SARAH VARCAS: 2013. JÚNIUS CSILLAGENERGIAI KÖRKÉP – VÍZ, VÍZ, VÍZ MINDENÜTT PDF Nyomtatás E-mail
Írta: SARAH VARCAS   
2013. június 11. kedd, 14:56

 

 

SARAH VARCAS:

2013.  JÚNIUS CSILLAGENERGIAI  KÖRKÉP – VÍZ, VÍZ, VÍZ MINDENÜTT

(Minden időpont GMT-ben van megadva.)

Június haván keresztül a Nagy Vizes Trigon jegyeinek áldásos jelenlétében leszünk, amely érzelmi érzékenységünket jelzik és megmutatja intuitív képességünket és lehetőségeinket, és előrevetíti további ébredésünket, azt, hogy minél többet tudjunk meríteni a velünkszületett teremtőiségünkből, azért hogy egyre inkább egy kiegyensúlyozott és harmonikus élet felé törekedhessünk. Már egészen eltérően más energiákkal találkozhatunk, mint májusban, és meglehet, jól jön, ránk fér egyfajta megkönnyebbülés azok után a személyes kihívások után, akikkel nemrég voltak ilyenek, de most ők mind eltűntek a környezetünkből. Ebben a hónapban már sokkal könnyebb lehetőségünk van, magunkba nézve összekapcsolódni Isteni Lényegünkkel, hogy felfedezzük azokat az aspektusainkat, melyek eddig rejtve voltak előttünk.

Azonban félrevezető lenne azt állítani, hogy az egész hónapot egyfajta nyaraláshoz lehetne összehasonlítani. Van mit még tennünk, mint ahogy mindig a munkánkat el kell tudnunk végeznünk és cselekednünk kell, választásokat kell hoznunk. De ebben a hónapban a hangsúly az olyan tettekre helyeződik, melyekkel meg tudjuk jeleníteni a hitünket, vagy inkább pontosan azt, hogy mit is szeretnénk jobban tenni azért, hogy hitünk szerint szülessenek meg a dolgaink. Figyelmünk felhívásokat kapnak olyan dolgainkra, melyek habár olybá tűnnek, hogy értelmetlenek, kockázatosnak látszanak vagy a „józan ész” szabályai szerint nem éppen bölcs dolgoknak látszanak. De az új világunkban a „józan ész” szabályai már nem ugyanazok, mint régi világunké, melyet szépen fokozatosan elkezdtünk magunk mögött hagyni. Ezekben a napokban a „józan ész egy teljesen új megvilágítást kerül és egy felfokozott érzékeléssel gyarapszik, egy elmélyültebb intuíció használhatóságával és egy állandó és tartós összekapcsolódást tesz lehetővé a bennünk élő Isteni Énünkkel. Ez a belső tudással rendelkező józan ész, megjelenít minden jelzőoszlopot a haladásunkban, arra vezet amire szükségünk van és minden szükséges információt megad és végül is csak ki kell választanunk a nekünk alkalmasokat, amit legjobbnak vélünk a dolgaink között, mert csak mi tudjuk azt, hogy mi a helyes, megfelelő nekünk, és az sem számít már, hogy választásinkért mások hogyan ítélnek meg bennünket.

 

Június 1.-10. között a Nap az Ikrekben, a Chiron a Halakban az északi holdcsomó pedig a Skorpióban, összefognak azért, hogy emlékeztessenek bennünket arra, hogy a gyógyulás velünk kezdődik el, és nem „odakint” van, nem egy másik, másfajta életben. Mivel egyre több ember érzékenyebbé válik a finomenergia testén belül, így ahol élünk azon a helyen sokkal jobban koncentrálnunk kell arra, hogy mit vegyünk fel azokból és azoktól az energiákból, akik a környezetünkben élnek. Minél inkább összefonódunk a körülöttünk elterülő mögöttes energiamezővel, az annál inkább kivirágzik a fizikai testünkben, így akkor könnyebben visszaélhetnek a nekünk szóló információkkal. Nem is rosszindulattal talán, vagy konkrét szándékkal, hanem inkább félreértésből és tudatlanságból. Csak azért csipkelődik, szurkálódik valaki, vagy valami célból, mert tudomásunkra akarja juttatni az elmondhatatlan érzéseit és érzelmeit, vagy kielégíthetetlen kívánságai, vágyai vannak. Ez nem azt jelenti, hogy nekünk közvetlenül válaszolnunk kellene, vagy valamilyen módon, vagy kijavítsuk az őket nagyon is jellemző egyensúlytalanságukat.

 

Valójában, amit leginkább megláthatunk másokban, az a mi tükröződéseink. A nagy kérdéseink szakadnak fel belőlük, amikkel foglalkoznunk kell, és amiképp ezt megtesszük, azáltal hozhatunk gyógyulást az egész világunkra. Amit magunkkal teszünk azt a közösségünkkel is tesszük. Nem gyógyíthatjuk magunkat, nem tehetünk mások javára, csak ha nem ártunk magunknak és nem ártunk másoknak a különböző tetteink során.

