Földicsillagok
2013. – A VÍZÖNTŐ VÁLTÁS ÉS AZ ANTHROPOCENIKUS SUGÁRZÁS 1. RÉSZ Metatron a Fény Ura által – Tyberronon keresztül PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Metatron a Fény Ura által – Tyberronon keresztül   
2013. január 31. csütörtök, 07:33

2013. – A VÍZÖNTŐ VÁLTÁS ÉS AZ ANTHROPOCENIKUS SUGÁRZÁS 1. RÉSZ

Metatron a Fény Ura által – Tyberronon keresztül

A Vízöntő Sugárzás valóban egyik alakítója a valóságotok társ-teremtésének és a Planetáris Felemelkedéseteket eredményezi. Ez úton az emberiség a Felemelkedés egyik nagyon fontos eszközét kapja most meg. Ami történni fog tehát, hogy 2013-ban, különösen a napkitörések maximuma folyamán egy javatokat szolgáló eszköz érkezik, egy hatalmas Kozmikus Plazma injekción keresztül, ami a Földre, és ami Földbe kerül. Az ionos energia több milliárd tonnányi részecskéje vetül rá a bolygótokra és ezzel egy hihetetlen energiát kaptok.”

„A Théta rezgés a bejárati ajtó az isteni-kreativitásra. A Théta állóhullámok, a koherens théta mező, nyugvó energiamezői most a rendkívüli energia-örvény-csomópontokon tömörülnek össze a bolygótokon. És ezeket a csomópontokat (szent tereiteket), mint „Teremtés Központokat”használhatjátok fel ti, mint Spirituális Vadászok, meditációs csoportosulások során, hogy megnyilvánítsátok azt, hogy egy harmonikus bolygó jöjjön létre az életetekben.”

„Amikor a koronakitörésekből származó fényplazma mezők létrehoznak egy emelkedő rezgést a bolygón, akkor az egész Föld elektromágneses áramlását érinteni fogja ez.  A tömegtudat és az emberiség paradigmája mindig befolyással van arra, hogy hogyan teremtse meg azt a saját valóságát, amelyben él, valamint azt is, hogy hiedelmei szerint mit fogad el benne valóságosnak. Mindezekre (tömegtudat, elektromágneses áramlás, hiedelmek, hitrendszerek stb.) befolyással van és lesz az a sugárzás, amely a Napból a Napszél segítségével érkezik.”

Bővebben...
 
2012.12.21. TEJÚTFOGYATKOZÁS PDF Nyomtatás E-mail
Írta: foldicsillagok.hu   
2012. december 19. szerda, 11:36

2012.12.21.

TEJÚTFOGYATKOZÁS

A FÖLD A NAPRENDSZER, A PLEJÁDOK (MAYA ÉS ALCYONE) CSILLAGA TELJES EGÉSZÉBEN BELÉP A FOTONÖV SUGARÁBA ÉS TELJESEN SZINKRONBA KERÜL A NYILAS CSILLAGKÉPBEN LÉVŐ GALAKTIKUS KÖZPONTTAL/KOZMIKUS ANYAMÉHHEL. EGY ÚJ GALAKTIKUS CIKLUS KEZDŐDIK, AMELY NEM LINEÁRIS IDŐHÖZ KÖTÖTT. AZ EMBERISÉG/A TEREMTÉS GYERMEKEINEK AZ ISTENSÉGÉBE VALÓ  TELJES BEAVATÁSA.

AZ ÚJ FÖLD SZÜLETÉSE, AZ ÚJ ISTENI GALAXIS AZ ARANY RÓZSA GALAXIS SZÜLETÉSE

A DIMENZIÓ CIKLUS LEZÁRÁSÁNAK 3. FÁZISA, AZ UTOLSÓ, A 3 . GALAKTIKUS BEAVATÁS

(Összeállítás)

„ Én, mint (Telosi) Adama úgy vagyok ismert, mint az emberiség Atyja, (AdamKadmon) mert mi voltunk az elsők, hogy általunk egy új faj, a felvilágosult emberek éljenek ezen a bolygón. Ebben a tekintetben Lemuria így vált, a Mu (a Mu Hatalmas Hajója, amely ebből a világegyetemből érkezett számos fénylénnyel) kiterjesztésévé a Dahl ( DAL, kristálytudatosságú) világegyeteméből, mert genetikailag ugyanazok az emberek vagytok.

