsó oldala
5. 2013. május 15. - 2013. június 19. szemközti oldala
6. 2013. június 20. - 2013. július 25. felső oldala
(Az Átalakulás Végső Ciklusai * az utolsó 932 nap/ Domokos Erzsébet

Forrás:
José Argüelles: Galactic Spiral Density Wave and 2012: The Final Cycles of Transformation
http://lawoftime.org/timeshipearth/articlesbyvv/spiral-density-wave.html)


Véleményem szerint ebben az időszakban a leginkább saját magunk kiegyensúlyozására, energiánk, erőnk megtartására kell helyezni a hangsúlyt, és a csakráink segítségével ennek a kocka alakú energiának a kialakítására kell figyelmünket fókuszálni. Ez az energiaforma nemcsak nekünk ad biztonságot, de átjárót is nyit az új minőségű létbe embereknek és a bolygónak egyaránt. Ez az Új Világ kialakulásának időszaka, egy második teremtési ciklus. Az első teremtés a világ teremtése volt, melyet a Biblia szerint 6 nap alatt teremtett Isten. Nekünk 6x36 napunk lesz arra, hogy megteremtsük az új minőségű életünket és világunkat.

José Argüelles három szakaszt írt le. A harmadik, és egyben utolsó ciklus hosszát és ütemét ezen két ciklus adja. Ezt a két időszakot összeadva 1008 napot kapunk, mely felosztható 7x144 napra, és ami kiteszi a nagy ciklust, a Szakrális Erő Visszatérésének időszakát, amely a Szellem erősödéséről és az emberekkel való egyesüléséről szól. Ezalatt az 1008 nap alatt az anyagi világ egyre inkább instabillá válik, elvonódik belőle az energia, miközben felerősödnek a spirituális energiák, és az ismert világunkban újra egyesül a Szellem és az anyag, így megteremtve az 5. dimenziós létet.
Ez a ciklus is elkezdődött 2010. október 22-én, és ez is külön feladatokat ró ránk. Minden szakasznak megvan az üzenete, mely segítségével végigjárhatjuk az utat, mely által behívhatjuk és beépíthetjük életünkbe a Szakrális Erőt.

 

2013. KRYON

Az új forgatókönyvek jelenik meg, hogy mutassa meg, hogy ez igaz. Nem fogod elhinni, hogy van néhány, a kihívások olyan könnyen. Mert most az energia támogatja Önt, és ez nem egy évvel ezelőtt. Az 2013-ban valóban egy demarkációs szándék és érinti a megnyilvánulása. Elkezdesz előkészítése terén az új energia, és kezdjük a növény a magok használatával, ami a régi lélek: a bölcsesség a múltból. Ezek a magok a bölcsesség ültetnek be a gazdaság, a kormány, a háztartások és a családok. Ezek a magok a tisztesség, és beszélni a bölcsesség jön össze, hanem tépte szét.

http://spiritlibrary.com/kryon/channelings/2013-what-now?utm_source=Spirit+Library+Updates&utm_campaign=0426ee29e7-Daily_Update&utm_medium=email

 

2013. – KRYON – EGY POMPÁS ÚJ TERVEZÉS

Néhányak számára ez az elvesztés éve. Tehát, át akarok adni nektek pár magyarázatot. El kívánom mondani nektek tisztán azt, hogy mit látunk most, amit nem tudtunk korábban elmondani. Létezik egy nagyszerű el nem mondott jövő, amely éppen most kezdi el felépíteni önmagát. Ez egy olyan jövő, amelyről nem tudtunk beszélni nektek, mert nem érkeztetek el arra a helyre, ahol a váltás lehetősége ilyen erős volt. Most itt vagytok 2013-ban. Elhagytátok a napéjegyenlőség precessziójának a középső jelzővonalát (2012.12.21.!) és tényegesen ez volt az a határvonal, amelyet a bennszülöttek olyan jól láttak. Ez egy időfraktál, de ők nem ennek hívták. Azonban ez olyan tiszta volt számukra a saját spiritualitásuk szerint, hogy a naptáraikat és a jövendöléseiket is eköré építették fel. Most már tudunk nektek beszélni róla és a túloldalon elkezdődik egy pompás tervezés, amelybe mindannyiatokat bevonunk.

Vannak öreg lelkek, akiknek távozniuk kell látszólag idő előtt, így éppen most meg tudnak érkezni a fátyol felém eső oldalára. Szükségük van rá, hogy felfrissítsék magukat és gyorsan visszajöjjenek újszülöttként, szó szerint az éven belül.

Ez olyan, mintha idősebbek lennének, mint amikor számotokra jött el az idő, hogy átlépjetek a következő életbe. Akkor azok lennének, akik már elkezdenének tanítani titeket arra, amit szükséges lesz tudnotok. Ők a haladó csapat a béke számára a Földön.

KRYON / 2013 – egy nehéz év / 2013-07-14, KRYON / 2013. július 14.

 

http://kristalyhang.wordpress.com/

 

 

2013. – SANJASKA

 

A fontos és varázslatos 2013-as év során energiánk nagy részét fogjuk összpontosítani arra, hogy segítsünk benneteket ráébredni az erőre / hatalomra, mellyel egy együttes [kollektív] testületként bírtok. Együttes [kollektív] tudatként nincs olyan változás, melyet ne tudnátok életbe léptetni, és nincs olyan igazság, melyre ne tudnátok Fényt deríteni, és valóban, szándékosan elkülönítettek benneteket sablonokkal [sztereotípiákkal] és feltételezésekkel Embertársaitok iránt, melyet arra terveztek, hogy visszatartsanak, és távol tartsák tőletek a Fényt.

Ez avégett volt, hogy fenntartsák a sötétség befolyását világotokban, és közületek azok, akik talán csalódottnak érzik magukat jelenleg a harmadik dimenziósság érzékelt folytonossága következtében egy dátum és időkeret után, melyet erősen reklámoztak, csupán az alsóbbrendű energiákat fogják táplálni, melyek nem maradhatnak életben többé a Föld felszínén, ha az érzések a kétségbeesés, vagy a zaklatottság állapotában az Új Föld energiái okán nem esnek az elvárt módon.

Elmondjuk nektek, hogy ezek valóban mindenütt ott vannak körülettetek, és még most is érezhetők, és noha próbálkozásaitok ezen energiák átérzéséhez talán nem helyezett át benneteket az ötödik dimenziós élménybe, tudjuk, hogy oly nagyon készen álltok oda visszatérni: bevezetnek majd benneteket a gyógyító Fény síkjaira és a negyedik dimenziós síkokra, melyek áhítatban hagynak majd benneteket, és venni fogjátok a rezgéseket és betekintéseket, melyekre szert tesztek majd az ilyen síkokról, és használjátok majd, hogy a Föld közösségét felemeljétek, értesítsétek és újra bevezessétek a Szeretet, Egység, összhang és fenntarthatóság elgondolásaiba mindenkiért.

Mindnyájatokat oly nagyon Szeretünk, és alig várjuk, hogy segítsünk benneteket a most felfokozott és kifinomult küldetéseitek mentén, hiszen a 2013-as évetek hatványozottan ráz fel dolgokat, személyes Életetekben, és a világszínpadon egyaránt. Rátok tekintünk, és megmaradunk létezni, és csodálni fogjuk Fényeteket az elkövetkező örökkévalóságig.

Köszönöm neked SanJAsKa!

Wes Annac

http://fenytevo.blogspot.hu/2013/01/sanjaska-uzenete-2013-rol.html

 

 

 

2013. – A BOLYGÓ FELEMELKEDÉSE VALÓBAN MEGTÖRTÉNT – AZ ÚJ KEZDETEKRE VALÓ FELEMELKEDÉS – AZ ÚJ ÉGBOLT KIALAKÍTÁSÁNAK KEZDETE

2013. AZ ÚJ FÖLD NAGYSZERŰ KEZDETE – METATRON A FÉNY URA/TYBERRONON KERESZTÜL

Mi azt fogjuk mondani nektek, hogy ez az időpont (2012. december az új Kezdetekre való Felemelkedést jelenti.) És 2013-ban a Föld egy olyan formát öltött magára, amely lehetővé teszi a megjövendölt „visszatérést”.

Szóval Drága Emberek! Azt mondjuk el nektek újra, meg újra, hogy a Bolygó Felemelkedése Megtörtént, és az emberiség hozta létre ezt.

Biztosíthatlak bennetek, hogy 2013 egy új nap hajnala és valójában a Nap változásáé is egyben, és el fogja hozni nektek a csodálatos Új Föld varázslatos fényét.

Ti itt valójában a Kristályos Fény és Szeretet Nagykövetei vagytok. Azért tértetek vissza a jövőből, ilyen értelemben a Föld lineáris idejébe, hogy segítsétek az emberiséget keresztülvezetni ezeken a viharos időkön, melyek az elmúlt 40 évben kezdtek el kibontakozni, és hogy jelen legyetek és részt vegyetek a következő 26 évben átvezetni őket a 2038-as kulcsfontosságú időpontig….

Szóval Drága Emberek! Azt mondjuk el nektek újra, meg újra, hogy a Bolygó Felemelkedése Megtörtént, és az emberiség hozta létre ezt. Még ha ezt sokan nem is ismerik fel a 3. dimenziós tudatosságukkal, a Föld valóban megváltozott, letette a záróvizsgáját, mely után egy új paradigmába léphetett. Tehát épp ideje annak, hogy elengedjétek elmenni a régi energiát, a félelem energiáját. A végítélet próféciájára, a Globális Természeti Katasztrófára nem kerül sor és a gazdaság sem zuhan káoszba. Mert mi lenne akkor, ami szolgálhatna bennetek? Egyik sem az Új Bolygó útja. Biztosíthatlak bennetek, hogy 2013 egy új nap hajnala és valójában a Nap változásáé is egyben, és el fogja hozni nektek a csodálatos Új Föld varázslatos fényét. És Kedveseim, mit jelent az, hogy csodálatos? Ebben az új korszakban, ennek a feladatnak a kitárulkozó örömmel való megkeresése hárul rátok, az hogy a Kristályos Harmónia céljából kiterjesszétek, kivetítsétek magatokból a Fényt. Minden foton szellemi felfrissülése a ti kiterjesztésetekkel erősödnek fel. És ez sokkal gyorsabban fog majd megtörténni az Új Energiában. Így vegyétek fel magatokhoz egy megújult jóakarattal a szerepeiteket, amivel a teremtő erőtök megerősödése fog megnövekedni.

Így most beszéljünk 2013 jellegzetességeiről

2013 egy hihetetlenül fontos év és sokkal jelentősebb több szempontból is, mint 2012

Sokan talán úgy éreztétek, hogy 2012 lesz a csúcspont abban, amit egy éghajlati változás (jégkorszak beindulása) követ majd. De Kedveseim, mi még a munkánknak csak az elején tartunk. És én azt mondom, hogy 2013 olyan kihívásokkal fog érkezni és olyan feladatokkal, melyekről a lélekszerződéseitek szerint egykor megállapodtatok. 2013 minden értelemben egy új kezdet, de nem a pihenés ideje, nem annak, hogy rajta üljetek a babérjaitokon. Az Új Föld magába foglal bizonyos multidimenzionális kereszteződések szerinti, folyamatos és sorozatos lineáris energiaáramlási pontokat és időkapukat. Valójában ezek a megváltozó idő kiemelkedő pontjai, melyek lehetővé teszik a Felemelkedésetek megtörténtét. Ezek a pontok olyan átjárók sokatoknak, azoknak, akik a jövőből követei vagytok a Szíriusziaknak-Plejádoknak-Arkturusziaknak. Megfigyelők és Kódhordozók vagytok, akiknek jogosultságuk van belépni ezeken az átjárókon, és hogy itt lehessetek ezen a bolygón a Felemelkedés idejében. És számos szempontból a ti küldetésetek csak most veszi kezdetét.

2013-as időszak ütemtervében az áll, hogy a Kódhordozók a Föld féltekéi szerint (déli és északi) elkezdjék együtt összevarrni ezeket az energiapontokat a teljes világotokra vonatkozóan. Különleges módon a Kódhordozók (Fénymunkások) számára lesznek ezek az energiák kiterjesztve, mint a déli, mind az északi féltekén. Kulcsfontosságúak lesznek egyes hegységek, mint a déli féltekén: Patagónia, Uluru, Húsvét-szigetek és a Kilimandzsáró fogja lehorgonyozni, rögzíteni az Új Égboltot az elkövetkező években.

Közületek azok, akik már a Felemelkedés előtt, is mint Kódhordozóként szolgáltatok, egy még jelentősebb, még nagyobb szerepre kaptok majd felhívást. Arra kaptok feladatot, hogy bizonyos kulcsfontosságú pontokat kapcsoljatok össze az Új Égbolt kicsíráztatásának céljából.

 

Az Új Égbolt 2013-ban kezdődik

A kristályrács felépítése 12-12-12-ben befejeződött és ennek során, csirázásba szökkent az Új Égbolt. Az Új Égbolt elengedhetetlenül fontos az emberiség Felemelkedésének céljából és valójában egy kiterjesztése a Kristályos Háló egészének.

Bizonyos pontokon a bolygótokon kivételes energiákkal rendelkeztek, amelyek megengedik, lehetővé teszik azt, hogy összehangolódjanak ezek a pontok. Newgrange az egyik ilyen, és a másik pedig Húsvét-szigetek. Mindkettő, többdimenziós, sokoldalú rácspont. Mindkettő egy oktaéder portál, amely meghaladja a dimenziókat és az időt. Mindkettő közvetlenül a 144-es dupla-penta-oktaéder kristályos csúcsháló csúcspontjaihoz csatlakozik.

Ezek jelenleg, közvetlenül az Új Égbolthoz kapcsolódnak, amely kialakulása, spontán a 12-12-12 felépülése után kezdődött el, majd a 2012. December 21.-i újraindítás során aktiválódott. Fontos azt megjegyeznünk, hogy a felemelkedési folyamatban a Felemelkedés (Földé) 12-12-12-ben megtörtént. A 12-12-12 lehetővé teszi a kristályos energiáknak manifesztálását az Új Földre. Mindez lehetővé teszi a DNS számára, hogy a bolygó hálózatát a kristályos mezőn belülre hálózatba kapcsolja az Új Földet és beléje szője az Emberi Hálót (elektromágneses). Mindez megtörtént tehát 12-12-12-ben a 12:12 idején és a hálózat újraindítására pedig december 21-én került sor, amely lehetővé tette az Új Föld születését.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=414:2013-az-uj-foeld-nagyszer-kezdete--metatron-a-feny-uratyberronon-keresztuel&catid=49:2012-utan&Itemid=78

 

2013. – A VÍZÖNTŐ VÁLTÁS ÉS AZ ANTHROPOCENIKUS SUGÁRZÁS - Metatron a Fény Ura által – Tyberronon keresztül

„ A Vízöntő Sugárzás valóban egyik alakítója a valóságotok társ-teremtésének és a Planetáris Felemelkedéseteket eredményezi. Ez úton az emberiség a Felemelkedés egyik nagyon fontos eszközét kapja most meg. Ami történni fog tehát, hogy 2013-ban, különösen a napkitörések maximuma folyamán egy javatokat szolgáló eszköz érkezik, egy hatalmas Kozmikus Plazma injekción keresztül, ami a Földre, és ami Földbe kerül. Az ionos energia több milliárd tonnányi részecskéje vetül rá a bolygótokra és ezzel egy hihetetlen energiát kaptok.”

„A Théta rezgés a bejárati ajtó az isteni-kreativitásra. A Théta állóhullámok, a koherens théta mező, nyugvó energiamezői most a rendkívüli energia-örvény-csomópontokon tömörülnek össze a bolygótokon. És ezeket a csomópontokat (szent tereiteket), mint „Teremtés Központokat”használhatjátok fel ti, mint Spirituális Vadászok, meditációs csoportosulások során, hogy megnyilvánítsátok azt, hogy egy harmonikus bolygó jöjjön létre az életetekben.”

 

„Amikor a koronakitörésekből származó fényplazma mezők létrehoznak egy emelkedő rezgést a bolygón, akkor az egész Föld elektromágneses áramlását érinteni fogja ez.  A tömegtudat és az emberiség paradigmája mindig befolyással van arra, hogy hogyan teremtse meg azt a saját valóságát, amelyben él, valamint azt is, hogy hiedelmei szerint mit fogad el benne valóságosnak. Mindezekre (tömegtudat, elektromágneses áramlás, hiedelmek, hitrendszerek stb.) befolyással van és lesz az a sugárzás, amely a Napból a Napszél segítségével érkezik.”

www.foldicsillagok.hu

 

2013. - ELŐREJELZÉSEK A 2013-AS ÉVRE - SELACIA ELŐREJELZÉSE A TIZENKETTEK TANÁCSÁTÓL

 

2012. december 21-ét a Föld bölcsességének őrzői úgy jegyezték le, mint egy hosszú evolúciós ciklus végpontját, amikor is az emberiség egy hatalmas lépést tesz előre egy fénnyel teljes létezésének megvalósítására. A jelzett végpont valójában több egy lineáris dátumnál, mert egy más összefüggésben ez egy kvantum ciklus, amely hathatós és többdimenziós jellemzőkkel bír. Mégis ezek az emberek azt feltételezték, hogy ez adott, konkrét időpont és erre összpontosították a figyelmüket, amely kijelöli a haladásuk egy új kezdetét, és így a 2012-es téli/nyári napforduló lett ennek a fókuszpontja, amely segítette így katalizálni a felgyorsuló felemelkedést, amely egy intenzív vágyakozással párosult egy teljesen új típusú világ elérésére.

2013 energiáinak megértése

Ahogy 2013-ba kerültök, felfedezhetitek azt, hogy az elmúlt év ismerős témái folytatódnak. A bolygó hatalmas átalakulási folyamata folytatódni fog, és a dolgaitok néha még rosszabbnak is fognak tűnni, mint ahogy vannak, de valójában egyre jobbá válik majd. Időbe fog telni az, hogy egy kitáguló tudatossággal kiképezve egy nagyobb látkép tárul látkörötök elétek majd véletlenszerűen, mert most semmi sem az, mint aminek látszik.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=416:elrejelzesek-a-2013-as-evre-ez-az-ev-amikor-megteremtetitek-az-uj-vilagot-az-idk-kezdete-ota-letez-dns-kodolasotok-szerint-selacia-elrejelzese-a-tizenkettek-tanacsatol&catid=49:2012-utan&Itemid=78

 

2013. – SALUSA – GALAKTIKUS FÖDERÁCIÓ

Örvendetes látnunk, milyen gyorsan feldolgoztátok a december 21-én megtapasztalt Felemelkedés módját. Egy ilyen hosszú elkötelezett munkaperiódus után természetes az elvárásotok, hogy ’jobban’ felemelkedjetek, mint az megtörtént. Mégis egy magasabb rezgésszintre jutottatok, amit egyesek köztetek felismernek. A legfeltűnőbb változás az önkontroll és az elfogadás [lazaság] terén jelentkezett, valamint a képesség, hogy kifejezzétek a feltétel nélküli SZERETETET, amit eddig még nem érezhettetek. Az általános hatás, hogy Egynek érzitek magatokat a Mindenséggel, és a felismerés, hogy mindannyian egymáshoz kapcsolódtok. Nem mondták már nektek gyakran: „Ahogyan bántok valakivel, az olyan, mintha másokkal is ugyanazt tennétek”?! Mert Isten energiáján keresztül feloldhatatlan összeköttetésben vagytok egymással. Mondjuk úgy, hogy a megváltoztathatatlan SZERETET kapcsol össze benneteket, és most megnyíltatok a magasabb hatalmak előtt, felismeritek önmagatokban Istent.

Nem szeretnénk olyan benyomást kelteni, hogy csalódottságotokat a megtapasztaltak kapcsán „félvállról vennénk”; de tegyétek fel magatoknak a kérdést, hogy mi most a legfontosabb! Reméljük rátaláltok a válaszra: „Segíteni az Új Kor formába öntésében és az Arany Kor megvalósításában!” Ez mind már létezik a magasabb birodalmakban és minél több FÉNYT aktiváltok önmagatokban, annál gyorsabban következik be a kölcsönös vonzás törvényszerűsége szerint. Lényegében ez hasonló a FÉNY-városotokhoz, mely az utolsó igazításokra vár, mielőtt láthatóvá válik és ez a pillanat a ti időszámításotok szerint nincs már messze. Ami már a múlthoz tartozik, azon már nem lehet változtatni; de gondolkodjatok el: Minden egy bizonyos módon történik, mert ti úgy akarjátok.

A Fénymunkások természetesen mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legjobbat hozzák ki Felemelkedésükből. Kritizálásuk helyett, meg kéne nekik köszönni a sokéves fáradhatatlan igyekezetüket, hogy SZERETET és FÉNYT hozzanak a Földre! Teljességében kötelezi őket az életszerződésük és ez sok áldozattal jár. Nem ragaszkodnak munkájuk elismeréséért, de néha nagyon kedves tud lenni, ha elismerik áldozatos munkájukat. Időközben köztetek mindenkinek van egy bizonyos elképzelése, hogy hol lesz a helye az Új Korban és hogy mi várható el tőletek. De legalább minden egyes lehetőséggel együtt vetítsétek bele SZERETETETEKET és FÉNYETEKET, mert ezzel pontosan azt teszitek, ami mindegyikőtöktől elvárható lenne. Nem kell mindenkinek jelentős szerepet vállalnia, mert egy csapathoz tartoztok; és higgyétek el nekünk: minden hozzájárulás számít, ami a dolgok kimenetelét érinti!

Ez az év egy izgalmas év lesz; tükrözzék a cselekedetek a szavakat [walk your talk] és terjesszétek bizalmatokat a jövőben, legyetek bárhol. Sok ember hagyja még, hogy a sötét erők akciói elkedvtelenítse őket és kétségbeesetten kutatnak valami után, ami felemeli őket. A leggyorsabb út, a negatív dolgoknak hátat fordítani és energiátokat olyan dolgokba fektetni, ami támogatja jövőtökkel kapcsolatos látomásotokat. Kiválasztottak vagytok, hogy ezekben az időkben a Földön legyetek, és tulajdonképp mindig tudtátok, hogy milyen lesz a kimenetel. Tudtátok, hogy civilizációtok nagykorúvá válik és a végső ajándékotok a Galaktikus Lénnyé való Felemelkedésetek lesz. De ne várjátok, hogy ez egy időben és egyszerre következik be, mert ez a saját tempótok által diktált haladás függvénye. Nincsenek határidők és senkire nem nehezedik nyomás, hogy a megfelelő tempónál gyorsabban haladjon előre; tehát ne legyen az az érzésetek, hogy ’lemaradtok’ bármiről.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és a FÉNY Galaktikus Föderációja nevében üzenem nektek, hogy olyan közel vagyunk hozzátok, ahogyan ebben a pillanatban csak lehetséges! Szövetségeseink egyre bizonyosabbak és rövidesen néhány figyelemreméltó előrelépésre számítunk. SZERETETÜNK, mint mindig, kivétel nélkül áramlik felétek.

Köszönet, SaLuSa!

 

http://gfinhungary.blogspot.hu/search?updated-min=2013-01-01T00:00:00-08:00&updated-max=2014-01-01T00:00:00-08:00&max-results=4

2013.

A fontos és varázslatos 2013-as év során energiánk nagy részét fogjuk összpontosítani arra, hogy segítsünk benneteket ráébredni az erőre / hatalomra, mellyel egy együttes [kollektív] testületként bírtok. Együttes [kollektív] tudatként nincs olyan változás, melyet ne tudnátok életbe léptetni, és nincs olyan igazság, melyre ne tudnátok Fényt deríteni, és valóban, szándékosan elkülönítettek benneteket sablonokkal [sztereotípiákkal] és feltételezésekkel Embertársaitok iránt, melyet arra terveztek, hogy visszatartsanak, és távol tartsák tőletek a Fényt.

 

SanJAsKa különleges üzenete a hallgatóknak 2013-ról –

 

Reménykedés egy Új Világban

 

 

2013.

A fontos és varázslatos 2013-as év során energiánk nagy részét fogjuk összpontosítani arra, hogy segítsünk benneteket ráébredni az erőre / hatalomra, mellyel egy együttes [kollektív] testületként bírtok. Együttes [kollektív] tudatként nincs olyan változás, melyet ne tudnátok életbe léptetni, és nincs olyan igazság, melyre ne tudnátok Fényt deríteni, és valóban, szándékosan elkülönítettek benneteket sablonokkal [sztereotípiákkal] és feltételezésekkel Embertársaitok iránt, melyet arra terveztek, hogy visszatartsanak, és távol tartsák tőletek a Fényt.

 

SanJAsKa különleges üzenete a hallgatóknak 2013-ról –

 

Reménykedés egy Új Világban

 

2013. –ÚJ ESZKÖZÖKET HOZOTT

Kedveseim a világ általában úgy beszél 2012. december 21.-ről, hogy semmi sem változott, semmi új nem történik majd 2013-ban. Ha ti reménykedve megfontoljátok e megbeszélés végső mondatait, és összekötitek mindezeket a cselekvéseitekhez, a döntéseitekhez, akkor nem fogtok csalódni.

 

De azt is el kell mondanom, hogy amíg 2012-ben az új (teremtési) sablonok létrejöttek, addig a tömegtudatosság még nem fogja ezt teljesen követni évszázadokon keresztül. 2012., egyszerűen egy sokkal jobb eszköztárat hozott el nektek arra, hogy együtt tudjatok dolgozni, tenni, cselekedni velük. Mi az Angyali Birodalomban nem tudjuk megoldani a helyi problémáitokat, de nem is vagyunk kritikusak veletek szemben, inkább arra ösztönzünk bennetek, hogy a saját (személyes, közösségi) utatok szerint találjatok megoldást a konfliktusaitokra a Dualitás Egyetemén a Föld bolygón. Bár az emberiség még nem fogja elérni egyelőre a tömegtudatossága szerint a teljes megvilágosodást néhány száz évig, nagyon fontos hogy ebben a kérdésben pozitívan maradjatok szilárdan, mert ez meg fog történni, létrejön majd egy nap, egy időben az emberiség szívében, amikor az idejébe érkezik.

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=425:2013--a-vizoent-valtas-es-az-anthropocenikus-sugarzas-2-resz&catid=49:2012-utan&Itemid=78

2014-IG

a Földi sík egy teljesen más létezési módot fog meglátni

A tömegtudatot lerombolják

A vallásokban spirituális módosulások történnek

A kormányok másképp állnak, majd az Emberekhez

Új gondolkodásmód alakul ki: A Tudatosság és Megértés, a Szeretet, Öröm, Szabadság érzése, Önbizalom, Önértékelés

(K:04.12.08)

2013 FŐ TÉMÁI:

A Napfolttevékenység 11 éves ciklusának maximumára érkezik

2013-ban, követve a főbb planetáris kapcsolódásokat, tranzitokat és más hatásokat, asztrológiai szempontból május és november lesz egy jelentős hónap. A Nap 11 éves ciklusának tetőpontjára érkezik és elektromágneses eseményeket fog magával hozni, mintha megvadult volna. A csúcspont tehát 2013-ban lesz és ehhez képest a tavalyi kitörések fényjátékoknak fognak tűnni a várhatóak mellett, mert mindegyik jelenség az idén nagyon is extravagáns lesz. A kitörések szakértői a jelentős kitörések mellet, még koronális kitöréseket, elektromágneses viharokat és sarki fényjelenségeket is várnak, ahogy a Nap fényplazmái bombázni fogják a Földet. Amikor 2012 júliusában egy óriási koronális kitörés, elérte a Föld mágneses terét, akkor az eget sarki fénnyel világította be a bolygó több régiójában. 2013-ban ennél jelentősebb kitörések várhatóak, így az elektromos hálózatra is érzékeny fog erre reagálni. Rendelkezzünk, tehát ezekre az időkre egy veszélyhelyzeti tervvel és arra kérünk mindenkit, hogy ezt osszuk meg a többi emberrel is. Mi emberek elektromágneses mezővel rendelkezünk, ugyanúgy, mint a Föld, és ezekre érzékenyem reagálunk. Élvezzük tehát a nagy műsort (mert értünk van) és a látványát, földeljük le kellően magunkat és tanuljunk meg magunkról gondoskodni az ilyen időkre.

A Kígyó (Skorpió éve) lásd: február 10.

Vedlés utáni új testben megtörténik az átalakulás. Érzékileg nagyon érzékeny év. Fő témája: Átalakulás, Megbocsátás, A saját isteni  teremtő hatalmunkba való megerősödés, Egyéni és Kollektív gyógyulás

(Ráadásul 5 fogyatkozásból 3 a Skorpió/Bika tengelyen megy végbe, és még lásd a Szaturnusz Skorpióban dominanciáját.)

Uránusz-Plútó kvadrát

lásd: május 20-21 és november 1.

Szaturnusz a Skorpióban

2012. október 5.-2014. december 23.  és 2015. június 14.- szeptember 17.

Szaturnusz az Idő Megtartója, Őrzője és a Karma Ura. A Szaturnusz adja fel a legfontosabb leckéket, mind egyéni mind közösségi szinten a hozzá kapcsolódó jegy tulajdonsága alapján. A következő két és félévben a Skorpión keresztül tanulunk. A jegy jellemzői: a szexualitás, intimitás, hatalom és politika, rögeszmék, függőségek, halál és újjászületés és a lélek mélysége. A Skorpió szereti felderíteni a sötét oldalt, de még ösztönöz a felelősségvállalásra is.

A Nagy Vizes Trigon lásd: július 17.

Allison Rae

2013/20:13  - JANUÁR – DECEMBER

2013. ELEJE – LEKERÜL A VÉDŐPAJZS A FÖLDRŐL CSILLAGMAGPORZÁS LEHETŐVÉ VÁLIK

Létezett egy védőpajzs a Föld körül, ami millió éveken keresztül jelen volt. A piramisok táplálták ennek az energiáját. Ez a piramis-háló egy vékony mágneses mezőt, pajzsot generált a Föld körül, ami a legtöbb meteort és üstököst távol tartotta és ezáltal megakadályozta, hogy azok elpusztítsák a bolygót és megzavarják a fejlődés lendületét. Ez a védelem eredményes volt, mert sok szikla és aszteroida létezik odakint, ami direkt a bolygó felé lett irányítva, ám mégsem találta el. Ezév elején ez a védőmező eltávolításra került, mert már nincs rá szükségetek úgy, ahogy korábban. Azt akarjuk ezzel mondani, hogy csodák minden nap történnek manapság. Sok olyan kisebb aszteroida, meteor és űrpor érkezik hozzátok, ami korábban nem ért volna el benneteket. Bár kisebb számban azért néhány így is elérte a bolygót, most ezeknek a száma drasztikusan megnőtt és még többel fogtok találkozni ebben az évben. Miért? Annál az egyszerű oknál fogva, hogy új vetés történik. A Föld bolygó egy új életciklust kezd és ezek az élet magvai, amik elültetésre kerülnek.

http://hivatasosmuzsa.wordpress.com/category/csatornazasok/

Steve Rother (okt) – A térben lévő energia

 

2013. JANUÁR 3.-22. EGY MINI ERŐTELJES ENERGIAIDŐSZAK/URIEL

Egy mini erőteljes időszak, mert itt az ideje, hogy leltárt készítsünk arról, hogy milyen szándékkal és hozzáállással indulunk neki ennek az évnek. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy mi legyen a következő lépésünk, bízzunk a megérzéseinkben, hogy örömtelien és bőségtudatosság szándékozzuk ezt, és a válasz hamar meg fog érkezni. Ez a felkészülés hónapja, nem a tetteké. Hatalmas napkitörésekről szólnak majd a tudósítások és szokatlan időjárási mintákat tapasztalhatunk meg. Szokatlan meleg lesz hűvösebb éghajlatú területeken, ott ahol rendszeresen hideg van, és hidegebb időjárást, ahol melegebb az idő.

Jennifer Hoffman: 2013 Predictions

http://enlighteninglife.com/2013-predictions/

2013. JANUÁR 10-12.

Ötös stellium /planétacsoportosulás a Bak jegyében ÚJHOLDDAL (Hold, Vénusz, Plútó, Merkúr, Nap)

2013. JANUÁR 11. BAK ÚJHOLD

2013. JANUÁR 23. NAPKORONA LYUKADÁS…… Hatalmas lyuk nyílt a Napon

[origo]|2013. 01. 23., 11:44|

 

 

Óriási koronalyuk tátong a Nap felső légkörében, amelyből intenzív napszél áramlik ki. A napanyag a hét végén érheti el a Földet.

A NASA napkutató űrszondája, az SDO (Solar Dynamics Observatory) készítette az alábbi felvételt a Napról, január 23-án. Az ultraibolya színképtartományban készült fotón látható sötét terület egy úgynevezett koronalyuk a Nap déli féltekéjén. Mérete a Földének sokszorosa (a Nap átmérője kb. 110 Föld-átmérő).

A nyilakkal övezett terület a koronalyuk. Hőmérséklete kb. 1 millió fok (K), ami alacsonyabb a környező területekénél. A kép nagyobb változata itt tekinthető meg. Ezen a legfényesebb foltok (pl. 2 óra irányában) napfoltok feletti területek, ahol teljesen zárt a mágneses tér

A koronalyukak mérete és gyakorisága növekszik a napfoltciklus maximuma felé közeledve (ez most 2013-ban várható). Ilyenkor nemcsak a pólusok környékén fordulnak elő, hanem alacsonyabb szélességeken is.

A koronalyukak olyan területek a Nap légkörében, ahol részben felnyílnak a mágneses erővonalak. Ez lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségű napanyag távozzon az űrbe, töltött részecskék áramlataként - ezt nevezik napszélnek. A koronalyukakból kilépő napszél sebessége 4-500 km/s.

Az aktuális koronalyukból kiáramló napanyag várhatóan a hét végén (január 26-27-én) éri el a Föld pályáját. Hogy eltalálja-e a Földet, az egyelőre kérdéses. Amennyiben igen, sarki fények alakulhatnak ki a magasabb földrajzi szélességeken, de valószínű, hogy kisebb lesz a hatása, mint amikor egy napkitörés miatt kirobbanó napanyag éri el a Földet.

2013. JANUÁR 23.

NAGY SÖTÉT LYUK JELENT MEG A NAPON - VAJON MEGKÍMÉLI A FÖLDET?

http://www.pecsistop.hu/tudomany/nagy-sotet-lyuk-jelent-meg-a-napon-vajon-megkimeli-a-foldet/1117132/

Hatalmas koronalyuk nyílt központi csillagunk felszínén, melyet január 23-án hajnalban fotózott le a NASA műholdja. A képződményből süvöltő napszél szombat körül érhet el minket.

A Nap déli féltekén létrejött résről a Solar Dynamics Observatory (SDO, Napdinamikai Obszervatórium) készített képeket - írja a spaceweather.com.

