ANNA MERKABA: ISIS VISSZATÉRÉSE – HOL TAPASZTALHATJUK MEG ŐT ÉS HOGYAN FOGJUK A HATÁSÁT ÉREZNI PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2014. november 02. vasárnap, 09:39

ANNA MERKABA:

ISIS VISSZATÉRÉSE – HOL TAPASZTALHATJUK MEG ŐT ÉS HOGYAN FOGJUK A HATÁSÁT ÉREZNI

 

 

Június 21.-én (a nyári/téli napfordulón), egy fantasztikus esemény történt a Földön. A (Felemelkedés) kereke mozgásba lendült és mi végre képesek lehetünk belélegezni ennek energiájának kiáradását. Június 21.-én az Istennő, akit már olyan nagyon réges-régen vártunk, visszatért hozzánk. Isis, Inanna, Ishtar és más különböző neveken is ismerhetjük Őt. Az egyik legerősebb Istennői energia érkezett meg, amely erősebb, mint, valaha is a Földre lépett, de most visszatért.

 

Gyönyörtől eltelten ennek megtapasztalásától, június 21.-én, amikor újra magasba lendültek az őt köszöntő harsonaszavak, és ennek gyönyörű zenéje jelezte azt, hogy megérkezett egész világunk számára. Először nem értettem, hogy miről szólnak ezek a hangok, hogy mi is ez az egész, és akkor megpillantottam őt. Csodálatos, lenyűgöző és folyamatosan változó volt. Időnként talán nyugtalanító is, mert amikor megláttam Őt, annyiféle változó arcát mutatta meg, az egyik megjelenésétől a másikig mutatta azt, hogy mi-mindent képvisel, kifejez jelenlétével. Már azt sokan tudják, hogy az Istennő nemcsak a Szeretet energiáját képviseli, hanem a jólétet, a fejlődést, termékenységet, szenvedélyt, de ugyanakkor a háborút és sok minden mást. Azon kaptam magam, hogy hihetetlen nyugalommal és gondolattal meggyőzzem magam. „Most már minden rendben van.”

 

Ahogy már mondtam, Isis a Szeretet és Nőiesség tiszta energiája. Minden, ami nőies, csendes azt képviseli, de mégis erőteljesen. Rendkívül erős. Ő nem, egy egyszerű lény, hanem a Fény egy összetett,(csoportosult, társult), lénye, aki a tiszta energia valóságában létezik, és mégis mint energia képes megváltoztatni, átalakítani a különböző embereket annak érdekében, hogy jobban tegyék a dolgukat, jobban végezzék munkájukat. Ő az Istennő, képviseli a mi nőies oldalunkat, attól függetlenül, hogy nők vagy férfiak vagyunk. Egy része bennünk van és egy részünk pedig Ő benne. Minden egyes lény a Földön és azon túl egy-egy részét képezi neki, és ő részként van bennünk. Ő az AnyaIstene és Anyai Forrása a Minden Ami Van-nak.

 

És most mi fog ezután történni? Csak annyit mondhatok, hogy az lélegzetelállító, rendkívül izgalmas és egyenesen félelmetes.

 

Kérlek, azokat, akik Isis „csapatából” jöttek, hogy figyeljetek nagyon, mert elképesztően erőteljesen fogjátok érezni Őt az elkövetkező napokban. Hív bennetek a „kötelesség” és kihúzva találhatjátok magatokat a fizikai testetekből (ami azt jelenti, hogy egy olyan spontán meditáción mennek keresztül, hogy hirtelen mindenükből kiszakadnak az otthonukból e dózis hatására), és ez annak érdekében történik, hogy találkozhassatok vele és egyesítsétek vele az energiáitokat. Egy energiatáncban fogjátok találni magatokat, amelyre nagyon sokan fognak megérkezni Isis hívó zászlója alatt és egyesülni fogtok az Egyben, abban a briliáns lényben és aztán újra elváltok azért, hogy tudjátok teljesíteni feladatotokat, de ezután már sokkal erőteljesebben és határozottabban. Ez egy rendkívül érdekes tánc lesz, amelyben elrendeződnek majd az új szerepeitek itt ezen a Földön. Az erőtök/hatókörötök elképesztően felerősödik/megnövekszik. Minden egyes embert a Földön meg fog ez érinteni, de hogy úgy mondjam a zászlója alatt felsorakozók (fényhozók, szent női rendek és papnőik) fogják legjobban megérezni ezt.

