METATRON 2012- EGY BEPILLANTÁS AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ MÁGIKUS ÉV ELÉ PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Metatron/Tyberron   
2011. december 13. kedd, 13:58

METATRON

2012- EGY BEPILLANTÁS AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ MÁGIKUS ÉV ELÉ

 

Üdvözlet Mesterek!!!

Most körülveszünk bennetek, mindegyikőtöket, egyenként is közületek, gondoskodó szeretet energiával és az önfelhatalmazás mezejével, terével, mindannyitokat azért is, mert Ti Vagytok a Mesterei a Felemelkedésnek. Hivatottak vagyunk abban, hogy ihletet és tisztaságot kínáljunk föl nektek, de valójában egyszer s mind szükséges azt kihangsúlyoznunk, hogy ti mind szent és szuverén lények vagytok, abban hogy hogyan élitek meg ezt a csatornázott üzenetet.

 

2012-vel kapcsolatban, úgy fogjuk kezdeni ezt az esszét, hogy valóban egy szerencsés év lesz számotokra, bár néhányatok még félelemmel kezeli ezt.

Először is, megnyugtatunk bennetek, hogy a Felemelkedés jó úton halad és valóságotokban meg fog történni. Ti teremtették meg így!! Több szempontból is nézve, a Felemelkedés már megtörtént, minden a helyére került. Hogyan is lelhettek rá, ez a Kristály Háló befejezésével egyenértékű, amely végső beteljesítő aktiválása a Kristályos átmenetnek.

A félelmeitekkel kapcsolatosan, halkan mondjuk, és arra kérünk bennetek, nézzétek meg a körülöttetek lévő világot, mit láttok most?

A médiátokból láthatjátok: a háborús tudósításokat, éhínséget, katasztrófákat és gazdasági összeomlást. a Tv-k, ahogy tálalják nektek, az a 3. dimenzióból látható így. És ez gyakran tele van sötétséggel és végítéletekkel.

Az ítéletnapi próféták különösen magas fordulatszámon pörögnek most azokon az oldalakon, nemde? Néhány végzet spekuláns kiváló termékeny talajra lelt ezeken a küzdőtereken és a különböző témákban gerjesztik a félelmeket, úgy mint: a Föld összeütközése egy üstökössel, vagy aszteroidával, a földi sarkok polaritás váltása és a gazdasági összeomlás. Ezeket a füllentőket akár felismeritek, akár nem, öntik magukból a félelemkeltést.

 

Drága Emberek, újra mondjuk: A FELEMELKEDÉS BE FOG KÖVETKEZNI, MERT AZ EMBERISÉG ÍGY DÖNTÖTT. Éppen ideje annak, hogy hagyjátok elmenni a Félelem régi energiáját. A Sötét próféciák szerinti katasztrófákra nem fog sor kerülni.

Azt mondjuk nektek, 2012-ről, hogy ez egy új nap hajnala és valóban a Nap változásáé is, amely elhozza az Új Föld varázslatos fényét.

Mesterek, mindig voltak a bolygón vészmadarak, akik a sötétséget és a végzetet prófétálták, és félelmekkel tűzdelték tele, hogy így hívják fel, magukra a figyelmet. Mindez a kettősség célját szolgálta, és ha gyors pillantást vetnétek a világotokra, akkor meg is láthatnátok, hogyan próbálják igazolni állításaikat. De mi azt mondjuk ismét nektek, ez egy régi energia, és ez nem a Szellem útja, amikor megrögzötten azt próbálják belétek gyömöszölni, hogy nincs remény, vagy hogy azt, hogy adjátok fel szabad akaratotokat. A mi üzenetünk az, hogy beszéljünk Isteniségetekről, és lényegre törően az igazság pontjába állva elmondjuk, hogy a bolygó és az emberiség valójában fel fog emelkedni, és ez teljesen jó úton halad már arra tekintettel, hogy meg is történjen. Ezért is beszélünk 2012-ről pont most.