A koronalyukak olyan helyek, ahol a Nap mágneses mezeje szétnyílik, belőlük pedig napszél szökik ki. A most keletkezett résből áramló napszél a becslések szerint január 26-27-én éri el a Föld pályáját, de hogy a bolygónkat elkapja, vagy sem, azt egyelőre nem tudni.

Hatalmas napszél éri el a Földet szombaton

Hatalmas koronalyuk nyílt központi csillagunk felszínén, melyet január 23-án hajnalban fotózott le a NASA műholdja. A képződményből süvöltő napszél szombat körül érhet el minket.

A Nap déli féltekén létrejött résről a Solar Dynamics Observatory (SDO, Napdinamikai Obszervatórium) készített képeket – írja a Stop.

A koronalyukak olyan helyek, ahol a Nap mágneses mezeje szétnyílik, belőlük pedig napszél szökik ki. A most keletkezett résből áramló napszél a becslések szerint január 26-27-én éri el a Föld pályáját, de hogy a bolygónkat elkapja, vagy sem, azt egyelőre nem tudni.

http://www.168ora.hu/tudas/embertol-kert-segitseget-egy-delfin-109512.html

2013. JANUÁR 26.* – KOZMIKUS AKTIVÁLÁS- GLOBÁLIS GYÓGYÍTÓ NAP – TELIHOLD IDEJÉN

ISMERJÜK MEG KOZMIKUS ÖRÖKSÉGÜNKET ÉS SORSUNKAT

 

Mexikó: A Tizenkettek Tanácsával/Selaciával valamint Mazatzin Aztekayolokalli kozmológussal, az ENSZ utazó békekövetével, Az Azték Szívek Háza alapítójával, a Tér- és Idő titkainak tudójával, a maja naptár utáni időszak ismerőjével.

 

Az év első globális meditációs eseménye. A Tizenkettek Tanácsa ösztönöz bennünk erre az eseményre.

2013. január 26. 18:30-20:30 (Los Angelesi idő) + 9óra

- Csatalakozhatunk e szent időszak áldásaihoz*

- Kozmikus aktiválási energiák alapján saját kozmikus profilunkba, sorsunkba tekinthetünk be.

-  Az Irányított globális meditációs esemény, minden egyes ember gyógyulásáért és a Föld alapvető gyógyulásáért történik.

- A meditáció során kapcsolatba kerülhetünk a Delfinek és Bálnák energetikai képviselőivel. Ők a Föld gondnokai és a kozmikus emlékezetünk adattárai, akik hozzásegíthetnek bennünk a planetáris gyógyuláshoz.

- A meditáció eszközével: a Felébredés és Bőség frekvenciájába kerülhetünk.

 

Bővebben: http://selacia.com/schedule.php?utm_source=Hidden+Article+with+Jan+26+event+last+call&utm_campaign=Hidden+and+Jan+26&utm_medium=email

 

Január 26.-27.-re várható a Napkorona kilyukadásból származó hatalmas erősségű és mennyiségű fényplazma beáradása a Napszéllel. Rendkívüli módon jótékony hatással érkezik és teremtéseinkbe foghatjuk ezt az isteni ajándékot.

2013. JANUÁR 27. 5:40 Telihold Oroszlán/Vízöntő

2013. JANUÁR 30. A JUPITER DIREKT MOZGÁBA VÁLT AZ IKREKBEN

2013. ELEJE -ADAMUS

ADAMUS: Abszolút, és ehhez szeretnék még egy pár szót hozzáadni. Most a káosz időszaka van, és a káosz nem egy rossz dolog. A káosz mozgásba hozza az energiát. A következő dolog, amit észre fogtok venni, körülbelül 2013 elején, az a még az eddiginél is nagyobb elkülönültség, mert a káosz egy szűrőhöz hasonlatos. Elválasztja, elkülöníti egymástól a dolgokat, és ez az elkülönültség nem a hatalmon állók és a hatalmat nélkülözők között fog bekövetkezni, vagy a gazdagok és a nem gazdagok között. Lényegében ez az elkülönültség a tudatos lények és a tudatlan lények között fog megmutatkozni.

Az elkövetkezendő pár év során... az embereknek fel kell tenniük a kérdést: - „Ez a bolygó a tudatosság bolygója lesz 2012 után, vagy pedig a tudatlanok bolygója? – Kissé nehéz lesz ugyanis a kettőnek egymás mellett létezni.

A tudatosság képes együtt létezni a tudatlansággal, a tudatosságot nélkülözőkkel, ugyanakkor viszont a tudatlanságnak nagyon nehéz együtt léteznie maga körül a magas tudatossággal. Szóval ennek a bolygónak meg kell hoznia egy pár döntést arról, hogy milyen hely lesz ez a bolygó. Ez nem számít. Rengeteg Új Föld van, ahova már születnek, és magas tudatossággal bírnak, ami közvetlenül annak a munkának köszönhető, amit ti mindannyian elvégeztetek. Nem számít, hogy odamentek vagy itt maradtok vagy elmentek a Harmadik Körötökbe, vagy mindezt egyszerre teszitek. Köszönöm.

SGe2012

2013. JANUÁR-FEBRUÁR - VATIKÁN

 

Ezt követően a Vatikán pénzügyeivel az olasz jegybanknak is meggyűlt a baja. 2013 januárjában blokkolták az elektronikus tranzakciókat a Vatikán egész területén, mivel a pápai állam nem tett teljesen eleget az Európai Unió pénzmosás elleni irányelveinek.

2013. február 1-én elkészült a brüsszeli Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ITCCS) hivatalos diplomáciai jegyzéke, amely arról szólt, hogy elfogatóparancsot foganatosítsanak Joseph Ratzinger, más néven XVI. Benedek pápával szemben, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és bűnügyi összeesküvésekben való részvétele miatt.

Ez az „elfogatóparancs” már 2013. február 4-én hétfőn kézbesítve lett Rómába Tarcisio Bertone bíboros részére. Február 10-én pedig „váratlanul” XVI. Benedek leköszönt, mondván, a péteri szolgálat olyan fizikai és szellemi erőfeszítéseket igényel tőle nap mint nap, amihez neki már nincs elég ereje. Beindultak a találgatások és újabb szakaszába lépett az egyház válsága.

Az iménti jegyzék egy olyan rendelkezést is tartalmazott, amely kereskedelmi zálogjog bejegyzését irányozza elő a nemzetek bíróságai által a Római Katolikus Egyház ingatlanjaira és vagyonára. Ez a zálogjog csatolva lett a közös és globális  „Húsvéti helyreállítási kampányhoz”, amely a „Katolikus egyház tulajdonait a polgárok részére lefoglalja mint közvagyont a nemzetközi jog és a Nemzetközi Büntetőbíróság Római alapokmánya alapján”.

 

Mennyire kell ezt komolyan venni? Nos, az biztos, hogy XVI. Benedek pápa 2013. február 23-án találkozott az olasz köztársasági elnökkel, Giorgio Napolitanoval. Egyes olasz médiaforrások szerint azért, hogy az olasz kormány biztosítsa őt a védelméről és a vizsgálattól való mentességéről. A Vatikán magától értetődően ezt nem erősítette meg, sőt kifejezetten megsértődött a sajtóban keringő szóbeszédek, tévhitek és rágalmak miatt.

Időközben arról is értesülhettünk, hogy „Kanadában a Római Katolikus Egyház és a vatikáni ügynökségek bűnösnek találtattak 50 000 bennszülött gyermek ellen elkövetett népirtás és gyilkosság vádjában a Jezsuiták által létrehozott indián bentlakásos iskolai rendszerben, amely 1996-ig működött.”

Nyilván később erre is reagálni fog a Vatikán és a közvélemény.

Most nagyjából ott tartunk, hogy pillanatokon belül formálisan is lemond XVI. Benedek pápa, aki mintha siettetni akarná az új pápa beiktatását, az utolsó pillanatában módosította a több mint 700 éves pápaválasztói hagyományt, miszerint a tervezettnél – március 15-nél – hamarabb is megválaszthatják az utódját.

Mire fel ez a nagy kapkodás? Sötét felhők gyülekeznek a törpeállam fölött? Megkezdődött volna a Vatikán összeomlása? Vagy ez csak a hattyú halála? Netán egy titkos hatalomváltás van folyamatban a kulisszák mögött?

/boldognapot.hu/

 

http://tudatvaltas2012.blogspot.hu/

2013. FEBRUÁR- ÁTALAKÍTÓ EREJE, RETROGRÁD MERKÚRRAL/URIEL

Ezzel a hónappal kezdődik el 2013. átalakító ereje. Úgy tűnik, mintha egyszer az energiák a megszokott módon folynának, de időnként megfordulnak, irányíthatatlannak tűnnek majd, és elveszíthetjük a dolgaink feletti irányítás képességünket. Tulajdonképpen a régi Föld paradigmái mellett, újak jelennek meg és helyet követelnek maguknak. Akik nem értik azt, hogy mi folyik itt, nagyon szűkösen és bizonytalanul fogják érezni magukat, és az ezekből jövő helyzetek során az ezek az emberek meglepetésekre számíthatunk. 2013-ban 3 retrográd Merkúr ciklus közül az első februárban lesz.

Jennifer Hoffman: 2013 Predictions

http://enlighteninglife.com/2013-predictions/

 

2013. FEBRUÁR – HARMONIZÁCIÓ

A dolgok, történések kezdenek harmóniába kerülni, és az év végén minden stabilizálódni fog.

2012.végén a Föld meglépi a maga ugrását.
Akik maradnak, mind gondolatban, mint testben át kell alakulni.

Akik nem lesznek felkészülve azoknak a mátrix egy megtisztító impulzust fog küldeni.

Valami történni fog ami kiválogatja a lakosságot, és ezután csend lesz, és minden rendben fog zajlani.

Kiválasztódás: kataklizmák, járványok, konfliktusok formájában történik meg.

Utolsó inkarnációnkat éljük meg, amelyben meg tudjuk változtatni karmánkat.

Az Ugrás után is fognak lelkek jönni a Földre, de csak azok, akik nem fognak zajt, nagy zavart okozni a Mátrixban.
A Föld új korszaka felé halad.

Béke, Szeretet, harmónia.

A háborúk, konfliktusok, negatív gondolatforma-energiák vége.

A FÖLD TOVÁBBHALAD, ÉS MI MEGYÜNK VELE.

 

 

2013. FEBRUÁR 1. - IMBOLC - a növekvő fény, megtisztulás ünnepe

2013. FEBRUÁR 1. - A FÖLDET CÉLOZTA MEG A NAP

A csillagból érkező részecskeáram három nap múlva éri el bolygónk mágneses mezejét.

Intenzív naptevékenységet kapott lencsevégre a NASA Solar Dynamics Observatory csütörtök hajnalban.

A tudósok szerin a koronakidobódás (CME) ugyan a Földet célozta meg, de nem lesz majd hatással a földi elektromos rendszerekre vagy a műholdas kommunikációra.   A Napból érkező részecskeáram körülbelül három nap múlva éri el Föld mágneses mezejét.

A csillagászok szerint 2013-ban a Nap a megszokottnál jóval aktívabb lesz, és az erős napviharok komoly hatással lehetnek majd az elektronikára épülő modern társadalmunkra.

http://www.hir24.hu/tudomany/2013/02/01/a-foldet-celozta-meg-a-nap/#aktualisdoboz

 

2013. FEBRUÁR 9./10. VÍZÖNTŐ ÚJHOLD

2013. FEBRUÁR 9.-12.  ENERGIAÁRADÁS/KIIGAZÍTÁS

 

Üdvözlet, Szerető Lények, azoknak, akik felébredtek és tudatában vannak annak, hogy ez az elkövetkező hét sokféle módon lesz nagyon erőteljes. A Szeretet Energiája emelkedni fog ezen a bolygón olyan ragályos módon, hogy sokakat fog elárasztani ez a nagy intenzitású Fény. Ami magával ragadó ezzel kapcsolatban az a tornádók száma is az Egyesült Államokban 2013 kezdete óta, több százat jegyeztek le, beleértve ezt a hétvégét is egy F4-essel, ami egy nagyon erős tornádó!

Ez sok szél /energia/ mozgást jelent. Itt, a Shasta Hegyen szép és napos az idő sok szélmozgással is kísérve!!! Ima zászlóink tornácainkon lengnek, és kifújják az energiát felétek, mindannyiótok felé! Az intenzív szél csak egy példája annak, hogy mennyire sok energiamozgást kapunk, melyet földrengések sokasága kísért a Santa Cruz szigeteken. Ahogy előre jelezték az energiamozgás határozottan jelentős mértékben emelkedett február kezdete óta!

Idézem Sandra Walters-t “Az elkövetkező hét sok lehetőséget tartogat a Felemelkedési folyamat felgyorsulásához. Ha elvégezted a házi feladatodat, és jól felkészült vagy, a február csodálatos lesz. Az energiák nagyon furcsa érzést kelthettek a múlt hónapban, mivel mi – még mindig – alkalmazkodunk a nulla időponthoz. Ennek okán érezték oly sokan mintha minden megállt volna januárban; alig mozdult valami előre. Ha megkíséreltél dolgokat tervezni, azt érezhetted, mintha az erők azon dolgoztak volna, hogy egy nyugvó ponton, vagy egy felfüggesztett állapotban tartsanak.

Ha behódolnál annak, az élet sokkal könnyebb lenne…A kollektív előérzet pontos az e heti felgyorsulásokat tekintve. A február már magával hozza az 5-dik dimenziós üdvös frekvenciákat, megtöltve a teret, amelyet megtisztítottunk a Felemelkedés eme hosszú útján. Ez egy nagy kifizetési hónap a Mesterek számára. Az egyértelműsítő idő kopogtat – természetes módon – mosolyra fakaszthat egész álló nap. A hála túlcsordul. A szeretet – ó, istenem – ÉN ANNYIRA szerelmes VAGYOK mindenbe, mindenkibe. Az egység tudat azonos a legfőbb fény intelligenciával, és most értjük meg, hogy miért…

Ilyeténképpen, vissza az 5-dik dimenzióba…

 

Föld által irányított kitörés: szombaton, február 9-én, 06.40 körül, egy mágnes szál a nap északi féltekéjén kitört, hatalmas kitörést (CME) sodorva a Föld felé. A NASA Napfény Dinamikai Kutatóállomása rögzített egy UV villanást a lenti C2-kategóriájú Napkitörésből:

 

Forrás:

2013-02-18

Galaktikus Szabad Sajtó aktuális hírösszefoglalója

Galaktikus Szabad Sajtó aktuális hírösszefoglaló: Hatalmas energiamozgás zajlik.

http://kristalyhang.wordpress.com/

2013. FEBRUÁR 10 - 15:12

KÍNAI HOLDÚJÉV, KEZDETÉT VESZI A VÍZ KÍGYÓ ÉVE – KÍGYÓ LEVEDLI BŐRÉT

Nők Lapja Cafe / Ezo  - R. Kövér Balázs asztrológus

2013 a Kígyó, méghozzá a Fekete Kígyó éve a kínai asztrológusok szerint. A holdújév idén február 10-ére esik, ezután számíthatunk erősebben a Kígyó hatására. A hagyomány szerint a Kígyó éve pont olyan hullámzó, mint maga a névadó állat mozgása. Ebben az évben nagy mélységeket és nagy magasságokat is megjárhatunk az életünk valamennyi területén. 2013-as kínai horoszkópunkból az is kiderül, mit tehetünk, hogy minél kevesebb mélypont és minél több csúcspont jellemezze a Kígyó évét.

FEBRUÁR 10. A KÍGYÓ ÉVÉNEK KEZDŐPONTJA A KÍNAI HAGYOMÁNYBAN

Ahogy a Skorpió a nyugati asztrológiában, úgy a kígyó a kínaiban, testesíti meg a titokzatosságot és intenzitást. A kígyó az ezoterikus tudás és bölcsesség jelképe is egyben, ugyanúgy az átalakulási folyamatokat támogatja. A Kígyó éve tele lesz nyugtalanító jelenségekkel és meglepetésekkel. Várnia Váratlant! Ugyanez visszhangzik az asztrológiában is. Ezt olvashatjuk egy honlapon erről: A kígyó összerázza bennünk a régi valóságunkat, és megnyitja az utat előremozdulásunkhoz, felfrissíti megértésünket, és növekedésre ösztönöz. Mivel a kígyó levedli (régi) bőrét, ez arra hív fel bennünk, hogy ugyanúgy szabaduljunk meg a régi gondolkodásmódunktól, amely már gátolja a növekedésünket és fejlődésünket. Ebben az évben az energiák inspirálják a megújuló, megújító törekvéseinket, hogy nagyobb, jelentősebb céljainkat elérhessük.

Allison Rae

2013. FEBRUÁR – A KÍGYÓ ÉVE, AKI LEVEDLI A BŐRÉT

Ez egy olyan lecsupaszított állapotba hoz bennünket, amellyel csak megtisztulva léphetünk át az isteni hatalom gyémánt palotájába. Február elején nagy kvantumhullámokon keresztül szörfözhetünk. Egyensúlyba kerülésre kényszerülünk, mivel lezáródik minden olyan dolog, amihez ragaszkodtunk régi történetünk tekintetében.

Március: Egy szökőár erejű energiaáradás, a manifesztációra való kitágulása a tudatosságunknak.

Április: A Mua hónapja, felgyorsít minden átalakulást, a legnagyobb álmaink területére vezet, hogy végre befejezhessük a régi történelmünket.

(Solara: 2013-as előrejelzés)

2013.FEBRUÁR 10-12

Tibeti holdújév, Losar, a Csodák ünnepe

KARMA TANPAI GYALCHEN MESTER

HOLDÚJÉVI ÜZENETE A VILÁG NÉPEINEK

2013. február 10.

Meleg üdvözletem és legerőteljesebb imáimat küldöm mindenkinek e nagyszerű világon, hogy megvalósuljon minden ember és minden vallás békéje és egysége! Köszöntsön ránk e nagyszerű siker és boldogság az erre kiválasztott 2013-ban, a Víz Kígyó szerencsét hozó új holdévében!

Szeretettel, bizalommal és a családi összetartozás érzésével a szívemben legfőképpen a gyönyörű kínaiaknak, az erényes tibetieknek, a dicsőséges bhutániaknak, a nemes mongoloknak és az igaz szingapúriaknak küldöm spontán üdvözletem, nekik kívánok jószerencsét, valamint minden embernek és országnak is, akik világszerte ünneplik ezt az újévet. Erősen imádkozom mindnyájuk jóllétéért és egységéért.

Öröm és hála tölti el a szívem a nagyszerű Kína és a nagyszerű India autentikus egységének sikere láttán, ugyanis ez a kivételes összefogás automatikusan kihat egész Ázsiára, hogy a béke és egység felé vezesse azt. Ugyanakkor mindnyájunk javára válva közvetlenül inspirálja az egész világot, s benne minden embert, hogy világszintű béke és egység jöjjön létre a nagyszerű Amerika, a nagyszerű Oroszország, a nagyszerű Nagy-Britannia, a nagyszerű európai országok, a nagyszerű Brazília, minden nagyszerű iszlám ország, minden nagyszerű afrikai ország és minden olyan más ország hatékony közreműködésével és erőfeszítésével, amelyek szívük legmélyéből vágynak arra, hogy béke és egység legyen az egész világon, az egész világ védelem alatt álljon.

Minden vallás lényegébe és az isteni igazságba vetett egyetemes hitem erejével imádkozom és küldöm áldásomat, hogy sürgősen háruljon el a végtelenül önző, mohó, agresszív, tudatlan, érzelmileg kiegyensúlyozatlan és szívtelen emberek által okozott minden külső, belső és titkos akadály. Arra kérek minden embert, legyen barátja, teremtője és részese minden vallás és minden ember békéjének és egységének. Vigyázzatok, ne váljatok másokat szúró tövissé, akadállyá! Sem Isten, sem a természet nem tűri ezt tovább.

Kérlek, ne becsüljétek alá a szavaimat! Szívemből képviselem a világ minden isteni vallását, és minden jóságos, szeretetteljes és önzetlen ember nevében szólok, akik erősen azt kívánják, hogy a világ védelem alatt álljon és mindenki békében és egységben élhessen.

Valójában tökéletesen boldog vagyok és hálával fordulok a nagyszerű Amerika, a nagyszerű Kína, a nagyszerű India, a nagyszerű Oroszország, a nagyszerű Nagy-Britannia, a nagyszerű európai országok, a nagyszerű Brazília, a nagyszerű Dél-Afrika és minden más nagyszerű ország valamennyi nagyszerű vezetője felé, amiért minden tőlük telhetőt megtesznek egész Ázsia és az egész világ békéjéért és egységéért.

Végül személyes, szívből jövő üdvözletem és gratulációm kíséretében boldog új évet kívánok a nagyszerű Kína elnökének, Őexcellenciájának Hszi Csin-pingnek és az ország többi nagyszerű vezetőjének is. Szívből jövő szeretettel imádkozom sikerükért, a nagyszerű Kína, egész Ázsia és az egész világ jólétéért, békéjéért és egységéért.

A Mindenható Úr Visnu

és a Kígyó Isten                    A tökéletes Buddha

és a Kígyó Isten                    A Mindenható Úr Siva

és a Kígyó Isten

A varázslatos és hihetetlen nemes Hindusztán (a nagyszerű India), a gyönyörű Nepál és az isteni hindu vallás követői mind hisznek az isteni Kígyó Istenben és imádkoznak hozzá. A Kígyó Isten az, aki átöleli és tisztelettel szolgálja a mindenható istent, Visnut és Lakshmi istennőt; a Kígyó Isten az, aki a mindenható isten, Siva nyakát ékesíti; a Kígyó Isten az, aki védőernyőként szolgálja a Mindenható Úr Buddhát; a Kígyó Isten az, akiben az önzés és a harag szeretetté és védelemmé alakul, benne ölt isteni formát az átlényegülés; a Kígyó Isten az, aki készségesen szolgálja a mindenható isteneket, Visnut és Sivát és az Úr Buddhát világunk védelmének, békéjének és egységének a megteremtésében. A nagyszerű India és a hindu hívők emiatt mélységében értik az isteni igazságot, és a legnagyszerűbb módon járulnak hozzá minden ember, minden vallás és az egész világ védelméhez, békéjéhez és egységéhez a Víz Kígyó szerencsét hozó évében. Mindez örömmel tölti el a szívem.

Bárcsak áldását adná az isteni hindu vallás, a jóságos keresztény vallás, a hithű iszlám vallás, a szeretetteljes buddhista vallás, a többi dicsőséges vallás és minden nyíltszívű szabad gondolkodó! Bárcsak minden tőlük telhetőt megtennének azért, hogy világunkat, s benne minden embert megvédelmezzenek minden félelemtől, szenvedéstől és viszálytól ebben a sötét korban! Bárcsak mihamarabb, még 2013 kiválasztott évében elhoznák a fény, a béke és az egység korát! Bárcsak a világ valamennyi kiválasztott nagyszerű politikai és vallási vezetője, befolyásos nagyszerű királyi családja és minden más nagyszerű támogató közvetlenül segítene és tenne mindezért!

Legfőbb imáimat és egyhegyű jókívánságomat küldöm azért, hogy minden ember védelemben és egységben éljen a Földanyán:

Karma Tanpai Gyalchen Mester

Mindenki alázatos szolgája

Fehér Királyi Kolostor, minden spirituális ember otthona

Katmandu, Nepál

www.omahhum.com

2013. FEBRUÁR 11. – A PÁPA LEMONDÁSA

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=421:az-els-lepes-megtoertent-xvi-benedek-papa-hetfn-februar-11-en-bejelentette-hogy-februar-28-an-lemond-tisztsegerl&catid=1:friss-hirek&Itemid=50

 

ÚJ REFORMPÁPA ÉRKEZÉSE

Hamarosan elveszítitek a pápát. Nekem nincs órám. A hamarosan számunkra, nektek bármit jelenthet. Aki majd a helyére áll, meglepetést okozhat, mert ez a konkrét szervezet túlélési módban fog működni abban az időben. Más szóval, egyre kevesebben érdeklődnek a papi hivatás iránt. Egyre kevesebb fiatal érdeklődik a szervezet iránt és az új pápának változtatásokat kell tenni, hogy életben tartsa az egyházát. Ez azt jelenti, hogy a szervezete fennmarad, de sokkal modernebb formában, ami valójában mindannyitokra igaz egy új energiában. Ez nem az egyház bukása. Inkább a belső istenség átkalibrálása, ami majd összhangban lesz egy új formájú imádattal. Ez egy mindenki számára nyerő helyzet. Az új pápára nehéz idők várnak, mert a régi gárda még ott lesz. Akár még egy merényletet is megkísérelhetnek, mert a régi energia nehezen múlik ki. Ez az első dolog. Figyeljetek rá. A változás abban van, ahogyan a spirituális rendszerek működnek. A spirituális rendszerek olyan irányba rendeződnek, hogy sokkal inkább egy keményebb igazsággal lesznek összhangban, ami inkább az emberektől származik, mint a prófétáktól.

http://dimenzio-uzenetek.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1201779

 

A PÁPA A KLÓNTESTÉBEN ÉL!!!

Vatikán titkairól égi üzenet Mátétól:

Forrás: Matthew Ward - February 18, 2013

 

„A pápa, aki nyilvánosan láthatóan egy klón”

 

 

 

„A pápa, aki nyilvánosan láthatóan egy klón. Mivel rohamosan öregszik, és az energiái apadnak, nem lesz képes sokkal tovább működni, és csere klónokat nehéz manapság beszerezni. Ekképpen a pápa maga, aki egészségesebbnek és fiatalabbnak néz ki, mint a klón, elkülönítésben marad. Az élettartamától függően, és a klónokról szóló az igazság időzítésétől függően, ő majd esetleg látható lesz, ahogy meglehetősen fel lesz frissülve kinézetében.

 

Ezen lemondásnak oka és jelentősége sokkal távolabbra mutató, mint egy sikertelen klón – az feltör egy ajtót olyan igazságok felé, amelyek évszázadok óta rejtve voltak, mint a pedofília a papság körében amely több, mint 1500 éve burjánzik.

 

A Vatikán, amely fő játékos volt az Illuminati védernyője alatt, a sátánizmus nemzetközi főhadiszállása, és annak mérhetetlen vagyona tartalmaz ellopott műkincseket, melyeket a nácikkal való együttműködés során szereztek meg a második világháború alatt. Bármelyik pápa, aki tiltakozását fejezte ki a hatalmas csalás, az elfogadhatatlan viselkedés és a vagyonok felhalmozása okán, rövid életű volt.

 

Mégis, valószínűleg a legmegrázóbb kinyilatkozás az lesz, amely nyilvánosságra fogja hozni azokat az ősi lejegyzéseket, amelyek be fogják mutatni, hogy milyen régóta módszeresen megváltoztatták a Bibliát – legfőképp Jézus mesterségesen kitalált története keresztre feszítéséről és feltámadásáról -hogy lehetőséget adjanak az egyháznak a katolikus tömegek ellenőrzésére.

 

Mikor mindez köztudottá válik, a Vatikán hosszú uralma vége tér. Az összeomlás elképesztően szomorú és nehéz lesz a katolikusok számára, de az összes őszinte keresztényre alapvető hatást fog gyakorolni annak a megtudása, hogy az alap, amelyen az életük nyugodott, hazugságokra volt építve.

 

A könyörület mindazon lelkek számára segíthet elfogadni az igazságot Jézus életéről és tanításairól, amely sokkal értékesebb, mint amit arról tanítottak. Az olyan hit, mely inkább spiritualitáson, mint dogmákon alapszik, ki fog tartani, és a hamisságokon alapuló szertartások feledésbe fognak merülni.”

 

 

 

A teljes közvetítés olvasható: a Fény Testvérisége Honlapján: http://kristalyhang.wordpress.com/

 

 

 

 

Matthew üzenete / 2013. február 18. Suzanne Ward közvetítése

http://www.galacticchannelings.com/english/matthew18-02-13.html

 

2013. FEBRUÁR 11. – A PÁPA LEMONDÁSA

Villám sújtotta a Szent Péter-bazilika kupoláját alig néhány órával azután, hogy a Pápa tett egy váratlan bejelentést arról, hogy lemond a katolikus egyház vezetői tisztségéről.

Bejegyezte – Greg Giles Fordítás – Lily-of-the-Valley

Website - http://www.ascensionearth2012.org/2013/02/sign-from-above-lightening-strikes.html

 

2. “Az új pápa lesz a legegyüttérzőbb, aki az egyházban valaha volt; képes lesz a szabályokat megváltoztatni, így a Krisztusi szeretetet lángját gyújtja meg az emberek szívében. Jó esélye van, hogy megmentheti az egyházat és első alakommal nőket is magasabb pozíciókba juttat.”

 

Forrás: http://wirsindeins.wordpress.com/2013/02/12/kryon-uber-benedikt-den-xvi-josef-ratzinger/

3. Benjamin Fullford szerint az új pápa, akit „Római Péternek” neveznek lesz az utolsó pápa, mert a katolicizmus és a kereszténység nem lesz római intézmény többé.

Forrás: http://www.politaia.org/englische-reporte/fulford/fulford-update-vom-12-02-2013-papst-tritt-nach-bush-gestandnis-zuruck/

 

2+3 magyar nyelvű fordítás: Scarlett

http://kristalyhang.wordpress.com/

 

Copyright © 2013 Wes Annac. All Rights Reserved [Minden jog fenntartva!]

SanJAsKa’s Special Message for Listeners of 2013 – Hope for Our New World

2013 január 21.

http://fenytevo.blogspot.hu/

 

 

 

2013. FEBRUÁR 13. – EGY HATALMAS FÉNYPLAZMA ÁRADÁS FÉNYE ÉS HANGJA ÉRKEZETT MEG A KOZMIKUS KÖZPONTBÓL

 

Amely nagyobb volt, mint a 2012. december téli napforduló idején tapasztaltnál és még hatalmasabb tisztítással érkezett.

A galaktikus Magból érkező fényplazma áradás során a kozmikus térben, intenzív elektron áradás következtében, robbanások halmozták el a galaxist, melyek hatással voltak a Napunkra, a második napunkra, a Holdra, a bolygókra és a csillagokra ebben a galaxisban. A csillagok képesek arra, hogy megtartsák már ezt a fény-mátrixot, amely a Kegyelem Energiájaként nagyon könnyen asszimilálódik a fénytestünkkel és a bolygó fénytestével és minden kívánságunk sokkal gyorsabban valósul meg a lélek utazásunk során.

Tehát február 13-án minden nyitva áll, készen van arra, hogy a Nap és Rá energiáin keresztül a galaktikus Magból érkező isteni impulzus a teremtő Fény Szívéből a szívünkbe érkezzen.

 

Forrás:

 

FEBRUARY 13 ANOTHER BIG COSMIC BLAST OF SOUND AND LIGHT COMING

FROM THE GALACTIC CENTRE 13TH FEBRUARY

 

http://www.evenstarcreations.com/index.php?option=com_content&view=article&id=250&Itemid=55

2013. FEBRUÁR 14. – TÖMEGES FELEMELKEDÉS

Idézet Steve Beckow-tól az Egy milliárdan felemelkednek tömegesen, globális meditációról (Parti-ünneplés) február 14-én” Mi csak…napokra vagyunk a legnagyszerűbb lehetőségtől, hogy megünnepeljük és felismerjük közös emberi mivoltunkat, globális állampolgárságunkat, és Föld Csapat tagságunkat azon célból, hogy felépítsünk egy világ (bolygót), amely mindenki számára működik.

Mi csak…napokra vagyunk attól, hogy megragadjuk a lehetőséget, hogy kifejezzük szeretetünket és hálánkat Gaia felé, az arkangyali léleknek, aki mozgatja és motiválja ezt a fizikai formát, amit mi Földnek hívunk. Csak napok… választanak el attól, hogy kijelentsük, hogy nem engedünk meg többé egyenlőtlenséget ezen a bolygón…Csak napokra ….vagyunk attól, hogy tudomásul vegyük létezésünket, és emberi kollektívaként, egyesülve mondjunk „nemet” az elnyomásra és a kizsákmányolásra, akárhol is leljük azt. Napok választanak el attól…hogy felálljunk egy világként(egy bolygóként), és elmondjuk azoknak, akik intézményesítettek és megalkottak ilyen rendelkezéseket, hogy mi nem akarunk az uralmuk alatt élni, és hogy le fogunk dönteni egy ilyen társadalmi rendszert, ha nekünk meg kell tenni, és felépítünk egy újat, amely egységen, békén és egyenlőségen alapszik.

Csak napokra vagyunk attól, hogy összejöjjünk egy világként ( egy bolygóként)… Egy ilyen gesztus van elismerve a magasabb birodalmakban, mint a globális szabad akarat kinyilvánítása. Egy ilyen gesztus szabadítja fel a magasabb dimenzió béli lények kezét, hogy segíthessenek nekünk behozni és megvalósítani a globális jólétet, a világ békét és a teljes egyenlőséget.

Csak napokra… vagyunk attól, hogy kérjük szeretet és könyörület örökségünket egy készséges és örömteli Teremtőtől, aki egyszerűen csak arra vár, hogy megtegyük azt, mielőtt megnyílnak a jóakarat és a bőség zsilipei. Csak napokra vagyunk attól, hogy felismerjük az erőnket (igazi egyenlőségben) egy világként (egy bolygóként), a hajlandóságunkat a megbocsájtásra, és a vágyunkat arra, hogy előre haladjunk egy új korszakba galaktikus társadalomként. Csak napokra…vagyunk attól, hogy kifejezzük vágyunkat arra, hogy egyesüljünk csillag fivéreinkkel és nővéreinkkel, akik azért jöttek ide, és bábáskodtak eme sikeres szeretet forradalom felett, ami felszabadította bolygónkat, és ráhelyezte azt a galaktikus állampolgárság útjára szeretet tanácsok és szövetségek formájában.” Vége az idézetnek.

http://soundofheart.org/galacticfreepress/content/we-are-three-days-away-one-billion-rising-global-meditation-make-viral

Forrás:

2013-02-18

Galaktikus Szabad Sajtó aktuális hírösszefoglalója

Galaktikus Szabad Sajtó aktuális hírösszefoglaló: Hatalmas energiamozgás zajlik.

http://kristalyhang.wordpress.com/

2013. FEBRUÁR 15. - REKORDKÖZEL JÖN A FÖLDHÖZ EGY ASZTEROIDA

Rekordközel jön a Földhöz egy aszteroida

Fél futballpályányi aszteroida száguld el bolygónk mellett február 15-én.

A kőóriás 27 ezer kilométernyire közelíti meg bolygónk felszínét. "Rekordnak számít ez a közelség. Az 1990-es évek óta végzett megfigyelések során még sohasem fedeztünk fel semmilyen égitestet ilyen közel a Földhöz" - hangsúlyozta Don Yeomans, a NASA földközeli objektumok után kutató programjának a vezetője, aki szerint azonban a 2012 DA 14 katalógusjelű aszteroida nem jelent veszélyt a Földre nézve.

