12:12 CSILLAGKAPU egy részlet a 2006-os átadásból Nyomtatás
Írta: Idővonal   
2011. december 12. hétfő, 07:49

12:12 CSILLAGKAPU

egy részlet a 2006-os átadásból


A kollektív tudatosságnak egy jelentős emelkedését várjuk ebben az időszakban, mely a 12:12-es csillagkapuval kezdődik december 12-én, és a december 22-i téli napfordulóig tart.

A jövőben sokan el fogtok érni egy olyan tudatossági szintet, amikor éber állapototokban is elkezdtek “belelátni” a magasabb dimenziókba. Megértitek majd a kvantumvalóság természetét, sétáltok az Álomidőben, bizalommal telve.

Valamint, ahogy átmentek ezen a felemelkedésen, elkezditek azt is megérteni, hogyan teremtitek meg saját valóságotokat ennek keretén belül. Úgy kezdtek magatokra tekinteni, mint “galaktikus emberre”. Amint galaktikus fénytestetek teljes működésbe lép, tudatossá váltok azoknak a mennyei lényeknek a jelenlétére, akik veletek dolgoznak. Ők mindig is itt voltak, türelmesen várakozva, hogy készen álljatok őket meglátni és velük együtt dolgozni Ahogy a fény növekszik és a régi félelemgátak eltűnnek, újra képessé váltok, hogy egyesüljetek kozmikus családjaitokkal. Az emberi család, melynek elsősorban vagytok reprezentánsai, eléri a szeretet és béke állapotát, és szerető, békés kapcsolatokra lép a kozmoszbeliekkel.

December folyamán hat bolygó halad át vagy tartózkodik a Nyilasban, amivel az átalakulás dinamikus energiáit teremtik meg. A sugárzó fénynek, mely magában hordozza a Galaktikus Központból áramló fénykódokat, minden bolygó prizmájává, felerősítőjévé válik.

December 8-án megnyílik a 12:12 csillagkapu, mely 12-én éri el energiái legmagasabb pontját. A 12:12 csillagkapu december 16. körül zárul be, de hamarosan követi a december 22-i téli napforduló. Ebben az időben a Föld egy tökéletes egyensúly és harmónia állapotába kerül, a téli és a nyári időszak közötti váltás nyugalmas pillanatába. Azok, akik beléptek a kozmikus és bolygószintű tudatosságba, képesek lesznek érezni, megtapasztalni a teljes egyensúly és öröm ezen pillanatát. A lélektársi egyesülésekben ez a tökéletes boldogság pillanata lesz

Mihály Ark-Celia Fenn

(SCH:06.dec.)

 

 

http://shaumbra.wire.hu/modules.php?name=Downloads&d_op=getit&lid=24

Fénykör: Hírlevél/22

és

IDŐVONAL 2006-2009

http://foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=171:idvonal-2006&catid=45:2006-2009&Itemid=74

 

 

12:12 metaforája: 1987, 1994, 1999, 2000, 2012:

FELELŐSSÉGVÁLLALÁS SAJÁT MAGUNKÉRT

1, az Emberiség felelősségvállalására önmagával kapcsolatban, 1994-ben került sor.

Ez a Fáklya átadása volt, az energiák irányításának teljes átvállalása

azok a régi entitások, akik a régi energiákban segítettek nekünk a kellő egyensúly megtartására, részben hordozták magukban az energiákat, 1994-ben eltávoztak

ISTENI HATALMUNK KITELJESEDETT

AZ ENERGIÁK 100%-BAN ÁT LETTEK RUHÁZVA AZ EMBERISÉGRE

2, a régi jóslatok energiáitól való megszabadulás, új időpontokat léptetet életbe

1987-1999= 12 év

2000-2012= 12 év (az Idők Végzete helyett, Új Kezdet)

12: minden fizikai jelenség alapja

A FIZIKA VILÁGA A VÁLASZTÁSOK VILÁGA

Az Ember kinyilvánította, hogy egy Új Valóságot teremt

Új Emberek népesítik be a Földet

A Tudomány és Spiritualizmus, Türelem, Hosszabb Élet világa lesz

Kryon

12:12-144.000

1994.04.23.-1994.12.12.

144.000 azoknak a nem emberi entitásoknak, HELY-TARTÓKNAK a száma, akik a Földön tartották az egyensúlyt a FÜGGETLENEDÉS NAPJÁIG (1994.04.23), amikor is átadták 144.000 embernek az energiáikat

(Mások úgy is hívják ezt a napot: MESTERENERGIA VISSZATÉRÉSE)

Ez aktiválja a 12:12 eseménynek, időablaknak nevezett esemény energiáit, amely 1994.12.12.-én teljesül be, és továbbviszi a Felemelkedést

(199412127=29=11)

Kryon:3

 

12:12 kapu energiái:1994. április 23-december 12.

A 11:11 felemelkedési lehetőség után eltávoztak a Földről a nem-emberi entitások ( segítő-angyalok, dévák, elementálok).

Az EMBERISÉG TELJESEN FÜGGETLENNÉ VÁLT

TELJES FELELŐSSÉGVÁLLALÁSSAL AZ EMBER ÉS A FÖLD ELNYERTE AZ ÖNRENDELKEZÉST

(K:4:5)

 

12:12 – 1994 április sok entitás elhagyta a Földet

csak a kiegyensúlyozó entitások maradtak

sokan érzik a hiányukat

Kryon:7:2

 

 

12:12

az emberiség belépésének lehetősége az Új Valóságba

Az emberiség nagy része elérte a Felismerést

A Földdel való Együttműködés

Az istenségek és Szent helyek átadták energiáikat az embereknek

Az emberek átadták egymásnak az energiáikat

Az emberek birtokukba veszik Isteni minőségeik nagy részét

Kryon:7:9