 

Az előttünk álló évről

 

2012 egy hihetetlenül fontos év. Ez egy lineáris energiaáramlás sorozatot tartalmaz magában, többdimenziós kereszteződési pontokat és időkapukat. Lényegében ezek egymást erősítő pontok és a rendszerességük teszi lehetővé a Felemelkedés megvalósulását.  Ezeken az időkapukon keresztül, sokan közületek, mint a jövőből jött küldöttek, szíriuszi-plejádi űrhajósok, fénykódokat hordozó belépő lelkek jöttetek, hogy itt legyetek a Földön a Felemelkedés idején.

 

2012.,  a végső ébredés, az utolsó harsona felhívás a fénykódokat hordozóknak, és rengeteg tennivalójuk lesz, 2012-ben. Több szempontból is 2012-ben kezdődik el valójában a munkátok.

 

 

2012 küldöttei

 

Most sokan közületek, akik részt vesznek a planetáris felemelkedésben, földi idő egy olyan szakaszában találtátok hirtelen magatokat, melyet nem tudtok magatokénak tekinteni. Ez olyan volt, mintha látogatóba érkeztetek volna az otthonoktól távolra, és az energiáitok valahogy nem illeszkednek össze 2011-gyel és azon túl.. Valójában érezhették azt, hogy elvesztegettétek az elmúlt évtizedeket.

 

 

Kedveseink, tudjuk, hogy ezek az érzések még nagyon is erősen érvényesek rátok nézve, és megérezni azt (kik vagytok), egy kulturális sokkot okoz, ahogy a multidimenzionális virágzásotokba ébredtek fel, és ahogy ez kibontakozik előttetek, mielőtt 2012-be lépnétek. Sokan közületek a ti kifejezésetekkel élve már a jövőt látjátok valójában.

 

Rengeteg lélek döntött úgy, választotta azt, hogy ezekben az időkben a Földre jön, mind az 5. dimenzión túlról, mind a Föld jövőjéből, a magasabb dimenziós világokból, hogy jobban megértessétek veletek a lineáris időtök haladását és fejlődéseteket, különösen 2012-t.

 

Ti valójában a Kristályos Fény küldöttei, a Szeretet nagykövetei vagytok, akik földi kifejezéssel élve a jövőből költöztek ide vissza, hogy segítsetek az emberiségnek eligazodni, utat találni ezekben a viharos időkben, amelyek az elmúlt 40 évben bontakoztak ki, és amelyek meg fognak jelenni a következő 20 év folyamán. Látni fogjátok a közületek ébredőket, akik a ti jövőtökből a múltatokba vannak még, és a  korábbi szerepükből a leendőbe ébrednek 2011 és 2012-ben. 2012. időkapuja egy kozmikus  energiákat beindító jelzőpont.

 

A  2. világháború korszaka után, egy meghatározó tömeggé, egységgé  kezdetek válni, akiket a Baby-Boomer generációnak neveztek el, és számotok fokozatosan, egyre nőtt, az úgynevezett  X. Generáció, majd az indigó és kristály gyermekek megjelenésével. Ti Vagytok a Kristályos Fény Küldöttei, a Felemelkedés, az Alternatív Föld úttörői. Sokan közületek már a 7. és 8. hétéves ciklusát éli, azaz 49-től 56 éves lineáris életszakaszába került. Egy olyan fizikai testet foglaltatok el, amely saját magatoknak csupán egy része, egy változata, úgy is lehet mondani, egyfajta második szintű állapot. Ez egy fejlettebb változata a jövőbeli önvalótoktól, amikor visszaléptetek az időben, egy nagyon fontos cél miatt. Ez csak hasonló ahhoz, amit a lélek integrációjának hívnak, mivel ez egy különleges szerepet jelent, amely egy időkapuhoz kapcsolódik, az esszenciálisan összetömörült jövőbeli önmagatok kapcsolódása a jelenbe tartózkodással (már a nem a múlttal), a Felemelkedés segítésének céljából.

 

Ti már számos szerepet, feladatot, szolgálatot végeztetek el.

