Földicsillagok
Jelaila Starr és a 9. dimenziós Nibiru Nagytanácsa A Három Nagyszabású Földi Kísérlet Avyon – Pelegai – Gaia PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2015. augusztus 05. szerda, 09:32

Jelaila Starr és a 9. dimenziós Nibiru Nagytanácsa

A Három Nagyszabású Földi Kísérlet

Avyon – Pelegai – Gaia

 


Az Első Föld létrehozása – Lyra csillagkép (Vega csillagrendszerében)

 

 

Az első földi kísérletre a Lyra csillagrendszerében került sor. Kialakulásáról és bukásáról milyen történetek is rejlenek e mögött? A választ teljes mértékben megtalálhatjátok a We are the Nibiruans (Mi vagyunk a Nibirubeliek) című könyvemben.

 

Hosszú idővel ezelőtt, ahogy azt már ismerjük, a Világegyetem Alapítói, akik nagyon fejlett lelkek voltak, elkészültek egy új Univerzális Teremtőjáték Tervével. Ezek az Isteni Teremtőerővel bíró lények, úgy döntöttek, hogy létrehoznak maguk számara is egy Univerzumot.

 

Ahogy mind a tizenkét Alapító találkozott, összejöttek, elkezdtek azon tanácskozni, hogy milyen- és melyikfajta teremtő játékot válasszák. Olyat szeretnének, amelybe a lelkek maguk is beleteremthetnek (társ-teremthetnek) és hívhatnának másokat is az új világegyetemükbe a lelki fejlődésük céljából. Mert a lelki/spirituális fejlődés, minden lélek legfőbb vágya.

 

Hosszas megfontolás után, végül is a „Polaritás Integráció” (a Kettőség egyesítés, kiegyenlítése) teremtő játék mellett döntöttek. A sokfajta tervezett játékok közül, ez az egyik olyan volt, amelynek lényegét az Isteni Teremtők által elképzelt Fény és Árnyék integrálása foglalta magába, annak érdekében, hogy megtapasztalhassák az abban részt vevő lelkek, amit csak lehet abból, hogy milyenek valójában Ők.

 

Most ahogy a kiválasztott játék beindítására elkészültek, azonban tudták azt, hogy ahhoz szükséges van az egyedi/individuális szempontú megtapasztalásra is ebben a játékban, amely abban segíti majd őket, hogy a játék beteljesüljön ebbe az új univerzumba. Akik ezt az egyediséged/individuális szempontot elfogadják, azok részesei lehetnek ennek a játéknak, és kézzelfogható módon felkészülhetnek erre.

 

Így tehát az Alapítók egy felhívást tettek közre, minden univerzumban, és minden lélekhez, hogy készüljenek fel arra, hogy nemsokára beindul a Polaritás Integrációs Teremtőjáték. Egyelőre 90 olyan individuális lelket hívtak meg először, akik maguk is igen magasan fejlett lelkek voltak, akik éppen befejeztek, teljesítettek egy korábbi játékot a közelmúltban és éppen egy másik olyan helyet kerestek maguknak, ahová csatlakozni tudnak, hogy tovább tudják folytatni a spirituális/lelki fejlődésüket/evolúciójukat. A 90 fős csapat két részből állt. 45-45 Madáremberek lényből és Macskaféle emberekből állt.

Bővebben...
 
2016. a Nibirubeliek szemszögéből – Engedjük el szabadon a Cabalt, így mi is szabadok lehetünk! Jelaila Starr és Nibiruancouncil/Nibiru Nagytanácsa két hírleveléből PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2016. február 25. csütörtök, 14:36

2016. a Nibirubeliek szemszögéből – Engedjük el szabadon a Cabalt, így mi is szabadok lehetünk!

Jelaila Starr és Nibiruancouncil/Nibiru Nagytanácsa két hírleveléből


2016. a Nibirubeliek szemszögéből


Amikor az előttünk álló évre gondolok és éppen ezt az üzenetet írom, kedvenc kávéházamban kinézve az ablakon, boldog emberek hangját hallom. Arra emlékeztet engem újra meg újra, hogy minden öröm forrása bennünk található. Úgy vélem, hogy 2016-ot, ez a szó Öröm fejezi ki a legjobban. Hát élvezzük, örüljünk annak, hogy már elkezdjük látni azt, hogy az elmúlt néhány küzdelmes év meghozza végre a gyümölcsét.

Amikor a Nibirubeliekre hangolódtam éppen, hasonló öröm érzése fogott el és izgalomba jöttem ettől. Igen bár a tervek (felemelkedés) megváltoztak és már évekkel ezelőtt megvalósulhattak volna, mégis valahogy kellemes ez a késlekedés. Sokszor már, annyiszor mondták nekem évekkel ezelőtt, csak egy dolog a biztos (a jövőnket tekintve) és az, hogy a tervek, ha meg is változnak, de a közeljövőben megvalósulnak. Ennek pedig az az oka, hogy a Földön mi már képesek vagyunk megváltoztatni az Idővonalat, saját választásaink szerint.  Úgy tűnik jó úton haladunk már, végre valami jó is történik velünk, mert hiszen az utóbbi időben egy nagy lendületet véve pozitív irányba mozdultunk el.

Bővebben...
 