Bolygónk szomszédságában rengeteg különböző méretű, formájú és összetételű aszteroida "nyüzsög": a legkisebbek alig nagyobbak, mint egy strandlabda, de akadnak sok kilométer átmérőjű kőóriások is. A legtöbb az aszteroidaövezetből származik, de előfordulnak közöttük régóta halott, kiégett üstökösök maradványai - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.

A 2012 DA 14 objektum tipikus Föld közeli aszteroida - átmérője körülbelül 50 méter, azaz se nem túl nagy, se nem túl kicsi és valószínűleg egy kőszikláról van szó. Don Yeomans számításai szerint negyvenévente repül el bolygónk mellett a 2012 DA 14-hez hasonló aszteroida és 1200 évente csapódik egy ilyen a Földbe.

Egy 50 méteres aszteroida becsapódása nem okoz világméretű katasztrófát. Mint Don Yeomans rámutat, hasonló méretű objektum vájta ki a 1,5 kilométer átmérőjű Meteor-krátert Arizona államban ötvenezer éve. Ilyen égitest robbanhatott fel Szibéria fölött 1908-ban, több száz négyzetkilométeres területen letarolva az erdőséget. A kutatók mai napig vizsgálódnak, hogy kiderítsék milyen objektum okozta a tunguszkai eseményként ismert jelenséget.

"A 2012 DA14 semmiképp sem csapódik a Földnek. Az aszteroida pályája eléggé ismert, hogy kizárhassuk ennek a valószínűségét" - hangsúlyozta Don Yeomans.

Forrás:  MTI

http://www.hir24.hu/tudomany/2013/01/30/rekordkozel-jon-a-foldhoz-egy-aszteroida/

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20130131-rekordkozelsegu-kisbolygo-jon-februar-15en.html

Elszáguldott a Föld mellett a kisbolygó

http://www.168ora.hu/tudas/veszelyben-fold-110445.html

 

 

2013. FEBRUÁR 15. – METEORROBBANÁS - OROSZORSZÁG

Több embernek is sikerült filmre vennie, ahogy eléri a földfelszínt a hatalmas robbanás hangja. Nem csoda, hogy riadalmat okozott.

 

Az Oroszország középső részén, pénteken becsapódott meteor hosszú füstcsóvát húzva érkezett a Föld légterébe, ahol hatalmas robbanással esett szét. Többen kaptak kamerájuk után, látva a sokak által repülőgép-szerencsétlenségnek hitt jelenséget. Még időben, hogy lefilmezzék, amikor a robbanás hangja eléri a földfelszínt, ahova olyan erővel érkezett, hogy megremegtette a házakat és ablakokat tört be, nem kis pánikot okozva.

http://www.hir24.hu/netturi/2013/02/15/videok-az-orosz-meteorrobbanasrol/#aktualisdoboz

 

 

Meteor robbant Oroszországban: több százan sérültek meg

Egy több tíz tonnás meteor haladt át és robbant szét Oroszország fölött péntek hajnalban. Darabjai több tíz kilométeres körzetben szóródtak szét, egy iskolát és egy víztározót is eltaláltak. Több mint ötszázan sérültek meg, többnyire a betört ablakoktól.

Nem meteorfelhő, hanem egy meteor hullott le és robbant szét a Föld körüli atmoszféra alacsony rétegeiben, Oroszországban, az Urál-hegység körzetében helyi idő szerint péntek délelőtt. Több száz ember sebesült meg - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériumának szóvivő helyettese.

 

A meteorrobbanás által keltett lökéshullám jelentős anyagi károkat okozott, rengeteg épületben törtek ki az ablakok. Az orosz belügyminisztérium sajtószolgálatának tájékoztatása szerint több mint ötszáz ember sérült meg, többségüket üvegszilánkok sebezték meg. A jelentések beérkezésével az adatok folyamatosan változnak, percről percre növekszik a sebesültek száma is.

 

 

Az Urál menti jekatyerinburgi csillagvizsgáló közlése szerint a Cseljabinszki és a Szverdlovszki terület, valamint Baskírföld és a Volga folyó középső és alsó szakaszánál elterülő vidék fölött haladt át a meteor közép-európai idő szerint hajnali 3 és 4 óra között.

 

A Rosszija 24 hírtelevízió beszámolója szerint "tűzgömb" vonult át az Urál-hegység felett. Szergej Szmirnov, a szentpétervári Pulkovo obszervatórium munkatársa a Rosszija 24 hírtelevíziónak elmondta, hogy szerinte a meteor több tíz tonnás lehetett, és darabjai több tíz kilométeres körzetben szóródhatnak szét a földön.

 

A természeti jelenség riadalmat keltett a lakosság körében. A Cseljabinszk környéki településeken megnövelték a rendőrjárőrök számát.

 

 

A lenta.ru híroldalon elhelyezett, mobiltelefonon készített felvétel tanúsága szerint Cseljabinszkban heves robbanások hallatszottak, miközben a meteor átszáguldott a város fölött.

 

A jekatyerinburgi csillagvizsgáló közlése szerint a Cseljabinszki és a Szverdlovszki terület, valamint Baskírföld és a Volga folyó középső és alsó szakaszánál elterülő vidék fölött haladt át a meteor.

 

A Cseljabinszki régióban létrehozott operatív stáb közlése szerint a meteor egy darabja Cseljabinszk várostól nyugatra, Csebarkuljtól egy kilométerre, egy víztározóba csapódott be.

 

Cseljabinszkban egy Reutersnek nyilatkozó fültanú arról számolt be, hogy a kora reggeli órákban hatalmas robbanást hallott, amelynek a lökéshullámait érezni lehetett a városközpontban álló 19 emeletes épületben is. A térségben beindultak az autók riasztói, kitörtek az ablakok, és a mobiltelefonok „kihagytak”. A Cseljabinszktól 200 kilométer távolságra fekvő Jekatyerinburgban pedig látni lehetett egy hulló objektum nyomait” – nyilatkozta egy másik szemtanú.

 

Cseljabinszkban jelentősen megrongálódott a Dél-Uráli Állami Egyetem épülete. Egy iskolában diákokat sebesítettek meg a betört ablakok szilánkjai. A hatóságok arra kérték a szülőket, hogy vigyék haza gyermekeiket a tanintézményekből és őrizzék meg nyugalmukat.

 

 

Kusztanáj település lakosai azt állították, hogy teniszlabda méretű tűz- és füstcsóvát láttak az égen, amely valahol becsapódhatott.

 

Többen úgy vélték, hogy esetleg egy repülőgépet érhetett baleset, de a hatóságok ezt cáfolták. A helyi katasztrófavédelem bejelentette, hogy valóban meteoritfelhő vonult át a térség felett, de légi járműben nem tett kárt.

 

http://atv.hu/cikk/20130215_meteor_robbant_oroszorszagban_tobb_szaz_serult

 

MIHÁLY ARK – CSILLAGTESTVÉREINK VÉDTEK MEG BENNÜNKET A TELJES METEOR BECSAPÓDÁSTÓL

SB: Nos, mielőtt a fő témánkba kezdenénk, mely a tudatosság teljes mértékű helyreállítása lenne, szeretnék hallani tőled néhány szót az oroszországi meteorról! Azt mondtad nekem a személyes felolvasásom során március  8-án hogy ez egy új jégkorszakot is okozhatott volna. Meg tudnád ezt erősíteni a hallgatóink kedvéért és talán néhány részletet is mondanál arról a folyamatról, amely miatt egy új jégkorszak kialakult volna és hogy ez milyen módon lett megakadályozva?

AAM: Nem! Amit mondtam neked az az, hogy az egyetlen hivatkozási pont, ami a katasztrófával és a kárral kapcsolatban, amit ez okozhatott volna az lenne, hogy egy új jégkorszak alakulhatott volna ki.

Nos, a meteor megjelenése nagyon közel volt a Földhöz. Nyilvánvalóan! És ez a nagylelkűség és közbelépés, a csillagtestvéreitek mindig jelenlévő ébersége volt az, ami miatt ez nem történt meg mondjuk úgy, a legteljesebb erejében. Tehát bár voltak kisebb károk és megrongálódások, természetesen ezek nem voltak akkora mértékűek, mint amilyenek lehettek volna!

Itt volt a lehetőség arra is, hogy felnézzetek és nagyon is világosan és sokféleképp lássátok a közbeavatkozást és a védelmet. De mindig látható jeleket kértek és ez volt az egyik legláthatóbb jele a csillagtestvéreitek közbelépésének. Ez a Felfedés egy része akár úgy akartok gondolni erre, akár nem! Ez egyszerűen az!

Mi történhetett volna, ha teljes becsapódás érte volna a bolygót? A károsodás katasztrofális változásokat és klímamódosulást okozott volna! Tehát erre utalok. És igen, hasonló lett volna a bolygó tengelyének elmozdulásához. Ez megváltoztatta volna Gaia középpontját.

És a klimatikus változások nagyon, nagyon drámaiak lettek volna és rombolóan hatottak volna az emberi faj populációjára, mely a változás folyamatában van. Tehát valóban megváltoztatta volna annak a folyamatát, melynek már a közepén álltok.

Engedjétek meg, hogy elmondjam azt is, hogy e meteorit fizikai hatása földtanilag és fizikailag is olyan lett volna, melyre úgy gondoltok, hogy szerencsétlenség és katasztrófa. De a nagyobb katasztrófa, a nagyobb kudarc még határozottabban az lett volna, hogy az emberiség, a közösség nagyobb része nem csupán a félelem és túlélés felé fordult volna, hanem a figyelmük visszairányult volna a vándorlással kapcsolatos dolgokra és a geológiai helyrajzi változásokra.

És ez elvonta volna a figyelmet arról, amin most keresztülmentek és így az emberiség tudatosságában végbemenő változás mellékvágányra került volna. És a mi szemszögünkből ez egy sokkal nagyobb katasztrófa lett volna!

Tehát ami történt az nem más, minthogy a csillagtestvéreitek közbeavatkoztak és sok-sok szinten megakadályozták a katasztrófát! És nincsenek túl sokan a bolygón azok, akik a mi megfigyeléseink szerint köszönetet mondtak volna ezért vagy kifejezték volna a hálájukat az általunk bevetett erők iránt! Ez pedig különös, nem?

SB: Igen, Uram! Engedd meg, hogy köszönetet mondjak nekik! És kezdjük megismerni a galaktikusokat talán annyira, hogy tudhattuk volna, melyik hajók mit tettek. Ez plejádi, szíriuszi vagy arktúriai volt? Hogyan tették azt, amit tettek? Úgy tűnik, mintha ők egyenesen a meteorit közepébe mentek volna. Jól mondom?

AAM: Igen, pontosan! Tudjátok, hogy főként egy plejádi erő volt, de természetsen az arktúriaiak is segítséget nyújtottak. És amit ti technológiaként ismertek, tudjátok, hogy a hajók nagyon is organikusak; élők, érzők, együttműködő lények, de képesek arra is, hogy erőt fejtsenek ki, amelyre úgy is gondolhattok, mint pajzsok, melyek nem csupán a nyomásnak, de a hőmérsékletnek, tűznek és bárminek, amire csak gondolni tudtok, ellen tudnak állni. És az egyetlen dolog, hogy ezt eloszlassák az volt, hogy egyenesen a meteoritba menjenek!

Nos, ez volt a lehatékonyabb intézkedés! Hiszen az egyik dolog, amit használtak, de amit nem akartak, hogy látható legyen, az, amire ti úgy gondoltok, mint lézertechnológia, mely felrobbantja/berobbantja a meteort, mivel úgy látszana, mint egy energiasugár. És ezt fegyverként is lehetne értelmezni.

Tehát, egyáltalán nem stratégiai okokból tették ezt. Hiszen akár azt mondjátok, hogy az emberek készen állnak, akár nem, vannak még erők és személyek, akik úgy gondolnának erre, hogy őket ez veszélyes helyzetbe hozhatta volna.

Tehát ezért van az, hogy ezt a stratégiát használták.

Ráadásul ez egy nagyon is egyértelmű üzenet az emberi lények számára! Hiszen az ő nézőpontjukból, az ő értelmezési irányukból az, hogy egy olyan videót látnak, melyben egy hajó egy meteoron átmegy, akkor számukra az ő tudatalatti szintjükön azt jelenti, hogy „A mi csillagtestvéreink képesek arra, hogy feláldozzák magukat vagy meghaljanak értünk, ha szükséges azért, hogy megvédjenek bennünket!” És ez egy erőteljes üzenet! És, apropó! Nagyon is igaz!

 

Forrás: Egy óra egy Angyallal / 2013-03-12

Mihály Arkangyal: A Felemelkedés nem távoli, hanem mostani és folyamatban van 1+2. rész

2013. március 12.

Közzétette: Steve Beckow

http://kristalyhang.wordpress.com/

 

 

2013.02.15 – KUBAI METEORIT ROBBANÁS

Kubai média: nálunk is meteorit robbant

Kuba középső részén is felrobbant állítólag egy meteorit - legalábbis ezt jelentette a kubai média szemtanúkra hivatkozva.

 

 

 

A híradásokban a szigetország Cienfuegos tartományának lakosait szólaltatták meg, akik elmondták, hogy még csütörtökön, helyi idő szerint este nyolc órakor egy fényes objektumot pillantottak meg az égen. Akkora volt, mint egy busz, majd a "Napnál nagyobb" tűzgolyóvá változott, és 3-4 perccel később egy erős robbanás történt.

 

A Havana Times című lap szerint a cienfuegosi Rodasban a robbanás megrázkódtatta a házakat, de sérültekről és károkról nem érkeztek hírek.

 

Szakértőket küldtek a térségbe, hogy kutassanak az állítólagos meteorszerű égitest darabjai után.

 

Nem tudni, hogy a kubai médiában leírt égi jelenség kapcsolatba hozható-e a cseljabinszki meteorit becsapódásával.

 

hvg.hu / MTI

 

http://atv.hu/cikk/20130216_kubai_media_nalunk_is_meteorit_robbant

 

2013.FEBRUÁR 16. – MÁJUS 6. VÉNUSZ AZ ALVILÁGBAN

 

VÉNUSZ AZ ALVILÁGBA LÉP: Amikor a szeretet és szépség bolygója a Nappal együtt utazik, akkor láthatatlan a Földön számunkra. Ez a Vénusz misztikus útja az alvilágban, egy olyan időszak, amikor átesünk egy halálon, átalakulunk, és egy újjászületéssel folytatjuk az utunkat. Május 6.-án,

 

Allison Rae

2013. FEBRUÁR 18-22- 28- A NAGY ELMOZDULÁS IDEJE

Idézet Bill Ballard-tól “Nos, a Pápa ma lemondott, és az utolsó napja 2013. február 28-án lesz. Carl Boudreau [elismert asztrológus] kijelentette, hogy a február 18. és 28. közötti időszak Nagy Elmozdulás ideje lesz. Ismét, a 3.5 évvel ezelőtti üzenetem az volt, hogy február 22-e Nagy Elmozdulás ideje lesz … A maja Öregek kijelentik, hogy február 19-én valami nagy dolog léphet előre az energiákban, ahogy rátekintenek a naptár rendszerükre. Nos, ennyit az átmeneti szélcsendről, amiben vagyunk. Az bizonyosan elmozdult ma reggel. Vannak nagyon sötét jóslatok, amelyek ehhez az utolsó Pápához kötődnek, aki Benedek helyét fogja átvenni. Nem kell úgy megtörténnie, ahogy előre megmondták. Pontosan úgy, mint a Mexikói-öböl olaj foltja, amely a bibliai Feneketlen Kút ( Jelenések Könyve 9 és Hopi 7-ik Jel), az eredeti látomásom arról sokkal rosszabb volt… Együtt meg tudjuk tartani az energiákat, hogy teher mentesítsük ezt az elmozdulást, és hogy a nagy sötét fókuszálás, amit oly sok fel nem ébredt lélek tart a Végső Időkről… Itt van az ideje annak, hogy most mindenki felébredjen, tudatosodjék, és FEDÉLZETRE FEL, hogy elmozduljunk az ÚJ FÖLDRE! Az idő végre eljött! IGEN! SZERETET!” Idézet vége.

 

Forrás:

2013-02-18

Galaktikus Szabad Sajtó aktuális hírösszefoglalója

Galaktikus Szabad Sajtó aktuális hírösszefoglaló: Hatalmas energiamozgás zajlik.

http://kristalyhang.wordpress.com/

2013. FEBRUÁR 18- JÚLIUS 8. – RETROGRÁD SZATURNUSZ  A SKORPIÓBAN

MÉLY MEGÚJULÁS: Szaturnusz az északi holdcsomóponttal való hatalmas játékban a növekedésre, fejlődésre ad lehetőséget. A Változások ragyogó Fénye és az Önvaló feltárja a szégyen, a fájdalom, a megtévesztés, és ami a veszteség energiáit. A Skorpióban hatalmas erő van. A fullánkja sebet okozhat, de gyógyíthat is.

A Szaturnusz visszafelé irányuló [retrográd] mozgásba tér február 18-án, és júliusig így halad. Amikor a Szaturnusz ellentétesen [retrográd] halad, itt az idő mindent ismét megvizsgálni életünkben. Fontos, amikor megvizsgáljuk életünket, időzzünk el mindannak a felismerését illetően, mi nem működik, és összpontosítsunk a mások felé irányuló mintáink és reakcióink megváltoztatására. Haraggal reagálunk, amikor a dolgok nem mennek úgy, ahogyan terveztük, és tovább erősködünk? Ragaszkodunk továbbra is egy kapcsolathoz, mely sehová sem vezet, azáltal, hogy kifogásokat hozunk fel ezzel a személlyel kapcsolatosan? Túl sok felelősséget vállalunk, és utána semmi sem marad nekünk? Feladjuk, amikor valami nem jön össze abban az időkeretben, melyről úgy gondoljuk, hogy meg kellene történnie? Folytatjuk, hogy másokat hibáztatunk boldogtalanságunkért? Ez a 4,1 hónap retrográd időszak számos lehetőséget fog biztosítani számunkra, hogy tisztázást nyerjünk kapcsolatainkat illetően, beleértve azt [a kapcsolatot], amit magunkkal bírunk. A Szaturnusz lassú mozgású, így olyan érzés lesz, mintha még a legnagyszerűbb ötletünk, vagy tervezetünk is hirtelen „várólistára” kerülne. Ez azért van, hogy egy tiszta lehetőséget nyújtson számunkra megvizsgálni mi az, amit igazán akarunk életünkben…..

Sződd a hálót - 2013-02-16

http://fenytevo.blogspot.hu/

 

 

 

 

2013. FEBRUÁR 19.

EGY ÚJ CIKLUS, EGY ÚJ VILÁG KEZDŐDIK EL

(A guatemalai maják szerint ez a pontosabb meghatározás a 2012.12 helyett:

próféciájuk. )

GUATEMALAI MAJA PRÓFÉCIA:

A MENNYEK MEGNYÍLNAK AZ EMBERISÉG SZÁMÁRA.

CSODÁLATOS BÉKE ÉS SPIRITUÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS VAN KEZDŐDŐBEN.

(DM:44-45)

2013. FEBRUÁR 19. (ÉS A MENNYEK MEGNYÍLTAK…)

KOLOSSZÁLIS FEKETE FOLT JELENT MEG A NAPON - lefotózta a NASA

Hatalmas napfolt jelent meg a napokban életadó csillagunk felszínén, melybe hatszor is beleférne a Föld. A NASA tudósai szerint a héten napkitörések is várhatók emiatt.

 

A napfoltról, mely az elmúlt napokban gyors ütemben fejlődött ki, a NASA Napdinamikai Obszrervatóriuma (Solar Dynamics Observatory - SDO) készített képeket február 19-én és 20-án.

Karen Fox, a NASA szóvivője úgy nyilatkozott, az objektum átmérője több mint hatszorosa a Földének, de a teljes kiterjedését nehéz pontosan megállapítani - áll a space.com-on. Fox hozzátette, vannak jelek, melyek arra mutatnak, hogy napkitörések is várhatók a folytatásban.

http://www.pecsistop.hu/tudomany/kolosszalis-fekete-folt-jelent-meg-a-napon-lefotozta-a-nasa/1124771/

 

2013.FEBRUÁR 21. 1 IK - MAJA ÚJÉV

2013.FEBRUÁR 22: 2.22

Az egyik legerősebb teremtő/megnyilvánító nap az évben.

2013.FEBRUÁR 23.-MÁRCIUS 17. A MERKÚR RETROGRÁD KISCIKLUSA

Ugyanakkor a Merkúr retrográdban halad február 23-tól március 17-ig. Ez az én uralkodó bolygóm, így már érzem ezt a hatást, ahogy a Merkúr elkezdi lelassítani pályáját. Ismételten, amit ismerek, az a hatás, mellyel a Merkúr bír. Ez idő alatt érezhetjük magunkat mentálisan ingatagnak, feledékenynek, és szerfelett érzékennyé válhatunk a zajokra, zűrzavarra [káoszra] és másokra. Talán visszahúzódónak érezhetjük magunkat. Képtelenek vagyunk világos döntést hozni. Jóllehet ez egy nagyszerű idő lehet a megújulásra és az elmélkedésre.

 

Ez az időszak remek lehetőséggel [potenciállal] bír, hogy valóban továbbvigyen bennünket, amikor egyenesen halad, és építően használható, ha ezt választjuk. A retrográd jelenti a helyrehozást, és az újra feltalálást. Ez nem az új tervek, szerződések, megállapodások, stb. aláírásának ideje. A hatás meglehetősen valós, és különböző mértékben érezhető mindenki számára. Amikor a Merkúr retrográd halad, hajlamosak vagyunk arra, hogy több gondunk legyen a kommunikáció minden formájával (szóbeli, írott, elektronikus, postai, mentális), és a szállítás ügyekkel.

Sződd a hálót - 2013-02-16

http://fenytevo.blogspot.hu/

 

2013.FEBRUÁR 25. - TIBETI TEREMTŐ (TÍZMILLIÓSZOROS) NAP

2013.FEBRUÁR 25, 21:29 Telihold SZŰZ/HALAK

2013.FEBRUÁR 26-MÁRCIUS 12.

Ötös stellium a Halak jegyében (Vénusz, Neptunusz, Nap, Merkúr, Mars), az utolsó két napban a Hold is csatlakozik ehhez a felálláshoz, így hatos bolygóhalmozódás lesz a jegyben

2013. FEBRUÁR UTÁN

Minden stabilizálódik, és egy új korszak fog bekövetkezni. A Föld és lakóinak a korszaka. Az ugrás után csak azok a lelkek fognak a Földre jönni, akik nem vittek nagy zavart a mátrixba. Az utolsó olyan inkarnációnkat éljük, amelyben meg tudjuk oldani, változtatni a karmánkat. A Föld egy új korszak elé halad. A Földbolygó 2012 végén fogja meglépni az Ugrást. Akik itt maradnak, azoknak úgy gondolatban, mint tettekben át kell alakulniuk. Akiknek nem sikerült, azoknak egy megtisztító impulzust küldenek a matrixból. Kiválasztódik a lakosság. Évmilliókig vártunk erre a pillanatra.

(Inu)

2013. MÁRCIUS-JÚNIUS VÉGE - EGY ÚJ PÉNZÜGYI RENDSZER MEGJELENÉSE

Egyre közelebb az az idő, amikor egyértelműen kirajzolódik egy új pénzügyi rendszer megjelenése majd megerősödése, jelentkezése egy sokkal pozitívabb idővonalon, (2013-2020) amelynek az a lényege, hogy felszabadítja az emberiségét az adósrabszolgaságból. Úgy tűnik, hogy ez év márciusában, de legkésőbb júniusig bezárólag egy új pénzügyi rendszer alapjainak a lerakása megtörténik.

De más események is látszanak az Idővonalon. Mégpedig a globális rendőrállam (a teljesen kontroll alatt tartott lakosság) eszménye egyszersmind el fog tűnni, amely elő fogja segíteni a szabad energiák alkalmazását, és tisztulást hoz végre az egész bolygón. Ez utóbbit erőteljesen meg fog nyilvánulni 2014 végéig. A régi (armageddoni) próféciák érvényüket veszették (mivel az idővonalak kereszteződései során dec. 21-én, egy konkrét pozitív idővonalra léptünk), annál több megerősítése érkezik annak, hogy egy pozitív Idővonalon járunk. És ez így bíztatóan kell, hogy hasson javunkra.

Legyetek bizakodóak, mi már egy új Idővonalon vagyunk.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=423:uj-penzuegyi-rendszer-es-mit-hozhat-nekuenk-a-joevnk-egy-pozitiv-idvonalon-2013-2020-koezoett-jelaila-hirlevelebl-2013-februar-4&catid=49:2012-utan&Itemid=78

2013.MÁRCIUS-DECEMBER

Az elkövetkező 7 hónapban a Föld átmegy egy közösségi ciklusváltozáson, és sok kihívás között hintázunk.

LW: 2013. február

2013. MÁRCIUS 3.,12.,21.: 33:33

A Földicsillagoktól

A TEREMTÉS KRISZTUSI  FÉNYÉNEK  ÉS  TUDATOSSÁGÁNAK ABLAK  - A KRISZTUSI NŐ ÉS A KRISZTUSI FÉRFI SZENT EGYSÉGE

A 12 ASPEKTUSUNK HARMONIKUS (6:6) ÖSSZESZÖVÉSE MINDENEGGYÉ

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=426:2013-marcius-31221-3333-a-foeldicsillagoktol&catid=49:2012-utan&Itemid=78

 

2013. MÁRCIUS 4. - 2013. JÚLIUS 25.
A nagy ciklus utolsó 144 napja ez. Ekkor már építjük a Föld és önmagunk kockáját, miközben épül és stabilizálódik bolygónk körül a Nooszféra. Ezért van szükség arra, hogy képesek legyünk tisztán lehívni az Erőt, mert ezzel nemcsak önmagunknak, hanem a bolygónak is segítjük a Felemelkedését, és az Új Energiában való átlényegülését.

Egyáltalán nem lehet egyszerűnek és könnyednek nevezni a ránk váró 932 napot. Egy összetett folyamat részesei vagyunk, és csak tőlünk függ, hogy a megélése mellett döntünk-e. Az bizonyos, hogy ha ezen az úton elindulunk, mély elszántságra és hitre van szükségünk. Ez az ösvény rögösnek ígérkezik, de bátoríthat a tény, hogy nem kell egyedül végigcsinálnia senkinek. Csoportokat alkotva könnyebben megélhetőek a mélységek, és hamarabb lehet visszatérni a stabil energetikai állapotunkba. Emberi társaink mellett természetesen számos, magasabb dimenziókban élő entitás támogatja utunkat. Bármelyik ciklusra is helyezzük a hangsúlyt, és kezdjük tudatosan megélni energiáit, az út végén egy új, kiteljesedett önmagunkat találhatjuk, aki nincs egyedül, és már képes bármit túlélni, és bátran néz a felemelkedés kihívásai elé. Sokszor szeretnénk, de a dolgok mégsem oldhatóak meg egyik pillanatról a másikra. Nem fogjuk egyik pillanatról a másikra elfeledni sérüléseinket, megtalálni az Erőt, és tudni beépíteni az új dolgokat életünkbe. Ezért is kapjuk az ilyen útmutatásokat, melyek jelzőfényként szolgálnak ösvényünkön. Ha tudatosan dolgozunk üzenetével, akkor semmi nem lehet akadálya tudatosságunk emelkedésének. Mindehhez tiszta szív, szeretet, elhatározás és elszántság kell. A Tollaskígyó visszatérésének időszaka ez, aki ellátott minket három hasznos tanáccsal, elvvel, melyek segíthetnek a ránk váró időkben. Ezzel búcsúzom.

1. Mindig légy tudatában annak, hogy Isten mindig jelen van; ne ess kétségbe és ne futamodj meg, de mindig légy szívből alázatos és szeretetben Istennel.
2. Légy békességben mindenkivel, kivétel nélkül.
3. Ne vesztegesd az idődet. Egy nagyon értékes földi életet kaptál, használd bölcsen és kreatívan.
(Az Átalakulás Végső Ciklusai * az utolsó 932 nap/ Domokos Erzsébet

Forrás:
José Argüelles: Galactic Spiral Density Wave and 2012: The Final Cycles of Transformation
http://lawoftime.org/timeshipearth/articlesbyvv/spiral-density-wave.html)

7. "Csatornázd az Erőt"

 

2013. MÁRCIUS 4.

Letartóztatási parancsot adnak ki Benedek Pápa, Erzsébet Angol Királynő és Stephen Harper Kanada Miniszterelnöke ellen 2013 március 4-én

(Az Egyházi és Állami Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék Központi Irodájának közleménye és eredeti dokumentuma)

Végleges ítélet született a Vatikán és Kanada ellen indított első közös jogi perben.

A Pápát, a Királynőt és a kanadai miniszterelnököt bűnösnek találták emberiség ellen elkövetett bűncselekményekben, és 25 év szabadságvesztésre ítélik őket.

A bíróság elrendeli átadásukat március 4-ig, vagy polgárok fogják letartóztatni őket.

Brüsszel:

Benedek pápa 25 évre börtönbe fog vonulni emberiség ellen elkövetett bűncselekményekben vállalt szerepéért, a Vatikán tulajdonait és vagyonát le kell foglalni a Nemzetközi Bíróság mai történelmi döntése szerint.

A brüsszeli székhelyű Elsőfokú Bíróság által hozott egyhangú polgári bírósági döntés elrendelte 30 vádlott letartóztatását március 4-ével kezdődően, a ma kiadott bírósági döntés alapján.

http://www.tudatvaltas2012.blogspot.hu/2013/02/letartoztatasi-parancsot-adnak-ki.html

 

 

2013. MÁRCIUS7/8.- 10.- SZABAD SZEMES ÜSTÖKÖS JÖHET MÁRCIUSBAN

Ritka látványban lehet részünk március közepén: a keskeny holdsarló mellett egy üstököst figyelhetünk meg a lenyugvó Nap irányában.

 

Forrás: NASA Jelenleg a Vénusz és a Föld pályája között száguld a PANSTARRS (C/2011 L4) nevű üstökös, 0,87 csillagászati egységnyi, azaz körülbelül 130 millió kilométeres naptávolságban. A 2011 júniusában felfedezett égitest egyelőre csak a déli féltekéről látható, fényessége 6 magnitúdó (azaz a szabad szemes láthatóság határán van). Távcsövekben már körülbelül fél fokos (egy telihold átmérőjű) csóvája is jól kivehető.

 

A kérdés az, hogy a következő hetekben hogyan fejlődik tovább a PANSTARRS. A csillagászok abban bíznak, hogy tovább fényesedik, bár az elmúlt hetekben kissé elmaradt a várakozásoktól ebben a tekintetben. Március 10-én ér napközelbe, a Merkúr pályáján belülre kerül, és az északi féltekén (is) ezután nyílik a legjobb alkalom a megfigyelésére. Az alábbi ábrán azt láthatjuk, hogy március 12-től érdemes próbálkozni a megpillantásával, napnyugta után, nyugat felé tekintve. Ha szabad szemmel is látható lesz, akkor március 12-én különösen szép látványt nyújthat az újhold keskeny sarlójával.

 

Forrás: NASA

 

"Nem lesz olyan látvány, hogy mindenkinek földbe gyökerezik a lába, de a szabad szemes üstökösök mindig érdekesek, mert viszonylag ritkák. A megfigyelések alapján a PANSTARRS nagyon porosnak tűnik, azaz sok port bocsát ki. Ez reményt ad arra, hogy a csóvája nem fog olyan gyorsan elhalványulni, mint a sok gázt kilövellő üstökösöknél. Egyelőre azonban senki nem tudja megmondani, hogy ez elég lesz-e a szabad szemes láthatósághoz" - mondja Sárneczky Krisztián, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa.

 

A NASA csütörtöki összefoglalójában is ehhez hasonló véleményeket olvashatunk. A csillagászok szerint az üstökössel még szinte bármi megtörténhet, az is lehet, hogy a vártnál is sokkal fényesebb lesz, sőt szét is eshet a magja. Mivel most jár először a Nap közelében, semmit nem tudunk előre a viselkedéséről.

 

A legtöbb csillagászhoz hasonlóan Sárneczky Krisztián is jóval többet vár egy másik üstököstől, a november végén érkező ISON-tól, amelyről már többször beszámoltunk rovatunkban. Nem kizárt, hogy ez az égitest rövid időre a teliholdnál is fényesebb lesz. "Egyelőre a várt ütemben fényesedik, és már a Jupiter pályáján belül jár. A vízválasztó október elején lesz, amikor már 1,5 csillagászati egységre megközelíti a Napot. Ott dől el, hogy mit láthatunk majd belőle november végén" - mondja a szakember, aki szerint mindkét üstökös esetében folyamatosan érdemes követni a híreket, hogy ne maradjunk le egyik látványról sem.

 

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20130207-panstarrs-szabad-szemes-ustokos-johet-marciusban-2013.html

2013. MÁRCIUS 7-8. SZABAD SZEMMEL LÁTHATÓ ÜSTÖKÖS ÉRKEZIK

 

Szabad szemmel csodálhatjuk a ragyogó üstököst

http://www.hir24.hu/tudomany/2013/03/05/szabad-szemmel-csodalhatjuk-a-ragyogo-ustokost/

 



2013.MÁRCIUS 11. HALAK ÚJHOLD

2013.03.13. FERNC PÁPA MEGVÁLASZTÁSA

A 266. pápa neve: Ferenc

MHO/MTI

- 2013. március 13., szerda

Az argentin Jorge Mario Bergoglio a katolikus egyház új vezetője

Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választotta meg a konklávé a római katolikus egyház új vezetőjének - jelentette be Jean-Louis Tauran, a korelnök protodiakónus bíboros szerda este a Szent Péter-bazilika erkélyéről röviddel este nyolc óra után.

Hirdetés

 

 

A 266. pápa a Ferenc nevet választotta, így ezen a néven foglalja el - első latin-amerikaiként - Szent Péter trónját. Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires 76 éves jezsuita érseke. Szinte az egész karrierjét a hazájában, Argentínában töltötte. Állítólag ez a szerényen a háttérbe húzódó, alázatos bíboros kapta a második legtöbb szavazatot 2005-ben, XVI. Benedek megválasztásakor. Bergoglio javára írják az argentin katolikus egyház megújítását, amely az egyik leginkább konzervatív volt Latin-Amerikában.

 

Üdvözölte az új pápa a hívőket: az argentin Jorge Mario Bergoglio, aki a Ferenc nevet választotta, fehér pápai ruhában állt a Szent Péter-bazilika erkélyére szerda este.

 

Máté üzenete: 2013. április 11.

http://kristalyhang.wordpress.com/

2013-04-25

Matthew / Észak-Korea, Vatikán / 2013-04-11

 

Matthew üzenete/ 2013. április 11.

