IDŐVONAL: 1946.-1949. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Nász János   
2011. április 12. kedd, 10:32

1946.-1949.

 

HOLT-TENGERI TEKERCSEK ESSZÉNUS SZÖVEGEI

BYRD ADMIRÁLIS A PENTAGONBAN BESZÁMOLT A BELSŐ FÖLDÖN TETT UTAZÁSÁRÓL

A FÖLD ÚJ HÁLÓJÁNAK ÉPÍTÉSE ÚJ SZAKASZÁBA LÉP

ROSWELL, ÚJ MEXIKÓ

IZRAEL ÁLLAM LÉTREJÖTTE-SIONISTÁK-KAZÁROK

A 6. SUGÁR CSOHÁNJÁVÁ NADA ÚRNŐ LÉP.

AZ ANGYALOK ÉS DÉVÁK VILÁGÁBAN ÜTKÖZTEK MEG A FÉNY ÉS SÖTÉTSÉG ERŐI

A FÖLD KUNDALINI ENERGIÁJA ÉS A NŐI FÉNY FELEMELKEDÉSE

 


1946, AZ ÚJ KORSZAK ELSŐ ÉVE - ELOHA

Másnap visszajött, és beszélni kezdett.
-Eljött a világ végének ideje. Nem annak a világvégének, mely egy katasztrófával elpusztítja a Földet, hanem az egyház világának vége, mely elvégezte feladatát. Többé-kevésbé jól, de elvégezte. Azt a népszerűsítési munkát, mely által a teremtők el lesznek ismerve érkezésükkor.
Mint Ön is észrevehette, a keresztény vallás haldoklik. Eljött a vége ennek a világnak, mivel befejezte munkáját, elég sok hibával ugyan, mert túl sokáig akarta isteníteni a teremtőket. Ez hasznos volt a tudományos kor kezdetéig, ahol azonban meg kellett volna húzni a határvonalat, ha a való igazságot hirdette volna, és ha tudtak volna olvasni a sorok között. De túl sok hibát ejtettek. Ez előre látható volt, s az egyház összeomlik, mivel már semmire nem jó. A tudományosan fejlett népeket a közömbösség gyötri, mivel nem hisznek már semmiben. Nem hisznek már a fehér szakállú "jóistenben", aki a felhőn csücsül és mindenhol jelen van, ahogy nem hisznek a kedves kis őrangyalokban sem és a patás-szarvas ördögben sem… Tehát nem tudnak már miben hinni. Csak néhány fiatal értette meg, hogy a szeretet a legfontosabb. Elérkeztek az "aranykorba". Önök, a földi emberek az égben repülnek, hangjukat elküldik a föld négy sarkára a rádióhullámok segítségével, eljött az idő, hogy az igazság feltáruljon önök előtt.
Mint ahogy az le lett írva, mindez most következik be, amikor a Föld belépett a Vízöntő jegyébe. Néhányan már megírták ezt, de az emberek nem hittek nekik. Huszonkét ezer éve, amikor a teremtők elhatározták, hogy művüket a földön alkotják meg, mindent előre láttak, mivel a galaxis mozgása magában foglalja ezeket az ismereteket. Krisztus és halászai voltak a halak, és az azt követő vízöntő 1946 óta elérkezett.
"Azon a napon … harsány kiáltás hallatszik majd a Hal-kapu felől…" (Szofoniás, I-10)
A Hal-kapu az átmenet a Vízöntő korába. Az a pillanat, amikor a tavaszi nap-éj egyenlőségkor a nap, a vízöntő jegyében emelkedik a Föld fölé. A harsány kiáltás az a zaj amit a feltárás fog okozni. És az sem véletlen, hogy Ön 1946-ban született.

Nem tudja majd teljesen lerombolni az egyházat és hazugságait, de az majd magától összeomlik. Összeomlása egyébként már egy ideje megkezdődött. "A mécses pislákol" Bevégezte küldetését, és itt az ideje, hogy megsemmisüljön. Hibákat követett el és túlságosan meggazdagodott az igazság rovására, s nem kereste annak módját, hogy azt világosan megérttesse a korabeli emberekkel. De ne ócsárolja túlságosan, mivel a Biblia, az igazság tanúja, az Ő munkája által található meg a világon mindenhol.

(Rael Könyve)

1946. – A FÖLD ÚJ HÁLÓJÁNAK ÉPÍTÉSE ÚJ SZAKASZÁBA LÉP

A közel 6000 éves, I.E. 4000-ben elkezdődött építési szakasz, amelyet a Felemelkedett Mesterek segítették, új korszakába lépett. 1946-ban űrhajók jelentek meg minden katonai bázis fölött (a katonai bázisok a Föld erőpontjára épültek, hogy így befolyásolják a tudatosságot), így a Földönkívüli testvéreink is beszálltak a Föld új krisztusi hálójának befejező szakaszának szövésébe a Felemelkedett Mesterek mellett.