A FÖLD TÖRTÉNETE 9. RÉSZ. Egyiptom és Jézus Krisztus ideje Az Alapítóktól/Tizenkettek Tanácsa Selacián keresztül PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Az Alapítóktól/Tizenkettek Tanácsa Selacián keresztül   
2012. május 07. hétfő, 10:47

A FÖLD TÖRTÉNETE 9. RÉSZ.

Egyiptom és Jézus Krisztus ideje

Az Alapítóktól/Tizenkettek Tanácsa Selacián keresztül

"...az Ószövetség a legvéresebb és legerőszakosabb könyv, amit valaha írtak. Vajon vakon kell-e követni és engedelmeskedni a tanításainak? Lehet-e megosztani bárkit is, másokkal szemben? Isten világegyetemében ugyanis nincsenek elitek és kiválasztottak. Mindenki választott és így jön létre a tiszta szeretet és ártatlanság. Mindenki egyenlő értékkel bír az Isten szemében és ez az érték végtelen örökkévaló érték."

Üdvözlet szeretett Teremtők! Visszatértünk megint, még több ismerettel a történelmeteket tekintve. Még kettő fontos időbeli korszakotokról fogunk beszélni, melyek hosszú idővel ezelőtt zajlott le, és olyan sokáig, nagy lelkesedéssel tartatok magatokénak, és az ókori Egyiptom és Jézus Krisztus időszaka. De ne feledkezzünk meg a Dél- és Észak Amerikai természeti népek, őslakosok történelméről sem, róluk majd egy későbbi időpontban lesz szó.

 

A Fény és Sötétség harca tovább folytatódott Atlantisz után. Ekkor a világotok, rövid felvilágosult, majd azt követő korrupt és viszonylagos sötétség korszakain keresztül ingázott. Egyiptom volt erre a legjobb példa.

 

Módosítás dátuma: 2012. május 07. hétfő, 10:53
Bővebben...
 
AZ EMBER (SPIRITUÁLIS ANTROPOLÓGIA) PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Nász János   
2011. május 26. csütörtök, 16:50

 

AZ EMBER


(SPIRITUÁLIS ANTROPOLÓGIA)

EMBER: ÉN-BEÉRŐ, ÉNBE ÉRŐ, ÉN-BŐR, ÉN-POR, ÉN-BÍRÓ, ÓM-BUROK

 

Vélekedések az őseinktől, a földönkívüliektől (4-7 dimenzió), és a földöntúliaktól/angyali világ: (7-12 dimenzió)

"Értsétek meg Ti Vagytok az Univerzumok legrenitensebb lényei, azok akik sohase adják fel az  isteni igazság utáni kutatást, szép kis bagázs mondhatom, de éppen ezért esett rátok a választás, és amit itt tesztek az hatással van minden világokra, megtettétek, már megtettétek, tudnátok lazulni egy kicsit, hogy büszkék legyetek rá, amit tettetek azt, hogy mindenki léphet egyet előre, és ezért rendkívül hálások vagyunk, na és várjatok csak a java még most következik, gyertek már ki végre ebből az áldozatiságból, a túlélési nyöszörgésből...na hogy viselkedik ennyi, de ennyi Isten? És éppen ezért nincs arra szó, hogy mennyire szeretünk bennetek, és mindig veletek vagyunk, körülöttetek és bennetek "Földicsillagok"

Módosítás dátuma: 2011. július 23. szombat, 08:14
Bővebben...
 
Sal Rachele/Selacia: Az Illuminátusok és a Sötét Erők PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2015. június 30. kedd, 11:14

 

 

Sal Rachele/Selacia: Az Illuminátusok és a Sötét Erők

 

Arra kérünk benneteket most, hogy tegyük rendbe az illúziónkban fészkelő gondolatainkat, mielőtt még a sötét erőket, mint valójában egykori megvilágosodottakat egyszerűen csak megvitatnánk, elintéznénk.

 

Nincsenek olyan lények akiket „sötét erőknek” nevezhetnénk. Csak Fény van és a Fény, különböző árnyalatai. Amikor valakikben csak éppen pislákol a Fény, azokat hívhatjuk sötéteknek. Az úgynevezett sötét erők csoportjainak lelkei azok, akikben kevés Fény van. Miért? Azért, mert megtagadták maguktól, akár tudatosan, akár öntudatlanul. Ez nem jelenti azt, hogy az ilyen homályos fényű lelkek nem képesek hihetetlen pusztítást okozni. Valójában már évmilliók óta ezt teszik: Ők egy olyan világ illúziójában élnek, amelyben a félelemmel és gyűlölettel való álmaik vannak összeszőve, és már jó hosszú ideje ezekben a rémálmokban hisznek, és ezek a rémálmaik ilyen vagy olyan formában csak folytatódnak és folytatódnak.

 

Számos olyan információ kering arról, ami azt sugallja, hogy létezik egy negatív „alternatív” univerzum is, amely kiszívja az energiát a mi univerzumunkból és a sötét lelkek valójában ennek az univerzumnak a lényei. Függetlenül, attól hogy ez igaz vagy sem, erre a kihívásra az a megoldás, hogy MINDIG emeljük fel a saját tudatosságunkat, rezgésünket és oszlassuk el a félelmet és a tudatlanságot önmagunkból, mert csak így tudunk az Isten Szerető Fényéből minél többet magunkhoz ölelni.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

7. oldal / 17

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 5 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla! Hosting for Joomla by SiteGround