Sokan kértek minket, hogy szóljunk I. Ferenc pápa személyéről, aki sok millió ember életében fontos szerepet játszik szerte az egész világon. Ennek a kérésnek pedig szívesen eleget teszünk. Embersége nem „színjáték” és ő nem a „Katolikus egyház megmentője”. Nem klónozták és nem is fogják – az Illuminátus központjai, ahol klónokat állítottak elő, a köztetek élő más civilizációból származó önkéntesek által bezárásra kerültek.

Maga I. Ferenc pápa, ahogyan a vatikáni kollégái és egyesek a Vatikánon kívül is tudnak titkos dolgokról és a pápa természetéből adódóan olyan becsületes, hogy szükségesnek érzi, hogy a legszentségtelenebb aktivitásokat rövidre zárja – konkrétan megszüntesse a sátánizmus nemzetközi Főhadiszállását a Vatikán falain belül. És mivel a Fény egyre erőteljesebben sugárzik, ez a vég valóban eljön, de előbb meg kell mutatkozni a pápa erejének, hogy valóban képes lesz azok ellen harcolni, akik az életüket teszik fel arra, hogy a Vatikánban űzött ördögi mesterkedéseik ne kerüljenek nyilvánosságra.

További visszatartott információk, olyan régi írásokból valók, melyek szerint a keresztre feszítés és a feltámadás, valamint a biblia további részei kitalációk, ehhez hozzá jönnek még az írásból tudatosan kihagyott részek. Nem akarják, hogy a világ tudomást szerezzen, hogy „Isten törvényei” a régi egyházalapítók gondolták ki, hogy ellenőrizhessék a tömegeket és hogy személyes javakat halmozzanak fel. Később további dogmákat fűztek hozzá, hogy a Vatikán lakóinak eltúlzott életstílusát biztosíthassák. A nagy műgyűjteményeiket is titokban akarják tartani, amiket jogtalanul szereztek meg a 2. világháború során.

I. Ferenc pápa rendelkezik a megfelelő morállal és bátorsággal, hogy ezeket az információkat nyilvánosságra hozza, de még egyszer: ki kell még várni, hogy ezt képes-e megvalósítani az erős ellenzékkel szemben is. Nagyon reméljük, ha ezekre az igazságokra Fény derül, a szigorú hívők elég Fényt horgonyoztak le szívükben, hogy felismerjék, hogy a számtalan jó tétemény gyökere a valós spiritualitásban van és nem a vallási dogmákban.

2013.MÁRCIUS 20. (12:03) Tavaszi/Őszi Napforduló – Napéjegyenlőség

Márciusi napéjegyenlőségtől-júniusig

A márciusi napéjegyenlőség bezárja az ajtót a Föld régi paradigmái előtt. Globális események sorozatával fedi fel azt az igazságot, hogy valójában hogy működik a világ és mindezek megjelennek majd a napi hírekben is. Sok meglepetés kibontakozásával kell számolnunk ebben az időszakban, melyek hatással lesznek a nagyvállalatokra és a legfőbb kormányzati szervekre is. Az északi féltekén kemény téli időre kell számítani, míg a bolygó más részein hatalmas esők és áradások lesznek.

Jennifer Hoffman: 2013 Predictions

http://enlighteninglife.com/2013-predictions/

 

2013.MÁRCIUS 20/21 OSTARA - az ébredő természet, a tavasz, kelta ünnepe

2013. MÁRCIUS 20. – AZ ÚJ ÉGBOLT LEHORGONYZÁSÁNAK KEZDETE - METATRON A FÉNY URA/TYBERRONON KERESZTÜL

Az Új Égbolt

Már korábban beszéltem nektek a planetáris háló világra jöttéről. Kívülről nézve ez a háló olyan, mint két szivárványszínben játszó elliptikus frekvenciális sáv, amely boltívszerűen körbeveszi a Földet, ugyanúgy, mint eonokkal ezelőtt. Az egyik sáv egy nagyon finoman az elektro-mágneses egyensúlyban rezeg, és amely arany árnyalatot bocsát ki magából. A másik kristályos és egy fényes platina színben tündököl.

A két spirális ív fölött fog forogni a 144-es Háló, amely egy 144-es dupla penta-oktaéder. Magasabb technikai szempontból nézve, az Égbolt olyan szerepet játszik, mint egy szupra-kristályos frekvenciális jelátadó. Oszcillációjával, jelátalakítással végzi a hálózat pizoelektromos felléptetésének illeszkedését. És ez lehetővé teszi majd a hálózat áramköreinek teljes körű integrációját a gamma kristályos energiákkal, amelyek a Nagy Központi Nap, vagyis Tula Egyesített Mezejéből érkeznek. A még jobb megértés végett az Égbolt az erőteljes égi/mennyei energiahullámokat fogja átalakítani egy  (nekünk) jótékony formában, így átalakítva, sokkal könnyebben megkaphatjátok azt, magatokhoz vehetitek azt, amit szeretnétek, a Föld bolygón.

Tehát az Égbolt egy fejlődést támogató formának mondható el, amely egy hatalmas transzformátor (energia-átalakító) és energia-túlfeszültségvédő szerepet is játszik. Az Új Égbolt meg fogja tisztítani az itteni energiákat és finomítani fogja égi energiákat, hogy azok alkalmazhatóak lehessenek a 12 dimenziós Földi valósághoz.

A két elliptikus sáv fogja létrehozni az OM frekvenciális területét, és 2038-tól ezek fogják bevilágítani a sarki fényhez hasonlóan az éjszakai eget.

Most az Új Mennybolt kezdeti szakaszának lehorgonyzása, rögzítése, a 2013. Márciusi Napéjegyenlőség idején kezdődik el. A beindító eseménynek néhány kulcsfontosságú energetikai területet van, beleértve, a Húsvét-szigeteket és Patagóniát (mert ebben az 51. Szélességi fok a kulcs).

Mindkettő terület megkapja ekkor az egységtudatosság kódjainak letöltését, más szóval az Akashát. Ezeket az aktiváló energiák letöltését fogjátok érezni elsősorban a Nagy Phi Piramis oktaéder energiáin és szerkezetén keresztül a déli féltekén, 2013-ban. Sokan lehetnek közületek, akik lehozzák azokat.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=414:2013-az-uj-foeld-nagyszer-kezdete--metatron-a-feny-uratyberronon-keresztuel&catid=49:2012-utan&Itemid=78

2012.12.21-2013.09.21.

2013.03.20

2013.06.21.

2013.09.22.

 

DENISE LEFAY : A KILENC HÓNAPOS IDŐSZAK

 

 

Nehéz „Kilenc Hónapos” várandóssági és igazodási időszak a Téli Napforduló, a Záró Dátum és Paradigma Váltás napja – 12/12/21 – után, de még az Őszi Napforduló – 13/9/22 – előtt, mely a Világok, Idővonalak és az embercsoportok szétválása szétágazódásának kezdete

 

Elkezdődik a különböző rezgésű világok és idővonalak szétválása

 

Sokféle különböző rezgésű földi világ és azon belüli világok, valóságok, idővonalak és embercsoportok válnak el egymástól a Kilenc Hónapos várandósság végén – Őszi Napforduló, 2013.09.22.

 

„Három Napos Sötétség” – Záró Dátum és Paradigma Váltás Pontja, 2012. december 21-22-23. Mindenki átélt egy testen belüli ÉLET-ÁTTEKINTÉST 2012. december 21. folyamán, akár emlékszik rá, akár nem.

 

Egy nehéz szűk keresztmetszetű időszak; számos világ és idővonal sűrűsödik össze a 2012/12/21-i Záró Dátum és Paradigma Váltás Pontja felé.

 

Megközelítjük a 2012/12/21-i Záró Dátum és Paradigma Váltás Pontját

 

Számos világ, valóság és idővonal tart a Záró Dátum és Paradigma Váltás Pontja felé.

 

Ez a fenti illusztráció egy gyenge próbálkozás akart lenni arra, hogy vizuálisan is bemutassam, mi történt a Paradigma Váltás Pontja és a Záró Dátum – 12/12/21 [2012.december 21.] – előtt és hogy hol tartunk most, a Felemelkedési Folyamat „Kilenc Hónapos” időszakában. Ezt az illusztrációt alulról felfelé kell nézni!

 

Azt is szeretném ha mindenki tudná, hogy az illusztrációm kétszínű képeit találtam legközelebb állónak ahhoz, hogy bemutassák a többszörös vonalakat – amiket több idővonalon belül létező, sokféle világ és valóság ábrázolására szántam – melyek mind egyetlen vonalba sűrűsödnek és egy vonal felé tartanak. Az alsó kép a 12/12/21-i Paradigma Váltás Pontja és Záró Dátum előtti időszakot ábrázolja. A fenti kép ugyanazt a folyamatot mutatja be, mely a „Kilenc Hónap” során bontakozik ki a Paradigma Váltás Pontja után, de az előtt, mielőtt az egyetlen vonal ismét több vonallá válik szét, mely a Világok és Idővonalak Szétválásának kezdetét mutatja be a Kilenc Hónap végén, azaz az Őszi Napéjegyenlőségkor, 2013.09.22-én. [13/9/22]. Jobban szerettem volna, ha a kétszínű képeken nem lett volna rajta a két „+” jel, de csak ezt a két képet találtam, ami a legjobban mutatja be ezt, ezért kérem, hogy értsétek meg, hogy ez a két „+” jel nem jelent semmit; ezeket a képet alkotó művész tette bele.

 

Az illusztrációm többi része meglehetősen magától értetődő, így nem akarok semmit megmagyarázni a továbbiakban, amit már úgyis mindannyian tudtok. A fő oka, hogy ezt megcsináltam az volt, hogy segítsek annak, aki számára zavarosak a mostani történések és az, hogy mi bontakozik ki a 12/12/21-i Paradigma Váltás Pontja után és hogy mennyire fontos ez a „Kilenc Hónapos” időszak mindannyiunk számára. A művemnek van még más része is, ami erről a Kilenc Hónapról és az ebben lévő „három trimeszterről” szól. A Lépcsőfokokra emlékeztek? Mindig növekednek a lépések ebben a Felemelkedési Folyamatban, így van elég időnk arra, hogy fizikailag túléljük, megtestesítsük a változásokat, megtegyük a szükséges igazodást és elfogadást újra és újra. Ha nem lennénk fizikai testben, fizikai állapotban, akkor sokkal gyorsabban lennénk képesek átmenni ezeken az energetikai Lépcsőfokokon, de mivel a saját fizikai testünkben maradunk, ez a folyamat egy kicsit több időt vesz igénybe. Ez valóban egy áldásos időszakhoz hasonlít e ponton, mely arra jó, hogy mindannyian megtegyük a további változtatásokat, melyekre mindannyiunknak szüksége van.

 

Hamarosan felteszek egy újabb cikket az Első Trimeszterről, mely még részletesebben fogja bemutatni ezt a Kilenc Hónapot és a benne lévő három trimesztert; ezek: 12/12/21 Téli negyed, azaz az első trimeszter hónapjai; a Tavaszi negyed, azaz a második trimeszter hónapjai; és a Nyári negyed, azaz a harmadik trimeszter hónapjai. (a Kozmikus Tudatosság hozta létre ezt az időszakot – „Kilenc Hónap” és a „trimeszterek”; ezeket kölcsönvettem, mert annyira csodásan mutatják be, hogy te/én/sokan (vegyétek észre, hogy nem azt mondom, hogy mindannyian) megéltünk a „Sötétség Három Napjának” (12/12/21-12/12/22-12/12/23) Élet-áttekintése óta, amit mindannyian megtapasztaltunk – akár tudatosan emlékezünk rá akár nem. Valójában az én Élet-áttekintésem úgy tűnt, mintha nem is ért volna véget 2012. december 23-án, hanem olyan, mintha azóta is folytatódna egy kicsit kisebb intenzitással. Ha jobban szemügyre veszitek, úgy gondolom, ti is ezt fogjátok felfedezni és meglátjátok, hogy a „Három Nap” óta a ti Élet-áttekintésetek is egy állandóan zajló folyamat egy kevésbé drámai és erőteljes módon. Valóban egy várandóssági időszak!

 

Ami most fontos az az, hogy hol tartunk most és ez nem más, minthogy az Első Trimeszter végéhez közeledünk a „Kilenc Hónapos” időszakban. Erről többet írok hamarosan! Pihenjetek, nézzétek át és fedezzétek fel azt, amire szükségetek van ezen a ponton és itt jön legtöbbünk számára a valóban nehéz rész: legyetek türelmesek és engedjétek ezeket a trimesztereket kibontakozni úgy, ahogyan kell! HASZNÁLJÁTOK bármire, amire jelenleg nektek szükségetek van!

 

Denise

 

2013. február 25.

 

Szerzői joggal védett! © Denise Le Fay and TRANSITIONS, 2013. Minden jog fenntartva! Ez az anyag másolható és terjeszthető mindaddig, amíg semmilyen módú változtatás nem kerül végrehajtásra rajta, a tartalom teljes marad, a szerző hiteles marad és e védjegy és link feltüntetésre kerül. http://deniselefay.wordpress.com/

 

Szerző: Denise LeFay

 

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

 

Forrás: http://deniselefay.wordpress.com/2013/02/25/the-nine-months-period/

Denis Le Fay

 

http://kristalyhang.wordpress.com/

2013. MÁRCIUS 21. – A MAJA NAPTÁR VÉGE, KAVASSILAS SZERINT
A maja naptár George Kavassilas szerint nem 2012. december 21-én ér véget, hanem a valójában 2013. március 21-én. Figyelmeztet mindenkit, hogy ez az utóbbi dátum csillagászati szempontból a napéjegyenlőséggel és nem a napfordulóval van kapcsolatban, és mivel 2013. március 21-én napéjegyenlőség van, ekkor aktiválódik a Föld fényteste. Sokan viszont ismertebbnek és fontosabbnak tartják a 2012. december 21-i napot, de ezzel a nappal kapcsolatban G.Kavassilas annyit említ meg, hogy a 3. dimenzióban a Földön ( a Gáián ) már senki nem lesz, s ezen a napon kezdődik el a Föld átalakulása, vagyis a pólusváltás. Ekkor már a 3.dimenzióban semmilyen élőlénynek nem lesz esélye ezeket a változásokat
túlélni.

Az emberiség egy része, kb. 2 milliárd ember ugyanolyan folyamaton fog átmenni, mint a Földanya, azaz : felemelkedés a 3. dimenzióból az 5. dimenzióba 2012.december 21-ig. Később, 2013. március 21-ig pedig aktiválódik a Föld fényteste. A populáció egy része ehhez a naphoz
közeledve elhagyja a Földet - Kavassilas szerint itt a jelenlegi emberiség feléről van szó.

A Montauk-kísérletek alatt a 20. században (az időben és a térben való utazásnál ) megállapították, hogy egy pontban az "utazók" rátaláltak egy úgynevezett fény-falra, ahol a 3. dimenzió realitásának a vége van. Tehát a különböző titkos kísérletek is bizonyítják a 3.
dimenzió realitásának teljes szétesését a Földön - de George Kavassilas szerint ez 2013. március 21-én fog bekövetkezni.

George Kavassilas jövendölése - avagy mi várható 2011 és 2013 között

2013. MÁRCIUSI NAPFORDULÓ– GAIA/Pepper Lewis

A Föld a tiétek. Mindig is a tiétek volt. És most közelednek olyan pillanatok, ahol sokan el fognak erről feledkezni. Ők el lesznek mozdítva, el lesznek tájolva, el lesznek térítve. Most egy ilyen eltérítő időszak következik!

Tanácsos a humort alkalmazni! Rendjén való nevetéssel ünnepelni! De ez a nevetés a szívetekből eredjen! Engedjétek meg, hogy a szívetek a saját bölcsességében nevessen! Vigyázzatok, mert lesznek olyanok, akik a ti károtokon fognak nevetni, és ezáltal ti is hajlamosak lehettek arra, hogy mások kárán nevessetek. A humor legyen a vezetőtök, de ez a valódi humor legyen, az, ami a belsődből árad elő, és ami az életet egy finom érintéssel, és egy könnyed érzéssel látja.

Ezen a szüneten túl… ezen a szüneten túl ezek az elterelések fel fognak erősödni, és elkísérnek benneteket egészen végig ahhoz a pillanathoz, amit mi 2013. márciusának nevezünk. Tehát ezen a perióduson érdemes könnyedén keresztül menni, mert azt fogjátok látni, hogy mások reszketve és felbolydultan fognak ezen végigmenni, pont úgy, mint amikor az ember visszatartja a lélegzetét: ami ugye lehetetlen, hiszen ha bárki is visszatartja a lélegzetét anélkül, hogy gondosan megigazítaná a gerincoszlopát, akkor az mindössze aggodalomhoz, szorongáshoz vezet.

És észre fogjátok venni, hogy én ezt majd lecsillapítom. Lecsillapítom a pulzusotokat. Megkönnyítem a szívetek verését. Kiterjesztem az elmétek képességét, hogy az lásson messzebbre, távolabbra, és egy nagyon rövid időperiódus múlva elkezdem nektek felkínálni az új világ, a következő új világ látomását. Közületek azoknak, akik ezt választjátok, segítek majd megírni a következő lépéseiteket, a következő választásaitokat.

Kevés dologra figyelmeztetlek titeket. Igen, az elterelésekre, és az elmozdításokra, ugyanakkor pedig valami nagyszerűre is – egy nagyobb megvilágításra, mint amiről eddig tudomásotok volt – mert ez szintén érkezik! A Földből, és alulról, valamint az egekből is…az egekből is.

(SEDONA – HÁRMAS CSATORNÁZÁS: www.shaumbra.wire.hu)

2013. MÁRCIUS 21 - KESHE – VILÁGBÉKE EGYEZMÉNY 2013-03-21

A Keshe Alapítvány fontos közleménye

A világbéke egyezmény aláírása és a világbéke konferencia

A Keshe Alapítvány tett egy ígéretet, hogy a mai nap folyamán egy kérelmet és információt fog közzé tenni a fórumán a következő lépéséről a technológiáinak kiadásáról, amik békét és egyenlőséget hoznának az emberiségnek.

Az alábbi linkeken található négy PDF dokumentum fontos; egyénileg és együtt, egy írásként is lehet őket értelmezni.

A világbéke konferencia meghívólevelében nem tettünk javaslatot a helyszínre, mivel úgy gondoltuk, hogy az emberiség választása a legmegfelelőbb.

Ezt e békekonferenciát tarthatjuk Teheránban, az ENSZ New York-i irodáiban, Pekingben, Moszkvában vagy bármely más olyan helyszínen a Földön, ami mindenki számára elfogadható.

Nem a helyszín a fontos, hanem az hogy elérjük a világbékét az emberiség számára.

2013.01.21-ét választottuk ezen fontos dokumentumok kiadására; így az emberiségnek 60 napja van felkészülni arra, amit ősapáik évezredeken keresztül nem tudtak elérni, hogy írásban is elfogadja egyénileg és kollektívan az igazi békét.

Az emberi fajnak most már kezében van a technológia, amivel kiharcolhatja a világbékét, és az emberben meg is van a kollektív elhatározás, hogy ezt véghezvigye.

Annak érdekében, hogy elérje a világbékét, és hogy végigkísérje a folyamatot, a Keshe Alapítvány áthelyezi központját egy új helyszínre a jelenlegi belgiumi börtönéből, ahova az elmúlt kilenc évben a nemzetközi politikai nyomás kényszerítette.

Az Alapítvány hamarosan bejelenti hol lesz az új otthona, ahonnan biztonságban le tudjuk vezényelni ezt az egyezményt.

Ily módon megszűnik minden politikai- és sajtókorlátozás, ami a Keshe Alapítványt sújtja. Együtt fogunk működni a világ minden polgárával, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a világbéke konferencia napja megvalósulhasson.

Légy szíves működjetek együtt az Alapítvánnyal, legyen a mai nap egy új fejezet kezdete az emberiségnek, amikor elérjük azt a célunkat, hogy minden ember ezen a bolygón írásos beleegyezését adhatja a világbéke egyezményhez, amibe beleadja tetteit, szívét, lelkét és szavait.

Az Alapítvány felkér titeket, mint a világ polgárait, hogy csináljátok azt amit az utóbbi tizenkét hónapban csináltatok, és hogy egyénileg váljatok A BÉKE HÍRNÖKEIVÉ az otthonotok, városotok, és az emberiség érdekében. Vigyétek ennek a négy levélnek az üzenetét a világ minden vezetőjéhez, világi nagykövetéhez, polgármesteréhez, vallási vezetőjéhez, a szomszédodhoz, fivéreidhez és nővéreidhez.

Tegyétek ki ezt a négy levelet mindenhova, legyen az az internet, média, közösségi oldalak, otthon, munkahely, paloták, parlamentek. Biztassátok kormányotokat, közösségi vezetőiteket és az egyéneket, hogy írják alá az egyezményt és hogy vegyenek részt a békekonferenciákon amiket ti és nemzetetek rendez.

Kérlek ezzel az üzenettel is bátorítsátok kormányotokat, mint ahogy az űrhajótechnológiát tartalmazó pendrive-ok elfogadása esetében is tettétek.

Köszönöm támogatásotokat és remélem, rövid időn belül együtt elérjük azt ami az idők kezdete óta eddig mindig kudarcot vallott.

Ideje új fejezetet nyitni az ember életében a Földön, amikor a béke és az emberiség szolgálata válik minden ember figyelmének középpontjává, nem pedig napjaink hamis, anyagias élete, ami olyan sok nyomorúságot okozott az embernek amióta csak ezen a bolygón létezik.

El sem tudom képzelni, hogy egy igaz ember vagy világi vezető ne lenne hajlandó aláírni ezt az egyezményt, és hogy ne cselekedne az egyezmény szerint amit népe, hite és önmaga számára aláírt.

A világbéke egyezmény aláírása és Világbéke konferencia

Isten Dicsőségének Nevében

(IDN)

Az idők kezdete óta az ember vágya az volt, hogy legyen bőven tápláléka és menedéke, hogy létrehozzon egy nyugodt környezetet, ahol békében élhet, és eközben kialakíthatja kultúráját, bővítheti ismereteit környezetéről, az univerzumról és a teremtésről.

Mára az ember intelligenciája elért egy új szintet, ahol már megérti az univerzum igazi tudását olyan mágneses és gravitációs rendszerek és technológiák kifejlesztésével, amikkel reprodukálhatja és irányíthatja az anyagot és a környezetet ugyanolyan módon, ahogy az univerzumban is történik. Ezek a rendszerek elláthatják étellel, menedékkel, és kifogyhatatlan energiával bárhol az univerzumban, most először lehetőséget biztosítva, hogy utazhasson szerte az univerzumban, egy olyan környezetben, amit a saját bolygóján és mindennapi életében is megszokott.

Ezeknek a rendszereknek a használatával az ember képes lesz percek alatt átszelni a bolygót. Ezzel fölöslegesség válnak a határok a Földön, amit az ember saját maga állított fel önmagának az évszázadok során. A határok már csak a múltban fognak létezni ahogy elavulnak és elvesztik jelentőségüket.

Most, hogy az ember arra készül, hogy úgy utazzon az űrben mint a bolygóján, és ahogy felkészül hogy csatlakozzon az univerzális közösséghez és hogy az univerzum távoli szegleteibe vándoroljon ahogy Isten más teremtményei is teszik, először saját otthonában kell békét találnia.

Hogy az ember elérje ezt a végső célját, és hogy békére leljen saját bolygóján, a bolygó polgárai, nemzetei, gyülekezetei és vallásai közötti teljes egyetértésre van szükség. Egy emberként kell cselekedni, mert sosem fogunk sikerrel járni, ha csak apránként törekszünk a békére.

Hogy elérjük a világbékét, felkérjük a világ minden vezetőjét, hogy az idei év folyamán gyűljenek össze egy helyszínen, hogy részt vegyenek egy világbéke konferencián és hogy megkössenek egy világbéke egyezményt azáltal, hogy írásban elfogadják az egész világra kiterjedő békét.

Az világbéke egyezménynek egyetlen mondata van, amit a nemzetek és vallások vezetőinek alá kell írniuk, és amire minden nemzetnek világszerte meg kell esküdnie ugyanazon a napon. A mondat egyszerű és így szól:

„Mi/Én mint a Föld polgára(i) ettől a pillanattól fogva beleegyezünk / beleegyezem, hogy leteszünk / leteszek minden agresszióra vagy háborúra használatos eszközt, sosem fogunk / fogok arra gondolni, hogy háborút szítunk / szítok vagy hogy részt veszünk / veszek háborúban, vagy hogy hadieszközöket fejlesszünk / fejlesszek ki ezen a bolygón vagy az űrben, és erre egyetértésben (értelemszerűen törlendő) nemzetünkkel / nemzetemmel, megyénkkel / megyémmel, tanácsunkkal / tanácsommal, vallásunkkal / vallásommal, városunkkal / városommal, községünkkel / községemmel, testünkkel / testemmel, lelkünkkel / lelkemmel esküszünk / esküszöm.”

Ezzel a levéllel felkérjük a Föld vezetőit, hogy gyűljenek össze egy kijelölt helyen és időben, és ne csak, mint országok, hanem mint régiók képviselőiként, hogy aláírják ezt az egyezményt a Föld azon részének érdekében, ami hozzájuk tartozik.

Ettől a ponttól fogva a nemzetiségek megszűnnek létezni, és az emberiség mint egy faj és nemzet válik a Föld igazi polgáraivá.

A bolygó polgáraiként kijelöljük 2013. Március 21-e déli 12 óráját a világbéke aláírásának időpontjaként vezetőink számára. Ez a nap a tavasz első napja az északi féltekén, és egy jó nap arra, hogy a bolygón tiszta lappal indulhassunk békében és nyugalomban.

A világbéke egyezmény aláírásának és beiktatásának helyszíne az a föld lesz, amelyet minden nemzet és egyén elfogadhat, legyen az palota, parlament, hitgyülekezeti ház, vagy otthon.

Miután 2013. március 21-én a világ vezetői aláírták a világbéke egyezményt, 2013. április 21-én (annak a 2012. április 21-én tartott első nemzetközi követségi békekonferenciának az évfordulója, ami lehetővé tette a jelenlegi eseményt) meghívjuk a világ összes polgárát, hogy szerte a világon ugyanabban az időben egyénileg esküdjenek meg ugyanarra a békeegyezményre, amire a vezetőik is felesküdtek egy hónappal korábban.

A mai naptól fogva az ember nem fog többé semmilyen hadieszközt gyártani, agresszív tervet szőni más országok ellen, vagy másik ember halálát okozni.

Mától fogva az emberi faj leteszi a fegyvert, ami olyan sok nyomorúságot okozott évezredeken át. Minden ember egy célért fog dolgozni: hogy az emberiség többi része is élvezhesse a béke gyümölcsét.

Hogy megünnepeljük a világbéke egyezmény aláírását, meghívunk titeket, a világ vezetőit és polgáraitokat saját földetekre és otthonotokba.

Felkérjük a világ polgárait, hogy tegyétek azt, amit az utóbbi tizenkét hónapban is csináltatok, bátorítsátok kormányotokat, hogy vegyenek részt a követségi konferenciákon, és hogy fogadják el az űrhajótechnológiát tartalmazó pendrive-ot.

Arra kérünk titeket, hogy ugyanazt tegyétek meg újra, küldjetek felszólításként egy másolatot a békeegyezményről a világ vezetőinek, egyénileg az embereknek, és minden követségre szerte a világon. Tegyétek ki ezt a levelet a békeegyezmény mondatával és a meghívással minden faliújságra, fórumra, weboldalra, minden elnöki és királyi palotában a falra szerte a világban, hogy ez a nap a békeegyezmény napja lehessen, és hogy vezetőitek arra legyenek késztetve, hogy részt vegyenek és aláírják a békeegyezményt, és hogy támogatásotokkal, figyelemmel kísérhessék annak kimenetelét.

Cserébe a Keshe Alapítvány ezen az egy adott napon egyszerre ingyen közzéteszi az egész emberiség számára minden technológiáját, beleértve a terveket és a már működő egységeket amiket az űrben, energiaiparban, egészségügyben és az élelmiszeriparban lehet felhasználni. Ezzel garantáljuk minden nemzetnek és embernek ezen a bolygón, hogy egyenlően megosztjuk a tudományt, vagyont, egészségügyet, élelmet, energiát, és az űr szabadságát.

Köszönjük támogatásotokat, mostantól a világbéke a ti kezetekben van, nem pedig a vezetőkében.

Szerető üdvözlettel:

Mehran Tavakoli Keshe

Világpolgár és a Keshe Alapítvány alapítója

VILÁGBÉKE EGYEZMÉNY

„Mi/Én mint a Föld polgára(i) ettől a pillanattól fogva beleegyezünk / beleegyezem, hogy leteszünk / leteszek minden agresszióra vagy háborúra használatos eszközt, sosem fogunk / fogok arra gondolni, hogy háborút szítunk / szítok vagy hogy részt veszünk / veszek háborúban, vagy hogy hadieszközöket fejlesszünk / fejlesszek ki ezen a bolygón vagy az űrben, és erre egyetértésben (értelemszerűen törlendő) nemzetünkkel / nemzetemmel, megyénkkel / megyémmel, tanácsunkkal / tanácsommal, vallásunkkal / vallásommal, városunkkal / városommal, községünkkel / községemmel, testünkkel / testemmel, lelkünkkel / lelkemmel esküszünk / esküszöm.”

Név …………………………………………………………………..

Aláírás ………………………………………………………………

Dátum ……………………………………………………………….

Pozíció ………………………………………………………………

…………………………………………………………………Város, megye, tanács, vallás, város, község, személy nevében

Tanu

Név …………………………………………………………………..

Aláírás ………………………………………………………………

Dátum ……………………………………………………………….

Pozíció ………………………………………………………………

Miután aláírta ezt az egyezményt, tegye ki büszkén ezt a tanúsítványt bárhol, ahol úgy gondolja, fontos hogy mindenki lássa és tudja, hogy milyen meggyőződéssel van embertársai, az emberiség, és a teremtő más szépségeivel szemben.

Magyar nyelvű fordítás: Norfeus

Forrás: http://www.keshefoundation.org/introduction/342-important-announcement-by-the-keshe-foundation.html

2013. MÁRCIUS 25. NAPVIHAR

2013. MÁRCIUS 27. NAPKORONAKITÖRÉS

Hatalmas lyuk lett a Napon, ezt a Föld is megérzi

Méretes koronalyuk nyílt a Napon. A sötét foltot, ahonnan süvít a napszél, március 27-ének első óráiban fedezte fel a NASA űrszondája.

 

A lyukat a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal Napdinamikai Obszervatóriuma (SDO, Solar Dynamics Observatory) pillantotta meg és készített róla felvételeket ultraibolya tartományban - írja a spaceweather.com.

A koronalyukak olyan helyek, ahol a Nap mágneses mezeje szétnyílik, belőlük pedig napszél szökik ki. A most keletkezett résből áramló napszél a becslések szerint március 30-31-én éri el a Földet, mely látványos sarki fényt eredményezhet.

http://www.pecsistop.hu/tudomany/hatalmas-lyuk-lett-a-napon-ezt-a-fold-is-megerzi-foto/1134226/

 

Beütött a napvihar

http://www.hir24.hu/tudomam/2013/03/25/beutott-a-napvihar/~~tudomany

 

 

2013. MÁRCIUS 27. 10:30 Telihold MÉRLEG/KOS

2013. MÁRCIUS 29. – VÉNUSZ-URÁNUSZ SZOROS EGYÜTTÁLLÁSA A KOSBAN

A SZERETET TAVASZÁRA ROBBANÁS/ MAGFAKADÁS

2013. ÁPRILIS 4. - MEGÜNNEPELJÜK A MEGVILÁGOSODOTTAK MÁTRIXA ERŐSÖDÉSÉT

A Földanya nem minden területe fog átesni ezeken a mély változásokon, sok hely lesz veszélytelen. Ez is része a Földanya bolygója rácsai újrarendeződésének, ezért ha arra kérnek benneteket vagy arra éreztek késztetést, hogy költözzetek egy teljesen más földrajzi helyre, akkor az azért van, mert újjászövitek a szent rácsokat, átalakítjátok azokat a szövedékeket, melyek megalkotják a fény új világának új alapját, ezért ünnepeljük most ezt a mesés időszakot valamennyiőtökkel, köszönjük mindannyiótoknak, hogy összejöttetek ezen a ponton és meghallgatjátok a szavainkat és a következő tíz év minden április 4-éjén megünnepeljük a Megvilágosodottak Mátrixa erősödését és a következő két év minden hónapjának negyedikéjén a Földanya teste energiáinak erősödését. Minden olyan helyszín, amit felkeresnek azok, akik őrzik ezeket az energiákat, az felerősíti a fényt és azok szándékát, akik nagy számban gyűlnek össze, hogy beindítsák a bukást követő nagy felemelkedést. (KT:20100404)

2013. ÁPRILIS 6. VÉNUSZ- MARS SZOROS EGYFOKON BELÜLI ÁLLÁSA A KOSBAN –ANKH EGYÜTTÁLLÁS

 

2013.ÁPRILIS 8.-10. – AZ ÚJ TUDATOSSÁG FELTÜZELÉSE

Ötös stellium a Kos jegyében ÚJHOLDDAL (Hold, Uránusz, Nap, Mars, Vénusz)

2013.ÁPRILIS 10. KOS ÚJHOLD

2013.  ÁPRILIS 11. – NAPKITÖRÉS

Óriásit böfögött a Nap

http://www.hir24.hu/tudomam/2013/04/11/oriasit-bofogott-a-nap/

Erős napkitörés kapja el a Földet - jönnek a geomágneses viharok? Videó!

http://www.pecsistop.hu/tudomany/eros-napkitores-kapja-el-a-foldet-jonnek-a-geomagneses-viharok-video/1138504/

Látványos jelenségeket okozott a napkitörés

http://www.ng.hu/Fold/2013/04/latvanyos_jelensegeket_okozott_a_napkitores

2013.ÁPRILIS 14-15.- AZ ÚJ TUDATOSSÁGRA ROBBANÁS

Ötös stellium a Kos jegyében (Merkúr, Uránusz, Nap, Mars, Vénusz)

2013. ÁPRILIS 15. – BOSTONI MARATON

 

“Mi a bombákra utalunk, amelyeket felrobbantottak a Boston Maraton nevű rendezvényen tegnap 2013. április 15-én. Ahogy azt már sokan sejtettétek, ez egy ‘titkos hadművelet’ volt, amelyet a sötét erők terveztek és hajtottak végre, akiknek szándéka az volt, hogy ‘megmutassák’ nekünk, hogy nekik még van hatalmuk, és újra félelmet csepegtessenek szívetekbe, mert igazság szerint ők félnek tőletek és a ti állandóan terjeszkedő szeretet fényetektől, szeretett lények.