A nagy kísérlet ciklus hamarosan véget ér,és a bolygó újra felemelkedik az eredeti szépségébe és tökéletességébe..

Ti is, Fényhozók  az elsők között vagytok , akik velem jöttetek  a Földre, ezen a hatalmas hajón , valamint más  fénymesterek, hogy segítségetekkel  meg tudjon születni az új Lemúriai faj ezen a bolygón.  Mi vagyunk az egyetlen, valamint több más fénymesterek, akiket megbíztak a Lemúriai verseny gondnokságával és  hogy felügyeljük ennek alakulását. Ennek a versenynek a  befejezése  a felemelkedés. És mint tudjuk, most elérkezett a felemelkedés ideje, most végre valósággá válik. A nagy kísérlet ciklusnak  hamarosan itt a vége, és a bolygó felnőtt most már arra, hogy visszatérjen hozzá, az eredeti szépsége és tökéletessége.“

(Adama-Telos:2008)

Bővebben...
 
- AZ IGAZI FELEMELKEDÉS (12:12:12) – TRUE ASCENSION – METATRON A FÉNY URA TYBERONN ÁLTAL PDF Nyomtatás E-mail
Írta: METATRON/TYBERONN   
2012. november 30. péntek, 04:22

- AZ IGAZI FELEMELKEDÉS (12:12:12) – TRUE ASCENSION –

METATRON A FÉNY URA TYBERONN  ÁLTAL

The True Ascension, a message from Archangel Metatron channeled by Tyberonn

„Mi azt mondjuk nektek, hogy, 12-12-12 nélkül nem következhetne be 12-12-21.

Az Igaz Felemelkedés most 12-12-12-ben történik. Az Új Föld születésnapja, pedig 12-12-21-ben kezdődik.

úgy fogjátok majd érezni magatokat ekkor, mint ha hazaérnétek egy nagyon hosszú utazásból és örömötökben, az otthonotok felismerésében, sírva fakadtok… A  12:12 Beindítás a 12-12-12 idejében (2012. december 12. 12:12 perckor) jelenti majd a Planetáris/Bolygószintű Felemelkedést a Földön

A BOLYGÓSZINTŰ FELEMELKEDÉS, KITERJEDT (MÁS VALÓSÁGOKRA ÉS TUDATOSSÁG ÁLLAPOTRA NÉZVE) AZ ÚJ FÖLD MINTÁIT HOZZA MAGÁVAL ÉS A TELJESEN MŰKÖDŐ 144-ES KRISTÁLYOS HÁLÓT. Ezek az energiák lehetővé teszik majd azt a tömegek számára harmonikus átalakulásukkal, azt, hogy az emberiség is elérje a felemelkedést. De azt mondjuk nektek a változásokkal kapcsolatban, hogy azok fokozatosan következnek be az emberiség szempontjából, a lineáris idő mozgásával.

December 22.-én, amikor a legtöbb ember körülnéz (a világon), azt fogja mondani: „Semmi sem történt, mi volt ez a nagy felhajtás?” De közöttetek a megvilágosodtak tudni fogják, hogy valami csodálatos dolog történt, mert ez az igazi kezdete a Felemelkedésnek, valóságos virradata.”

közreadja:www.foldicsillagok.hu

Bővebben...
 