(Drunvalo)

1947.


1947-BEN találják meg a Holt-tengeri tekercsek esszénus szövegeit. A bennük lévő információk jelentősen eltérnek a szentírásban közöltektől. Ezekhez a mai napig is csak szűk körben lehet hozzáférni, vizsgálódni.

1947.- ÉSAIÁS TEKERCSEK

Gregg Bradden beszámol arról, hogy az 1947-ben a régészek egy csoportja a Holt tengeri tekercsek közelében egy Ésaiás tekercsnek nevezett dokumentumot talált. Az ősi Ésaiás tekercs leírja, az : emberek hatalommal rendelkeznek ahhoz, hogy befolyásolják a jövőbeli lehetőségeiket, megváltoztatva a próféciákat, átformálja külső és belső világot.

(Drunvalo: Élet a szívben:199.o.)


1947. MÁRCIUS 11.

BYRD ADMIRÁLIS A PENTAGONBAN BESZÁMOLT A BELSŐ FÖLDÖN TETT UTAZÁSÁRÓL

Amelynek az lett a következménye, hogy a Nemzetbiztonsági Szolgálat megparancsolta neki, hogy hallgasson mindenről, amit ott tapasztalt, az emberiség érdekében.

(FöldiMennyország)



1947. JÚLIUS 2.-ROSWELL, ÚJ MEXIKÓ

Egy földönkívüli jármű lezuhant, három utasával,

Egyet megmentettek, és az ő később a katonaság szolgálatába állt, műszaki tanácsadóként

Innentől kezdve a Szürkék szabadon mozoghattak a fizikai dimenziókban

Cserébe a titkos kormány megkapta, a korlátlan űrbéli utazás titkát, a földi faj elárulásának fizetségeképp (PC:144)

1947. - ROSWELLI ESET ÉS AZ UFO ÁLCÁZ PROGRAMJA

A Roswelli eseményeket követően az USA kormánya, az úgynevezett UFO ÁLCÁZÁSSAL deklarálta azt, hogy az Anunnaki megbízásából ők azok akik átvették a hatalmat a Földön, és azóta is egy Illuminátus csapat teszi ezt: gazdasági és félelemkeltő benyomásokkal korlátoz bennünket abban, hogy hatalmukba meg tudjanak maradni.

(GF:080617)

ROSWELL

Egy kis űrhajó zuhant le, 4 fős legénységgel, egy olyan civilizációból, akik segítik a Földet. Az ütközés kettőt azonnal megölt, egyikük rövid ideig élt, aki életbe maradt azt egy középnyugati katonai bázisra vitték, ahol több mint egy évig élt. Tudta, hogy soha többé nem láthatja a családját és „megszakadt a szíve a szomorúságtól.”

(Máté: 2010.dec.)


1948. – FOLYAMATOS UFO JELENLÉT A KATONAI BÁZISOK FELETT

Az amerikai légierő hat nyugalmazott és egy kutató szeretné elérni, hogy Washington tisztázza a helyzetet az ország nukleáris fegyvereivel kapcsolatban. Az egykori katonák szerint ugyanis azonosítatlan repülő tárgyak hatására lépett fel üzemzavar több ízben is az interkontinentális rakétáknál.

A Reuters értesülései szerint több mint 120 aktív, vagy nyugalmazott katona tanúvallomása utal az azonosítatlan légijárművek jelenlétére a nukleáris silók közelében. A legutóbbi incidens 2003-ra tehető, azonban több esetben is hasonló körülményeket írtak le a szemtanúk: számos nukleáris rakétánál lépett fel üzemzavar, miközben egy korong alakú objektum lebegett hangatalanul a közelben. Az amerikai légierő (U.S. Air Force – USAF) hat nyugalmazott tisztje a washingtoni National Press Clubban fognak felszólalni szeptember 27-én, ahol szeretnék rábírni a kormányzatot, hogy alátámassza az általuk elmondottakat.

Az egyik legismertebb UFO-kép, a washingtoni Capitoliumnál: időjárási anomália, vagy X-akta?

Egyikük, Robert Salas százados, az interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) indításáért felelős tiszt éppen szolgálatban volt a Malmstrom légibázison, amikor az egyik ilyen üzemzavar bekövetkezett. A férfit később arra utasították, hogy ne szóljon senkinek a történtekről. A nyugalmazott Charles Halt ezredes pedig a korong alakú obejtumból kiáradó fénysugarakra lett figyelmes, amelyek a föld felé irányultak a brit királyi légierő (RAF) Bentwaterrs légibázisán, Nagy-Britanniában.

„Az amerikai légierő hazudik a nukleáris létesítményeknél észlelt azonosítatlan repülő tárgyak nemzetbiztonsági vonatkozásairól és erre bizonyítékunk is van” – mondta Salas.

Úgy vélem, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia biztonsági szolgálatai igyekeznek elterelni a figyelmet a Bentwatersben történt eseményekről, különféle dezinformációs módszerek segítségével” – tette hozzá Halt.