 

ASHTAR / A bostoni maraton / 2013-04-16

http://kristalyhang.wordpress.com/

2013. ÁPRILIS 21/22 METEORZÁPOR A LYRÁBÓL

2013. ÁPRILIS 22. A FÖLD NAPJA

2013.ÁPRILIS 25. Teliholdas Részleges Holdfogyatkozás 22:08

Kelet-Európa, Afrika, Ázsia, Ausztrália. Magyarország területéről látható!

ÁPRILIS 25.  21:00 Telihold SKORPIÓ/BIKA

2013.ÁPRILIS 27.-28. PLEJÁDI NAPFORDULÓ

2013. ÁPRILIS 28. SZATURNUSZ OPPOZÍCIÓBAN, TELJES NAPKIVILÁGÍTÁSBAN

2013. ÁPRILIS 29. ÉS MÁJUS 3. KÖZÖTT

A FÖLDÖNKÍVÜLIEKRŐL SZERVEZNEK KÖZMEGHALLGATÁST CIVILEK WASHINGTONBAN

"Ha a kongresszus nem teszi a dolgát, akkor a nép fog cselekedni."

Ez a mottója annak az öt napos eseménynek, amelyet több amerikai civil- és érdekvédelmi szervezet közösen hív életre 2013. április 29. és május 3. között abból a célból, hogy az USA döntéshozóit rábírják, ismerjék be a nyilvánosság előtt, nem vagyunk egyedül az univerzumban.

http://www.tudatvaltas2012.blogspot.hu/

2013.MÁJUS 1. - BELTANE - virágbaborulás, lombok, szerelem, isteni nász kelta ünnepe

2013.MÁJUS 6. A VÉNUSZ VISSZATÉR AZ ALVILÁGBÓL, ISMÉT LÁTHATÓ

2013.MÁJUS 9. BIKA ÚJHOLD – A HOLD TETŐPONTJÁN

2013.MÁJUS.8.-9.

Hatos stellium a Bika jegyében (Hold, Mars, Merkúr, leszálló holdcsomópont, Nap, Vénusz)

2013.MÁJUS 10. 02:25 Gyűrűs Napfogyatkozás

Ausztrália, Csendes-Óceán, hazánk területéről nem látható

2013. MÁJUS 10.-JÚNIUS 22 - A GONDOLKODÁS ÚJ KIEGYENSÚLYOZÁSA - METATRON A FÉNY URA/TYBERRONON KERESZTÜL

Két különlegesen nagyon hangsúlyos időszak 2013-ban

Az első: május 10. - június 22. között, amelyben egy Nagy Triád nyitásával történik meg, amely egyben a gondolkodás új kiegyensúlyozására törekszik. Ez az időszak magába foglal egy napfogyatkozást, egy holdfogyatkozást és egy napfordulót.  Ennek megerősítésére a Kódhordozók a bolygó erőcsomópontjaihoz fognak utazni.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=414:2013-az-uj-foeld-nagyszer-kezdete--metatron-a-feny-uratyberronon-keresztuel&catid=49:2012-utan&Itemid=78

 

2013.05.14. - NAPKITÖRÉS

 

Nem lesz nyugtunk az őrjöngő Naptól

 

 

 

Kisebb rádiózavar jelezte a hétfői heves napkitörést. Látványos sarki fények várhatók holnaptól.

 

Erős napkitöréseket észlelt az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA Napdimanikai Obszervatóriuma (Solar Dynamics Observatory) az elmúlt két napban, a legutóbbit közép-európai idő szerint kedd hajnalban.

 

Az első, X1.7-es fokozatú kitörést hétfő hajnali 4 óra 17 perckor produkálta a központi csillag. Aznap este, 18 óra 5 perckor egy még erősebb, X2.8-as kitörést rögzítettek a NASA szakemberei, a keddi pedig már X3.2-es fokozatú volt.

 

Az utóbbi 14 hónapban a mostani kitörések voltak a leghevesebbek. A NASA szerint a hétfő hajnalit koronakidobódás (CME) kísérte, a kitörés azonban nem a Föld felé történt, úgyhogy különösebb veszélyt nem jelentett. A jelenséget a Távol-Keleten mindazonáltal 3-as fokozatú rádiózavar követte.

 

A Föld felé irányuló kidobódások átlagosan 1-3 nap alatt érik el a bolygót. Főként az elektromos eszközök működését befolyásolhatják, de kárt tudnak tenni az alapinfrastruktúrában és a távközlési műholdakban is. A most észlelt kitörések szerdától eredményezhetnek látványos sarki fényeket az égbolton.

 

A kitöréseket előidéző napfoltok gyakorisága, a Nap felszínén kialakuló viharok erőssége 11 éves ciklust ír le. A jelenlegi 2008-ban kezdődött, és éppen felfutó szakaszában tart. Becslések szerint az év második felében éri el csúcspontját, valószínű tehát, hogy további jelentős napviharokkal kell számolni.

 

Egy-egy napkitörés több mint egymilliárd tonna részecskét képes kilövellni a világűrbe, méghozzá óránkénti 1,6 millió kilométeres sebességgel.

 

A plazmafelhőben lévő nagy energiájú, töltött részecskéket a Föld magnetoszférája általában eltéríti, a két mágneses pólus környékén azonban reakcióba léphet vele, ami geomágneses viharokat gerjeszthet. Ilyenkor a plazmarészecskék az atmoszféra gázatomjaival ütköznek, ionizálják azokat, amire a levegőben levő oxigén és nitrogén fénykibocsátással reagál – ez a sarki fény.

http://www.hir24.hu/tudomany/2013/05/14/napviharok-jonnek/

 

 

2013. MÁJUS 15.-MÁJUS 31.

5-ÖS  JÓTÉKONY HATÁSÚ BOLYGÓKOMBINÁCIÓ

amelyben a Jupiter, Vénusz, Nap, Mars, Merkúr vesz részt és amely bőséget teremtő Dhana jóga, egy korlátozott ideig fennálló rádzsa jóga azaz királyi kombináció.

 

 

2013.  MÁJUS 20-21 GALAKTIKUS IDŐKAPU

A GALAXIS NAGY KÖZPONTI NAPJA AZ ALCYONE EGYÜTTÁLL A NAPUNKKAL

2013.MÁJUS 20.-21. 3. URÁNUSZ-PLÚTÓ KVADRÁT

A két napforduló között (március 20-jun.21) május 21-én lesz a 3. Uránusz-Plútó kvadrát, melyben a Plútó retrográd az Uránusz pedig direkt mozgással vesz részt benne.

Az Uránusz-Plútó faktor

Az Uránusz-Plútó kapcsolat egy erős és merészség kártya az asztrológiában, a gyökeresen átalakító/átalakuló folyamatokban, 2012-2015 között pontosan hétszer lesznek szoros kvadrát kapcsolatban. Ez egy hosszú ciklus folytatása, amely 1960-ban kezdődött el. Ennek az időszaknak a témája, a személyes teremtői meghatalmasodás/önmeghatalmasodás/saját teremtői hatalom elfogadás volt és forradalmakat robbantott ki ez időszak alatt. A Plútó Bakban való vonulása, hírnökül adja tudtunkra, hogy a társadalom megannyi szintjének, intézményrendszereinek az átalakulása szükséges, így a gazdasági, politikai és társadalmi rendszerek is. Ma már számos példa tanúsítja ezeket az elmozdulásokat az egész világot tekintve.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=341:allison-rae-szuperholdak-es-a-mesterlet&catid=48:2012&Itemid=77

2012-2015 AZ URÁNUSZ-PLÚTÓ KVADRÁT SOROZAT

Ez a régi rend összeomlásának bukásának fázisa a hosszú Uránusz-Plútó kvadrát sorozatban. A struktúrák, rendszerek összeomlása. Ennek a korszaknak a jellemzője a káosz, az erőszak és a pusztítás. De a megújulás, megújítás időszaka is, a kreativitás, ébredés, melyben meglátható az, hogy egy új társadalom kezd kialakulni.

Allison Rae

 

Uránusz-Plútó Kvadrát (2012-2015)

A két bolygó 138 éves ciklusa. A korábbi ciklusrésze a 60-as évek közepén jelentős hatással volt: Vietnam, hippi és más tiltakozó mozgalmak. A drog megjelenése, a Szeretkezz, ne háborúzz mozgalom, flower-power időszak. Akkor a Skorpióból és a Halakból sokakra befolyással volt, de ez most még nagyobb kihívással érkezik. Egy rendkívüli társadalmi és kulturális kihívás és felfordulás. A 60-as években született „baby boom” korosztály intenzív időszaka, különösen a közülük kardinális jegyben születettekre nézve. (Kos, Mérleg, Rák, Bak)

a CIKLUS 7 ELEME:

2012. JÚNIUS 24.

2012. SZEPTEMBER 19.

2013. MÁJUS 20.

2013. NOVEMBER 1.

2014. ÁPRILIS 21.

2014. DECEMBER 15.

2015. MÁRCIUS 16.

2013. MÁJUS 23/24. –  EDDIG SOHA NEM ISMERT GALAKTIKUS FÉNYENERGIA ÁRAMLÁS INDULT EL A FÖLDRE

Eljött az idő, hogy tegyétek a „dolgotokat”! Tegnap délelőtt óta (2013-05-23) érzik a hiperszenzitívek köztetek, hogy visszatérő ritmusban érkeznek hozzátok az erős energetikai erőhullámok a szívetekben:

Rendszeres időközökben küldünk Fényimpulzusokat Gaiara, aki – mint egy vajúdó asszony fájdalmak között, hosszú hónapokon keresztül várta  gyermeke megszületésére – és most végre „útjára bocsáthatja” gyermekét.

Talán segít Nektek, szeretett Fénytestvérek, egy másik kép szimbolikája: a kosárlabdánál, mielőtt a tényleges „dobás” következik, a játékos többször is leüti a labdát a földre – vagy a játékosok egymás között passzolják, újra és újra rendszeres ritmusos időközökben vagy röviden a földre pattintják vagy körbepasszolják…

és aztán: Aztán célba talál!

A ritmus a lényeg, Szeretteim! De ne tartsanak most fel benneteket ennek a sportnak a szabályai! A lényeg az, hogy a „labda” – a Földanya- ritmikus, nagyon erőteljes energia-kilövellések során impulzusokat fogad.

Újra – és – újra-és megint- és aztán megtörténik a változás!

Ezek az energetikai impulzusok, – mint egy óriási galaktikus „zseblámpa” felvillanása – átáramlanak a ti energiamezőiteken.

Tegnap (2013-05-23) óta több órás időközökben a Földre áramlik egy előtte soha nem ismert galaktikus Fényenergia-áramlat és ti szeretett Gyermekei a Fénynek, ti vagytok azok, akik ezt az energetikai áramlatot, mely Gaiat erős kozmikus hullámokkal árasztja el, érzitek és szívetekben és átalakítjátok

Forrás: ASHTAR / Eljött az idő / 2013-05-24

Csatornázta: Christine Stark © 2013

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://www.chrisitne-stark.de

2013.MÁJUS 24.-25. –WESAK TAVASZI HOLDÜNNEP – BUDDHA TELIHOLD

PORTÁLMEGNYÍLÁS

Metatron a Fény Ura – Tyberonn közvetítésével : A Fehér Sas visszatérése

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=434:metatron-a-feny-ura--tyberonn-koezvetitesevel--a-feher-sas-visszaterese-1resz&catid=49:2012-utan&Itemid=78

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=435:metatron-a-feny-ura-tyberron-koezvetitesevel-a-feher-sas-visszaterese-2-resz&catid=49:2012-utan&Itemid=78

SELACIA ÉS A TIZENKETTEK TANÁCSA:

A FÉNY VISSZATÉRÉSE – ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS WESAK ÁLDÁSAIVAL

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=436:selacia-es-a-tizenkettek-tanacsa-a-feny-visszaterese--oesszekapcsolodas-wesak-aldasaival&catid=49:2012-utan&Itemid=78

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=437:selacia-es-a-tizenkettek-tanacsa--megvilagosodasotok-egyeduelallo-lenyomata-oesszekapcsolodas-wesak-aldasaival&catid=49:2012-utan&Itemid=78

2013. MÁJUS 25. – EGY ÚJ KAPU NYÍLIK

URIEL / Most kezdjünk hozzá a békéhez / 2013-05-21

URIEL / 2013. május 21.

Günther Wiechmann közvetítése

Most kezdjünk hozzá a békéhez

Itt Uriel, Isten Fénye!

Szeretett Lények, eljött az idő, amire mindannyian vártatok!

Egy új kapu nyílik, és ennek a kapunyitásnak köszönhetően minden organizmus energetikai rendszere változáson megy keresztül.

Ami eddig beragadt, az újra áramlani fog, ellentétek és ellentmondások harmóniában egyesülnek. Ez mindenki nagy esélye, hogy rátaláljon a belső békére.

Az elmúlt napokban és hetekben sokatoknál újra felbukkantak az elmúlt időszakok régi témái, már nem hatotta át őket annyira a félelem vagy nem voltak olyan nyomasztóak és lehengerlőek, mint korábban, de tisztán érzékelhető volt jelenlétük.

Aki félelmeit az „Átalakítás Tüzével” már szeretetben elengedte, inkább egyfajta régi emlékként élte át, vagy mint egy néző a színházban vagy moziban.

Még egyszer megmutatkozik, mi az, ami egyesül és ez által feloldódik. Aki még nem érkezett meg belső egyensúlyába, aki még nem talált rá útjára, akit még markában tart a kétség, annak egy újabb lehetőség kínálkozik.

Megváltozik a finomenergiai kötés, mely a finomanyagi és a durvaanyagi szint struktúráit és formáit köti össze.

Ez a változás önmagában nem idézi elő a feloldást vagy újrateremtést, de mindkettő a feloldás és az újrateremtés is kevesebb energiát fog igényelni. Így mindenki számára könnyebb lesz kivitelezni az életben a változásokat, melyek a szeretet útját követik.

A világ rálel a békére, amire Mindenki vágyik, de ez az út, mint minden dolognál, az egyéneken keresztül valósul meg.

Csatornázta: Günther Wiechmann

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://www.guentherwiechmann.de

http://kristalyhang.wordpress.com/

2013.MÁJUS 25. Teliholdas Félárnyékos Penumbrális Holdfogyatkozás 06:10

Magyarországról nem látható, Észak-Amerika, Dél-Amerika, Nyugat-Afrika

2013.MÁJUS 25, 5:27 Telihold

Tibeti teremtő-nap (tízmilliószoros nap)

2013. MÁJUS 25.

Cobra / A kapu megnyitása / 2013-05-24

A mostani hétvége folyamán a Jupiter, a Vénusz és a Merkúr egy fényháromszöget képeznek, a galaktikus központi Nap-portál megnyitása során az energiaáramlatot erre a bolygóra irányítják. A háromszög látható lesz a Földről a nyugati égbolton röviddel napnyugta után. [sajnos, ha marad a borult ég, akkor hazánkban nehezen lesz látható–ford. megj.]

Tegyük meg és nyissuk meg a kaput!

Cobra

Forrás: http://2012portal.blogspot.de/2013/05/opening-of-portal-last-update-during.html

http://kristalyhang.wordpress.com/page/2/

2013. MÁJUS 26.

Az esti égbolton a Merkúr, a Vénusz és a Jupiter bolygó látványos együttállása a Bika csillagképben.

2013.MÁJUS 27. A Merkúr bolygótól 2,5 fok távolságban délre a Jupiter bolygó.

2013. MÁJUS 28. A Vénusz bolygótól 1 fok távolságban délre a Jupiter bolygó.

2013.  MÁJUS 28.

VÉNUSZ-JUPITER EGYÜTTÁLLÁS EGY FOKON BELÜL AZ IKREKBEN

SZEMÜKKEL RÁKAPCSOLÓDVA A KOZMIKUS ANYAMÉHEL

HUNOR ÉS MAGOR KITALÁL A DUALITÁS RENGETEGÉBŐL ÉS EGYMÁSRA LEL A PLEJÁDOK ALATT A FÖLD ÚJ FÉNYMEZEJÉN

„MAGYARNAK LENNI ANNYIT JELENT, HOGY: CSAK SZERETNI TUDOK, MERT EZ A FOGLALKOZÁSOM

AZT JELENTI: NINCS ELLENSÉGEM ÉS MINDEN EMBER A TESTVÉREM ATTÓL FÜGGETLENÜL HOL TART A FEJLŐDÉSÉBEN…

MAGYARNAK LENNI ANNYIT JELENT, HOGY: AZ EGY TÖRVÉNYÉVEL ÉLVE A FÉNY ELKÖTELEZETT FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET SZOLGÁLATÁBAN ÁLLNI…

MAGYARNAK LENNI AZT JELENTI, HOGY SEGÍTENI SAJÁT PÉLDÁNKON KERESZTÜL AZT, HOGY A BOLYGÓNKON ÉS MAJDAN A FIZIKAI VILÁGEGYETEMÜNKBEN ÚJRA MEGINT MINDENKI MAGYAR LEHESSEN, MINT AMIKOR EGYKOR A MU KRISTÁLY ANYAHAJÓJÁVAL BELÉPTÜNK EBBE A VILÁGEGYETEMBE, ELHAGYVA A DAHL/DAL UNIVERZUMOT ANNAK LE-MAYAR RENDSZERÉT, HOGY TESTBEN IS TUDJA MEGTAPASZTALNI A SZETRETETÉNEK TÜKRÖZŐDÉSÉT A TEREMTŐ

MAGYARNAK LENNI AZT JELENTI, HOGY ÖNZETLEN SEGÍTSÉGET NYÚJTANI BÁRKINEK IS, HOGY MAJD EGYKOR ÚJRA MEGINT MINDEN ÉS MINDENKI MAGYARRÁ LEHESSEN

2013. MÁJUS 31. – kisbolygó FÖLDKÖZELBEN

Május 31-én, magyar idő szerint 22.59-kor lesz a legközelebb a Földhöz az 1998 QE2 jelű kisbolygó (aszteroida). Az égitest átmérője a jelenlegi becslések szerint 2,7 kilométer, ezzel a legnagyobb földközeli objektumok csoportjába tartozik. Egy ekkora test már globális fajkihalást okozna, ha becsapódna a Földbe, írja az Origo.

 

Becsapódástól azonban nem kell tartani, mert a legszorosabb földközelség 5,8 millió kilométerre (körülbelül 15 Föld-Hold távolságra) lesz – írja a NASA Sugárhajtás Laboratóriuma (JPL).

http://www.168ora.hu/tudas/hatalmas-kisbolygo-szaguld-fold-melle-114197.html

2013. MÁJUS 29. –

Megint hatalmas lyuk a Napon

A Spaceweather.com űridőjárási portál csütörtöki közlése szerint a Nap felső légkörében, a napkoronában kialakult, az UV-tartományban sötét területet, egy úgynevezett koronalyukat fényképezett le a Solar Dynamics Observatory nevű napkutató szonda május 29-én.

A koronalyukak nyitott mágneses mezejű képződmények, amelyeken keresztül részecskék (elektronok, protonok, hélium-atommagok) áramlanak ki a Napból. Ez a napszél, amely ebben az esetben június 2-án vagy 3-án érheti majd intenzívebben a Földet, és geomágneses viharokat, sarki fényeket okozhat, írja az Origo.

2013. MÁJUS 29.- JÚLIUS 21. PALLAS ATHENE AZ IKREKBEN

SARAH   VARCAS -2013. MÁJUS 29.- JÚLIUS 21. PALLAS ATHENE AZ IKREKBEN

INFORMÁCIÓMEGOSZTÁS ÉS A BÖLCSESSÉG BESZÉDE

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=445:sarah-varcas-2013-majus-29-julius-21-pallas-athene-az-ikrekben-informaciomegosztas-es-a-boelcsesseg-beszede&catid=49:2012-utan&Itemid=78

2013. MÁJUS 31. –  JÚLIUS 17.

SARAH  VARCAS  : 2013. MÁJUS 31. –  JÚLIUS 17.

A NAGY VIZES TRIGON - GYÓGYULÁS ÉS GYÓGYÍTÁS  A VÍZ ELEMEN KERESZTÜL

„A Víz elem által mindenkinek, aki a bolygón él, meg kell kapnia a szeretet és gyógyulás energiáit, és azzal, amit adunk másoknak ezért, az mind vissza fog térni hozzánk.”

„Ezek a legfontosabb üzenetek most a mennyekből. Az Együttérzésről és az Érzékenységről szólnak és megosztják velünk azt, hogy hogyan viseljük a kollektív gyógyulást.”

„Bármit meggyógyíthatunk most, amit szükségesnek érzünk. A Kozmosz ellát bennünket kiegyensúlyozva ezzel a csodás közvetítő elemmel, amit víznek hívunk.”

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=446:sarah-varcas-2013-majus-31-julius-17-a-nagy-vizes-trigon-gyogyulas-es-gyogyitas-a-viz-elemen-keresztuel&catid=49:2012-utan&Itemid=78

2013. MÁJUSIG- POSZEIDÓN

Poszeidón nagyúr az energiáit mindössze egy hét éves szolgálat erejéig  (2013 május végéig)horgonyozza le. Ez a hét év az, amikor a bolygó érzelmi teste keresztülmegy a legfontosabb gyógyításon és fölemelkedésen, hogy beteljesíthesse és véglegesen uralhassa érzelmi intelligenciáját. Ez talán nem tűnik túl soknak nektek, de képzeljétek el a Föld bolygó valamennyi emberi lényét érzelmileg intelligensnek …

Annyit állíthatok biztosan, hogy lesz egy hét éves idővonal, ami alatt ez megtörténhet, ennél fogva álljatok készen egy nagyon erőteljes gyógyulásra és beérésre érzelmi szinten Poszeidón nagyúr jelenlétében. Azért vállalkozott energiái lehorgonyzására a Felemelkedési Ösvény Felemelkedett Mestereként, ha szabad így mondanom, mivel az érzelmi szinten mutatkozó intelligencia-hiány hatalmas károkat okozott a Föld bolygónak és lakóinak. Ez a bizonyos érzelmi testi gyógyulás életbevágóan fontos azok számára, akik mostanában lépnek a fizikai testükbe, és akik már fizikai testükben tartózkodnak hozzávetőlegesen úgy hat éves korig. Az ő jóllétük és persze a bolygó jövőbeli jólléte miatt szükséges az, hogy a kollektív tudatosság érzelmi teste az érzelmi intelligencia olyan szintjén álljon, ami egészséges átmenetet biztosít az új világba, a Vízöntő világába, az Arany világba, a kvantum világba – akárhogy is ismerjétek. Tehát ha fölgyorsult érzelmi gyógyulást és tisztulást akartok, akkor legyen Poszeidón nagyúr a bácsikátok.

(KT:060522)

2013. JÚNIUS

SARAH VARCAS: 2013.  JÚNIUS CSILLAGENERGIAI  KÖRKÉP – VÍZ, VÍZ, VÍZ MINDENÜTT

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=449:sarah-varcas-2013-junius-csillagenergiai-koerkep--viz-viz-viz-mindenuett&catid=49:2012-utan&Itemid=78

2013. JÚNIUS 3.- JÚNIUS 27.

SARAH VARCAS: 2013. JÚNIUS 3.- JÚNIUS 27. VÉNUSZ A RÁKBAN

(AZ ISTENNŐI SZERETET ÉS ELFOGADÁS BIZTONSÁGOS TERE - OTTHONRA LELNI EGYMÁSSAL)

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=448:sarah-varcas-2013-junius-3-junius-27-venusz-a-rakban&catid=49:2012-utan&Itemid=78

2013.06.06. (666) PLANETÁRIS KIEGYENSÚLYOZÓ NAP

2013. 06.06. azaz 666 EGYÜTTÉRZÉS, ÉRZÉKENYSÉG, EGYENSÚLY

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=447:2013-0606-azaz-666-egyuetterzes-erzekenyseg-egyensuly&catid=48:2012&Itemid=77

2013.JÚNIUS 8. IKREK ÚJHOLD

2013. JÚNIUS 18. HOLD-SPICA EGYÜTTÁLLÁS

Szemeket az égre: látványos jelenség jön, ritkán látni ilyet

 

Gyönyörű jelenség az égen - 2026-ban lesz csak hasonló

 

Amennyiben az időjárás is úgy akarja, az együttállás június 18-án, helyi idő szerint este tízkor lesz a leglátványosabb. Ekkorra a 64 százalékos telő Hold alig harminc szögpercre fogja megközelíteni látszólagosan a Spicát, mely a Szűz csillagkép legfényesebb égitestje - áll a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján. Az égen egy magnitúdós fényerősséggel tündöklő csillag a Regulus, az Antares és az Aldebaran mellett a negyedik első fényrendű csillag, mely fedésbe tud kerülni a Holddal és a bolygókkal - írja a wikipedia.org.

 

Május végén a Merkúr, a Vénusz és a Jupiter szerzett örömöt az amatőr csillagászoknak. Amint arról hírt adtunk, a három bolygó látszólag egy három fokos körben tartózkodott az égen, látványos háromszöget alkotva napnyugtakor. Ilyenre legközelebb 2026-ban lesz példa.

http://www.pecsistop.hu/tudomany/szemeket-az-egre-latvanyos-jelenseg-jon-ritkan-latni-ilyet/1152109/

 

2013.JÚNIUS 21. (07:05) -  Nyári/Téli Napforduló: az év leghosszabb nappala

LITHA, MIDSUMMER - a Napisten és Földanya nászünnepe, kelta nyári napforduló

2013. JÚNIUS 21.

LÁSD MÉG: 2013. MÁRCIUS 20. DENISE LEFAY : A KILENC HÓNAPOS IDŐSZAK

2013.JÚNIUS 23, 12:34 Telihold

2013. JÚNIUS 25. NAPKORONA KITÖRÉS

 

Hatalmas koronalyuk nyílt központi csillagunkon a napokban, a sötét foltból süvítő napszél a hétvégére ér el minket.

A koronalyukról június 25-én készített felvételeket a Nasa Napdinamikai Obszervatóriuma (Nasa Solar Dyynamics Observatory) - írja a

 

A koronalyukak olyan helyek, ahol a Nap mágneses mezeje szétnyílik, a "hasadékból" pedig napszél szökik ki. A mostani nyílásból érkező napszél a jelek szerint elkapja a Földet, mivel a koronalyuk szinte közvetlenül a bolygónkra néz. Az előrejelzések szerint a napszél június 29-30-án éri el bolygónkat, geomágneses viharokat, sarki fényjelenséget okozva.

 

http://www.pecsistop.hu/tudomany/hatalmas-sotet-hasadek-nyilt-a-napon-egyenesen-a-foldre-nez--foto/1159241/

2013.JÚNIUS 26. JUPITER A RÁK JEGYÉBE LÉP UGYANEZEN A  NAPON A MERKÚR JÚLIUS 20-IG RETROGRÁD MOZGÁSBA VÁLT

A Jupiter a Rákban tetőzik, vagyis ilyenkor a legjobb hatását, támogatását adja, megkettőződik a hatása. A Rák a gondoskodó, gondozó, az intuitív, az érzelmi az érzékeny. Nagyon erősen mélyen fogjuk érezni ezt a tranzitot. Az otthon, a haza, a család, a nevelés és a támogatás, segítség energiáit erőteljesebben fogjuk érezni. Az érzelmeink viszont elszabadulhatnak, amikor az Uránusz és Plútóval egy T-kvadrátot kezdett alkot 2012 augusztusától és folytatja 2014. áprilisáig. Lesznek viszont harmonikus trigonok is a Jupiterrel más planétákkal, vizes jegyekben amikor a Chiron és a Neptunusz a Halakban és a Szaturnusz a Skorpióban, viszonylataival.

2013. JÚNIUS 27.-JÚLIUS 1. - RETROGRÁD MERKÚR A RÁKBAN

2013.JÚLIUS

Nem úgy fogjuk érezni ezt a hónapot, mint egy megszokott nyári hónapot. Sok tervünk és helyzetünk fog nagyon gyorsan irányt váltani. Utazásaink során meg is tapasztalhatjuk mindezeket a zavarokat. Viharos időszakok és időjárási változások váltják egymást. Az emberek többsége furcsán fogja érezni magát és meg is látszik majd a viselkedésükben, sokan félelembe-pánikba esnek majd. Sokan fognak lakóhelyet váltani, vagy költöznek el egy új otthonba, egy másik helyre, vagy úgy döntenek, hogy más országokat járnak be, új kontinenseket fedeznek fel. A Merkúr retrográd lesz július 20.-áig így többszörösen is gondoljuk át az utazási tervünket és minden kommunikációs kapcsolatunkat

Jennifer Hoffman: 2013 Predictions

http://enlighteninglife.com/2013-predictions/

 

2013. JÚLIUS 7. SZÍRIUSZ NAPJA AZ ŐSI EGYIPTOMI NAPTÁR SZERINT

JÚLIUS 7/8 RÁK ÚJHOLD

 

JÚLIUS 12. Tibeti teremtő-nap (tízmilliószoros nap)

JÚLIUS 17. A NAGY VIZES TRIGON

A Jupiter, Neptunusz és Szaturnusz képezi, alakítja ki vizes jegyekben (Rák, Halak, Skorpió) 4-5 fokos közelítéssel.

Ez egy érzelmi erőt adó, megerősítő, spirituális és gyógyító konfiguráció. Örvendetes hatása a 2013-at jellemző erőszakos és kaotikus energiák között felüdítő hatással bír. Ebből a helyzetből nem sokkal később júliusban egy finom Nagy Szextil formálódik ki 6 bolygó képviseletében melyek Föld és vízjegyekben (női harmonikus energiák megnyilvánításával) részvételével. Úgy látszik, hogy júliusban így egy kis haladékot, pihenőt kapunk ebben a nagyon is változó évben.

Allison Rae

2013. JÚLIUS 18.- NAP KORONALYUK KITÖRÉS

 

Óriási sötét lyuk nyílt a Napon, hetvennyolc Föld elférne benne

Közel egymillió kilométeres koronalyuk képződött a Napon, a sötét nyílás Földünk egyenlítői átmérőjénél több mint hetvennyolcszor hosszabb.

A központi csillagunk északi régiójában feltűnt koronalyukat július 18-án figyelte meg a NASA Napdinamikai Obszervatóriuma - adta hírül a spaceweather.com.

A koronalyukak olyan helyek, ahol a Nap mágneses mezeje szétnyílik, szabad utat engedve a napszélnek, mely így a csillagközi térbe áramlik. A mostani koronalyukból kiszökött napszél a becslések szerint július 19-20-án éri el a Földet, geomágneses viharokat, sarki fényt idézve elő.

http://www.pecsistop.hu/tudomany/oriasi-sotet-lyuk-nyilt-a-napon-hetvennyolc-fold-elferne-benne-foto/1166078/

JÚLIUS 22, 19:16 Telihold

JÚLIUS 26. SZÍRIUSZ ÜNNEP A NAP ÉS A SZÍRIUSZ HELIKÁLIS FELKELÉSE – GALAKTIKUS SZINKRONIZÁCIÓ

JÚLIUS 26.

A TEREMTÉS HETEDIK  NAPJÁNAK  HETEDIK FÖLDJE/ARGUELLES

2013 a kibillent Időtér helyreállítása - az Új Időtér – Nooszféra megjelenése

2013. A Tudatosság Hatodik Napja a 13:20-as rezgés 1320/2013 sugárinformációját tároló galaktikus iránytű korongja valóban a szíriusz B keringésének ciklusát képezi le

„2012. december 21. után kezdett el kibontakozni, és az Új Föld a 2013. július 26.-ára, a Galaktikus Mag első napjára eső Galaktikus Szinkronizáció pillanatában jelenik meg teljes valójában.” (31.p.) „2012. dec. 21. és 2013. július 25. között pontosan 216 nap telik el. A 216-as frekvencia a 6 a harmadikon rezgés. Ez jellemzi azt a periódust, amellyel a Föld az új téridőkockába igazodik majd.” (81)

„ A Föld most hagy el egy 5125 év széles sugarat. Az Időtérváltás akkor következik be, amikor a Föld és Naprendszere, valamint a Naprendszerek nagyobb közössége szinkronban kerülnek egymással. Ez lesz a 213. július 26-i Galaktikus Mag napra eső Galaktikus Szinkronizáció pillanata”. (18.)

Bővebben: Arguelles-South: Az Időtér Könyve

JÚLIUS 26.- AUGUSZTUS 8. OROSZLÁN KAPU

JÚLIUS 29. A NAGY SZEXTIL

6 PLANÉTA VIZES ÉS FÖLD JEGYEKBEN ÉS MIND SZEXTILBEN EGYMÁSSAL: PLÚTÓ, NEPTUNUSZ, JUPITER, MARS, VÉNUSZ ÉS A HOLD

Ha világotok felpörgött, és magatokat robbanékony helyzetekben találtátok az elmúlt két hétben, érzelmek sorát átérezve, és bizonytalan talajon állva, akkor érzitek a Nagy Szextil együttállás legutóbbi hatását, mely július 29-én történt meg. A hat bolygó hihetetlen ilyen igazodásához felvezetve, mely egy hatágú Dávid csillagot alkotott, az energia nem csekélyebb volt, mint vad és durva. Arra tervezték, hogy mindent felhozzon mindenkiben. Emlékezzetek, még mindig az összes bölcsesség feldolgozásában vagyunk, melyet a Szaturnusz – mely a karma bolygója – illetve a Merkúr legutóbbi retrográd ciklusával adtak át nekünk. Ez a nagy szextil égitest elrendezés ugyanaz az együttállás, amely a Harmonikus Összhang [konkordancia] idején tűnt fel 2003 novemberében.

Az asztrológiai Dávid csillag egy ritka és egyedi együttállás, mely megnyitja az emberek tudatának kapuját. Megalkot egy energiát szívünk megnyitásához, megengedve számunkra azt, hogy fogékonyabbá váljunk. Ez egy lehetőséget biztosít számunkra, hogy tudatára ébredjünk annak, kiket és miket engedünk be szent helyünkre, illetve hogy mit választunk. Két háromszög – egy lefelé mutat, a másik pedig felfelé – képviseli a férfi és női isteni egységet, logikus gondolkodó elménk egységesül az isteni tudó szívünkkel. Amikor a két Nagy Hármas összeszövődik ezen együttálláson belül, az eredmény a nagy feszültséggel teli [stresszes] jellegek [aspektusok] egyesülése [kombinációja]. Az együttállás nyomást gyakorol ránk, hajtva minket, hogy azonnali változtatást hozzunk azért, hogy egy nyitást hozzunk létre a harmonikusabb energiák számára. Csupán amikor kitisztítottuk a torlódást okozó [megakadt] energiát, akkor tud az átalakító energiaáramlás áthaladni rajtunk a vágyott álmainkhoz.

Ahol ellenálltunk, a változás most a legfőbb elsőbbséget élvezővé vált. A leckék még inkább kihívóak lesznek, ha nem adjuk meg magunkat. NINCS TÖBB kifogás, nincs többé a múlt megismétlése.