Ti Vagytok a Bölcsesség őrzői, a Föld Megtartói, a SámánAngyalok, a Tűztáncosok, az Álomjárók, a FényVadászok., az Alakváltók, a CsillagLények, a Vének (az Ősi lelkek), a Fény erejének hordozói, az Idő Gyógyítók.

Azért jöttetek, hogy mint energia mérnökök helyreállítsátok a földi dualitást, következményeit, különböző eredményeit. Azért voltatok/vagytok itt, hogy vezettetést adjatok az emberiségnek, azért hogy megmutassátok, hogyan tudjanak keresztül menni az ismétlődő és várható csapásokon, lehetséges katasztrófákon, melyek már annyiszor megtörténtek, mint azok az események, amelyek már mennyi sok állóvizet kavartak fel. Most annak a bizonyságáért vagytok itt, hogy az eddig erről szóló történelmetek nem fog megismétlődni. És mi azt mondjuk nektek, igen ez sikerült.

 

Lássátok azt meg, hogy ti vagytok a hibaelhárítók, a soha meg nem téríthetők, a régi paradigma eltakarítói. Hasonlatként a tengert használjuk erre most, hogy tisztába legyetek azzal, hogy mi is a Fény küldötteinek tervezetei. A Felemelkedést úgy képzeljétek el, mint egy teherhajót a tengeren, amit a Fény küldöttei navigálnak, mert ők a szakértők ebben, és pontosan tudják azt, hogy hol vannak a veszélyes örvények, áramlatok, hogy mikor van árapály, és merre rejtőznek sziklák a víz alatt. A Fény Küldöttei tudják, hogyan lehet elkerülni ezeket a veszélyeket, hogyan lehet hajózni a múltban, hogyan tartsák fenn egyensúlyban a terheit cipelő hajót. Ti Vagytok a Tanítók, a Szakértők megannyi területen, és amikor összejöttök, akkor, akkor hatalmas erővel egy kollektív bölcsességet hoztok a Földre, olyat, amely páratlan a bolygó történelmében.

 

Már megtudhatjátok azt, hogy a többség közületek, már többször is megtapasztalta a Felemelkedést, más bolygókon és világokban, és ismeritek ennek módszereit, azok kihívásaival és veszélyeivel egyetemben.

2011 és 2012.-ben van és lesz is ennek a folyamatnak néhány ismeretlen, sötét foltja, de miután a játék megváltozik, amint a tömegeket átvezetitek 2012-ből 2013-ba, az lesz az igazi kezdet.

 

2012-ben a Fény Küldötteinek igazi és legfontosabb szerepe az lesz, hogy saját ragyogásotokkal segítsetek mindenkit keresztülmenni a változásokon, és ne engedjetek a félelmeiteknek és a régi energia fájdalmainak. Ne szegje semmi a kedveteket. Amit mondhatunk még 2012-vel kapcsolatban, az hogy a régi energia ekkor még keményen vissza fog ütni, és megpróbál elkedvetleníteni bennetek a változásokban. Tehát erősítsétek meg fényetek rezgését, hogy horgonyt vethessen a fény, hozzátok egyensúlyba a kristályos energiát a saját rezgésetekkel.

 

Mit fog történni 2012-ben?

Mi is történik 2012-ben, az, ami számotokra egy új kezdetet hoz létre, és ez az új kezdet, az Új Föld, új mintáit hozza el nektek. A Föld Felemelkedése lehetővé teszi a dimenzionalitás eredeti állapotába való visszatéréseteket és kiterjedését a bolygó, a Föld kristályos mezejébe, amely kiterjedt a 4. és 12. dimenziós közötti tartományba.

 

A Kristályos mátrix a következő eseményeket és történéseket fogja gerjeszteni:

 

A Kristályos Naplemezek és a Kristályos Vortex 11-11-11-ben újrakódolódott. MAX (a legfőbb vezető kristálykoponya) a 13. paradigmája arra hivatott, hogy az Arkansaban, az eredeti földönkívüli Kristályos Könyvtárat bekódolja a Kristályos Átalakulásba. 11-11-11 és 12-12-12-ben, MAX hivatott ezeket a fényforrás kódokat megadni és beindítani.

