|
CSAK ÉN VAGYOK – EGYES SZÁM ISTENI SZEMÉLY A Földicsillagokon keresztül |
|
|
|
|
Írta: Földicsillagok/Nász János
|
|
2013. január 19. szombat, 00:17 |
|
CSAK ÉN VAGYOK – EGYES SZÁM ISTENI SZEMÉLY
A Földicsillagokon keresztül
„Úgy döntöttem Isteni Akaratomból, hogy írok nektek, azaz jobb szó nincsen rá: megnyilvánulok így is ezen a csatornán keresztül, a nyelvetek szerint, azzal hogy mennyire élvezem, hogy elkezdtetek felébredni magatokra. Bármit is tesztek, áldásommal vagytok és az Isten se ment meg benneteket az örök élet végtelen csodáitól. Miért is mentenélek meg bennetek, hiszen Ti vagytok azok, Akik Én vagyok!”
Az Emberi Angyalság fényesebbnek találtatott a 2012-es kapu mérésének rostáján és folytatja isteni sorsának útját a saját maga által, minden feltétel nélküli vállalt sorsában, mind időben és mind téren innen és túl. Ki se látszotok a káosznak nevezett régi rend összeomlásából, de hát ti kértétek, hogy az átal-menést meg is akarjátok tapasztalni. Óh, nem volt látványos, semmi nem volt kőbe vésve és örülnötök kellene annak, ahogy a három éjszakátokat három másodpercetek alatt átaludtátok!
|
|
Bővebben...
|
|
MAAT-HÍVÁS NAPTORNÁDÓ IDEJÉN |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2012. február 22. szerda, 12:01 |
|
MAAT-HÍVÁS NAPTORNÁDÓ IDEJÉN
Naptornádó van, és teljes hatása Mátyásra (Maat-Hívásra) ér ide, mégha napját ide-oda is tologatták. Most mindenkinek az égi postás, kinek-kinek a rezgése szerint kézbesíti a fénycsomagokat. Persze a teremtőiséghez hozzá tartozik, hogy: Mi is kellünk hozzá, legyen merszünk csomagjainkkal, kibontakozni, főleg a metatroni kulcsokat követő soros újhold születésében, maja eleink új napévének napján, megsokszorozódó teremtői erősség szent idejében, a 222-ben és a 11-es új kezdetek napon ráadásul hamvazószerdán.
|
|
Bővebben...
|
|
|
INVOKÁCIÓ OKTÓBER 23.-ÁRA |
|
|
|
|
Írta: Nász János
|
|
2011. április 16. szombat, 12:02 |
|
|
INVOKÁCIÓ OKTÓBER 23.-ÁRA
Magyar vagyok, Igen Magyar Vagyok, Szent Időkben, Szent helyekre, akaratom és vágyam hozott ide, Magyar Földből, Magyar Tűzből, Magyar Fényből, Magyar Vízből, Magyar Vagyok, Nincs KI Ellen, Nincs Ki ELLEN.
Magyar Vagyok, Istenem-Én Istenem Magyar bennem, Magyarul szól, Magyar karban, Magyarul remél, Magyarul álmodik, Magyarhalkan: Szép vagy, Jó vagy Magyar lelkem, Magyar Vagyok, Nincs KI Ellen, Nincs Ki ELLEN.
Magyar Vagyok, Igen Magyar Vagyok, MOST AZ AKARTAM LENNI, nem véletlen tenni, nem harsogni, öklöt rázni, örömömben sose fázni, hogy AZ IS VAGYOK. Magyar Vagyok, átok nem fog, se szidalomfa, csak fogadások sorhalomba, Magyar Vagyok, Nincs KI ellen, csak szeretni, szeretni EGYRE, adni, nem elvárni: mi az mit kapni, hanem a CsodaSzellem.