A szemtanúk és egy vezető kutató szeretné elérni, hogy bővebben beszéljenek az eset nemzetbiztonsági kockázatairól és a mindenkori kormányzat reakciójáról. Az eseményen korábban már nyilvánosságra hozott kormányzati dokumentumokat is osztogatnak majd, hogy alátámasszák az atomlétesítmények környékén 1948 óta észlelt UFO-jelenségeket.

A szemtanúk: Dwayne Arneson, nyugalmazott vezérezredes, volt kommunikációs tiszt, Charles Halt nyugalmazott ezredes, korábbi bázisparancsnok, Robert Hastings kutató,  Bruce Fenstermacher, Jerome Nelson és Robert Salas rakétaindító tisztek, Robert Jamison a nukleáris rakéták becélzásával foglalkozó tiszt, illetve Patrick McDonough, a bázis geodéziai szakértője. A Fehér Ház egyelőre nem kommentálta a bejelentést.

startlap:2010.09.27.

m: AZ FBI NYILVÁNOSSÁGRA HOZTA AZ UFO AKTÁKAT ÉS BEISMERTE A MEGTÖRTÉNT ESEMÉNYT


1948. MÁJUS 14.- IZRAEL ÁLLAM LÉTREJÖTTE-SIONISTÁK-KAZÁROK

A SIONISTÁK SIKERESEN ELTITKOLTÁK KAZÁR EREDETÜKET,

A JÚDAIZMUSON BELÜL IRÁNYÍTANAK ŐK, és az amit ők fennhangon hirdetnek, az amit az izraeliták is állítanak,  ígyhát sokakat meggyőztek arról, hogy az aki nem osztozik nézeteikben, az antiszemita, azonban mozgalmuk tulajdonképpen az Illuminátusok globális hálózatának része, és soha nem szolgálta a zsidó nép felső érdekeit. Valójában, az utóbbi évszázadokban ők a zsidók üldözői voltak. (8.sz. körül vette fel a Kazár Birodalom a judaizmust, vallásának)

A sionisták és mások indították el a két világháborút, mindkét tábort ők alkotva meg, és ők állnak a holokauszt mögött is. 60 évvel ezelőtt létrehozták a túlélő zsidók hazáját, áttelepítve a lakosokat más országokból, saját területükre, a Közép Keletre,  ami hozzátartozik az Illuminátusok hosszú távú terveihez, ma pedig az ők egyáltalán nem jó szándékú céljaikat szolgálja, vagyis a gyűlölet, az erőszak és a bosszú kiterjesztését. Izrael kormánya és a  Mossad, az ők hírügynökségük, gyakran együttműködik az AEÁ –beli CIA sötét katonai akciójának frakciójával,  karöltve együtt dolgozik más Illuminátus csoportokkal, ugyanaz a cél érdekében: a lakosság számának jelentős lecsökkentése, vagy meghódítása más nemzetek által, természetes erőforrásaik megszerzéséért. Megismételjük, azt amit már gyakran elmondtunk nektek előzőleg is: Erőfeszítéseik, NEM fognak sikerrel járni!

(Máté:06:09)

IZRAEL MEGALAKULÁSA

Valójában egy visszatérő energiaszál, amely az Atlantiszi konfliktus volt, Aryan és Poseidonis között. A Közel-keleti konfliktusokban megismétlődtek a keresztes hadjáratok. Így működik a vonzás törvénye.

(Metatron/Tyberron:2010.okt.1.: Az idő természete)

1949-BEN A 6. SUGÁR CSOHÁNJÁVÁ NADA ÚRNŐ LÉP.

Ez az Idealizmus és Odaadás sugara. Jézus tanító pedig aki eddig ezen a sugáron is szolgált, a hierarchiából felemelkedett a Shamballába, ahol magára vette a BOLYGÓ KRISZTUSÁNAK Tisztségét.

(BD2:258)

1949.

A Panchen Láma kérésére, Kína elfoglalta Tibetet.

(DM:43)

1949-BEN ÉS 1982-BEN

AZ ANGYALOK ÉS DÉVÁK VILÁGÁBAN ÜTKÖZTEK MEG A FÉNY ÉS SÖTÉTSÉG ERŐI, amely után a végső győzelmet, 1997. Augusztusában szerezték meg a Fényerők. Ezután Jézus Krisztus a Földet és az emberiséget, két evolúcióval magasabb fejlődési szintre emelte.

(BD2:268)


1949-2013: A FÖLD KUNDALINI ENERGIÁJA ÉS A NŐI FÉNY FELEMELKEDÉSE

Elindul a Föld Kundalini energiája, újabb helyér, Indián át, Tibetbe, majd Chilébe és Peruba, az Andokba költözik, és nemsoká kiterjed minden ember szívébe.

(DM1)

Módosítás dátuma: 2012. március 09. péntek, 19:40
 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 6 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!