 

A közösségi energiamezők alakulásának megtapasztalása lesz a kulcsmondata ennek a hónapnak. Egyre inkább kellemetlenül fog érinteni bennünket az, ami észrevehetően az elkülönülésünk forrásai, mert a határaink, korlátaink kezdenek feloldódni. Egyre jobban fogjuk érezni azt, hogy összetartozunk, és ez egyre jobban kisugározódik mindenhová, sokkal jobban, mint bármikor, amikor azt megtapasztaltuk eddig. És bár ezek lényegében pozitív és életigenlő tapasztalások, de ha nem megfelelően kezeljük őket, akkor akár betegséget, vagy némi zavarokat okozhatnak az életünkben.

 

Amikor a Neptunusz retrográd helyzetbe vonul június 7.-én a Halakban, követi majd 8.-án az Ikrekben az Új Hold, akkor lehetőségünk lesz meghallani úgy a hozzánk érkezett „üzeneteket” hogy teljesen tisztán megértsük azokat. Ezek olyan érzéseken, gondolatokon keresztül, vagy egy régi tudásunkból származnak, amelyek azt mondják el nekünk, hogy most mire van lehetőségünk, és mivel legyünk tisztában egy adott pillanatban. Ezek útján kérhetünk útmutatást arról, hogy hogyan is kell kezelnünk ezt az új szintű tudatosságot a mindennapi életünkben. Egyértelműen kérhetjük azt, hogy mit, mikor kell megtennünk, mikor kell viszont hallgatnunk, mikor kell cselekednünk az intuíciónk által és mikor kell csak úgy felfognunk az üzeneteket, melyeket majd máskor kell felhasználnunk. Mintha egy új nyelvet tanulnánk. Ahogy jönnek, meg kell ismernünk ezek darabkáit ahhoz, hogy majd egységes egésszé összeálljanak. Ezekből lehet merítenünk, valójában azért, hogy megértsük az információk értékét, amelyek már most elérhetőek a körülöttünk lévő kódolt energiamezőből.

 

Június 16.-án a Chiron követi a Neptunuszt és szintén retrográd állapotba kerül a Halakban. Egy öthónapos időszak kezdődik, amely alatt számos akadályt le tudunk bontani, amely eddig a gyógyulásunk útjában állt. Ez az ébredés útja, amelyre egyre gyakrabban egyre többen lépnek rá, sokkal többen, mint ahogy mi azt elképzeljük. De ha azt vesszük észre magunkon, hogy kételkedünk a képességeinken, és ha így veszünk részt ezeken a folyamatainkon, és így reagálunk, akkor csak egy másik aspektusunkkal fogunk találkozni. Szükségünk van a gyógyulásunkra, de nem részben, hanem mindent meg kell gyógyítanunk, de azt sohasem erővel, ott ahol nem megy a gyógyulás. A gyógyulás bennünk van, minden dolgunkban és mindenünkért mi tehetjük meg. A félelem abból a hitünkből harap, amit az életünkről hiszünk, hogy korlátolt kis sebezhető lények vagyunk, holott mi isteni energiákat hordozunk, emberi formában. Dolgozzunk hát magunkon, finoman tisztítsuk magunkat, addig, amíg az „én és a mi” is nem képes átkerülni ezeken a régi formákon.

 

A június 13.-20. közötti Mars, Uránusz, Plútó találkozás pedig Önmagunkra fogja felhívni a figyelmet. Aki ismeri az asztrológiát, az tudja, hogy ez egy nagyon erős kombinációja az energiák hatékony kiterjedésének éspedig ennek két oldala van megjelenésükben: az agresszivitás, vagy a szabadság felébredése. Pontosan ez a legfontosabb munkánk ebben a hónapban, mert fennáll a veszélye annak, hogy az előbbi élvez elsőbbséget, ha azt úgy hagyjuk persze. Az utolsó szót, azt hogy hagyjuk, úgy értem, hogy nincs szükségünk az agresszióra. De ébernek kell maradnunk, hogy ne essünk bele ebbe a csapdába, ami agresszivitást vagy haragot eredményez. Ne feledjük azt se, hogy ebben a hónapban egy támogató háttérként, egy teremtőerővel rendelkező Nagy Vizes Trigon köt össze bennünket, egy sokkal magasabb szempontból, mint a régi drámázó lényünk alapján. Így a bölcsesség energiája, ami a Trigonból sugározódik, egy biztonsági hálót alkot körülöttünk és sokkal erősebb kihívásokat is tud semlegesíteni a fennállásának időszaka alatt.

 

És van még egy másik kozmikus riasztás is, mert a Kozmosz emlékeztetni fog bennünket, mint mindig, arra a látványos csapdára, hogy nem kockáztathatjuk meg a tudatos evolúciónkat az önelégültségünkkel. Mert az önelégültséggel a régi szokásaink térnek vissza és ekkor ezek újra megerősítik a régit, amely fogást talál rajtunk.