 

Minden alkalommal, amikor ez az energia egy adott helyekre fókuszál, ott elkezdenek kinyílni a portálok akkor abban az időben és fantasztikus események fognak történni. Ismétlem megint, hogy ilyenkor számunkra ezek rendkívül fontos idők lesznek!  Különösen azoknak az embereknek, akik ezeken a jelzett helyeken tartózkodnak. Ekkor mi mindannyian egy hatalmas vonzást érzünk, amikor a portálok kinyílnak és számos változásra is kerül sor ekkor. Tehát készüljetek fel az elkövetkezendő néhány hónap hozta ragyogó tapasztalásokra.

 

Minden alkalommal, amikor az Istennő energiája megmutatkozik ezeken a helyeken, akkor jelentős változásokra kerül majd sor. A változások különböző témákban és életterületeken fogják éreztetni a hatásukat. Lehet, hogy politikai, pénzügyi/gazdasági, orvosi, tudományos, vagy vallási és más területeken, de egy, ami biztos, hogy semmi sem lesz a régi.

 

Az első útjára Vatikánban vállalkozik, ott fog megjelenni (június 24.-július 4. között). Isis energiája olyan határozottan erős és kemény lesz, hogy döbbenetesen az ott élők elméjét, gondolataikkal azonnal felemeli egy újabb valóságba, amely lehetővé teszi számukra azt, hogy az emberiség és Galaktikus örökségének igazi valódi történései szerint lépjenek a nyilvánosság elé.

 

10 nappal később, július 4-július 7. között Angliába tesz látogatást Isis, ahol 4 napot tölt el majd különböző portálok megnyitásával. A látogatás majd egy változást hoz magával és érdekes lesz, látni hogyan játszódik le mindez.

 

Július 7.-24. között Oroszországba fogjuk Őt felfedezni főleg azokra hat, akik már átléptek minden határt a cselekedeteikkel. Ott tisztára mossa és megtisztítja azokat, akik üldöznek másokat és majd felmentést kapnak mindezektől, hogy végre megértsék azt, hogy miért élnek és azért, hogy minél hasznosabban szolgálják az emberiséget, minél több szintéren. Moszkvát körülöleli fényével és a város alatti és környező portálokat megnyitja.

 

Július 24.-Augusztus 1. között Egyiptomba érkezik, ahol megsiratja a lerombolt templomokat és piramisokat és visszaállítja az ezekben található átjárókat, majd fényével és szeretetével körülöleli ezt az egész térséget. Ennek hatására az „elveszett ókori világ” tárgyai újra életre kelnek, elkezdik megnyilvánítani magukat és a régészek már nem tehetik, meg hogy elrejtsék az ezekről szóló információkat az emberek előtt. És ez a folyamat végképp elkezdik megérteni az emberekkel, hogy kik is ők, miért vannak itt, miért jöttek ide és miért vagyunk itt.

 

Augusztus 1.-11. között Izraelben lesz, ahol egy hatalmas változást indít be majd a tudatosságban Izrael területén rengeteg portál létezik és éppen ezért egy rendkívül határozott, fontos látogatás fogja segíteni azt, hogy kiegyensúlyozza az energiákat a Közel-Keleten.

 

Augusztus 11.-13. között, Görögország következik, ahol ismét újraaktivál különböző templomokat és energiaportálokat. Ez különösen az Olimposzt fogja érinteni, és hogyha ezekkel az energiákkal szeretnétek összekapcsolódni akkor ebben az időben fel kell keresnetek az Olimposzt.

 

 

Augusztus 13.-Augusztus 23. között, New Yorkban fog aktiválni egy hatalmas portált, amelyen a város terpeszkedik és meggátolja majd ez az esemény azt, hogy a brutális mennyiségű negativítás tovább okádja be, amely a városba jelenleg beömlik. Át fogja alakítani a New Yorkiakat, kifordítja magukból őket, hogy a boldogsággal és békeséggel éljenek majd a szívükben.

 

Augusztus 23.- 31 között Japánban egy nagyon érdekes kimenetele lesz a látogatásának. A remény ígéretével fog megérkezni. Ugyanis már annyira szeretnénk néhány megnyugtató eseményt látni a Fukushimai kérdés megoldására, amelyen fáradhatatlanul dolgozik odaadó szívéve szerint és ennek megoldását egyik legfontosabb teendőjének tartja.

 

Augusztus 31.- Szeptember 6. között Kínába fog tartózkodni és olyan történelemformáló eseményeket hoz ez majd, hogy gyümölcsöző kapcsolatra ösztönzi az országot a világ főbb szereplőivel. Energiájának hatására sokak megnyitják majd szívűket, és arra ösztönzi őket, hogy vizsgálják felül a helyi és világpolitikájukat és ez majd lehetővé teszi azt, hogy a világ többi részével természetesen megközelíthető üzleti kapcsolatba kerülhessenek.  Itt is rengeteg portál található, melyek elkezdenek ekkor majd kinyílni egyenként szépen sorjában. De még majd vissza fog ide térni egy későbbi időpontban, hogy folytassa ezt a munkáját, a portálok megnyitását.

