AZ ISON ÜSTÖKÖS CSILLAGPORRAL VETI BE A FÖLDET Részlet a Fénymunkás Csoport 2013. 10. havi üzenetéből Steve Rotheren keresztül PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Steve Rother/Lightworker Group   
2013. november 22. péntek, 16:31

AZ ISON ÜSTÖKÖS CSILLAGPORRAL VETI BE A FÖLDET

Részlet a Fénymunkás Csoport 2013. 10. havi üzenetéből Steve Rotheren keresztül

Van egy nevezetes üstökös, amely nagyon gyorsan közelít felétek, és amelyről már korábban beszéltünk nektek.* Várhatóan majd, 2013. november 28-án érkezik meg, és ekkor éppen a Hálaadás Napja lesz az Amerikai Egyesült Államokban. Ez az üstökös, mint korábban máskor is, most is elhalad majd a Föld mellett, de most elég jelentős mértékben be fogja vetni, szórni a bolygót csillagporával (életmagvakkal), mégpedig úgy hogy ez az „újravetés” valójában látható is lesz, és még a légkörbe is leülepedik, belekerül. Ez a por életmagvakat hordoz. Nem más fog történni, mint az hogy az Új Föld, új ciklusában a Föld egy csillagmag beporzáson megy keresztül, és valamikor egyik-másik üstökös pusztítást hozott maga után, de most azt eredményezni, hogy alapvetően meg fogja változtatni a gondolkodásotokat. Mint tudatos teremtők ébredtek fel az álmotokból és most megkapjátok érte a jutalmatokat. De tessék, körüljárhatjátok az Új Földeteket és rácsodálkozhattok arra azt mondván: Miért még mennyire nem más minden? Miért voltam én annyira depressziós? Miért nem láttam meg eddig a fényemet? Így el sem tudjátok képzelni azt, hogy megtettétek (a bolygó) Felemelkedését, ti már megnyertétek ezt a játszmát! Tudjuk, hogy még nem érzitek ezt. Sokatok számára épphogy elég a túléléshez, de fogalmatok sincsen arról, hogy mennyi minden történt az ezt megelőző időkben, korábban. A Föld (ha a planetáris felemelkedés) nem történik meg, több, mint 90%-a elpusztult volna és hasonló helyzetbe került volna, mint ma a Mars. Mégis itt vagytok, készen álltok arra, hogy az élet egy következő szakaszába lépjetek. Hát sétáljatok bele, nyitott szemmel! Akkor így ünnepeljetek meg minden benneteket érintő eseményt, lehetőséget, mert Ti vagytok a legnagyszerűbb angyalok, akik valaha is éltek. Megtiszteltetés számunkra, hogy itt lehetünk veletek és szólhatunk hozzátok és segíthetünk abban, hogy visszaemlékezzetek arra, hogy kik is vagytok, meg arra is, hogy miért jöttetek ide, azért mert ennek most van itt az ideje! Vegyétek figyelembe ezt az energiát, ami ebben a szobában van, és amikor meghallgatjátok a híreket és megnézitek azt, hogy mi történik a világban, gondoljatok erre a (szeretet) energiára, ami a szobában van! Vajon lehetséges lesz-e, hogy mindez az emberiség energiájává váljon? Tudjátok meg azt, hogy hangotok és szívetek valami különlegeset tesz, hoz el a Föld bolygóra. Ez nem egy egyszerű játék a sok közül, hanem egy angyali játék számotokra. És ahogy megtanultok összekapcsolódni a szívetekkel még több és sokkal gyorsabb segítséget visztek be a technikai fejlődésbe. Nektek nincs szükségetek a technológiára, az csak arra tanít bennetek, hogy hogyan hasznosítsátok ezeket, hogyan használjátok a szíveteket azért, hogy a tudatosság világát hozzátok létre a Földön. Csodálatosak vagytok, minden egyben van bennetek és reméljük, megértitek ennek a nagyszerűségét, különlegességét és egyediségét, amely mind megvan bennetek. Ti vagytok azok a Lelkek az Otthonból, akik úgy tesznek, mintha emberek lennének, de mi tudjuk, hogy kik vagytok, és mi csak azért vagyunk itt, hogy erre emlékeztessünk titeket. És a legnagyobb tisztelettel arra kérünk bennetek, hogy bánjatok egymással jól. Minden lehetőség szerint gondoskodjatok egymásról. Élvezzétek azt, ahogy ez az üstökös megérkezik és játszatok jól egymással!

 

A teljes közvetítés itt: http://lightworker.com/beacons/2013/2013_10-EnergyintheRoom.php#sthash.sDhEZ6m8.dpuf

 

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

Forrás: The ISON Comet Seeds the Earth with Stardust

October 15 2013 ~ The Energy in the Room ~ The Collective Voice of the Third Wave - See more at: http://lightworker.com/beacons/2013/2013_10-EnergyintheRoom.php#sthash.sDhEZ6m8.dpuf

 

Korábbi közvetítésből:

*AZ ISON ÜSTÖKÖS ÚJRAVETI ÉLETMAGVAKKAL  A FÖLDET: NOVEMBERI ARATÁS A FÖLD BOLYGÓ ÚJRAVETÉSE, ÉLETMAGVAKKAL: A PIRAMIS ERŐ – A CSOPORTTÓL (részlet)

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=460:2013-november-2829-december-26-az-ison-uestoekoes-ujraveti-eletmagvakkal-a-foeldet&catid=49:2012-utan&Itemid=78

 

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 9 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!