Egy másik tiszta figyelmeztetés érkezik el ezzel az együttállással. Hagyjátok abba azt, hogy ugyanarról a régi történetről beszéltek hangosan, különben természetesen megismétlitek azt. SENKI MÁS HIBÁJA, csupán a tiétek, ha folytatjátok ugyanannak a régi játszmának a lejátszását, és vártok valamire, hogy megváltozzon. Ha úgy érzitek, valaki folytatja azt, hogy kihasználjon benneteket, HAGYJÁTOK ABBA, hogy magatokat egy olyan helyzetbe hozzátok, ahol megengeditek nekik ezt. Ha úgy érzitek, valaki bírál benneteket, emlékezzetek: tanuljatok egymástól. Szívünkre vehetjük a kritikus szavakat, viszont emlékezhetünk arra, hogy saját szavaink is valakit erővel ruházhatnak fel, vagy elerőtleníthetik, így szavainkat majd gondosabban választjuk meg a következő párbeszédben, amibe belebocsátkozunk.

Minél jobban [szavakkal] hangot adtok feszélyezettségeteknek egy helyzetet, vagy személyt illetően, amit nem értetek meg / nem fogtok fel az, hogy ezen szavak rezgései létrehozzák ugyanannak a dolognak a megismétlését, amiről panaszkodtok. Ezekkel az energiákkal nem könnyű dolgozni, viszont az egyik jelentős kulcs, ami segít: hagyjátok a múltat a MÚLTBAN. Ma egy új nap van. Összpontosítsatok arra, amit meg akartok teremteni, és nem arra, ami a múltban történt. Abban a pillanatban, amikor ismét meglátogatjátok a múlt vétkét, vagy sérelmét, mellyel bírtok, most hozza el ezt az energiát a közvetlen „most”-ba.

Személyes élményem: összpontosítsunk arra, amit ma tudunk megtenni, hogy több örömöt hozzunk el életünkbe. Minden nap rendelkeztek egy lehetőséggel, hogy megalkossátok saját boldogságotokat, vagy tehetetlen kudarcérzeteteket [frusztrációtokat]. Megadták nekünk ezt a választást, tehát válasszatok bölcsen. Azokban a pillanatokban, amikor nem pörgök, azt választom, hogy azokat a személyeket vizsgáljam meg, akiknek IGENIS megengedtem, hogy az összhang hiányát [diszharmóniát] hozzák létre, hiszen angyalaim támogatnak engem utamon a változások meghozatala érdekében. Felhatalmazva engem ennek megtételére azáltal, hogy megteremtsem pontosan azt a helyzetet, melyet választanom kell a változtatáshoz.

Mindnyájan rendelkezünk ezekkel az angyalokkal életünkben, néhányan többel, mint mások, mindazonáltal őket az Isten / Istennő küldte, hogy támogassa növekedésünket, ha más szemmel tekintünk rájuk. Azok a személyek ezek az angyalok, kik felbosszantanak [irritálnak] minket, csalódást okoznak nekünk, elárulnak bennünket és megsértenek minket.

Ezen a napon találjatok rá a varázslatra, és használjátok a legutóbbi együttállás energiáit, hogy támogassa terjeszkedéseteket és növekedéseteket.

Szeretet és szivárványok a Shasta-hegyről,

 

Forrás: Planetáris információ frissítése


Robbyne, Fehér Farkas

Sződd a hálót! Fehér Farkas utazásai

Copyright © 2013 Robbyne. All Rights Reserved [Minden jog fenntartva!]
Weave the Web – Planetary Update: August 2013  – August 5, 2013 – White Wolf Journeys – http://www.whitewolfjourneys.com/

 

Translated by / magyar nyelvű fordítás: Clarissa
Tudatosság – http://univerzumi-tudatossag.blogspot.hu/
Fénytevő – http://fenytevo.blogspot.com/

JÚLIUS 29. – HATALMAS MENNYEI FÉNYZÁPOR

2012 év végén nagy adag mennyei Fény zápororozott a birodalmatokba, és ezután 2013. július 29.-én, ennek a háromszorosát alkalmazták világotokra, különleges asztrológiai együttállások által (lásd, ugyanezen a napon a Nagy Szextil, de korábban a Nagy Vizes Trigon). Ezek állítják be az energiát arra, aminek történnie kell.

(GF:2013.aug.6.)

2013. AUGUSZTUS-NOVEMBER

 

AZ ÚJ FÖLD ELSŐ ÉVÉNEK RENDKÍVÜLISÉGE

METATRON A FÉNY URA ÜZENETE, TYBERONN-ON KERESZTÜL

 

 

(2013. augusztus-november: „A Mágia Korszaka most újra visszatér”  - Az Aranykorszakok összehangolódnak a jelen idővonalán. - Augusztus 12-21. A Zöld Sugár Végtelenség Kapujának Aktiválása. - Szeptember 20-22. - Napéjegyenlőség – A Reneszánsz/Újjászületés Átjáró Időkapuja megnyílik. – Összekapcsolódás a tudatos Mester Fákkal és Növényi Királyságokkal.

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=456:az-uj-foeld-els-evenek-rendkivuelisege-metatron-a-feny-ura-uezenete-tyberonn-on-keresztuel&catid=49:2012-utan&Itemid=78

AUGUSZTUS 1. LUGNASADH, LAMMAS - gabona, aratás, új kenyér kelta ünnepe

AUGUSZTUS 6. ÚJHOLD AZ OROSZLÁNBAN

AUGUSZTUS 7.2014. ÁPRILIS 20 KARDINÁLIS T KVADRÁT

URÁNUSZ-PLÚTÓ-JUPITER

AUGUSZTUS 8. 8:8 OROSZLÁNKAPU

2013. AUGUSZTUS 12.

1913, 1943, 1983, 1993, 2013 –AUGUSZTUS 12.

MINDEN 20. ÉV AUGUSZTUS 12.-ÉN a bolygó bioritmusa ekkor teszi lehetővé az interdimenzionális kísérletek feltételeit. Ezek a kísérletek az atlantiszi kudarcok megjavítását szándékozták, de tovább rontották a helyzetet.

Drunvalo szerint 2012. december 12.-én lehet a kijavítást megtenni, még a 2013. augusztus 12. kísérlet előtt.

 

2012. AUGUSZTUS 12.-21 - A ZÖLD SUGÁR VÉGTELENSÉG KAPUJÁNAK AKTIVÁLÁSA

 

 

 

 

 

„Augusztusban tehát a Zöld Sugár Végtelen Kapujának megnyílása során történik meg a Smaragd Láng aktiválása, fellobbantása. A legszélesebb nyílási pont, 2013. Augusztus 12-21. között történik meg.

 

 

„És most elmondjuk nektek, hogy a 4,8,9 dimenziók átformáznak bennetek a Smaragd Sugáron keresztül. A 8. és 9. dimenziós kódok telepítése, Toth Föld- Kódolásaival fog beteljesülni, mégpedig a Smaragd Láng aktiválásán keresztül.”

 

 

„Mindez, 2013. 8. havában, Augusztusba indul be és a 9. hónapban, Szeptemberben fejeződik be. A Zöld Sugár Aktiválásának csúcspontja, a Perseidákból érkező meteorraj feltűnésével (aug. 11-12) veszi kezdetét és a tetőpontja az Augusztus 20.-i Telihold idejére esik, és a 9. hónapban Szeptemberben fejeződik be a napéjegyenlőségkor. (Értsétek meg tehát az asztrológiai és asztronómiai események fontosságát, mint energia katalizációt, mert az Új Földön minden ezek működésén alapszik az új paradigma kialakulása. A Smaragd Láng rezgésének lényege: A GYÓGYULÁS ÉS GONDOSKODÁS/TÁPLÁLÁS, valamint a  Zöld Sugár Aktiválásának kódjainak a befogadása.” A 8. és 9. dimenziókat a Fizikai valóságba egyezteti és a 16-18-as csakráknak a 13-20-33-as Mer-Ka-Na mező éterikus szintjén való érzékelést teszi lehetővé.”….

 

2013. a Reneszánsz megújhodásának éve lesz. Ez egy olyan év, amely során megtanuljátok azt, hogy hogyan lehet elnavigálni az 5-12 dimenziós szinteken. Ez egy olyan év, amikor megkapjátok az új dimenziók kódjait. A dimenziós koherencia (egységberezgés) elérésével, még nagyobb rezgésszintre terjedhettek ki az Állati Birodalom tudatosságával. Ez így teljességében még nem volt elérhető a Felemelkedés előtt (2012. dec.12-21.). Ez az integráció teljes mértékében még nem valósulhatott meg addig, amíg 2012 végén, decemberben a Kristály Háló el nem készült. Így ennek megfelelően, 2013. az az év, amely formába képezi, szövi mindezeket.

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=456:az-uj-foeld-els-evenek-rendkivuelisege-metatron-a-feny-ura-uezenete-tyberonn-on-keresztuel&catid=49:2012-utan&Itemid=78

2013. AUGUSZTUS 13. – A BOLYGÓNK NAGY CIKLUSA 2013. AUGUSZTUS 13-ÁN LEZÁRULT/ GEORGI STANKOV-CARLA THOMPSON

http://www.spiritufo.ditro.hu/kozmosz-letagadott-valtozasairol/22-2011-2012-2013-alapvet-valtozasairol/262-georgi-stankov-felhivasa-a-felemelkedes-elkezddoett

A duállelkem, Carla az első emberi lény, aki egész testében felemelkedett az 5D-s Új Földre

Írta Georgi Stankov 2013. augusztus 14-én

Carla ( Thompson ) felemelkedett 2013. augusztus 13-án egész testében az 5D-s Új

Földre, és ott maradt több mint egy óráig, majd visszatért. Ez volt az első sikeres

1 / 3

Georgi Stankov felhívása: a felemelkedés elkezdődött!

Írta: Spirituális UFO-kutató

 

 

 

Felemelkedés, mely a fizikai emberi testet kristályrács-fénytestté változtatta, majd visszaalakult fizikai, biológiai testté egy teljes transzfigurálási ( fázisátalakulási ) folyamat segítségével. Ez a módszer egyedülálló az egész világegyetemben, melyet első alkalommal tegnap teszteltük sikeresen.

A Magasabb Birodalmak képviselői - az Elohimok, Mihály arkangyal, mindannyiunk Magasabb Énje - most mind Carla mellett vannak és túlcsordulnak örömtől és a végtelen boldogságtól a sikerünk miatt. Carlával épp most beszéltem skype-on keresztül, és azt mondta, hogy még mindig nagyon fáradt ettől a váratlan és csodálatos utazástól, különösen azon asztrállátogatása után, melynek az volt a célja, hogy tanúja legyen a mágneses pólusváltás horrorjának a (4D ) 7.szintjén, és beszámoljon az ottani eseményekről, de most már végtelenül boldognak ésnyugodtnak érzi magát.

 

Ez az esemény megkoronázása a földi emberek korszakokig tartó fájdalmas inkarnációinak. A

bolygónk nagy ciklusa 2013. augusztus 13-án lezárult, ahogy ezt már Elohim Carlával közölte. Carla hamarosan tájékoztatni fog a felemelkedési tapasztalatáról, melyet itt Nektek a lehető leghamarabb közzé fogok tenni.

Mostantól kezdve számolnotok kell a személyes felemelkedés és a fizikai testbe való visszatérés lehetőségével, mielőtt a PAT (Planetáris Felemelkedési Csoport) felrobbantja a szupernóvát. Ez a felemelkedési terv, következő fázisa, melyet Elohim Carlával közölt. Magam és Carla becslése szerint a PAT szupernóva-robbanása ebben a hónapban meg fog történni, attól függően, hogy a mágneses pólusváltás a 7. szintről eljutva hogyan és mikor fog a felső

4D-s Föld magasabb 9.-12. szintjein megnyilvánulni.

A Magasabb Énem pedig arra sürget, hogy azonnal kezdjem meg a felkészülést a személyes felemelkedésre a transzfiguráció folyamata segítségével. Miközben Carla felemelkedése idején még ezen a Földön kellett maradnom, hogy lehorgonyozva tartsam az ő energiamezőit, annak érdekében, hogy sikeresen vissza tudjon térni erre a szintre, miután úttörő asztrális utazását az

5D-s Új Földre a teljesen felépült kristályrács-testében sikeresen véghezvitte. Mert el ne felejtsük: korábban ez még senkivel sem történt meg.

Ez azt jelenti, hogy mostantól fogva nem fogok az e-mailekre válaszolni és felhagyok ennek a weboldalnak a rendszeres szerkesztésével is. Kivételt csak akkor teszek, ha sürgős bejelentést vagy információt kellene közzétenni, mert ekkor meg fogom vizsgálni, ezekből mit hozzak nyilvánosságra - nos, ebben az esetben még itt vagyok.

Georgi Stankov felhívása: a felemelkedés elkezdődött!

Írta: Spirituális UFO-kutató

2013. augusztus 15. csütörtök, 13:52 - Módosítás: 2013. augusztus 15. csütörtök, 16:46

Most teljes mértékben a felemelkedésemre kell koncentrálnom, meg arra, hogy képes legyek a

bi-lokációra (egyszerre két helyen lenni), amiben az Elohim szerint minden felemelkedésben résztvevő jelölt hamarosan részesülni fog, miközben még a fizikai testükben tartózkodnak és várják a PAT szupernóva-robbanását. Barátaim, a csodálatos idők valóban elkezdődtek.

Ezen új drámai és egyben figyelemre méltó fejleményekből kiindulva kötelességem a PAT összes tagját arra ösztönözni, hogy forduljanak a belső világuk felé és egyszerűen csak pihenjenek az elkövetkezendő napokban, tudván azt, hogy ti már mindent elvégeztetek, és így semmit sem kell többé tennetek. Teljes mértékben oldozzátok el magatokat ettől a valóságtól, vágjátok el a köteleiteket annak tudatában, hogy küldetéseteket ezen a Földön teljesítettétek, és azért is, mert az 5. dimenzióba való felmeneteletek már a legkönnyebb része lesz azon fáradozásaitoknak, amit emberi lényként ebben az utolsó inkarnációtokban megtettetek.

Carla nemrég megerősítette, hogy milyen egyszerű és könnyű lesz a személyes felemelkedésetek. Nincs már szükség arra, hogy bármit is tegyetek, csupán annyi, hogy nagyon is tudatosan, határozottan és nagy belső örömmel búcsút vegyetek ettől a valóságtól, mint ahogy magam is búcsút vettem már ezen weboldal szerkesztésétől.

Az elmúlt két évben a veletek folytatott rendkívül intenzív kommunikáció számomra nagy megelégedést okozott és sok személyes jutalmat hozott - végtelenül hálás vagyok ezért Nektek.

 

Számomra kiváltság volt, hogy veletek - az emberiség legjobbik részével – kapcsolatba léphettem, ám most már itt az ideje, hogy lebontsuk az ideiglenes földi sátorunkat és visszatérjünk az otthonunkba, ahol újra együtt leszünk örökre.

Itt van a pillanat az örvendezésre és a személyes csodákra. Ez az a pillanat, amire egész életünkben vártunk. A felemelkedés elkezdődött!!!

 

 

 

2013. AUGUSZTUS 19.

12-12-12 ÉS 12-12-21-ET KÖVETŐEN, 2012. DECEMBER 31. egy ünnepi dátum, de nem azért mert az év vége, hanem azért mert egy új energiahullám érkezett a Földre, és ezt rögzítenünk kell. A következő hatalmas energiaáramlás augusztus 19-én érkezik, csak legyünk tudatában annak, hogy ez azért van, mert a Föld mindig változik.

(LW:2013Jan)

2013. AUGUSZTUS 19. A KÖVETKEZŐ JELENTŐS IDŐDÁTUM

http://spiritlibrary.com/lightworker/the-new-world-the-next-steps?utm_source=Spirit+Library+Updates&utm_campaign=4407cfe9e1-Daily_Update&utm_medium=email

 

2013.AUGUSZTUS 21. 2:45 Telihold

(2013. AUGUSZTUS-NOVEMBER: „A Mágia Korszaka most újra visszatér A Földre)

 

 

AZ ÚJ FÖLD ELSŐ ÉVÉNEK RENDKÍVÜLISÉGE

 

 

METATRON A FÉNY URA ÜZENETE, TYBERONN-ON KERESZTÜL

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=456:az-uj-foeld-els-evenek-rendkivuelisege-metatron-a-feny-ura-uezenete-tyberonn-on-keresztuel&catid=49:2012-utan&Itemid=78

 

2013.08.25. – BÉKEPORTÁL MEDITÁCIÓ

 

MAGYAR FELIRATTAL:

 

https://www.youtube.com/watch?v=u6q0SH-QpNg&list=PLVOwQLKLBlsOnr9qGLkOexv5m8iip5jrK&index=5

 

http://kristalyhang.wordpress.com/

 

 

ASHTAR / Előrelépéseitek, és amire számíthattok / 2013-08-26

 

Augusztus 25. egy további fontos mérföldkő, amit magatok mögött hagytatok. Sikeresen fogtátok fel, integráltátok és továbbítottátok Gaia-nak az energiákat

 

Szívélyes gratulációnk!

 

Sokan nem is tudjátok milyen fontos időpont volt ez. Ez a 9 hónapos időszak legfontosabb időpontja, amiről már beszámoltunk nektek. Most pedig nagy örömmel számolhatunk be arról, hogy teljes mértékben az időkereten belül vagyunk.

 

Mint mindig, türelmeteket kérjük, mielőtt meg akartok győződni az augusztus 25-i energiák átalakító hatásáról önmagatokon. Szükséges egy kis idő ennek felismeréséhez. Ne legyetek túl szigorúak önmagatokhoz és legyetek türelemmel.

 

Látjuk, hogy ez az átmenti időszak 2013. szeptember végéig a tervek szerint alakul.

 

Nincs visszaút és a tervben változtatásnak nincs helye. A szeptember végi napéjegyenlőséggel a régi paradigmátok kézzelfoghatóan lezárul. Ez után a dátum után már nem tud túlélni semmi, ami nem a fényben és a szeretetben gyökerezik.

 

Mindannyian olyan mértékben kerültök felemelésre, ami után a továbbhaladás nem lesz lehetséges, ha az nem az 5D valóságában gyökerezik. Azok a helyzetek, amik a régi, illuzórikus értékekre támaszkodnak, feloldódnak. Gyors megoldások kerülnek elő a jelenleg benneteket foglalkoztató helyzetekre.

 

Kevesebb, mint egy hónap van még vissza ebből a felemelésből.

2013. SZEPTEMBERTŐL – ASHTARTÓL – NAGY ELŐREUGRÁS A TUDATOSSÁGBAN

 

„Aktuális hírek 2013 szeptemberéről”

2013 szeptemberében nagy előreugrást fogtok tapasztalni tudatosságotokban, ami meg fogja erősíteni mindazt, amit elmondtunk nektek. Mivel sokan közületek még mindig kételkednek, és több információt igényelnek erről az előreugrásról, mi boldogan szólítjuk meg újra ezt az ügyet.

Felemelkedésetek egy folyamat – ti egy növekedési perióduson mentek át. Sokat tanultok, eltakarítva a régi „csomagot”, és visszatértek eredeti állapototokba – teljesen tudatos Fény Lényekként. Magatokra idéztétek a jelenlegi korlátozásokat, hogy megtapasztaljátok a 3-ik dimenziós illúziótokat. Azonban lelketek vágyik arra, hogy hazatérjen, ekképpen, a játszma a világotokban nagyon közel van a végéhez. Van még bejárandó út, amíg el nem éritek célotokat a teljes Felemelkedést, de gyorsan sietünk hozzátenni, hogy ezen időszak tényleg nagyon rövid, még a ti fogalmaitok szerint is.

Azonban, van néhány „útjelző” a hazafelé vezető utatokon, amin egy észrevehetően nagy előreugrást fogtok megtapasztalni. Tehát hadd magyarázzuk meg. Ti állandóan eltakarítjátok a régi karmát, amit magatokra vontatok az összes 3-ik dimenziós illúziójú életetekben. Az nem egészen ellentmondás, hogy miközben te teremtetted a 3-ik dimenzió illúzióját azért, hogy megtapasztald a Minden Létezőtől való elkülönültséget, te ugyanakkor azon is dolgozol, hogy hazajuss, és elengedd az összes magadra vont korlátozást.

Olyan sokat elértetek, nemcsak az illúzió megteremtésében, de annak legyőzésében is. Ekképpen, más lények mentoraként fogtok tevékenykedni, akik azt választották, hogy megtapasztaljanak egy hasonlóan korlátozott valóságot. Ti segíteni fogtok nekik hazafelé vezető útjukban, ahogy ezt mi is tesszük a ti esetetekben.

Akár felfogjátok, akár nem, az egyik jel [útjelző], amiről beszéltünk, az a 2012 december 21-e körüli időszak volt. Mi tudjuk, hogy sokan meresztgetik a szemüket most, mikor olvassák ezeket a sorokat, de ha kételkedsz  a szavainkban, kérjük tekintsétek át az azóta elért fejlődéseteket. Ha nyitottak és becsületesek vagyok magatokkal, kétségtelenül fel fogjátok ismerni a bennetek lévő változásokat. Mi újra arra kérünk titeket, hogy helyezzétek fókuszotokat a belső Énre inkább, mint a külső világokra. Ne keressetek külső jeleket, hogy annak megerősítésére jussatok, hogy hol álltok a Most pillanatában.

2013 szeptemberében, mindannyian nagy ugrást fogtok tenni előre a tudatosságotokban, amely teljesen különbözni fog a 2012.december 21-i időszaktól. Ezúttal tényleg el lesztek képedve, mikor megteszitek előleges- és utólagos összehasonlításotokat – nem lesz helye a kétségnek, és nem tudjátok magatokat becsapni.

Ti egy kegyelmi időszakot kértetek, és az megadatott nektek. Ezen kegyelmi időszak meghosszabbítása nem lehetséges. Kérjük, ne feledjétek, hogy Felemelkedésetek sokakat érint, és ezen kegyelmi időszakra vonatkozó kéréseteknek megfelelően néhány módosítást kellett eszközölni az Isteni Tervben. Mivel sokan mohón várják Felemelkedéseteket, ami egy szükséges lépés saját evolúciójuk számára, nem lehet tovább hosszabbítani ezt a kegyelmi időszakot. Rájöttök, hogy ez a kegyelmi időszak 2013 szeptemberéig rögzítve van. A tudatosságotokban történő ugrás intenzitása egyéni szintű lesz mindenkinek, de észre fogjátok azt venni, és ez után a pont után az utazás könnyebb lesz számotokra.

Vannak köztetek olyanok, akik úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt ezen ugrásban. Ők egy alternatív utazást választottak, és azt, hogy egy másik idővonalat fognak követni. Becsüld a szabad akaratukat és a döntésüket. És nem utolsósorban azok számára, akik még mindig kétkednek szavainkban, a következőt javasoljuk: Ha arra fókuszáltok, hogy 2013. szeptemberében semmi sem fog történni, próbáljátok azt megváltoztatni. Kérjük, ne feledjétek el, hogy ti generáljátok azokat az eseményeket, amikre fókuszáltok. Emlékezzetek rá, hogy Mesterek vagytok, akik a saját valóságukat teremtik meg. Azt javasoljuk, hogy tekintsetek várakozással a pont rátok váró időszakra egy fajta pozitív módon.

És ha megengeditek nekünk, hogy néhány több megjegyzést tegyünk – ne becsüljétek alá magatokat, és ne hagyjátok eltéríteni magatokat az óhajtott végeredménytől, azáltal, hogy a médiátok riportjaira fókuszáltok.  Ebben a Most percben, sok olyan hír van, amelyek célja a nyugtalanság és félelem gerjesztése – ne támogassatok ilyen híreket a rájuk való fókuszálással. Ha észrevesztek bármilyen ilyen hírt, csak váltsátok át a fókuszotokat arra, amire vágytok a magatok számára.

Reméljük, hogy értékes információt adunk a szóban forgó idővonalra vonatkozóan 2013. szeptemberét tekintve. Legyetek örömteliek, és helyezzétek fókuszotokat arra, amit meg kívántok teremteni, és ne arra, amit nem akartok megtapasztalni.

Ashtar vagyok, a ti Fény fivéretek, aki oly nagyon szeret titeket, hogy szavak azt a szeretetet nem tudják megfelelően kifejezni.

Csatornázta: Philipp

Magyar nyelvű fordítás: Golden Lotus

http://kristalyhang.wordpress.com/

2013.SZEPTEMBER 5. ÚJHOLD SZŰZ

2013. SZEPTEMBER 6. - OKTÓBER 3. SZATURNUSZ-VÉNUSZ- SÁRKÁNYFEJ: HÁRMAS CSILLAG-BŐSÉGKAPU

MEGKAPOD MERT MÉLTÓ VAGY RÁ, DE NEKED KELL MEGTEREMTENED

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=459:megkapod-mert-melto-vagy-ra-de-neked-kell-megteremtened-2013-szeptember-6-oktober-3-szaturnusz-venusz-sarkanyfej-harmas-csillag-bsegkapu&catid=49:2012-utan&Itemid=78

 

A nyár közepén már elkezdett formálódni a szeptemberi változásokat gerjesztő hármas csillagkapu, egyik eleme, a Szaturnusz és a Sárkányfej (Északi holdcsomópont jótékony kombinációja (Maha Yoga), amely egy különleges bőségáldás ígéretével állt össze. A Sárkányfej, vagy hagyományosan Rahu egy "árnyékbolygó" amely hatalmas erővel rendelkezik és bizonyos kombinációi a bolygókkal a Napúton az anyagi javakat tekintve lehetőségeket generál. Így a precessziós/indiai, védikus asztrológia a Yotisha szerint, a Mérleg jegyében, a fent említett kettőhöz, csatlakozni fog még a Vénusz (örömök, anyagi élvezet, de itt egyensúly a javak megszerzésére és elosztására) is. A Mérleg a Vénusz saját/maszkulin jegye, míg a Szaturnusznak a tetőzési jegye, tehát, a szűkösséget hozó, megpróbáló, korlátozó szerepéből kibújva egy ritka felszabadult, jótékony, boldog arcát mutatja meg nekünk. A kombináció, amely szeptember 6.-án jön létre és csak nem egy hónapig fog tartani, megengedi számunkra hogy saját teremtő erőnk, gondolataink (Ráhu: fej), és vágyaink (Vénusz) határozottan, földelve (Szaturnusz) irányításunkkal bevonzzuk életünkbe azokat a javakat, melyre óhatatlanul szükségünk van a spirituális fejlődésünkhöz. De vigyázat nem hedonizmusról szól a csillagkapu, nem felhalmozásról, hanem amink eddig nem volt, vagy akadályozva voltunk, és ami lényeges Teremtenünk kell, önmagától nem esik a szánkba a sült galamb. Ez az egyik olyan történés, amelyről már korábban is beszéltek közvetítések, csatornák, hogy szeptembertől hatalmas változások indulnak be. Ez egy nagyon ritka kombináció, egy ilyen közelítéssel: A Szaturnusz-Vénusz viszonylatban csaknem 30 évenként, míg a hármas összeállása több száz éven túl lehetséges. E ritka kombináció, új méltó munkahelyet, anyagi juttatást, tervek, vállalkozások beindítását és egyéb szerencsésnek mondható történéseket generál és hat a párkapcsolatokra is. Támogatók mecénások érkezhetnek. Az országok közötti egyenrangú kereskedelmet és segítségeket is feltételezi. Előnyösen hat a művészeti szektorra, műalkotások létrejöttére, valamint a földi törvények igazságosságára. Megszelídítheti a politikailag szembenálló erőket és a szakrális intézményeknek önvizsgálatot indíthat be, mennyire tértek el a "krisztusi úttól, az isteni rendtől"?

Ráadásul ezekben a napokban a Nap-Regulus (Regős-Királycsinyáló-Királlyá válásunk útja) közelítésben van, a Merkúr a Szűz csillagotthonában, mulatrikonájában, a legnagyobb munkaerejébe, valamint a Mars szelídülésben/esésben a Rák-Jászlában. Ez most nem a Fényharc ideje, hanem a Teremtő Cselekvésé.

 

És ezzel a kombinációval még nincs vége az utolsó negyedév csillagkapunak támogató hatásainak: Lesz nap- és holdfogyatkozás, és november végén (28-tól), az ISON árasztja el kozmikus fényével a bolygót. Ez utóbbival már most tele a sajtó és a tudományos töprengés. Mi is fog hát történni? Megyünk a Fény útján előre, a régi síneket meg már felszedték utánunk. Nincs más lehetőségünk, mint újra meglelni Isteni Önmagunkat a Vagy (!) Titokzatos Tárgyát, az Isteni létezésünk megannyi bizonyítékát és végre így elfogadni mindent ami van, feltétel nélkül, rácsodálkozni és megélni mindazt, ami Én, ami Mi vagyunk, másképpen de ugyanazok, a Forrás MAG-vaiként kivirágozni a Mindenségekbe.

NJ

 

 

Forrásként ferlhasználtam : http://www.indastro.com, Indianet Consultants, D-19 & 31, South Extension - 1, New Delhi- 110049, India., Tel : +91 11 2465 4365

2013. SZEPTEMBER 11. – SZÍRIAI HÁBORÚS TERVEK/ASHTARTÓL

 

Ez a bizonyos dátum a legjelentősebb nyilvánvaló és nem annyira nyilvánvaló okok miatt. A világ emberisége követeli a békét, és mégis a háborús uszítók megtesznek mindent, ami hatalmukban áll, hogy kezdeményezzenek egy másik háborút. Mi lehet jobb időpont arra, hogy kivitelezzék Szíria megtámadásának programját, mint a 2001-9-11-es események évfordulója, amely ezidáig az Irak és Afganisztán elleni háború ürügyéül szolgált?!!

 

Most már tudjátok, hogy a sötét erők kormányának titkos akciója során rendezték meg 9-11-et. És, talán gyanítjátok, hogy a vegyi fegyverek, amelyeket Szíriában használtak-teljesen valódiak voltak- egy másik titkos kormányzati művelet során ugyanazok rendelték meg, és használták azokat. Ezt abszolút jól tudjátok!

 

Amiben különbözik ez az időpont az az, hogy sötét erők belülről szó szerint összeomlanak, mint a tornyok, amiket ők elpusztítottak. Amint látjátok, ők sok-sok éve titkos kormányzati akciókat rendeznek meg annak érdekében, hogy számtalan háborúba, és erőszakos cselekménybe vezessék az emberiséget. Ezeknek a vezetői azt gondolják, hogy ugyanezeket a műveleteket korlátlan ideig folytathatják- mivel olyan erősen tudnak manipulálni. És mi megértjük, hogy milyen nagy zűrzavar van az emberek fejében azáltal, hogy ennyi történet, és pletyka kering a levegőben- gyakran egymásnak ellentmondó módon, és néhány égbekiáltó hazugságot is beléjük kevertek!

 

Hozzájön még ehhez, az a szerep, amit Obama elnök továbbra is játszik. Ebben az esetben, ő arra kéri a Kongresszust, hogy szavazzon a Szíria elleni háborúra. SEMMI SEM AZ, AMINEK LÁTSZIK!!! Obama mind a 3 csoport teljes támogatását bírja, a Megvilágosodott Mesterekét, az Ashtar Parancsnokságét, és mindenkiét, aki lejött a Föld bolygóra azért, hogy segítsen elhozni a békét és az Aranykort!!!

 

Ugyanakkor, viszonzásképpen, szükségünk van az emberiség támogatására, hogy a lehető legnagyobb sebességgel sikerre vigyük tervünket. Biztosítunk titeket, hogy számotokra ennek kimenetele a legörömtelibb lesz- csak az időtökre lesz szükség ahhoz, hogy véghezvigyétek ezt, amely meghatározhatatlan, és amelyet jelentős mértékben ti magatok rövidíthettek le! Mi szent és erőteljes támogatást fogunk nyújtani tervünkhöz a gyűlésünkön, mivel ennek sikere a béketeremtésben – NEM PEDIG A HÁBORÚBAN – rejlik.

 

ASHTAR / Szónoki beszéd + Erősítsük a békét szeretettel! / 2013-09-05//08-27

http://kristalyhang.wordpress.com/

 

2013. SZEPTEMBER 11. – ILLUMINÁTI TERVEI A HÁBORÚK KIROBBANTÁSÁRA

 

Egy Nagy Vizsgateszt – A Szíriai Konfliktus megoldása, avagy egy újabb 9/11 ?

 

 

Jelaila Starr a Nibiruan Council (Nibirubeliek FényTanácsa) kontaktjának hírleveléből

 

2013. szeptember 1.

 

 

A Nibirubeliek úgy tájékoztattak engem, hogy az emberiség okulására van egy magasabb célja, a mostani szíriai konfliktusnak, mégpedig egy olyan vizsgafeladat (érettségi teszt), melyet még megtestesülésünk előtt választottunk magunknak.

 

A Nibirubeliek emlékeztettek arra, hogy mintegy egy évtizeddel ezelőtt hasonló megmérettetésen mentünk keresztül, 2001-ben, ahogy azt megtapasztaltuk a 9/11 alatt. Ahogy megértettem ezt most, ez arról szólt, az adott időpont az „Akik a Hatalomban Vannak” (Power That Be), az volt a szándékuk, hogy egy olyan erőszakos tettet hozzanak létre, abból a szándékból vezérelve, hogy az Emberiséget rabszolgasorba hajtsák. Ennek a következő lépése pedig az lett volna, hogy biztonságunk védelmezőjeként álcázva, egy olyan háborút robbantsanak ki, amely megkövetelné tőlünk azt, hogy feladjunk minden megszerzett jogainkat (szükségállapot kihirdetése). Ezt követően, pedig úgy „gondoskodnának” rólunk, hogy a HAARP frekvencia kerítés karámja köré terelnek össze bennünket. Az érzelmeink ellenőrzésével, és gondolataink felügyeletéve, úgymond szerintük, nagyon csekély esélye lehetne a terrorizmusnak.

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=461:egy-nagy-vizsgateszt--a-sziriai-konfliktus-megoldasa-avagy-egy-ujabb-911-&catid=49:2012-utan&Itemid=78

 

2013. SZEPTEMBER 13.

Rendkívül közel lesz a Földhöz egy aszteroida szerda este

A szeptember 13-án felfedezett szikladarab közelebb lesz hozzánk, mint a Hold.

A Föld és a Hold között fog elhúzni egy alig egy hete felfedezett aszteroida pénteken.

