A Kozmikus Terv RAHMA KÜLDETÉS / MISSION RAHMA 13/2 rész MALDEK ÉS POSEIDONIS MEGSEMMESÍTÉSE Nyomtatás
Írta: Rahma   
2012. március 14. szerda, 09:57

A Kozmikus Terv

RAHMA KÜLDETÉS / MISSION RAHMA

13/2 rész

 

MALDEK ÉS POSEIDONIS MEGSEMMESÍTÉSE

 

Az Atlantisziak, köszönhetően fejlődésüknek és technikai tudásuknak, kiterjesztették a hatalmukat az egész bolygón, harcokkal és gyarmatosítással, azonban szembetalálták magukat egy önálló ősi civilizációval, a Lemuriával. És ez még nem is volt elég, mert az Atlantisziaknak két arca volt, és ez egy belső konfliktust okozott. Az egyik a Szellem Világosságával élt, míg a másikat a sötétség befolyásolta.

És ez a helyzet azt okozta, hogy véget vetett a 10 szigetből álló világnak. A 10 sziget lakosságából, csak 3 szigetről sikerült túlélőknek kimenekülni. A három közül az egyik Platon által emlegetett Poseidonis, amely a szigetvilág központja volt. Ez a helyzet annak is volt köszönhető, hogy az Őrzők nem befolyásolhatták Atlantisz haladását. Az Őrzők ekkor azt gondolták újraszervezik a Földi élet tervét, bár az Atlantisziaknak kényelmesebbnek tűnt elhagyni a bolygót. Azt gondolták, bár az atlantisziak félig földi lények voltak, de meg lehet tartani a hibrideket (a plejádi Őrzők és a földi emberek közös gyermekeit: amikor az Istenek a Föld lányaival egyesültek), hogy majd alkalmasint újra lehessen folytatni a földi folyamatokat.

 

 

Ez azt jelentette, amikor megérkezett a kedvező pillanat, az atlantiszi civilizáció maradványait átköltöztették a Maldek bolygóra, amely a Mars és a Jupiter pályája körül kering. Viszont Atlantisz másik oldalának képviselőit is a Marsra küldték, hogy hozzanak létre egy együttműködő kapcsolatokat a Föld és a Mars között. Sajnos ők visszaéltek a helyzetükkel, a marsiakkal szemben, nem sokkal a megérkezésük során, aminek egy szörnyű összecsapás lett a következménye.

 

Mivel a Rezgés (Vonzás és Mozgatás) Törvénye szerint hasonló vonzza egymáshoz a hasonló rezgésűt, az Atlantisziak által gerjesztett feszültség először a Marson, majd a Maldeken veszélyes égi objektumokat kezdett vonzani a Naprendszer belső régiói felé. Másrészt a Maldek ismeretlen erős mágneses vonzásának mérete, kapcsolattal az atlantisziak által elhelyezett tömegpusztító fegyverekre, végül a Maldek felrobbanását eredményezte. Ez egy katasztrofális robbanásával és súlyos következménnyel járt. A Maldek részei a Mars felé száguldva, a bolygó légkörét és vízkészletét az űrbe késztették. A vörös bolygón a Marson a felszín feletti élet megsemmisült. Meg kell említeni azt, hogy a mai napig is van élet a Marson, de a felszín alatt. A Maldek töredékei nem csupán a Marsra kerültek be. A Földet is elérte, és többek között a Holddal is ütköztek, amely a Föld természetes pajzsa. Ebben az időben a Föld befogott két nagyobb darabot a Maldek maradványaiból, és ezért is mondhatjuk azt, hogy volt olyan idő, amikor a Földnek 3 holdja volt, a mai ismert és két aszteroida. Ezeket a kisbolygókat később bevonzotta a Föld. Az egyik hatását már jól ismerjük, a Csendes-óceánon, jóval később a másik aszteroida az Atlanti- óceán Karib-térségébe zuhant, ezért láthatók még repedések itt a földkérgen, és az viszonylagosan gyenge is. Ily módon veszélyes elektromágneses örvények alakultak ki, a ma is jól ismert Bermuda háromszögben, vagy Sárkány háromszögben.

 

Meg kell említeni azt, hogy ezek a töredékek nem estek közvetlenül be a bolygóra, mert az akkori Atlantiszi technológia és szellemi erő igen hatékonyan volt, így ellenőrzött hatást tudtak gyakorolni ezekre a holdakra. E miatt is helyeztek el egy piramis alakú építményt (Tagmarton) a ma ismert Karib-tengerbe. Ez egy hatalmas kristálygömb, amely úgy működik, mint egy energia-erőmű, és amely fénysugarakat küld az űrbe, és így az égi objektumokat a helyükön tartja.