Magyar Vagyok, Magyar-Lemur, Mieyhun az Attaiszi, a Magyar Atlantida, PÁN-ON, KÚN-RÁM, minden körülménytől tiszta, imáimmal Magyar a Pálos-Tény, Maja-Plejád, a Szíriuszi-Regát, az Avar, a Szabir, a Tur-An. Kárpáti ölekben ringat: Mihály, Mária, Mátyás, Rákóczy, Szent László, Erzsébet és AtyaAtilla, Vagyok a szivükbefoglalt, áldásuk bőven ki nem fogyón hull rám, tervem ha volt: befejeztem, megélve mindent, nincs befejezetlen, Atya fogant, Anya hordott, áldott, áldott magyar gyermek, meséimmel, mondáimmal Nincs KI ellen, nincs Ki ELLEN.
Létem szerves, csoda, csodaszarvas, Mag Úr, Hun Úr egyse farkas, Turul szárnyam kieresztem, Nincs Ki ELLEN, Nincs KI Ellen, azt Terjesztem! A Fényt erjesztem, élővé drága Anyaföldnek. NINCS KI ELLEN, NINCS KI ELLEN, ÍGY KELL LENNEM!!!
Magyar Vagyok, Magyar Vagyok, Most Istenemmel kibeszélem, S Ő Magyarul szól: megzenélem, múltam egy hullám, ami elment, a jövőm, amit együtt írunk: az lesz, Tenger, Mind életünk ami volt: ezer születésem ezerszer kellett lennem, ezer jelenlétem hogy ideérjek, ezer álmom ezeregyféleképpen, ezer asszonyom, ezer gyermekem, ezer halálom, ezeregyféleképpen már nem számlálom, de EGY ÉLETEMBEN, pedig mindig: ÉN VAGYOK
Magyar Vagyok, Magyar Vagyok, Magyarnak Jöttem, és a Magyar most elindul, megindul Fénymagyarnak ÉnBelőlem, és nem fárad meg, ha majd galxisomba térek, mert Magyarul van beírva oda Magyarhitem, MAgyarLétem és a Mag, Magyar bennem: AZ ÖNFELTÁMADÁSOM, a Magyar új rend , Nincs KI Ellen, Nincs Ki ELLEN, ez az Áldásomban a Látomásom
Magyar Vagyok, Magyar Vagyok, Szent életben, Várandásban, Meglelésben, Magból-Szellem: istencsillagáradásban. Bántás, rontás múljon bennem, ha másikad bántnád, szótlan marad a Magyar Szellem, Aki Te is, Aki Én IS Vagyok, Nincs Ki Ellen, Nincs Ki Ellen
Vigyázzunk EGY-MÁSRA, Vigyázzunk MAG-unkra, MIND MI SZENTEM! Nincs KI Ellen, Nincs Ki ELLEN !!! Mára már Csak MAG-unkért kell Tennem!
|
|
|
Módosítás dátuma: 2011. április 16. szombat, 12:09 |
|
AZ ISTEN IGÉJE TI VAGYTOK! |
|
|
|
|
Írta: Uriel/Jennifer Hoffman
|
|
2013. április 12. péntek, 10:34 |
|
AZ ISTEN IGÉJE TI VAGYTOK!
URIEL ARKANGYAL KÖZVETÍTÉSE JENNIFER HOFFMANON KERESZTÜL
„Ti mind, mint az Isten igéi vagytok jelen a Forrás cselekvésben.”
„Azok vagytok, akik elhozzák Isten Igazságát és Világosságát a világnak.”
Ti mind az isten egy-egy Igéje vagytok, az Isteni Fény és a Feltétel Nélküli Szeretet megnyilvánulásai emberi formában. Azt a küldetést vállaltátok ebben és minden egyes életidőtökben, hogy Isten Igéjét nem vakon követitek, hanem a legjobb tudásotok szerint cselekedtek és egy olyan utat, követtek, amelyet magatoknak teremtettek, vagy azon jártok, amely értetek jött létre. Az a küldetésetek, hogy Isten egy-egy Igéje legyetek, mint egy egyedülálló és különleges arcmásai az Istennek, vagy Forrásnak, emberi formában.
|
|
Bővebben...
|
|