Jennifer Hoffman: 2016-os előrejelzések PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2016. február 17. szerda, 09:26

 

 

Jennifer Hoffman: 2016-os előrejelzések

 

2005 óta minden évben írok előrejelzéseket és minden évben ugyanazt mondom: „előrejelzéseket írok, de nem szeretem írásba adni azokat. Vonakodom jóslásokba bocsátkozni, különösen a világgazdasági eseményekről, mert nem szeretném senkinek sem befolyásolni a gondolkodását vagy az energiáit ez irányba húzni.

 

Most a közös, kollektív tudatosságunk által sokkal nagyobb hatalmunk van, mint ezelőtt, mert az emberiség nagy közös családja sokkal inkább tudatában van önmagával, tudatában van saját erejével, hatalmával és az Univerzumban való helyzetével, mint valaha eddig. Ez sokkal hatékonyabbá, erősebbé és manifesztálóbbá tesz bennünket. Ha a korábbi gondolatainkat erősebbnek tartottuk ezelőtt, akkor most sokkal hathatósabbak, exponenciálisabban erősebbek azok. Amióta az előrejelzéseimet milliók olvassák, több tucat országban, egyre többen lefordítják és értelmezik, azokat egy sajátos módon teszik. Megosztva ezeket az előrejelzéseket, egyfajta komoly küldetésnek vettem, mert nagy gonddal írom őket. Én úgy találom, hogy az év során visszaolvasva ezeket eléggé pontosak voltak, és amiket javasoltam ezekkel kapcsolatban nektek, azok meg is történtek.

Hogy „mi fog pontosan történni”, azok részletei nem részei a megosztott információnak, inkább arra összpontosítok, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre, arra hogy megtörténjenek, vagy hogyan igazodhatunk velük össze energetikailag, amikor bizonyos események kibontakozzanak valamilyen módon. Mert a mostani évszázadunk elejétől fejlődtünk már annyira, hogy felismerjük a rendelkezésünkre álló potenciálokat, azokat, amelyek a döntéshozatalainkban útmutatóul  szolgálhatnak nekünk és nem arra hívnám fel a figyelmeteket arra, hogy milyen szörnyű események közelegnek az előttünk álló évben.

 

Amint olvassátok ezeket az előrejelzéseket, ne úgy tekintsetek rájuk, mint biztosan megtörténő dolgokra, vagy, hogy megerősítést nyerjenek bennük a sötétség és a végzet forgatókönyvei, ezeket végképp ne keressétek bennük, hanem azokat fontoljátok meg. Inkább olyan eszközként kezeljétek ezeket az információkat, amelyekkel kezelni tudjátok a saját életeteket és energiáitokat és ezt a mostani éveteket úgy éljétek meg, ami tele van potenciálokkal, energiákkal és lehetőségekkel. Szándékosan elkerülöm a „végzet és sötétség és a paradicsomi állapot”-szerű előrejelzéseket, ahogy sokan mások is így tesznek, részben azért mert én abban hiszek, hogy mindezek információk bennünket szolgálnak és nem célszerű így kedvezőtlen eseményeket jósolni, amióta tudom azt, hogy a személyes és kollektív tudatosságunk kontroll alatt van tartva.

Továbbá nem hiszem azt sem, hogy attól, ha mézes-mázas szavakat használok és túlfényezem a dolgokat, akkor az Univerzum ettől mindent jobbá tesz és mindent leszállít (a mi aktív részvételünk nélkül), mert ez egyszerűen irreális. Ez nem lenne összhangban az Univerzumban játszott társteremtői/teremtőtársi szerepünkkel. az ilyen fajta félretájékoztatás az segítené elő, hogy az életünkben olyan eleve meghatározott események bontakozzanak ki, amelyeket tehetetlenek lennénk megállítani vagy mederben tartani.

Készen álltok arra, hogy fenntartsátok a fényeteket az elkövetkező évben? Tudom, hogy ez út már annyira hosszú ideje tart és annyira nehéz és ezek az idők kihívásokkal járnak és már olyan sok évtizede ebben vagyunk. De az alakulóban lévő spirituális felemelkedésünk nem érhető el pár nap alatt. Nem mérhető semmiféle mérce szerint az életidőkön keresztül folyó utazásunk akár egy egyszerű élet alatti történések alapján. Ez egy olyan év most, amely nagyon erős fényt követel tőlünk, bátor fellépést, eltökélt szándékkal és önfelhatalmazott (saját teremtői felhatalmazott) gondolkodást és meglehet ez az év lesz az amikor teljesülhetnek álmaink és bőségben, örömben,sikerekben gazdag, boldogságban élhetünk, ha ezen tarjuk az elhatározásainkat, szándékainkat. Sokkal közelebb vagyunk az utazásunk végéhez, mint bármikor. És amikor ezeket fogjátok olvasni, bár még nem értünk el a „végéhez” de egy minden bizonnyal bekövetkező változás keresztútjához értünk el.

