|
Az 5. Dimenzió Világainak Új szerves bolygója |
|
|
|
|
Írta: Kris-Won
|
|
2011. április 19. kedd, 14:27 |
|
Az 5. Dimenzió Világainak Új szerves bolygója
Üdvözlet az Alfa Csillaganyahajóról!!!
Felfedeztünk néhány halálos tervet, amelyet a sötétség erői készítettek elő, hogy akadályozzák, vagy késleltessék, amennyire csak lehet az Első Kapcsolatfelvételt veletek, földi létezőkkel, akiket, mint a mi fivéreinket és nővéreinket meglátogatunk. A terv nagyságából arra következtettünk, hogy már szinte elsöprő kétségbeesésbe kerültek, és azon bánkódnak, hogy lőttek annak a sötét tervnek, amit elképzeltek, hogy ne lehessen megvalósítani itt az Istenség tervét. Amit nem tudnak viszont, hiába rendelkeznek hatalmas gazdasági erővel, de kevés spiritualitással és széleskörű rálátással rendelkeznek a valóságról, és nincs az a végzet, ami visszavonhatná azt, ami a Földre vár sorsában. Nem létezik olyan erő a Világegyetemben, amely bármilyen sikert is remélhet a mi Atya/Anya Istenünk határozatával szemben, amit mi megmásíthatatlannak tartunk. És ez így van a sötétség manipulátorainak esetében is, tudatában vagyunk minden lépésüknek, amit terveznek, minden döntésükről, amit elhatároznak irodáikban vagy rejtett bunkereikben. Könnyedén nyomon követjük az összes fellépésüket, és azokat a csatornákat, amelyekről azt hiszik, biztonságosak, álcázottak, mindegyikről tudunk az épületeikről, helyeikről a kezdetektől fogva.
|
|
Bővebben...
|
|
|
Üdvözlet az új (7.) nappalon |
|
|
|
|
Írta: Lauren C. Gorgo
|
|
2011. április 18. hétfő, 21:00 |
|
Üdvözlet az új (7.) nappalon
Lauren C. Gorgo
november 2, 2010
A Spirituális Hierarchián keresztül
Szeretetteink, Fénymunkások, Csillagmagok, Útkikövezők, Útmutatók, Indigók, Kék Sugarak, ahogy nevezitek, hívjátok, azonosítjátok magatokat, ma Egyként szólítunk meg bennetek.
Valóban, Ti Vagytok a Felemelkedés első hullámának áldott képviselői, a fényharcos csapatok, akik az első sorban vannak, akik újjászületve, a krisztusi tudatosság hálójának belakói. Imáinkba foglalva mondjuk nektek.
Ti Vagytok azok, akik meghallották a mennyek harsonájának hívó szavát.
Az Utatvilágítók csapata Ti Vagytok, és ez egy rendkívüli nap ma. (november 3.)
Ma örömmel üdvözlünk bennetek, az alsóbb világban, a dimenziók közti térben, ami lehetővé teszi számunkra, hogy teljes mértékben veletek együtt lehessünk a földi valóságban.
Itt most összegyűltünk veletek és üdvözölünk bennetek: AZ ÚJ GALAKTIKUS NAP HAJNALÁN. (2010.november 3.)
|
|
Bővebben...
|
|
„A FÖLDET MÁR BIZTOS KÉZZEL RINGATJA A MENNYORSZÁG...” |
|
|
|
|
Írta: Quan Yin/Mark Stearn
|
|
2011. április 18. hétfő, 20:39 |
|
„A FÖLDET MÁR BIZTOS KÉZZEL RINGATJA A MENNYORSZÁG...”
Quan Yin és a Galaktikus Mag üzenete
(részlet)
2010. November 18.
Közvetíti: Mark Stearn.
http://lightworkers.org/channeling/118859/quan-yin-galactic-core-message
Én Vagyok Quan Yin.
Áldás, Mark.
Üdvözlet drága barátaim!!!
Üdvözlet a galaktikus központból. A Föld fejlődése magasabb leckéjéhez érkezett be. Majdnem egy éjszaka óta (11:11) a Föld egy magasabb dimenziós hipertérben kezdett el mozogni. Ez egy hihetetlen és csodálatos fejlődésnek és növekedésnek köszönhető, amely most virágzott ki teljesen a Föld körül.
|
|
Bővebben...
|
|
|
SOHA TÖBBÉ ELTITKOLT RÉGÉSZETI FELFEDEZÉSEKET - A BOSNYÁK PIRAMISRÓL |
|
|
|
|
Írta: Metatron/Tyberron
|
|
2011. április 18. hétfő, 20:33 |
| Írta: Metatron/Tyberronon |
| 2010. december 17. péntek, 12:34 |
|
SOHA TÖBBÉ ELTITKOLT RÉGÉSZETI FELFEDEZÉSEKET
A BOSNYÁK PIRAMISRÓL
Metatron/Tyberronon keresztül
részletek
Üdvözletünk, Szeretteink
Arra hívunk benneteket, hogy megvitassuk a közelmúlt régészeti felfedezéseit, hogy ezzel is újrafrissítsük ébredéseiteket a Földön. Kedveseink, ami eddig titkolt volt előttetek, az most újraébred, és számtalan lehetőségre használhatjátok.
Beszéljünk a szent geometriai szerkezetekről, miképp energetizálják a Földet. A felfedezőitek látomásai, mint Michael Cremo és Semir Osmanagich bizonyítékokkal szolgálnak felfedezéseikkel, amelyek nagyon is lényegesek az emberiség felemelkedésével kapcsolatban.
|
|
Bővebben...
|
|
„MINDEN ÉS MINDENKI ISTENI EBBEN AZ UNIVERZUMBAN.” |
|
|
|
|
Írta: Máté/Matthew és Suzanne Ward
|
|
2011. április 18. hétfő, 20:28 |
|
„MINDEN ÉS MINDENKI ISTENI EBBEN AZ UNIVERZUMBAN.”
Máté üzenete - augusztus 13, 2010
(részletek)
Ez itt Máté Szerető üzenete minden lélek számára
Egyre többen érzik most a világot kaotikusnak, zűrösnek, viharosabbnak, mint valaha az volt. A háborúk folytatódnak, látják a korrupciót, szegénységet, elnyomást és egyéb problémákat, és azt, mit hoznak azok magukkal, és akik ebben élnek egyre reménytelenebbnek látják helyzetüket.
Pedig soha nem látott változások vannak indulóban, mégis a depresszió, az elégedetlenség, türelmetlenség és fáradtság és egyéb más akadályok kerülnek előtérbe, nap, mint nap, mint egy kormányát vesztett hajó sodródik, olyannak tűnik életünk, és sokan úgy vélik, hogy semmi de semmi jelentős változás nem történik életükbe, vagy bárhol a Földön.
|
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>
|
|
5. oldal / 8 |
Ki olvas minket
Oldalainkat 6 vendég böngészi
Földicsillagok, Powered by
|