 

Szeptember 6.-án Ugandában nyit egy portált.

 

Szeptember 7.-19 között az Egyesült Arab Emírségben fog tisztítani. Átmos és aktivál minden kis és nagy portált mégpedig abból a célból, hogy a női energia szétáradjon ebbe a térségbe is és azon fog még dolgozni, hogy a békesség energiájával elárassza a világ ezen részét. Kisöpör majd minden kibillent nemzeti érzést itt és a szomszédos nemzetekből serényen. És végül kinyitja az ajtót az egyenlőség és egyensúly érdekében az itt élők szívében.

 

Szeptember 19.-október 2. közötti időt Afganisztánban tölti majd el, ahol különböző portálok megnyitásával a békesség energiáját hozza be ebbe a világba. Újra megnyilvánulnak ennek hatására a különböző történelmi korok leletei a múltból és rávilágítja az emberiséget a valódi természetére, hogy honnan is jöttek egykoron.

 

Október 2.-21. között Kirgizisztánban, Moldáviában, Romániában és Poroszországban tesz látogatást.

 

Október 22.- Október 28. között Ausztráliába érkezik, de később ide is visszatér, a következő év májusában (2015-ben) ahol egy egész hónapot fog eltölteni és különböző portálokkal fog együttdolgozni. Így 2015 májusában, Ausztrália Isis fényében és szeretetében fog lángolni és ugyancsak az ő itt élő csapata szintén.

 

November 13.- 24. között Indiában tesz látogatást és közben egy kis időre elhagyja ezt a területet, majd Galileába (november 24.-28. között, Haifához közel, Izrael északi területébe költözik, majd India északi részébe megy vissza, november 28.- december 3. között.

 

Majd továbbfolytatja barangolását a Földön az egyik helyről a másikra mozogva, utazva. És ezt addig teszi, amíg a nőies és férfias energiák egysége helyre nem áll.

 

De Isis most itt marad velünk, nem megy vissza, vagy máshová. Hiszen végre eljött annak az ideje, hogy a Yin és Yang energiák egyesüljenek és ez az, ami lehetővé teszi majd mindenki számára a jólét, egészség, a bőség, az öröm, a kreativitás, a technológia és a szellemi fejlődés kivirágzását a Földön, de mindenekelőtt a Szeretet sugárzását mindenki felé. És ekkor ismét készen kell állnunk szolgálatra, hisz hív a „kötelesség”. Ezekben az időkben majd sok móka, kacagás lesz majd, és addig, amíg az összes portál meg nem nyílik, már csak pár év van hátra, addig az emberiség pedig túljut a nehezén, és kijelentik azt, hogy helyreállt a bolygó, és az emberiség a lelki korszakába megérkezett és az elkezdődik. Köszönet ebben a második szakaszban végzett munkáért. Valóban csodálatos idők ezek.

 

PS:

Ha esetleg nem látjátok a felsorolásban az országotokat/városaitokat, ha nem szerepelnek itt, akkor se essetek kétségbe (hiszen a portálok nyitása tovább folytatódnak). Isis és az Ő szerető energiái most infúziót adnak az egész világnak és minden egyes embernek közülünk. Az időpontokra és helyekre vonatkozó napokkal kapcsolatban, az ott elterülő energiák nagyon erősen érezhetők lesznek, sőt azokban a régiókban is ahol aktiválódnak. Azonban azok, akik úgy érzik, hogy szeretnének Isis energiáival összekapcsolódni, vagy még másokkal is, mindösszesen annyit kell tenniük, hogy kérjétek meg Őt. Csak menjetek meditatív állapotba és kérjétek, meg hogy beszéljen veletek és ő ekkor képes lesz erre

 

 

Anna Merkaba

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

 

Forrás: THE RETURN OF ISIS – HOW IT WILL AFFECT YOU AND WHERE YOU CAN FIND HER by AnnaMerkaba on June 24, 2014

http://sacredascensionmerkaba.wordpress.com/2014/06/24/the-return-of-isis-how-it-will-affect-you-and-where-you-can-find-her/

~Anna Merkaba – Distant Energy Healer- Channeler – Lightworker. To book a Healing Session with Anna and for more channeled messages to help you on your journey to self discovery visit : Sacred Ascension – Key of Life – DISCOVER YOUR TRUE SELF THROUGH THE VIBRATIONAL MESSAGES FROM BEHIND THE VEIL –http://sacredascensionmerkaba.wordpress.com/

 

Anna Merkaba, médium, energiával gyógyító csatorna és fénymunkás az Andromeda Tanács közvetlen csatornája

 

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 5 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!