A megfigyelések szerint mérete egy és három méter közötti, a legközelebb szeptember 18-án, szerdán, greenwichi középidő szerint 22 óra körül lesz a bolygónkhoz, mintegy 230 ezer kilométerre közelít majd meg minket. A kozmosz vándora így közelebb lesz hozzánk, mint a Hold, írja a Stop.

http://www.168ora.hu/tudas/rendkivul-kozel-lesz-foldhoz-egy-aszteroida-szerda-este-118564.html

2013.SZEPTEMBER 19. 12:13 Telihold Halak/Szűz

2013. SZEPTEMBER 20.- NOVEMBER 4. – SZEMÉLYES SZINTŰ MEGNYILVÁNÍTÁSAINK - METATRON A FÉNY URA/TYBERRONON KERESZTÜL

Két különlegesen nagyon hangsúlyos időszak 2013-ban

A második triád: szeptember 20. – november 4. között jelentkezik majd, és ez az első triád munkájának a befejezése történik. Ez egy olyan időszak lesz, amikor személyes szinten kell megnyilvánítani az Új Valótokat, az új céljaitokat, az új társaságaitokat, az új egyesüléseiteket és irányultságaitokat. Annak ideje, hogy újraenergetizáljátok, újraélesszétek az életerőtöket.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=414:2013-az-uj-foeld-nagyszer-kezdete--metatron-a-feny-uratyberronon-keresztuel&catid=49:2012-utan&Itemid=78

2013. SZEPTEMBER 20.-22. LÁSD MÉG: DENISE LEFAY : A KILENC HÓNAPOS IDŐSZAK : Március 20.

2013. SZEPTEMBER 20.-22 - Napéjegyenlőség – A Reneszánsz/Újjászületés Átjáró Időkapuja megnyílik.

AZ ÚJ FÖLD ELSŐ ÉVÉNEK RENDKÍVÜLISÉGE

METATRON A FÉNY URA ÜZENETE, TYBERONN-ON KERESZTÜL

 

 

 

(2013. augusztus-november: „A Mágia Korszaka most újra visszatér” - Az Aranykorszakok összehangolódnak a jelen idővonalán. - Augusztus 12-21. A Zöld Sugár Végtelenség Kapujának Aktiválása. - Szeptember 20-22. - Napéjegyenlőség – A Reneszánsz/Újjászületés Átjáró Időkapuja megnyílik. – Összekapcsolódás a tudatos Mester Fákkal és Növényi Királyságokkal….

 

 

2013, a fénykódok formába öntésének az ideje, és azon belül is az energiák négyzetes/kvad erővel áramlanak be a napéjegyenlőségek, napfordulók és a nap- és holdfogyatkozások idején, valamint a két alkalomszerű, káprázatos kódoló-kapukon történik meg mindez. Ez az utóbbi kettő, augusztusban a Zöld Sugár aktiválásakor (aug. 12-21) és szeptemberben az Újjászületés/Reneszánsz Formába öntésének kapujának nyílásakor (szept. 21.) történik, de ezeket később novemberben a Napfogyatkozás (nov. 3.) energiája teszi teljessé.

2013. a Reneszánsz megújhodásának éve lesz. Ez egy olyan év, amely során megtanuljátok azt, hogy hogyan lehet elnavigálni az 5-12 dimenziós szinteken. Ez egy olyan év, amikor megkapjátok az új dimenziók kódjait. A dimenziós koherencia (egységberezgés) elérésével, még nagyobb rezgésszintre terjedhettek ki az Állati Birodalom tudatosságával. Ez így teljességében még nem volt elérhető a Felemelkedés előtt (2012. dec.12-21.). Ez az integráció teljes mértékében még nem valósulhatott meg addig, amíg 2012 végén, decemberben a Kristály Háló el nem készült. Így ennek megfelelően, 2013. az az év, amely formába képezi, szövi mindezeket…..

 

A szeptemberi Napéjegyenlőség idején, meditálni és összekapcsolódni tudtok az Arany Korszakaitokkal és azoknak a magasabb frekvencián rezgő tulajdonságait használva beléphettek a 12 dimenziós szintekre. Meg fogjátok tapasztalni, felfedezitek az élet örök megújuló szeretetét és el fogjátok hagyni a félelmeiteket és az önbizalom hiányotokat. Újra könnyedén szökellve megtett lépésekkel, megengedve magatoknak, egy sokkal nagyobb örömöt és jólétet érhettek el. Fel fogjátok újra fedezni a teremtői szenvedélyeteket és egy másfajta, új megközelítéssel fogjátok élni majd az életeteket. „Aránnyá”fogtok válni magatok is.

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=456:az-uj-foeld-els-evenek-rendkivuelisege-metatron-a-feny-ura-uezenete-tyberonn-on-keresztuel&catid=49:2012-utan&Itemid=78

 

 

2013. SZEPTEMBER 21. – AZ ÚJJÁSZÜLETÉS/RENESZÁNSZ ÁTJÁRÓ – METATRONTÓL

 

Újjászületés/Reneszánsz Formába öntésének kapujának nyílásakor (szept. 21.)

 

 

 

A Reneszánsz Átjáró – Idő Kapujának megnyílása

 

 

 

A Reneszánsz Átjáró a Szeptemberi Napéjegyenlőség idején nyílik meg és a Napfogyatkozáskor (nov.3.) záródik majd be. Ez a nyílás összehangolja az Új Föld megvilágosodásának 3 fázisát. Ne legyen már afelől kétségetek, hogy léteznek csillagkapuk és féreglyukak, amelyek összekapcsolják a bolygót (és az emberiséget) a magasabb dimenziókkal és ugyancsak léteznek Időkapu Átjárók is, amelyek más korszakokkal kapcsolnak össze bennetek. A „Harmonikus Rezgés Törvénye” szerint, a hasonló rezgések vonzzák egymást, és így a planetáris rezgésmezők korszakai is nyilvánvalóan összeigazodnak.

 

 

Jelenleg 3 Arany Korszak az, amelyben sokan közületek jelen voltatok, ahol magasabb szintű tudásra tettek szert. Ezek a következők.

 

 

 

1, Atlantisz Arany Korszaka (Az Egy Törvénye Poszeidonban)

 

 

2, Lemuria Arany Korszaka

 

 

3, Az (ókori) Görög  Aranykorszak

 

 

 

A Vízöntő Felemelkedés által**, a 144-es Kristály háló jóvoltából, 12 dimenziós kiterjedésetekkel, képesek vagytok bevonzani ezeknek a magasabb rezgésű Időkorszakok tulajdonságait és kódjait, még közvetlenebb és harmonikus kapcsolattal az emberiség folyamatos felemelkedésével a jelenlegi időkbe. Ezeknek az időknek, a kódjainak birtokában lehetővé válik az, hogy egy sokkal szorosabb (energia) kapcsolat jöhessen létre, a már említett 3 Aranykorszakkal. Ezek a korszakok fogják segíteni az emberiséget abban, hogy magáévá tehesse az egyidejűség időszakának szempontjait és így egy még teljesebben beintegrálhassa e korszakok rezgéseit és a fejlődésébe alakítsa. E korszakok közül most kettő a Görög és Poszeidon (Arany Atlantisz) lesz elérhető.

 

 

 

A Görög és Poszeidon Arany kódjai el fogják hozni a planetáris „Köldök” Delphi Portál és Arany Lemuria kódjait és ez utóbbi pedig Rapa Niu-ban (Húsvét-szigetek) fogjátok megkapni. Ezek a 10.,11.,12. dimenziókon keresztül érkeznek meg majd és a Mer-Ka-na energiamező 10.,11.,12., fizikai-csakráin keresztül, juttok majd hozzá és mindez átáramlik a Mer-Ka-na mező éterikus szintjének 20.és a 33. csakráján keresztül (a 20,33 numerikus rezgése leírható még a 2013-mal!!!)

 

 

 

Így hát nem meglepő az, hogy mind a 3. Aranykorszak egy olyan időfázisban futott, amelyben egy egyidejűségben voltatok és vagytok jelenleg is. Azt mondjuk nektek, hogy ezek a multidimenzionális aspektusaitok mind jelentős szerepet játszotok abban, hogy a harmonikus rezgés összeilleszkedés koordinációja létrejöhessen a Reneszánsz Átjáró segítségével. Ezért is van az, hogy sokakat hívunk közületek azért, hogy lehorgonyozódjanak ezek az energiák a két fő Csillagkapunál, Delphiben és Rapa Nui-nál. Ez az oka annak is, hogy arra vettük rá ezt a csatornát, hogy szervezzen ezekre a helyekre csoportokat, a két Napéjegyenlőség idején, 2013-ban.

 

 

 

A szeptemberi Napéjegyenlőség idején, meditálni és összekapcsolódni tudtok az Arany Korszakaitokkal és azoknak a magasabb frekvencián rezgő tulajdonságait használva beléphettek a 12 dimenziós szintekre. Meg fogjátok tapasztalni, felfedezitek az élet örök megújuló szeretetét és el fogjátok hagyni a félelmeiteket és az önbizalom hiányotokat. Újra könnyedén szökellve megtett lépésekkel, megengedve magatoknak, egy sokkal nagyobb örömöt és jólétet érhettek el. Fel fogjátok újra fedezni a teremtői szenvedélyeteket és egy másfajta, új megközelítéssel fogjátok élni majd az életeteket. „Aránnyá”fogtok válni magatok is.

 

 

 

2013 még sokat tartogat a számotokra. Ez egy előre megtervezett időszaka az újjászületéseteknek, az új utatoknak és azért van, hogy felfedezzétek újra a teremtői szenvedélyeteket. Ez egy olyan év lesz, amikor megtanuljátok azt, hogyan kell elnavigálni az 5-12 dimenziókban. Ez az az év, amikor megkapjátok az új dimenziók kódjait. A dimenziós koherencia rezgésének elérésével a tudatos Föld Királyságaihoz is ki fogtok tudni terjedni oly módon, amelyet még elképzelni sem tudtok.

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=456:az-uj-foeld-els-evenek-rendkivuelisege-metatron-a-feny-ura-uezenete-tyberonn-on-keresztuel&catid=49:2012-utan&Itemid=78

 

2013. SZEPTEMBER 21. UTÁN

 

A szeptember végi napéjegyenlőséggel a régi paradigmátok kézzelfoghatóan lezárul. Ez után a dátum után már nem tud túlélni semmi, ami nem a fényben és a szeretetben gyökerezik.

 

http://kristalyhang.wordpress.com/

 

2013. SZEPTEMBER 21. UTÁN

 

A szeptember végi napéjegyenlőséggel a régi paradigmátok kézzelfoghatóan lezárul. Ez után a dátum után már nem tud túlélni semmi, ami nem a fényben és a szeretetben gyökerezik.

ASHTAR / Előrelépéseitek, és amire számíthattok / 2013-08-26 ...

kristalyhang.wordpress.com/.

 

 

2013.SZEPTEMBER 22. (22:45) Őszi/Tavaszi Napforduló - Napéjegyenlőség:

OKTÓBER

Január után ez lesz az a hónap, amikor levegőhöz jutunk, tarthatunk egy kis szünetet. Arra vágyakozunk majd, hogy némi időt magunkkal töltsünk el egyedül, hogy megszilárdítsuk ebben az évben eddig érkező változásokat, amelyek február óta érkeznek, rendbe szedjük magunkat. Azok, akik már elindultak az utjaikon, egyfajta megkönnyebbülésnek érezhetik ezt az időszakot, mert elkezdhetik felvenni a kapcsolatot a csillagcsaládjaikkal és számos új kapcsolatra tehetnek szert.

Jennifer Hoffman: 2013 Predictions

http://enlighteninglife.com/2013-predictions/

 

2013. SZEPTEMBER 22. – CELIA FENN-MIHÁLY ARKANGYAL – A NAPÉJEGYENLŐSÉGRŐL

 

A Szeptember 22.-i Napéjegyenlőség felé

Szeretteim, ahogy a Napforduló felé közelítetek, egyre erősebb kiegyensúlyozatlanságot és káoszt fogtok rendbe hozni, mivel az Oroszlán kapu erőteljes új energiái és az Új Föld Álma összeintegrálódnak és elkezdenek formát ölteni a Földön. Ebben az időben, mi azt kérjük tőletek, hogy figyelmeteket összpontosítsátok majd az Élet Ajándékaira és a Föld Ajándékaira. Azt kérjük, hogy tartsátok tiszteletbe a Földet, az Óceánokat, Folyókat ás a Szél, Tűz, Víz, Levegő, Éter (Szellem, Szer-Elem) elemeket és az összes életformát a Földön.

 

Csak Minden Életforma Tiszteletben tartásával és Elismerésének Tudatosságával lesztek képesek létrehozni/megteremteni egy másfajta Földet. Ti már képesek vagytok erre, belépni az „Új Földre”, mert már rendelkeztek az „Új Tudatossággal”. A Régi Tudatosság és Felfogóképesség módszerével nem tudtok felemelkedni az Új Földre.

 

Arra kérünk bennetek, hogy kapcsolódjatok össze velünk a Szeptemberi Napéjegyenlőség idején, a Földön, a valamennyi Életforma Tiszteletbe tartásának és Nagyszerűségük Elismerésének gyönyörű Ünnepén és fejezzétek ki Hálátokat azoknak az Angyaloknak és Elementális Lényeknek, akik segítik az életeteket a Földön. Szeretettel és Hálaadással telten, készek lesztek előrelépni egy új valóságba.

 

Részlet: AZ ÚJ FÖLD ENEREGIÁI. 2013. SZEPTEMBER

Mihály Arkangyal üzenete Celia Fenn-en keresztül. 2013. szept.11.

Föld, Víz, Levegő, Tűz, Éter (Szellem, Szer-Elem): Az Új Kezdet Csírái

The New Earth Energies September 2013

Celia Fenn a message from Archangel Michael channeled by Celia Fenn

Wednesday, 11 September, 2013

5620 views, 2 comments - login or register to comment

Earth, Water, Wind, Fire and Spirit : The Seeds of the New Beginning

 

A teljes anyag nemsokára elkészül

2013.OKTÓBER 1. MABON - betakarítás, szüret, a nagy nyári munkák befejezése fölötti elégedettség, harmónia, egyensúly:  kelta őszi napéjegyenlőség

2013.OKTÓBER 4. MÉRLEG ÚJHOLD

2013.OKTÓBER 19. 01:49

Teliholdas Penumbrális Félárnyékos holdfogyatkozás, ami hazánkból is látható

Észak-Amerika keleti része, Dél-Amerika keleti része, Európa, Afrika, Nyugat-Ázsia

OKTÓBER 19, 0:38 Telihold

2013. OKTÓBER 18/19. HOLDFOGYATKOZÁSRÓL: SARAH VARCAS üzenete (részlet)

 

Ez a Holdfogyatkozás a Kos 26. fokán (Október 18-án este 22:51 GMT perckor) jön létre. Arra bátorít, biztat bennünk, hogy gondolatainkkal nyilvánítsuk meg ebbe az anyagi világba azt, hogy milyen ajándékokat, képességet, reménységet és álmokat tartunk fontosnak, magunknak. És arra is figyelmeztet még, hogy ellentéttel, azzal a fantáziálással, hogy ki és mi minden lehetnék, inkább öleljük át magunkban azt, aki valójában Most vagyunk és azt a rejtőző (isteni) magot, amely a szívünkbe létezik.

 

 

Forrás:

18th/19th October 2013: Lunar Eclipse in Aries a message from Sarah Varcas

 

http://spiritlibrary.com/sarah-varcas/18th19th-october-2013-lunar-eclipse-in-aries?utm_source=Spirit+Library+Updates&utm_campaign=045232541b-Daily_Update&utm_medium=email&utm_term=0_ef6a5211f4-045232541b-140576124

 

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

2013. OKTÓBER 22.-NOVEMBER 11. -  RETROGRÁD MERKÚR A SZŰZBEN

2013.OKTÓBER 23-24. 2. PLEJÁDI NAPFORDULÓ

2013.OKTÓBER 27. Tibeti teremtő-nap (tízmilliószoros nap)

2013.NOVEMBER 1. - SAMHAIN - a kelta újév, az ősök, az alvilági szellemek ünnepe

URÁNUSZ-PLÚTÓ KVADRÁTSOROZAT

2013.NOVEMBER 1. Radikális és gyökeres változások és átalakulások

A hónap retrográd Merkúrral indul el és a 4. Uránusz-Plútó kvadráttal és Napfogyatkozással. Az év egyik csúcsidőszaka. Azok, akik szilárdan megalapozták az egész év során jelentkező változásaikat és megtették az összes munkájukat az elmúlt évben, már nem érezhetnek akkora nyomást ebben a hónapban. Úgy fogják érezni, hogy megerősödnek a munkájukban. Erről azt fogják mondani, érezni, hogy létrehozható a világ embereinek egysége, egy fenntartható, szeretőbb, támogató világ érdekében. Nincs hová elfutni, elbújni már, elrejteni, titkolni is valamit, félni bármitől. Ne hagyjuk, hogy a káosz eltérítsen bennünket. Emlékezzünk arra, hogy elkerülhetetlenek a változások, a káoszt választani meg nem kötelező. A móka meg csak most kezdődik el majd.

Jennifer Hoffman: 2013 Predictions

http://enlighteninglife.com/2013-predictions/

Uránusz-Plútó Kvadrát (2012-2015)

A két bolygó 138 éves ciklusa. A korábbi ciklusrésze a 60-as évek közepén jelentős hatással volt: Vietnam, hippi és más tiltakozó mozgalmak. A drog megjelenése, a Szeretkezz, ne háborúzz mozgalom, flower-power időszak. Akkor a Skorpióból és a Halakból sokakra befolyással volt, de ez most még nagyobb kihívással érkezik. Egy rendkívüli társadalmi és kulturális kihívás és felfordulás. A 60-as években született „baby boom” korosztály intenzív időszaka, különösen a közülük kardinális jegyben születettekre nézve. (Kos, Mérleg, Rák, Bak)

a CIKLUS 7 ELEME:

2012. JÚNIUS 24.

2012. SZEPTEMBER 19.

2013. MÁJUS 20.

2013. NOVEMBER 1.

2014. ÁPRILIS 21.

2014. DECEMBER 15.

2015. MÁRCIUS 16.

Allison Rae

2012-2015 AZ URÁNUSZ-PLÚTÓ KVADRÁT SOROZAT

Ez a régi rend összeomlásának bukásának fázisa a hosszú Uránusz-Plútó kvadrát sorozatban. A struktúrák, rendszerek összeomlása. Ennek a korszaknak a jellemzője a káosz, az erőszak és a pusztítás. De a megújulás, megújítás időszaka is, a kreativitás, ébredés, melyben meglátható az, hogy egy új társadalom kezd kialakulni.

Allison Rae

2012-2015. AZ URÁNUSZ-PLÚTÓ FAKTOR

Június 23/24 Az első Uránusz-Plútó Kvadrát a hetes sorozatból.

Az Uránusz-Plútó kapcsolat egy erős és merészség kártya az asztrológiában, a gyökeresen átalakító/átalakuló folyamatokban, 2012-2015 között pontosan hétszer lesznek szoros kvadrát kapcsolatban. Ez egy hosszú ciklus folytatása, amely 1960-ban kezdődött el. Ennek az időszaknak a témája, a személyes teremtői meghatalmasodás/önmeghatalmasodás/saját teremtői hatalom elfogadás volt és forradalmakat robbantott ki ez időszak alatt. A Plútó Bakban való vonulása, hírnökül adja tudtunkra, hogy a társadalom megannyi szintjének, intézményrendszereinek az átalakulása szükséges, így a gazdasági, politikai és társadalmi rendszerek is. Ma már számos példa tanúsítja ezeket az elmozdulásokat az egész világot tekintve.

 

Az Uránusz a Kosban fellobbantja a harcos szenvedélyeket. A kvadrát hozta feszültség feloldásába a harcos a legmélyekig való gyökeres átalakulást hoz magával. Egyénenként is ki kell tudnunk állni az igazságunkért, hogy megtaláljuk helyünket a változó világon belül, az egyedülálló képességünk és tehetségünkkel képviselt céljaink szerint. Az Uránusz hajtóereje ebben az átmeneti évben, 2012-ben kiszámíthatatlanul jelentkezik, így azok az előrejelzések, hogy pontosan mi fog történni, csak felületesek. Júliustól van/lesz értelme majd már a folyamatban lévő kvadrátra hivatkozni.

www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=341:allison-rae-szuperholdak-es-a-mesterlet&catid=48:2012&Itemid=77

 

2013.NOVEMBER 3.  13:46 Gyűrűs-teljes (hibrid) Napfogyatkozás   , Dél-Amerika északkeleti része, Atlanti óceán, Európa (részleges), Afrika

HIBRID NAPFOGYATKOZÁS A SKORPIÓBAN

Ez egy ritka hibrid napfogyatkozás lesz. Teljesen látható lesz egy vékony sávban az Atlanti-Óceán északi területein, Afrikában az Egyenlítői területeken.  Részleges napfogyatkozás Észak- és Dél Amerikában, A Közel-Keleten és Afrika más részein. A gyűrűs napfogyatkozás viszont csak Afrika kis részén lesz látható.

SKORPIÓ ÚJHOLD

2013. NOVEMBER 3.  – NAPFOGYATKOZÁSRÓL /METATRONTÓL

 

2013, a fénykódok formába öntésének az ideje, és azon belül is az energiák négyzetes/kvad erővel áramlanak be a napéjegyenlőségek, napfordulók és a nap- és holdfogyatkozások idején, valamint a két alkalomszerű, káprázatos kódoló-kapukon történik meg mindez. Ez az utóbbi kettő, augusztusban a Zöld Sugár aktiválásakor (aug. 12-21) és szeptemberben az Újjászületés/Reneszánsz Formába öntésének kapujának nyílásakor (szept. 21.) történik, de ezeket később novemberben a Napfogyatkozás (nov. 3.) energiája teszi teljessé.

 

2013, a fénykódok formába öntésének az ideje, és azon belül is az energiák négyzetes/kvad erővel áramlanak be a napéjegyenlőségek, napfordulók és a nap- és holdfogyatkozások idején, valamint a két alkalomszerű, káprázatos kódoló-kapukon történik meg mindez. Ez az utóbbi kettő, augusztusban a Zöld Sugár aktiválásakor (aug. 12-21) és szeptemberben az Újjászületés/Reneszánsz Formába öntésének kapujának nyílásakor (szept. 21.) történik, de ezeket később novemberben a Napfogyatkozás (nov. 3.) energiája teszi teljessé.

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=456:az-uj-foeld-els-evenek-rendkivuelisege-metatron-a-feny-ura-uezenete-tyberonn-on-keresztuel&catid=49:2012-utan&Itemid=78

2013. NOVEMBER 7.- 2014. MÁRCIUS 6. - RETROGRÁD JUPITER A RÁKBAN

2013. 11.11. -SZUPER PORTÁL

Mi az a Szuper Portál 2013.11.11.?

 

Ami újdonság, az az, hogy az arkangyalok, Mihály arkangyal és Metatron arkangyal vezetésével, kezdeményeztek egy Szuper Portált 2013.november 11-én. Ez egy különleges rendelkezés, amely lehetővé fogja tenni, hogy az elvárásoknak megfelelően következzék be az „Esemény”. A Föld egy hármas csillag rendszer a Szíriusz A, a Szíriusz B és a Sol, a napunk által egységben. A Jupiter lesz a következő Nap ebben a Naprendszerben. A Föld a Photon övezetben van, és a plejádokba mozdul el a Központi Napon, az Alcyone-n keresztül. A Szuper Portál a Jupiter közelében nyílt meg, és ez egy olyan kapu, amely úgy működik, mint egy féreglyuk, és kinyílik az On Fény Univerzumba. Ez a sokdimenziós portál megengedi a szuper módon feltöltött mágneses Fénynek az On-ból, hogy beléphessen ebbe a Naprendszerbe, és a Földre. A Föld egy egész oktávval megemelkedett, a szeptemberi napéjegyenlőség óta. Ashtar nemrégiben beszélt a dimenziók közötti 10 oktávról egy másik üzenetben. Ez az új energia lehetővé fogja tenni a Föld számára, hogy elérje a Nulla Pontot. Mi gyakran beszéltünk erről.

 

Ami új ezzel a Portállal kapcsolatban, hogy egy döntés született az Istenek Tanácsa által, hogy a Földnek szüksége van erre a különleges rendelkezésre, mivel ez a legjobb módja a változások beindításának. Ez erőteljes valóságot hoz magával. Minden el lett követve azért, hogy olyan sok lélek menjen tovább az Új Földre, ahánynak csak lehetséges az. Mivel a Föld bolygón szabad akarat van érvényben, néhányan visszautasították, hogy megtegyék a szükséges változtatásokat, hogy a Földön maradjanak a Föld Felemelkedésén túl a magasabb világokban. Több lélek fog eltávozni, mint ahogy arra előre számítani lehetett. Erről beszélt Ashtar egy nem régi üzenetben. A Szuper Portál magasabb dimenziós energiákat áraszt, amelyek úgy működnek, hogy feltolják a Földet a magasabb dimenziókba. Ezekben a magasabb dimenziókban mindenki, aki a Földön él, képes lesz hozzáférni

 

az éteri testéhez, és képes lesz a merkaba testben utazni, és valóban képes lesz  multidimenziós életet élni. Ebben a magasabb energiában a Fény városok elérhetőek lesznek. Azok, akik nem mennek tovább az Új Földre, azt olyan rezgésként fogják megtapasztalni, amit nem tudnak elviselni harmadik dimenziós testükben. Ezek a sötétebb, sűrűbb energiák a harmadik dimenziós Földön fognak maradni, és ott fognak tovább folytatódni. A fizikai testük ki lesz lökődve a harmadik dimenziós Földre, és ami őket illeti, ők úgy fogják tudni, hogy semmilyen változás nem történt. Ők továbbra is meg fogják tagadni a magasabb tanításokat, és az ő érzékelésükben semmi sem fog megváltozni. Azon idővonalak tovább fognak folytatódni a mostani dualitásban.

 

Eközben az ötödik dimenziós Föld fel lesz emelve a kozmikus építők által, ahogy egy űrhajó felemelkedik kilövési pontjáról, és kirepül az atmoszférájából a mély térbe. Minden egyes bolygó szilárdan le van gyökerezve a helyére a pályájukban lévő energia rácsok és a körülöttük lévő bolygókhoz való kapcsolódásuk által. Ez a Szuper Portál azt fogja eredményezni, hogy a Föld magasabbra mozdul a dimenziókban, ugyanolyan módon, ahogyan felfűzünk egy gyöngyszemet egy zsinórra. Az le fogja dobni a régi idővonalakat, és könnyebbé fog válni. Magasabban fog létezni a Kozmikus Rácsban. Az fel fog lökődni.

F: SANANDA / Mi is pontosan az ‘Esemény’? / 2013-11-22

http://kristalyhang.wordpress.com/

 

 

2013.NOVEMBER 17, 16:16 Telihold

2013. NOVEMBER 28/29 – DECEMBER 26

AZ ISON ÜSTÖKÖS ÚJRAVETI ÉLETMAGVAKKAL  A FÖLDET

NOVEMBERI ARATÁS A FÖLD BOLYGÓ ÚJRAVETÉSE, ÉLETMAGVAKKAL: A PIRAMIS ERŐ – A CSOPORTTÓL (részlet)

 

Piramis hálózatokkal a Földön egy (energetikai) védőpajzs lett kialakítva, amely rendkívüli módon megóvta a bolygót a körülötte keringő meteoritoktól és üstökösök becsapódásától. Ti már hallottatok eddig két nagy meteorról, melyekről nemrég cikkek is jelentek meg a napilapjaitok első oldalain, de nem vagytok még tisztában a kisebbekkel, amelyek a mostani időkben érkeznek majd be. Mivel ez a védőpajzs már a Föld kezdete óta jelen van a helyén az meg óvni benneteket az ilyen becsapódásoktól. Ebben az évben, november vége felé egy üstökös fog megérkezni a Föld közelébe és életmagvakkal szórja tele a bolygót. Mondhatjuk akkor azt is, hogy így pontos az a meghatározás, ami szerint minden életforma magvait eddig az üstökös ültették el ide. Bár ebben a kérdésben a tudósaitok nem értenének egyet velünk, de mi el fogjuk azt mondani, hogy TI NEM A FÖLDRŐL SZÁRMAZTOK ÉS SENKI SEM AKI MOST IS ITT ÉL. Ti már szerencsésen idehelyeztétek magatokat. Most egy evolúciós fejlődésen mentek keresztül. Eddig mindig szükségetek volt arra, hogy meghaljatok és elhagyjátok a fizikai testeteket, aztán amikor Hazatértetek, hogy egy új reinkarnációs ciklussal térjetek vissza, újra meg újra. De ez az első eset, ez az első alkalom, hogy az emberiség anélkül sétálhat át a Hazafelé vezető kapun, hogy meghalna. Ti most igazából egy felemelkedési folyamaton mentek keresztül és minden lépésetek ezen az úton egyre magasabbra vezet és ez annyira gyönyörű, annyira megható hogy így haladtok előre. Mi mindezt ellenőrzésünk alatt tartjuk. Tehát ne féljetek ezektől a (kisebb) üstökösöktől, mivel egy új kezdet életformáinak magvait szórják szét a bolygótokon. Ti már annyi életformátokat veszítettétek el a Földön egy nagyon hosszú idők során, és így ti egy új módon vetett magvakból való létezők vagytok most, és éppen ezért is ekképp tekintsétek és ünnepeljétek a novemberi üstökös beérkezését. Vannak, már akik nevet is adtak neki, de mi tartózkodunk attól, hogy mi ilyen formán megjelöljük, mivel a mi elnevezésünk nem egyezne a tiétekkel. Tudósaitok úgy tudják, hogy az üstökös, amikor megérkezik, az útja mentén szétszórja magából a porát. Általában mindig szétdarabolódik, ott ahol elhalad és most is így fogja beszórni a kozmikus porával a Földet. Az tény viszont hogy a tudósaitok csak akkor tudják kiszámítani azt, hogy mekkora pormennyiség kerül ki az üstökösből, amikor az teljes egészében láthatóvá válik. Így most novemberre mi nagy mennyiségű port várunk. Sőt az üstökös nem fogja érzékenyen érinteni a Földet akkor, amikor átlép azon az átjárón, amikor minden része megjelenik. Nem fog a Földbe csapódni, távol marad tőle és elkanyarog majd a Nap felé, de amit hordoz azokkal a csodálatos életmagvakkal beporozza a bolygót. De ahogy ti most akik itt vagytok nem tudtok semmit sem ölbe tett kézzel nézni, így aztán jogosan kérdezhetnétek azt, hogy mit lehet tenni ezután. Nyugodjatok meg, Ti tökéletes helyzetben vagytok itt, mint a Föld tudatos teremtői és mi azt reméljük, hogy élvezitek ezt az utazást kedveseink, mert értetek van itt minden és egy örökkévalóságon keresztül vártátok ezt a lehetőséget még akkor is, amikor annyi hazugságon keresztül estetek már át. Ismerjétek fel ezt az utat és mi legnagyobb örömmel kitárt karokkal várunk bennetek. Otthon aztán majd végleg eldönthetitek, hogy levetitek magatokról ezeket a mostani testeteket és így tértek vissza.

 

Kedveseim most Ti vagytok a legnagyszerűbb angyalok azok közül, akik valaha is a Földön éltek és ezt teljes őszinteséggel mondjuk. Még soha ezelőtt ez így nem történt meg a Földön az, ami most történik és mi annyira büszkék vagyunk rátok. Megteremtettétek a varázslatot egészre kinyílt szemeitekkel.

 

A legnagyobb tisztelettel arra kérünk bennetek, hogy bánjatok egymással tisztelettel. Gondoskodjatok egymásról és tartsátok az ajtótokat nyitva a változások előtt, melyektől minden lehetőséget megkaptok és játszatok együtt jól.

 

Espavo
A Csoport

 

 

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

 

F: Novemberi Aratás A Föld bolygó újravetése, életmagvakkal LW:2013. 05.

 

ISON (C/2012 S1) SZUPERÜSTÖKÖS, 2013. november 28/29-én ér Napközelbe és a Teliholdnál is fényesebb lehet, földközelbe pedig december 26-ára érkezik. 64,2 millió kilométerre lesz a bolygónktól és nappal is látható lesz.

 

 

MI A HELYZET AZ ISON ÜSTÖKÖSSEL KAPCSOLATBAN?

„Az Ison egyfajta hírnöke a Krisztusi Tudatosságunk visszatérésének.”

Jelaila Starr, a Nibirubeliek kontaktjának 2013. november 4.-ei hírleveléből

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

Forrás: Jelaila's Weekly Message, November 4, 2013 What's Up with Comet Ison?

Jelaila Starr The Nibiruan Council

www.NibiruanCouncil.com

Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

2013. 11:23

 

AION portál aktiválás / 2013-11-23 / 22:11

 

 

Magyar nyelvű változat közvetlen linkje:

 

https://www.youtube.com/watch?v=6S_rGCg9jPc&list=PLVOwQLKLBlsPG78Rh1ciJw_aKdhEk8gXt

 

AION portál aktiválás

 

Az elmozdulások kora. Itt az ideje, hogy újra lépéseket tegyünk! Itt az ideje, hogy a világ sorsa a mi kezünkben legyen! Ezért találkozunk nagy és kis csoportokban, mint egyének és párok a heliocentrikus Uránusz Plútó kvadrát idején november 23-án. Sokan kell, hogy összegyűljünk és elképzelnünk, hogy az Esemény a mostban történik, és megteremt egy tiszta és harmonikus csatornáját a bolygó végső felszabadulásához.

 

A mi vizualizációnk támogatja majd a planetáris felszabadulási tervet, így nyilvánul meg a lehető leghamarabb, nem erőszakosan és simán, ahogy csak lehetséges. Meg tudjuk csinálni! Terjednie kell, mint a vírusnak! Sok embert kell elérnünk, hogy az emberek kritikus tömege valóban megtudja csinálni. Kérjük, tedd közzé weboldalakon és blogokon. Ha ismersz más médiumot, akkor küldd el nekik. Létrehozhatsz egy helyi facebook csoportot is a világ bármely részén. Készíthetsz erről egy videót is, amit feltölthetsz a youtube-ra.

 

Az Aion portál aktiválás ideje jelenti a csúcsát az Uránusz Plútó kvadrátnak, ami 2012-2015 időkereten belül történik. Ez a legfontosabb szempontja asztrológiai korunknak és a jelentése nagyon egyszerű. A Fény forradalma. A pontos heliocentrikus pillanata Uránusz Plútó kvadrátnak november 23-án lesz. Abban a pillanatban egy nagyon érdekes heliocentrikus konfiguráció fog zajlani az Uránusz Plútó kvadráton kívül. A Merkúr, a Vénusz, a Jupiter, a Szaturnusz, a Neptunusz és a Plútó hatágú csillag mandalát alkot majd a Nap körül.

 

A hatágú csillag nagyon hasonló konfigurációja történt a Harmonikus Konkordanciában 2003 novemberében (amikor az Ellenállási Mozgalom feltörte az az éteri implantátum számítógépes programot), és újra megtörtént a Béke Portál nyitásnál augusztus 25.-én ebben az évben (amikor már együtt megakadályoztuk a katonai inváziót Szíriában). Az AION portál aktiválás csúcs pillanatában a fordulópont kiáradása jön el. A rács aránya miatt, a Fény erők passzívak voltak és főleg a sötét erők intézkedéseire válaszoltak eddig. Az AION portált, a Fény fogja kezdeményezni.