 

Hasonló kristályrendszer van a Csendes- óceáni régiók egy olyan pontján, amely az egykori elveszett MU-kontinensen volt, és ma a titokzatos Húsvét-szigetekkel van kapcsolatban.

 

 

Ezek a piramisok elképesztően nagy mennyiségű irányított energiát képesek sugározni, olyat, amit ma alig lehet elképzelni. Ennek ellenére a már említett a belső viszályokkal és a sátáni befolyással irányított Atlantiszi társadalom, ellenőrizhetetlen szintre süllyedt, és egyes lények úgy kívántak megszabadulni a társaiktól, akik a fény oldalán álltak, hogy megtámadták a Galaktikus Szövetséget. Ez a kísérlet oda vezetett, hogy a hatalom, a fordított piramis elvét használta, így vonzó hatást gyakoroltak az égi objektumokra, mintsem távol tartották volna azokat. Ez egy olyan hatást hoztak maguk után, hogy nemcsak a tenger mélyén lévő részeket, hanem interdimenziós nyílásokat is megnyitottak, hogy másik térben és időben tudjanak kapcsolatokat teremteni. Ezek a lyukak, ha megnyílnak (melyek elsüllyedtek), akkor a piramisok koncentrált energiát szabadít fel, melyek viharokkal térnek vissza a térségekhez.

 

A Lélektani Hadviselés

 

Mindezeket a sötét erők tették a Földi Tervvel szemben. Abban az időben a bolygó súlyos egyensúlyi problémán ment keresztül és ezek mérhetetlen összeütközésekhez vezettek. Az orioniaknak itt kellett a Földön maradniuk a megváltó terv befejezéséig. Más szóval teljesítetni kellett volna nekik a kötelezettségüket és bűnbánatot gyakorolni, hogy segítsék az emberiséget, mert a nélkül képtelenek lesznek elhagyni a bolygót. Mivel erre nem voltak képesek, lélektani hadviselésbe kezdtek az emberiség ellen, mint azt már láthattuk Atlantisz idejében, amikor majdnem sikerült nekik. Másra nem voltak képesek (megálltak a fejlődésükben), csak arra, hogy elpusztítsanak bennünket, az emberiséget. Ne feledjük el azt, hogy ez a lélektani hadviselést nemcsak egyes földönkívüliek tervezték el számunkra, hogy hurokba szorítsák fejünket. Már Pál apostol is megemlítette az Efezusokhoz írt levelében (Eph:6,11-12) amikor ezt írta: „Öltsétek magatokra Isten fegyverét, hogy megváltoztassátok az ördög mesterkedését. Mert a mi harcunk, nem a test és a vér ellen folyik, hanem az erők és a hatalommal szemben, a sötétség jelen világának urai, erői ellen a gonoszok lelkei ellen, akik a mennyei színtereken megjelentek.”

 

Mivel nem tudták manipulálni az összes földi lényt, így elég volt egy pár olyan embert, akik a politikai, vallási, gazdasági élet, katonai erők vezetői voltak. Rajtuk keresztül, gazdasági káoszt, reménytelenséget, egyensúlyhiányt és félelmet teremtettek. Ezek az erők a saját csapdáikba kerültek és ők alkotják a Negatív Belső Kormányt most a Földön, akik a bolygón úgy tartják meg a saját hatalmukat, hogy hatalmas tudatlanságban tartják az emberiséget.

 

Az emberiség tudását, archívumát módszeresen megsemmisítették, így a Nagy Alexandriai Könyvtárban található feljegyzéseket, Cusco-tól kezdve a maják és aztékok kódexeit, melyek így mind elvesztek, ugyanúgy a német barbár könyvégető fasizmuson keresztül. Minden, ami segített volna emlékezni, hogy részesei vagyunk a kozmikus tervnek, így vagy úgy de elhallgattatták. De azt is meg kell állapítani, hogy nem vagyunk „laboratóriumi kísérleti állatok” (mint ahogy azt többen hiszik), hanem inkább kozmikus lombik bébik. És a világunk nem egy olyan gazdaság, ahol egyik része a gazdagságba hizlalja magát, és ezért a másik részének diétáznia kell. A mi világunk inkább olyan, mint egy otthonos óvoda, ahol a „mennyei” tanáraink azzal a reménnyel tanítanak, hogy a tanulók úgy fejlődjenek, hogy közben meg tudják figyelni saját tapasztalataikat.

 

közreadja:

www.foldicsillagok.hu

 

A korábbi részek megtalálhatóak az Idővonal Kezdetektől-i.e. 100.000 és az i.e.100.000-i.e. 20.000 mappáiban.

 

.

Módosítás dátuma: 2012. március 14. szerda, 10:00