 

A múltból ekkor támadás éri a jelent, és más szinteken a jövőnket is. Az önelégültség csak azt engedi meg nekünk, hogy lenyeljük egészbe a történeteinket (ahelyett hogy megemésztenénk), pedig már nincs olyan korlátozás, amely félelem és tehetetlenség állapotában tartana meg bennünket. Tehát ha azon kapnánk magunkat, hogy a régi gondolataink és szokásaink elcsábítanának, akkor nem leszünk képesek helytállni a napjainkban. Sokkal jobb, ha az érzéseink egy-egy teremtő táptalajra, helyre találnak maguknak, és ha a megszokásunkon túl, másképp fejezzük ki azokat, majd az útjukra bocsátjuk őket. Nem kell már rágódni rajtuk, mint a kutya a csontokon, mert elengedve őket az érzéseink továbbdolgozzák magukat. Most sokkal jobban megtehetjük ezt, mint valaha eddig, hogy továbbmegyünk a problémáinkon túlra, és egy másik virágzó utat válasszunk a konfliktus helyett, mintsem a közepébe lépnénk. Számos új módszer nyílik arra most, hogy kezelni tudjuk az élet kihívásait, mint amennyi ember él a bolygón. Ebben a hónapban ennek van most ideje, hogy megtapasztaljuk ezt az újdonságot és gyakoroljuk is ugyanúgy minden lelki erőnkkel.

 

Június 23.-án a Bak Telihold jöttével, lehetőségünk nyílik arra, hogy leföldeljük, rögzítsünk mindent, amit ebben a hónapban addig megtanultunk és alkalmazzuk is azokat a gyakorlatban, az életünkben. Meglehet még csábítón hat, hogy hátradőljünk és a spirituális igazságaink tanulságait, amit hoztak magukkal egy dobozba, tegyük, de amikor megvan annak az ideje akkor a jelenben lévő gondolataink szerint cselekedjünk. Máskülönben az elménk ott ül szépen csendben, a sötétben, amíg mi kitartóan vonszoljuk magunkat és ezért az egónktól elismerést és kiengesztelést várunk: Ez a mostani Telihold emlékeztetni fog arra bennünket, hogy az örök érvényű igazságok, igazságok voltak és maradnak minden időben és mindenhol érvényesek: Emlékeztetni fog bennünket, hogy minden dolog, ami van a lélekkel rezeg együtt amikor hitelesen a jelenlétünkben vagyunk. Valójában erre emlékeztet minden ami van, minden dolog. És ez így van. Pont. Nincs olyanan dolog a világunkban amiben nem találnánk lelkiséget. A kérdés tehát az, hogy felismerjük-e azt, hogy minden életformában ott van-e a Szellem, a lelkiség vagy nem vesszük észre azt, mert a kicsinységünk szerint ítélkezünk földhözragadtan a jelenlétünkben: ezeket szem előtt tartva a Teliholdkor kiderülhet számunkra, hogy hol vagyunk, hol tartunk most, ha figyelmen kívül hagyjuk az Isteni jelenlétünket, mert csak ez adhat erőt nekünk arra, hogy változtassunk a régi szokásainkon, hogy egy felébredt tudatossággal még jobban, minél teljesebben visszahozzuk magunknak ezt az életünkbe, a Telihold energia infúziójával.

 

Június utolsó heteiben, 26.-án, a Merkúr visszafordul a Rákban és ez a helyzet elvezet bennünket egy olyan három hetes időszakba, amikor lehetőségünk lesz felfedezni azt, hogy hol és kikben rejtőzött eddig a mi igazi lelki családunk. Azzal a sok mindennel, amit megtanultunk, és amikkel találkoztunk e hónap során újra olyan helyzetben találjuk magunkat, hogy megkérdőjelezzük a régi szövetkezéseinket, amelyekkel nap, mint nap találkoztunk. Lehet, hogy szomorúak ezek a szavak, de a múlt olyan áldásait, amik eddig boldogságot hoztak nekünk egy végső elismerésként kell figyelembe vennünk. De ezeket most el kell tudnunk engednünk a jövőnk boldogságának érdekében, hogy az új áldások helyet találjanak életünkben és szívünkben.

 

Boldog Júniust Mindenkinek !

Sarah Varcas

 

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

Forrás: June 2013: Astro-Energy Overview

Sarah Varcas a message from Sarah Varcas

Monday, 3 June, 2013

 

 

© Sarah Varcas 2013. All Rights Reserved. Permission is granted to freely share this article in its entirety on the condition that full credit is given to the author, it is distributed freely and the URL www.astro-awakenings.co.uk is included.

http://spiritlibrary.com/sarah-varcas/june-2013-astro-energy-overview

 

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 8 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!