 

A portál aktiválás pillanatában a Galaktikus Központi Nap egy mini impulzus energiát fog küldeni a Napon keresztül és a hatágú csillag mandala bolygókon keresztül. Ez az energia impulzus hasonló lesz, ami az Eseményen fog történni, de ez az impulzus valószínűleg sokkal kevésbé lesz erős. Az impulzus harmonikus rezonancia hullámokat fog küldeni az egész Naprendszerbe és a Nap mágneses pólusának megfordulását válthatja ki. A galaktikus mini impulzust az Aion és Iona fogják továbbítani, egy kozmikus ikerlélekpár, akik nagyon fontos szerepet játszottak, amikor megalakult a Fény Galaktikus Központi civilizációja több millió évvel ezelőtt. Iona célja most az, hogy az istennő tudatossága terjedjen a Galaktikus Központi Napból a kevésbé fejlett bolygók felé a Tejútrendszer külső spirális karjaiba. A galaktikus mitológiában szárnyas istennőként ábrázolták.

 

Aion célja, hogy segítse a kozmikus fordulópont ciklusát, és felügyelje azt a galaxisban, harmóniában 25 000 éves Galaktikus Központi Nap szív impulzusával. Ő fogja felügyelni az AION aktiválását itt a Földön. Ez az aktiválás fogja jelezni a korok váltását. Először a történelemben egy közvetlen kapcsolatot kell létrehozni a fizikai síkon (3.dimenzió), és a kozmikus atmikus síkon (11.dimenzió) a Földön. Az aktiválás a  Új Reneszánsz kiváltó pontja lesz. Ezért lesz a fő aktiválás Firenzében, Olaszországban. Csatlakozhatsz hozzánk.

 

Ha nem tudsz csatlakozni hozzánk Firenzében, megtudod csinálni az aktiválást bárhol csoportban vagy egyedül is, bárhol a világon. Az AION aktiválás pillanata november 23-

 

án 10 óra 11 perc Közép-Európai idő szerint. Ez Magyarországon este 22:10-kor lesz! Egyéb időzónák itt olvashatóak.

 

Instrukciók:

 

1. Csendesedj el, és figyelj a légzésedre.

 

2. Hívd a felsőbbik éned, a szellemi vezetőid, angyalokat és a felemelkedett mestereket.

 

3. Képzeld el a kompressziós áttörés pillanatát, az Esemény villanást, a felszabadulás pillanatát a mostban. Győzelem most! Felszabadulás most!

 

Szerző: Cobra

 

Magyar nyelvű fordítás: SandalPhon

 

Forrás: http://2012portal.blogspot.hu/

 

http://felemelkedes.blogspot.hu/2013/10/aion-portal-aktivalas.html

http://kristalyhang.wordpress.com/

 

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=142:idvonal-1993-1996&catid=43:1987-1998&Itemid=71

 

 

 

 

 

2013.DECEMBER 2. NYILAS ÚJHOLD

2013.DECEMEBER 12. 12:12 – UNIVERZÁLIS NAPFORDULÓ

2013.DECEMBER 17, 10:29 Telihold

2013.DECEMBER 21. (18:12) Téli/Őszi Napforduló : - az év legrövidebb nappala

2013. DECEMBER 22.-2014. FEBRUÁR 1.  - RETROGRÁD VÉNUSZ A BAKBAN

FOLYAMATBAN

2012-2015 AZ URÁNUSZ-PLÚTÓ KVADRÁT SOROZAT

Ez a régi rend összeomlásának bukásának fázisa a hosszú Uránusz-Plútó kvadrát sorozatban. A struktúrák, rendszerek összeomlása. Ennek a korszaknak a jellemzője a káosz, az erőszak és a pusztítás. De a megújulás, megújítás időszaka is, a kreativitás, ébredés, melyben meglátható az, hogy egy új társadalom kezd kialakulni.

Allison Rae

2012-2015. AZ URÁNUSZ-PLÚTÓ FAKTOR

Június 23/24 Az első Uránusz-Plútó Kvadrát a hetes sorozatból.

Az Uránusz-Plútó kapcsolat egy erős és merészség kártya az asztrológiában, a gyökeresen átalakító/átalakuló folyamatokban, 2012-2015 között pontosan hétszer lesznek szoros kvadrát kapcsolatban. Ez egy hosszú ciklus folytatása, amely 1960-ban kezdődött el. Ennek az időszaknak a témája, a személyes teremtői meghatalmasodás/önmeghatalmasodás/saját teremtői hatalom elfogadás volt és forradalmakat robbantott ki ez időszak alatt. A Plútó Bakban való vonulása, hírnökül adja tudtunkra, hogy a társadalom megannyi szintjének, intézményrendszereinek az átalakulása szükséges, így a gazdasági, politikai és társadalmi rendszerek is. Ma már számos példa tanúsítja ezeket az elmozdulásokat az egész világot tekintve.

 

Az Uránusz a Kosban fellobbantja a harcos szenvedélyeket. A kvadrát hozta feszültség feloldásába a harcos a legmélyekig való gyökeres átalakulást hoz magával. Egyénenként is ki kell tudnunk állni az igazságunkért, hogy megtaláljuk helyünket a változó világon belül, az egyedülálló képességünk és tehetségünkkel képviselt céljaink szerint. Az Uránusz hajtóereje ebben az átmeneti évben, 2012-ben kiszámíthatatlanul jelentkezik, így azok az előrejelzések, hogy pontosan mi fog történni, csak felületesek. Júliustól van/lesz értelme majd már a folyamatban lévő kvadrátra hivatkozni.

www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=341:allison-rae-szuperholdak-es-a-mesterlet&catid=48:2012&Itemid=77

2013-2016. KÖZÖTT – SELACIA/TIZENKETTEK TANÁCSA

Olyan kihívást jelentő eseményekkel szembesültök majd 2013-2016 között, melyeket még nem tapasztalhattatok meg mielőtt a Földre érkezhettetek volna. Az Önvalótok (Isteni teremtő Énetek) megértésével eligazodhattok e változásokon keresztül és egyidőben kezelni is tudjátok a saját frekvenciáitokat.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=416:elrejelzesek-a-2013-as-evre-ez-az-ev-amikor-megteremtetitek-az-uj-vilagot-az-idk-kezdete-ota-letez-dns-kodolasotok-szerint-selacia-elrejelzese-a-tizenkettek-tanacsatol&catid=49:2012-utan&Itemid=78

 

2013.-2017.- A KÖZÖSSÉGIVÉ VÁLÁS KORSZAKA FELERŐSÖDIK

Lee Harris 2012 márciusi üzenetéből:

A Közösségivé válás korszaka megkezdődik. Egészen 2013-2017 között egyre erősebb lesz, és jó érzés lesz egy szeretetteljes közösségben részt venni.

 

2013-2017-GYORS MEGSZABADULÁS

SHORT RUNAWAY: a kontroloktól való végső megszabadulás

2013-2018 - A HARMADIK FÖLD HOLOGRAMJA

Számos esemény teljes átdolgozása fog megtörténni a következő 7-10 évben. Ennek eredményeként ez a fényhologram felülírja a Föld eredeti hologramját. A harmadik Föld, amelyet a saját gondolataitokkal teremtettetek, és a ti saját folyamatotok teremtette [azt] a hologramot, amelyik most felülírja a Föld eredeti hologramját. Amikor ez elkezd megtörténni, akkor azok a szervezetek, lélekcsoportok, amelyek nincsenek összhangban ezzel a fejlett szintet, elkezdenek szétesni és szétmorzsolódni. Néhány rendszer nem egyik szintről a másikra lép, de ez nem jelenti az összeomlást. Hasonlóan ahhoz, amit mutattunk nektek, hogy egy rendszer véget ér és egy másik jön, hogy átvegye a helyét, így lesz a gazdasági rendszereitekkel is. Egyszerűen nyitva kell tartani a szemeteket a lehetőségekre, mert ez fogja ezt megteremteni. Ha csodákat vártok, akkor megtörténnek a csodák.

Elmondjuk nektek, hogy ezt sokkal nehezebb megtennetek, mert az ideáitok és elképzeléseitek a csodákról korlátozzák a szellemet a beteljesítésükben. Számos alkalommal, amikor azt mondjátok: „Ezt így akarom, és konkrétnak kell lennem. Pontosan meg kell mondanom, hogy mit akarok, meg kell határoznom a színét, azt, hogy mennyibe kerül, és minden egyes részletét.” De a részletek meghatározása a régi energia működési módja. Most már korlátozzátok az álmaitok szellem általi beteljesítését, ha a részletekbe mentek! Fogd át a szív energiád esszenciájával a teremtésedet – vágyd szívből - és hagyd a szellemnek, hogy teljesítse azt számodra, mert akkor ezt úgy teljesíti be, hogy az veled együtt növekszik, és nem korlátoz téged a mostani hiedelemrendszereddel. Ezek azok a lehetőségek, amelyek éppen most kezdenek megtörténni.

 

Nem szoktatok hozzá, hogy úgy lássátok a napi negativitást az hírekben, mint lehetőséget a fény terjesztésére, ezért ez az üzenet esetleg nehéz néhányotok számára. Ha egyszerűen tesztek egy lépést ebbe az irányba és látjátok ezeket a potenciálokat és lehetőségeket, meg fogjátok találni a mennyet megteremtve a Földön, ahogy ti mondjátok. Ez az Föld új hologramja, és ez az, amerre haladtok. Látni fogtok sokakat, akik ezekben a nehéz időkben előtérbe kerülnek, akiket kifejezetten felkérnek arra, hogy legyenek az új gyógyítók „a válaszokkal”. Kérjük, értsétek meg, hogy ahogy előrehaladtok, nem lesz szükségetek olyan vezetőkre, akik a régi módon vezetnek benneteket. Nem lesz többé szükség olyan típusú vezetőkre, akik most vannak a földön. Ideje, hogy magatokhoz ragadjátok a saját hatalmatokat, először a saját valóságotokban, és azután a vezetőitek meg fogják érteni, hogy milyen támogatásra van szükségetek. Ezek a potenciálok és irányok, amelyek felé az emberiség tart jelenleg.

LW:0811

2013-2020 : A FÖLD EGY POZITÍV IDŐVONALON

A Föld: Egy Katasztrofális vagy pozitív jövője, 2013-2020 között?

 

Minden esetre a rendelkezésre álló tudományos és spirituális bizonyítékok szerint úgy látjuk, hogy az emberiség 2013-2020 között egy pozitív idővonalra került, mintsem egy másikra (a végítélet próféciája szerintire).

Ez részben köszönhető annak, hogy bizonyos jóindulatú, etikus civilizációk „beavatkozásával” sikerült „leárnyékolni” (védőernyő alá helyezni) a Földet a napkitörések viharainak hatása alól.

Mit hozhat magával egy pozitív jövőkép 2013-2020 között?

Az emberiség társteremtéssel, az etikus és jóindulatú földönkívüli civilizációk védőernyője alatt 5 létfontosságú területen hozhat létre egy pozitív változást, amely meghatározza a jövőbeli sorsát. (Tudatosság, Új Energia, Fenntartható Gazdaság, Föld-Mars szerződés, Transzplanetáris csillagcsalád kapcsolatok fórumának megalapítása)

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=423:uj-penzuegyi-rendszer-es-mit-hozhat-nekuenk-a-joevnk-egy-pozitiv-idvonalon-2013-2020-koezoett-jelaila-hirlevelebl-2013-februar-4&catid=49:2012-utan&Itemid=78

2013- 2020-IG - METATRON

Az Állóhullámok Hertz-féle mezői

 

December 12-én a Templomi Kristályok egy lüktető, impulzussal egy hertz-féle mezőt kezdenek el létrehozni, amely képessé teszik életre kelteni, élő formákban a kristálymezőt. Így ez egy megfogható, meghatározható energiává válik és egy indukción keresztül kölcsönhatásba kerül az emberi aurával és valamelyest egy megváltozott állapotot hoz létre. Előnyös hatását úgy érzékelhetjük meg majd, mint egy jótékony egy nagyon mélyről jövő dobogást, de értsük meg azt, hogy az állóhullámok egy élőtudatosságot hoznak létre, kristályos „tudatos lélek” Fényén és Hangján keresztül. Ez az „élő energia” ugyan hasonlít az elementális, elemi mezőkhöz, de sokkal magasabb a rezgése. Sokkal pontosabban meghatározható, a kristályos tudatosság hangjaival és színeivel. Lássátok meg, a magából sugárzó kristályos mezőnek egy megtervezhető aspektusa, ezek az élő kristályok. Igazából ennek a felismerése lesz az, amely ösztönözni fog arra bennetek, hogy Kristály Templomokat építsetek. Megszámolhatatlan hatással és termékenységgel és erőteljes befolyással lesz a Belső-Énre, a magasabb érzelmekre, az emberiség magasabb szintű harmóniájára, amely egy magasabb szintű fejlődésre juttatja el az emberiséget. Ez történik most és egyre növekedni fog a hatása 12-12-12-őt követő 7 évben (2012-2020-ig), az állóhullámok formálásán keresztül. Ez az energia az Atlantiszi ATLA-Ra technológiája, és még mindig létezik, tetten érhető néhány ősi templomban, Egyiptomban, Peruban, Közép-Amerikában, Jáva-szigetén, Kambodzsában és Írországban, Newgrange körzetében. Az összes ősi piramis a Phi alapján épült, és szerkezetében, teljes mértékben tartalmazza az ilyen állóhullámokat, egy különleges és viszonylag szűk hertz sávon belül.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=400:-az-igazi-felemelkedes-121212--true-ascension--metatron-a-feny-ura-tyberonn-altal&catid=48:2012&Itemid=77

 

2013-2024. ÚJ MENNYBOLT -  METATRON A FÉNY URÁTÓL

A KRISTÁLYOS ÁTALAKULÁS ÚJABB FÁZISA – A 120-AS POLIÉDER  FÖLDHÁLÓ FELÉPÜLÉSE

A 144-es Kristályháló 2012.12.12.-12.21. között teljes mértékben működik majd, de tovább folytatódik azon túl a kristályos átalakulás. Ezt a hálót követi majd a 120-as Poliéder Földháló felépülés, amely (már az új idővonalon!!!) 2024-re éri el el teljességét. Ez egy magasabb rezgésű/aspektusú kristályos mező, amely a tengely és sarki energiákat a bolygón teljesen át fogja alakítani. Ez az úgynevezett globális felmelegedést hozza el módosításai következményeképp. A Földnek új ruházatot és testet szab majd.

A Kozmikus beporzás, a teljes virágzásig tart, és egy ÚJ KRISTÁLYOS ÉGBOLTOT FOG TEREMTENI.

Az új háló 2 nagy elliptikus sávenergiái, 90 fokban metszik majd egymást a bolygó körül. Két színben fog tündökölni: az egyik, arany a másik platina (szent férfi-nő minőségek). Az egyik elektromos sávú, a másik mágneses természetű. Hatalmas tudatosságot tesz lehetővé a Föld körül.

EZ A KRISTÁLYOS ÉGBOLT ÚJBÓLI MEGJELENÉSE AZ 1000 ÉVES BÉKE ELJÖVETELÉT FOGJA HOZNI MINDANNYIUNK SZÁMÁRA, KIEGYENSÚLYOZOTT ENERGIÁJÁVAL, OPTIMÁLIS EGYENSÚLYBA HOZZA A BOLYGÓ MÁGNESESSÉGÉT.

A bolygón már korábban is volt 2 védőbúra, két rétegben, egy elektromos és egy mágneses összetett kristályos jég formájában. A fagyott enyhén sós víz lehetővé tette az időjárás szabályozását. Ahogy a Biblia írja ez volt az eredeti Éden kertje. A nagy tudatossági zuhanáskor az egész lezúdult és a Föld tengelye is ekkor ferdült el. A mágneses pajzs beleolvadt a Föld magvába, az elektromos, pedig a kristályokba, ásványokba és az emberiség DNS-ébe. A Harmonikus Konvergencia elhozta újra a következő planetáris fokozatba lépést, melyet Mennybemenetelnek nevezünk, (egy olyan evolúciós folyamat amely kb. 30-300 évet vesz igénybe az emberiség szándékától függően és az úgynevezett 5. dimenziós tudatosságba vezet) ebből keletkezett az emberi ikozaéderháló és a gravitációs dodekaéderháló, és a Harmonikus Konvergenciát (1987) követő mérésnek köszönhetően a kristályos háló kialakulása lehetővé vált, egy új geometrikus háló meglétét tette lehetővé, amely elvezet a Mennybemenetel felé.

A Poliéder Háló 2024-ben való felépülése elhozza az 1000éves Béke Korszakát.

(Met: 2011.jan és Met:777)

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=128:2012-2024-a-kristalyos-atalakulas-ujabb-fazisa-a-120-as-polieder-foeldhalo-felepuelese&catid=49:2012-utan&Itemid=78

MEGJ: a POLIÉDER HÁLÓ FELÉPÜLÉSE UTÁN MÉG 2X12 ÉVES HÁLÓ- ÉS FÉNYTESTI FEJLESZTÉS TÖRTÉNIK MAJD: a galaktikus, univerális és multi univerzális kiterjedést teszi lehetővé

2012/2013. – 2030. KRYON/LEE MÁRCIUS

 

Egy 36 éves Galaktikus Igazítás ablak közepe. Ennek az évnek a beállítását azt jelenti: hogy az energia el kezd megváltozni a bolygón, és az energia magvakat ültet el a bolygón, amely meg fogja változtatni.
Új Tudatosság veszi kezdetét, egyre felgyorsuló változásokkal. Az öreg lelkek felébrednek a tudatosságuk változásába, de még idő kell ahhoz, hogy meglássuk ezeknek a változásoknak a különböző megnyilvánulásait., de sokkal gyorsabbak lesznek, mint generációváltásokon keresztül.

A Szabad Akarat újrakariblálása történik. A Szabad Választás nem azt jelenti, hogy azt választasz, amit akarsz, hanem azt, hogyan tudod megváltoztatni  a dolgokat, hogy az legyen amit elgondolsz, elképzeled amit választasz. Eddig a fekete-fehér között választhattunk. Ha például nincs szín, akkor nincs mi közül választani.. Az újrakalibrálás azt jelenti, hogy multidimenzionálisan fogunk tudni választani, , színek között, mert a színek multidimenzionálisak. Készüljünk fel a színekre, a többféle választási lehetőségre.

1, A bolygón a teremtés lelki úton fog végbemenni: Spirituális rendszerek krisztusi tanításai alapján.: Találd meg a belső Istenedet. A krisztusi csodákat az ember is meg tudja teremteni.

Lassan véget ér a pápa ideje is. Az új pápa sokkal modernebb, különlegesebb lesz. Egyelőre nehéz helyzetében, a nyerte-nyerte ideológiát fogja hirdetni. Merényletet is készít elő ellene a régi gárda. A spirituális rendszerek átszerveződését, egymáshoz közeledését fogjuk majd meglátni.

A szabad választás jelszava megváltozik: A legkisebb rossz, amit tehetünk helyett, a Legjobb, amit tehetünk lesz.

2, Dráma: A drámák vonzó programok, az alapvető emberi természet részei. De már nem lesznek vonzóak és motiválódnak. A drámákon keresztül már nem lesz lehetőség fejlődni és nem tápláló energia lesz.

3, Az életidő meghosszabbodása.

Nem kell félni a túlnépesedéstől. A nők nem civilizációs túlélési biológia-óra szerint kívánnak majd szülni. Általában egy gyermek, vagy gyermektelenek lesznek. Az életidő hossza növekedni fog.

4, Energia. A természeti erőforrások nem támogatják a régi típusú energia felhasználását és kiaknázását. A tudomány finanszírozása megnövekszik az alternatív energiák tekintetében: geotermikus, árapály, szél energia

A Víz a legfontosabb erőforrás. A friss meg fog változtatni mindent, a sótalanitás egyszerű eljárásával olcsó és bőséges víz fog mindenki rendelkezésére állni.

5, Hitelesség/Becsületesség

Új bank és egészségügyi rendszer alakul ki.

Világszintű Könyvtárak! Teljesen ingyenes elektronikus szolgáltatások lesznek megtalálhatóak a könyvtárakban: új találmányok,, új technológia, hitelesen.

Méltányosság és Tisztesség lesz a vezérelve az Üzleti világnak.

6. Figyeljük a Híreket, hogyan fognak változni.

Új hír és hírközlőcsatornák alakulnak, amelyek ellensúlyozni fogják a drámákat, és ezeket esténként körülülik a családok: „Isteni Hírek Csatornája” fogja közvetíteni, hogy valójában mi is történik a bolygón. Az emberi Természet a fekete-fehér helyett, színes lesz!!!

Nincs óra Kryonékon, hogy mikor fog megtörténni. A mostan elültetett tudatosság és fény magvak, sokkal gyorsabban növekszenek majd. 18 év múlva megváltoztatják a Kristályos Hálót és óriási változást hoznak a bolygóra.

Az Isteni szeretet hozzuk az életünkbe és elképedünk azon, amit látni fogunk.

(Kryon: 2012 márc.)

2012. UTÁN-1000 ÉVES BÉKE- ÚJ FÖLD-144.00 EMBER

FÖLD LEHET AZ ELSŐ BOLYGÓ, AMELY SOHA EDDIG NEM LÁTOTT MÉRETŰ KVANTUMUGRÁST TUD TENNI A SZELLEMI FEJLŐDÉS TERÉN

a Föld felemelkedése után, minden tevékenységnek misztérium-iskolái alakulnak

EZER ÉVES BÉKE KÖSZÖNT A FÖLDRE

a FÉNY városainak ad otthont a FÖLD, ezután a FÖLD hivatalosan is előrelép, hogy misztérium-iskola legyen a 3. dimenziós planéták számára, az Új Föld, majd a Fényt fogja tanítani nekik

 

2012 UTÁN

A Teremtő elrendelte, hogy valóságunk teljes tudatosságúvá alakuljon.

Ennek viszonylag gyorsan végbe kell mennie.
A galaxis visszajut egy, egyesített multidimenzionális állapotba

A TELJES TUDATOSSÁG AZ ISTENI CÉL

 

DUALITÁSUNK TRIALITÁSSÁ VÁLIK

EGY SEMLEGES POTENCIÁLLAL, AMELY ÖSSZEKÖTI A KETTŐT

AHOL NEM AZ ELKÜLÖNÜLÉBEN LÁTJUK AFÉNYT ÉS SÖTÉTSÉGET

AMELY MEGVILÁGÍTJA A HÁROMSZÖGET A KÖRBEN

EGYENSÚLY FELSŐBB ÉNÜNKKEL

ÚJ ÉRZÉKELÉSI PONT TELJESEBB KÉPET HOZ BE

EGYÉNI HATALMUNK VISSZESZERZÉSE

EGY SZEMÉLYES VALÓSÁGOK AZ EGYSZEMÉLYES VALÓSÁGBAN

 

2012 UTÁN – HATHOROK

A női nem egyensúlyba kerül a férfi nemmel.
A Kozmikus Anya felfedi önmagát az Idők végének kezdetén.

Az energetikai egyensúly, amely a valódi megvilágosodáshoz vezet.
A férfi Ozirisszé, a nő Ízisszé válik. Mágnesességükből, közös megvilágosodásukból megszületik Hórusz.

(Kenyon-M.M.:63)

 

2012-2013 Nemcsak pólusváltás, hanem egy új korszak, új fajjal, új képességekkel és tehetségekkel, egy újfajta tudatosságban, összhangban az Univerzum törvényeivel és a Mátrix harmóniájával.

A Föld szívébe kell kapcsolódnunk, hogy átvegyük a rezgését és a megtisztított energiáját. Amikor belépünk az új dimenzióba, istenné válunk, akiknek lelkéből sugárzik a szeretet, és azt a szeretetet kapjuk vissza, így leszünk védve. Az emberek szeretetből vannak létrehozva, isteni részek, és nem ölhetsz meg csak úgy egy istent.

 

(Inu2)

 

 

 

 

2012 UTÁN- 1000 ÉVES BÉKE IDŐSZAKA

A BOLYGÓ TELJES FELEMELKEDÉSE, AZ Ő VÉGSŐ SORSÁIG,

MÉG LEGALÁBB 1000 ÉV VAN TERVEZVE.

A 2012-ES ÉV CSAK A KEZDETE A LEGCSODÁLATOSABB ÉS LEGIZGALMASABB KALANDNAK, MELY VALAHA EGY OLYAN BOLYGÓN TÖRTÉNT, MELY RENGETEG SÖTÉTSÉGET, FÁJDALMAT ÉS ERŐSZAKOT ÉLT MEG.

(Adama:3)

2012 UTÁN

1000 ÉVES CIKLUS KEZDŐDIK: (K:7:5)

 

 

2012 UTÁN-BELSŐ (HOMORÚ) FÖLD

A Föld 2012-es felemelkedését követően tovább fogjuk folytatni életünket a Föld belsejében egy jó darabig, még mielőtt eljönnénk. Lesznek néhányan közülünk, akik feljönnek, hogy támogassanak titeket, és ők talán létrehoznak, olyan átmeneti szállásokat, melyekre szükségük lehet majd. Valószínű, hogy kedvük szerint könnyedén és gyorsan ki-be fognak járkálni, de fent kívánják tartani a Föld belsejében lévő otthonaikat is

Természetesen lesznek olyanok a Föld belsejéből, akik feljönnek közétek 2012 körül és azelőtt, akiknek meg lesz engedve, hogy közzétegyék személyazonosságukat bizonyos személyek, vagy kisebb csoportok számára. De az csak azokkal fog megtörténni, akik el fogják érni a szeretet és a harmónia szintjét tudatosságukban.

(Adama:3)

 

2012. UTÁN-CSECSEMŐMIRIGY

Egy felébredt csecsemőmirigyet találunk. Nem mindegyik tünete lesz kellemes mindenkinek:

Fej és fülzúgás, fáradékonyság, erősebb érzékenység

(K:7:11K)

2012. UTÁN-DUALITÁS

Nem szűnik meg, és nem tűnik el, a magasabb dimenziókba világossá válnak, kifinomulnak a poláris szélsőségek. Megoldódik a Lucifer konfliktus

(PC: 175.)

2012 UTÁN- INDIGÓ GYERMEKEK

MEGÉRKEZIK A 3. GENERÁCIÓS INDIGÓ NEMZEDÉK

Soha nem tapasztalt határozottsággal fogja követni a békét

Olyan tulajdonságaik lesznek, amelyekkel Ember még nem rendelkezett

Indigók: méltónak tartják magukat, hogy Itt Legyenek

A Dualitás már nem hat rájuk olyan erősen

Felemelkedett Emberek lehetnek

(K:)

2012. UTÁN-INDIGÓ GYERMEKEK, GYERMEKEI

Megszületnek az Indigó gyermekek gyermekei

 

AZ IGAZI VÁLTOZÁS KEZDETE EZ LESZ

AZ ÚJ NEMZEDÉK KÉPVISELŐI MEGJELENNEK A FÖLDÖN

 

Akik képesek lesznek, hogy teljesen megváltoztassák a Földet, ŐK A BÉKETEREMTŐK,

A DNS-ük változása jelentős lesz, Bölcsességük, önbecsülésük lesz, hogy a bolygót Békéssé alakítsák

(K:5:2)

 

2012 UTÁN-TEST MEGÚJULÁSA

A Test, Tökéletes megújulásra lett teremtve, 950 évre

Szándékosan korlátokat építettünk be

Az utolsó mérés után (2012) lehetőség lesz az élet meghosszabbítására

Terveink alapján: újrafiatalodásra vagyunk képesek

Nemsokára megtaláljuk a korlátok és növekedési gátlók helyét

Ezután a test idegei újra összekapcsolódhatnak

(K:6:6)

 

 

2012. UTÁN- TISZTA LAPPAL INDULÁS-A KEGYELEM IDŐSZAKA

Egyértelmű ítélet mindenki számára

VÉGELSZÁMOLÁS LESZ – TISZTA LAPPAL INDULÁS

A Föld új létformába megy át, új létciklus kezdődik:

EZ LESZ A ZÉRÓ PONT – A PARADICSOMI ÁLLAPOT

EGGYEL MAGASABB SZINT, TÖBB FÉNNYEL ÉS SZERETETTEL

A 3. D. IS FOLYTATJA MAJD A MAGA ÚTJÁT ÉS HULLÁMZÁSÁT

Egy Fényes Kilépési pont: lehetőség sokaknak, hogy sokan elhagyják a 3. D.-t.

Az ajtó rövid ideig lesz nyitva, de sokan fogják átlépni, és az Élet tovább fog folytatódni

(SZJ:30-31)

 

 

 

2012 UTÁN-ÚJ DIMENZIÓBAN

Az Új Dimenzióban is Föld-centrikusak maradunk, a Föld továbbra is együtt halad velünk

MERT MI VAGYUNK A FÖLD LÉNYEI

De ehhez a karmánknak fel kell oldódnia

Föld ökoszisztémájának egyensúlya lesz a Mi felelősségünk

Tehát nem mindegy milyen Földet viszünk tovább

(PC:133-134)

2012 UTÁN-ÚJ FÖLD RÁCSAI

Ti fektetitek le a 2012 utáni Új Föld rácsait. A leghihetetlenebb lehetőségek állnak rendelkezésetekre most, mert a múlt történelmében vagy 2012 utánra nem volt ilyen megírva. Ahol a maja naptár végződik, ahol a jövendölések végződnek, ott végződik a jövő történelme, ezért abban a helyzetben vagytok, hogy megteremtsétek az új világot, és hogy megtegyétek azt, ami a szívetek legmélyebb vágya, és a tiszta isteni kozmikus és szoláris szeretet szakrális univerzumainak folyékonyságából származó vágyatok

(KT080808)

2012. UTÁN- GAIA

Gaia felemelkedésével kapcsolatban

Kuthumi: Felemelkedett mesterlénnyé válik – belép a Fény nagyurainak és úrnőinek birodalmaiba, amelyek az egész univerzum számára őrzik az energiarendszereket. Csatlakozik a Tizenkettek Tanácsához.

Kérdés: Ennek milyen hatása lesz a bolygóra?

Kuthumi: Elég nagy! Ezért olyan fontos, hogy túljussatok ezeken a változásokon, és elfogadjátok az új utat és felhagyjatok a régi módszerekhez való ragaszkodással, mert az Arany Korszak – a béke ezer éve – annak eredménye, hogy Gaia eljut oda.

(KT:03.0808)

 

 

2013.

HATALMAS NAPKITÖRÉS BÉNÍTJA MEG A FÖLDET 2013-BAN

Megosztás:       ..Már három év sincs a várható katasztrófa bekövetkeztéig, ami az előrejelzések szerint megbénítja a műholdas kommunikációt, "kiüti" a villamosenergia-szolgáltatásokat, az elektromos hálózatokat világszerte - írja az erdon.ro-t idézve a delmagyar.hu. .

Megbéníthatja a légi közlekedést és összességében életünk majd minden területére kihatással lehet a kialakuló geomágneses vihar. A 2013-ban várható napkitörés ereje száz hidrogénbomba erejével érhet fel, s a tudósok egyelőre nem tudják mennyire lesznek súlyosak a következmények. A kialakult kaotikus helyzet órákig tarthat, de akár napokon át is, sőt egy, a témában tartott tegnapi konferencián elhangzott: fel kell készülni egy hónapokig tartó állapotra is - írja az erdon.ro.

 

"A modern társadalmak technológiai függősségben élnek, amik nagyon sérülékenyek, s egy ilyen súlyos esemény akár a nullával teheti egyelővé a világ kommunikációs rendszereit." - hangzott el a konferencián. A szakértők Washingtonban megtartott megbeszélésén arra keresték a választ, hogy miként védjék meg a Földet a 2013-ban bekövetkező eseményektől. "Nem tudjuk még, hogy mire számítsunk, de fel kell készülni, hogy kisebb legyen a csapás" - hangzott el az eseményen.

 

Kijelentették: az ilyen féle "támadások" ellen időben biztonságos üzemmódba kell állítani a műholdakat, és a magasfeszültségű vezetékeket megóvva a túlterhelés miatti kisüléstől, talán így csökkenthetők a károk.

Hírstart:2010.09.23

A magyar fordítás forrása: http://univerzumitudatossag.blogspot.com/

2012 UTÁN
A NAGY VÁLTÁS

KIRAEL: Ha a fénytevők engednek a túlmesterkedés hathatós haragjának, dührohamának, „Mi az Emberek” egymás között fognak harcolni, és szembe kell néznetek egy mindent átfogó, teljes méretű világégés határozott lehetőségével, ami lehetségesen kiterjed azon túlra, amivel jelenleg valaha is gondolhattok.

 

Barátaim, azonban hallgassatok meg engem jól, még ha a háború ösvényét választjátok is, nem fogjátok feltartóztatni a Változást. A Változás meg fog történni. Várható, hogy megtörténik kétmilliárd lélekkel – megvilágosodottságuk szépségét ünnepelve. Azonban erre nincs garancia. Ahogyan a legelejétől kezdve mondom nektek, az Anyaföld Váltani fog. Gaia véghez fogja vinni kétmilliárd emberrel, vagy 22-vel – bármelyik módról érzitek azt, hogy meg akarjátok tenni. Most ha „Mi az Emberek” azt határozzák el, hogy egy vadonatúj földi síkot akarunk meglátni, mely képes békében, harmóniában, szeretetben, igazságban, bizalomban és szenvedélyben élni, mindegyik Alapelvet törvénybe iktatva, tudatosan megteremtve világotokat minden nap minden pillanatában, akkor meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a másik ösvényt választjuk.

 

Ez az a folyamat, melynek megtörténtét nagyon szeretném meglátni most. Első ízben most ennek fennáll a lehetősége, mert ez a Nagy Változás időszaka. Gondolkozzatok velem egy pillanatra. Képzeljetek el egy világot, melynek nem kell bírnia uniókkal. Képzeljetek el egy világot, mely mindenkinek megengedi, hogy eljöjjön dolgozni, amikor dolgozni akar, és azt tenni, amit akar, és van lehetőség létrehozni bármit, amit akarnak. Nem egy olyan világot látnátok, ami mélyen belülről kezd el változni? Mi a helyzet, ha egy olyan világban élnénk, ahol nem kiáltoznánk a tetőkről, hogy Mohamed jobb, mint Jézus, vagy a katolicizmus jobb, mint a protestantizmus. Mi lenne, ha egyáltalán nem kiáltoznánk a vallásról? Mi lenne, ha inkább a Teremtő forrásáról kiáltoznánk?

 

„Mi az Emberek” biztosíthatják ennek megtörténtét azáltal, hogy egyszerűen felgyújtják a fényt. Ti, a Föld síkján próbálkoztok, hogy ezt nehézzé tegyétek, azonban barátaim, ez nem nehéz. Ez igazán ilyen egyszerű.

Fordította: Clarissa