Hová megyünk innen? Ez egy új kalandot ígér, mert bárhová mehetünk majd ahová csak akarunk.

Kívánok nektek ehhez bőséges áldást, békességet, örömöt, szeretet, azt hogy egy jóindulatú, szerető és támogató Univerzum várjon bennetek, társteremtőként/teremtőtársként. És kívánok nagyon vidámsággal és örömmel teli új évet, amelyben ti teremtitek meg a saját bőségeteket és boldogságotokat és sikeres életeteket.

 

Sok áldással a szívemből nektek!

Jennifer Hoffman

2015. december 31.

 

 

2016 Központi témája a Kongruencia (Harmonikus összehangolódás képesség)

Minden alkalommal, amikor egy éves előrejelzést írok, kiemelem egy olyan szóval az uralkodó energiáira vonatkozóan, ami az arra az évre jellemző. 2016-ban ez a Kongruencia (Harmonikus összeillés, összehangolódás a multidimenzionális dualitás létezéssel) lett, ami azt jelenti, hogy minden egymáshoz illő rész, alkatrész pontosan és harmonikusan működik együtt egymással. A Kongruencia a harmadik lábunk a gyógyulásunk utazásában, amely elvezet bennünket a teljes meggyógyulásunkhoz, amelyet majd teljes mértékben kihasználhatunk az energiánk kifejezéseinek megnyilvánításába korlátozások nélkül az új valóságunkban.

 

Viszlát 2015.

2015 egy igazán erős hullámvasúton száguldásunk volt, igen hathatós energia letöltésekkel és tisztulásokkal, minden tekintetben eléggé mozgalmas év, hatalmas napkitörés aktivitásokkal, amelyek mind segítségünkre voltak a szükséges átalakulásunkban, amelyek olykor túl gyakran és gyorsan jöttek. Időnként úgy éreztük, hogy fuldoklunk az energiabőségben és a fizikai testünk nagyon sokszor megfizetett érte, nagyon nehéz volt elviselni. én nem hiszem, hogy volt valaha is hogy annyi szundikáltunk vagy annyi álmatlan éjszakánk lettek volna, mint az elmúlt évben. De ezeknek a napoknak a hatása már nem volt annyira fárasztó, mert sokkal tapasztaltabbak lettünk, és egyre ügyesebben dolgoztunk a magasabb frekvenciákkal.

 

2015-ben sok barátot vesztettünk el, mert sokan úgy döntöttek, hogy ezen az után már nincs több szerepük, a saját szerepüket már eljátszották és nincs szükség rájuk. Néhányan közülük korai úttörők voltak, vezettek bennünk az úton és a nevük egybeforrt a felemelkedéssel. Mindegyikük életét egyfajta cél szolgálja, amikor teljesítettük a célunkat, akkor odébbállnak és nekünk is ezt kell tennünk. Szeretettel, hálával, elismeréssel emlékezzünk róluk, de ne azt érezzük, hogy elhagytak bennünk, mert ahogy egyre beljebb haladunk a multidimenzionalitásba, az 5. dimenziós paradigmák és energiatudatosság felé a határvonalak egyre inkább elmosódnak a szellemi és fizikai világ között. A szeretett emberekre még akkor is visszagondolunk, amikor már fizikailag nincsenek velünk jelen.

 

A Kongruencia, összehangolódás új korszakának potenciái

A 2016-os év hatalmas potenciálokkal érkezik, ami azt jelenti, hogy rengeteg energia áll majd rendelkezésünkre. Bár minden évben el vagyunk látva energiával, de ennek az évnek az energiái kombinálódnak a saját energiánk növekvő, fokozódó tudatszintjével és lehetőségeinkkel. Az évszázadunk 17. évébe léptünk (2000-es volt az első, amely nyolcas vibrációval jelentkezik, és ha hozzáadjuk a 2016 kilencesét, (9+8), akkor egy másik nyolcast kapunk, ami a végtelen lehetőségeket, egyensúlyt jelenti. Összekapcsolja az életünk érméjének két (duális) oldalát, eggyé egységesíti, úgy hogy mindkettő részének, mint individuális részeknek meg vannak a maguk integritásai. És 2016 fő mondanivalója így illeszthető ide, hogy a Kongruencia harmóniájában minden úgy működik együtt, anélkül hogy veszélyeztetnék, vagy fel kellene adniuk a benne lévő részeknek az individuális szempontjaikat.