2012. DECEMBER 21. – A NAGYCIKLUS VÉGE-TIZENKETTEK TANÁCSA/SELACIA által PDF Nyomtatás E-mail
Írta: TIZENKETTEK TANÁCSA/SELACIA   
2012. december 15. szombat, 09:19

2012. DECEMBER 21.

– A NAGYCIKLUS VÉGE-TIZENKETTEK TANÁCSA/SELACIA által

2012. December 21. NEM AZ ÍTÉLET NAPJA, ISTEN SOHASEM ÍTÉLKEZIK AZ EMBERISÉG FELETT”

A Nagy Ciklus 2012. December végén ér véget.

Az emberiség tapasztalata erről az eseményről egyénenként nagyon is eltérő lehet majd.

Annak ellenére, hogy ez egy elkerülhetetlen esemény, az emberiség Szabad Akarata, több tényezőn keresztül befolyásolhatja annak mértékét:

 

Az emberiség Szabad Akarat befolyásolhatja:

1, hogy milyen mértékűek lehetnek majd a mágneses terek torzulásai.

2, hogy mennyire erőteljesek lesznek majd az éghajlati változások.

3, hogy a ciklusváltás hogyan hat majd a távközlésre, az elektromos, mágneses technológiákra

4, hogy milyen mértékű változások, mutációkon mennek át sejtjeink, sejtrendszerünk

5, milyen hatással lesz az emberek érzelmi és gondolati testére

6, hogy ekkor mennyi ember megy át együtt egy újabb inkarnációs cikluson, és mennyi ember emelkedik fel ennek az esemény hatására.

Módosítás dátuma: 2012. december 17. hétfő, 08:33
Bővebben...
 
JELAILA STARR: THE FORMULA OF COMPASSION ™ AZ EGYÜTTÉRZÉS SZABVÁNYA PDF Nyomtatás E-mail
Írta: JELAILA STARR   
2012. november 22. csütörtök, 15:27

JELAILA STARR: THE FORMULA OF COMPASSION ™

AZ EGYÜTTÉRZÉS SZABVÁNYA

Az Együttérzés Szabványa (Formula) egy többdimenziós eszköz, amelynek sok feladata van. A legfontosabb, elsősorban egy alapvető, alapos érzelmi tisztításra használható, amivel véglegesen fel lehet oldani a bennetek lévő érzelmi lezáródásokat. A Formula (a Szabvány) megnyitja és újraindítja a testeteken belül lévő Belső, Rejtett Technológiát annak érdekében, hogy ez a tisztulás megtörténhessen, és az a legnagyszerűbb ebben, minden egyes esetben amikor sikeresen alkalmazzátok a Formulát és ráéreztek a Belső, Rejtett Technológia munkára, a DNS-eteket lépésről-lépésre újrakódolódik, és szépen lassan egyre inkább megváltozik szén-alapúból-kristályos alapúvá. (Erről többet olvashattok a honlapomon a DNA Recording overview közlésemben)

A Formula segítségével az Élet Tervrajzotok/Ősminták leckéi szerint haladhattok előre, a teljes tudatosságotokba kerülés szükséges frekvenciájának az eléréséhez. Más szóval a Formula, minden egyes alkalommal finomítja a frekvenciátok rezgését, hogy kezelni tudjátok a konfliktusokat, és integrálni tudjátok a leckéitek mögötti konfliktusokat melyek beburkoltak bennetek félelemmel.

A leckéitekbe konfliktusok vannak becsomagolva, és azt tapasztaltam eddig, hogy a Formula nélkül magam sem tudtam befejezni az RRA folyamatot (Process of DNA Recording Reconnection and Activation – azaz a DNS újrakódolása újrakapcsolása és aktiválásának folyamata). A Formula viszont lehetővé tette számomra, hogy el tudjam távolítani a konfliktusaimból származó negatív érzelmeket a fizikai és érzelmi testemből, eltávolítva azokat a szívemből a magasabb szívcsakrámból, de az addig nem volt lehetséges, míg át nem alakítottam őket Együttérzéssé.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

10. oldal / 17

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 8 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla! Hosting for Joomla by SiteGround