És ez most történik. Olyan új kezdeti időszakba léptünk be, melyeket a múlt tapasztalatai alapján használhatunk. Tehát nem tiszta lappal indulunk neki ennek az új évnek, hanem felhasználhatjuk mindazt, amit eddig megtanultunk és azok eligazodást, térképet nyújtanak a következő leckéinkhez. Egy régi ciklus véget ért, de egyidejűleg, ugyanakkor egy új kezdődött el, olyan ez, mint a váltófutásnál a stafétabot átadása. Ha arra várunk, hogy egy következő verseny elindul, akkor elveszíthetjük ennek a váltópillanatnak a lehetőségét. Minden, aminek meg kellett történni, megtörténik ebben a „pillanatban” és mindent meg kell tenni azért, hogy szándékozzuk kihasználni az ezekben a meglévő energiák megmozgatását.

 

Az új energiaciklusokról

 

2015 szeptemberének végén láthattuk azt, hogy befejeződött a Szaturnusz 33,66, és 99 éves ciklusa, és ez egy új útra terelt bennünket. 2016 márciusától-júniusig ez a ciklus kicsit visszaköszön, amint a Mars retrográd mozgásával vissza- és áthalad a Szaturnuszon, néhány fokon keresztül. Ez egy másfajta személyes szintet takar, ami jó idő arra, hogy megvizsgáljuk azt mit tettünk eddig. A Mars bolygó a cselekvést, az erőt, a hatalmat és mozgást képviseli. A múlt így még mindig kísért bennünk, ahogy kémleljük az új horizontot. Idén a lábunk még mindig két világban lesz, de ahogy a multidimenzionális kettősség paradigmái kezdenek megszilárdulni, hozzáigazíthatjuk mi is az új energetikai védőfelszereléseinket. Ez egy több részből álló folyamat lesz, amely már magába foglalja azt, hogy sokkal könnyebben, szabadabban tudjunk navigálni/eligazodni a folyékony dimenzionális valóságokban, ahol az energia sokkal gyorsabban árad, és kevesebb erőfeszítéssel teremthetünk. Készen állunk arra, hogy ennek áldásait felelősségteljesen azonnal megnyilvánítsuk? Ez is egy új lehetőség az új valóságunkhoz való összeilleszkedéshez.

Új spirituális ébredés ciklusa

2015 szeptemberében egy új spirituális ébresztő ciklus kezdődött el, amikor a Jupiter a Szűzbe lépett és az előző 2003-as ciklusából megint ide visszatért. Ha nem értetek az asztrológiához, akkor nézzétek, meg hogy milyen energetikai szimbólumokat tükröz az ilyen helyzetbe kerülése: átalakulás, evolúció és felébredés, és ez így is történt, 2003-tól kezdődően. Ezek a szavak, mint rezonálás, rezgés, spiritualitás, evolúció, felemelkedés és energia, ma már részei a mindennapi nyelvhasználatnak. Részesei lettünk egy globális felemelkedésnek, ami jelenleg is zajlik és 2003-ban az utunkra emelt. Ez volt az az év, amikor az Internet nyilvánosan is meghatározó lett, és amikor a Facebook is megszületett és megszületett az a koncepció, elgondolás hogy a világunkban mindenki össze legyen kötve, elkezdett formába öntődni. El tudnánk most képzelni egy olyan világot 2016-ban, amelyben az Internet, mobiltelefon, Facebook, Twitter, Instragram, Pinterest és más közösségi média csatlakozási pontjai nélkül kellene élni? Mennyi embernek lett és van tartós kapcsolata a közösségi média jóvoltából úgy, hogy személyesen még soha sem találkoztak?

 

A 3. dimenzióból az 5. dimenzióba mozgás

Az utazásunk a 3. dimenzióból az 5.-be lendület kap az idén, de ez még nem minden, nem a hab a tortánkon és még nem az a fényesség, amire vártunk. Azok, akik azt gondolják, hogy űrhajók szállnak le az égből és felébresztenek bennünket, nagyot fognak csalódni, vagy azok is akik úgy gondolják, hogy Jézus második eljövetele megoldja a világ összes problémáját, Ahhoz, hogy elérjük az 5. dimenziós valóságot, még át kell kelnünk a 4. dimenziós hídon, amely egy olyan hely, ahol el kell döntenünk, hogy valóban képesek vagyunk a 3. dimenziót a magunk mögött hagyni.

 

Összehangolódó élet 2016-ban

Vajon, 2016-ban csak egy olyan új év köszönt ránk, amelyben ismét nem érjük el a céljainkat?

Hát nem hiszem! Míg a korábbi években a nukleáris megsemmisüléstől féltünk, most egy sokkal hatalmasabb barbárság kopogtat az ajtónkon, egy olyan erő, amelynek az a célja, hogy kontrolláljon, manipuláljon és uralkodni akar rajtunk lélekszinten is. A legnagyobb forrása az éltető energiánk kontrollálás, a kreatív erőnké, amely istenivé tesz bennünket.

Küszöbön álló közzététel ebben az évben?

Bár sokan már gyanítják azt, hogy idegen élőlények, életformák jelenléte van a bolygónkon. Azt hogy a titkos kormányzati űrprogram keretében telepeket létesítettek a Holdon és a Marson, de ezt igazán mi nem tudhatjuk, és már nagyon várjuk az ennek felfedéséről szóló közzétételt a világ kormányaitól. Azt hiszem ez az év lesz az, amikor ezt megtudjuk biztosan, de nem azért mert valami nagy közzétételi program készül, hanem azért mert már nem lehet elrejteni. Amint kijutunk a 3. dimenziós sűrűségből, képesek leszünk „tudni” azt, hogy léteznek idegen életformák, egyszerűen, azért mert látni is fogjuk őket. Sokan már közülünk képesek látni őket vagy érezni az energiájukat. De ahelyett hogy arra várnánk, hogy elmondhassuk, hogy látjuk őket, ehhez tudnunk is kell, hogy léteznek, ehhez nem szükségszerű a közzététel, mert ami már évtizedek óta a szemünk előtt zajlik, az tovább már nem lehet titok. Ez nagyon izgalmas lesz, de még sok változás kell ahhoz, hogy nagyobb látképpel lássuk magunkat és a világunkat akár egy pillanat alatt. Mégis a nyilvánosságra hozatal örökre meg fogja változtatni a világunkat, és fel kell tennünk egy kérdést ezzel kapcsolatban, de nem az hogy „mikor fogjuk már végre megtudni”, hanem egy válasz inkább „készen állunk rá, hogy megtudjuk” És készen állunk rá?

 

Ezek, néhány kiemelések voltak a 2016-os előrejelzésemből, de a honlapomon a 3 dimenziós integrációs folyamatról, energia időszakokról, energialetöltésekről, energiaemelésekről, hogy hogyan hatnak személyes és közösségi szinteken, még bővebben olvasható, részletes magyarázatokkal 35 oldalon pdf formátumban. Innen megismerhetők az év jellemzői, jelentősebb ciklusai, milyen alkalmakkor találkozhatunk energetikai aktivitással, melyik erősebb, miben különböznek, és hogyan lehet felkészülni a csúcsidőszakaira és hogyan lehet gyorsan válaszolni rájuk, ebben az évben. Fényünkkel ragyogva, élni tudunk ezekkel az alkalmakkal, magunkhoz vehetjük az isteni hatalmunkat és felébredhetünk a lehetőségeinkre. Mi már letettük az Új Föld új korszakának záróvizsgáit. Elérkezhetünk a mártírhalált is vállaló gyógyítóktól az Öntudatos, Meghatalmasodott Mesterig, mesterlétig, mert már éppen ideje van annak, hogy jogos helyünkre kerüljünk a Világegyetemben, mint a Fény Világítótornyai, örömtelien, az örömmel és bőségben élők. Készen vagyunk arra, hogy boldogok legyünk, élvezzük az életet és arra, hogy átvegyük a jutalmunkat az erőfeszítéseinkért? Én igen, és remélem ti is. Most zárjuk le legjobban ezt az évet (2015.), mert itt az ideje, hogy szórakozzunk egy kicsit.

 

Az átiratot közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

Forrás: http://enlighteninglife.com/2016-predictions/

 

 

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 8 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!