 

 

12-12-12-ben a Kristályos Háló a teljes rezgéstartományát fogja adni.

A tizenkét vezető Naplemez egyesíti rezgéseit, és ez az egyesült rezgés fogja adni majd az új DNS és lenyomat kódjait az Új Föld frekvenciájaként.

 

A vezető Kristályos mezők bolygószinten egyesülnek rezgéseikben, melyek közül kettő: Arkansasban és Brazíliában.

 

A Piramis oktaéder hálózat véglegessé válik, amely magába foglalja a Kristályos Kozmikus átalakulást a piramis hálózaton és a bolygó erőcsomópontjain, a bolygó áramlásvonalain keresztül, úgy ahogy az valójában a Bolygószintű Háló és a Kozmikus Háló kapcsolódik az Orionhoz és az Arcturushoz.

 

Ezekkel a hozzáigazításokkal befejeződnek a beharangozott Felemelkedés végső kiigazításai, amelyek 2011 és 2012-ben szükségesek.  A Felemelkedés más számos pontból nézve is már folyamatban van 1987 óta (Harmonikus Konvergencia – Egyirányba Igazodás lásd: Idővonal: 1987. augusztus 16-17), de a Naplemezek, a Kristályos Vortex és a piramishálózat teljes összehangolása még folyamatban van, így tovább finomodnak a végső beállításig. (2012-12-12-ig)*

 

Sokan közületek valójában a Fény Hordozói vagytok, kristály-mérnökök és kvantum műszerészek, és ezzel a tudással segítitek ezeket a folyamatokat beteljesedni. néhányotókat, közületek a jövőtökből küldték vissza a Földre. Mások pedig a Sziriuszi-Plejád Szövetség képviselőiként vannak jelen, főleg azok, akik a hatalmi-politikai struktúrák átalakításaiban nyújtanak segítséget. Különösen a Föld-Őrzők/Tartók végzik ezt, a kapu örvények központjainak és a Ley vonalak frekvenciájának felemelésével.

És ez, amit szükséges volt kiigazítani, az energiák összehangolása a mega központokban, az Arkansasi kristályos örvényhez és a Naplemezek helyszínein. Ezt a munkát ösztönösen, intuitíven teszitek teljessé és mindannyian, nagyon jól végzitek. Többetek mögött a Plejádi és Sziriuszi hajókban lévő társaitok állnak és támogatnak ebben ezek befejezésében.

 

­­Energia- és Aktiválási időpontok 2012-ben

A 2012-ben előforduló alapvető frekvenciális időpontokról szólva, ezek konkrét dátumokhoz köthetők. A Napéjegyenlőségek, Napfordulók és rendkívül erős Nap és Holdfogyatkozások jellemzik, mind végső, utolsó kódolási pontok, melyek jelzik a Felemelkedés beteljesedését.

 

2012. Időkulcsai a következők:

 

Január 25. Az Újhold után bevezet a Felemelkedés 12. hullámának beavatásába.

 

Február 3. Neptunusz a Halakba lép. A 12. Felemelkedési hullámon belül, az Emberiség belső (intuitív) látása jelentősen megerősödik.

 

Február 8. Chiron a Halakba lép. A személyes szintű felszabadulásra és teljes körű gyógyulásra való hatalmas lehetőség.

 

Május 20.- Június 20. Egymást-erősítő Napfordulós-Négyesfogat energiahullám.

 

1, Május 20. Napfogyatkozás.

Témája: Az Isteni Férfi egyensúlyával való egységbe rendeződés.

Az emberiség makroszintű egységbe rendeződése.

 

2, Június 4. Holdfogyatkozás.

Témája: Az Isteni Nő egyensúlyával való egységbe rendeződés.

Az emberiség mikroszintű egységbe rendeződése.

 

3, Június 6. Vénusz tranzit

Témája: A szíriuszi-Plejád Szövetség energiáival való egységbe rendeződés

Az Arany Delfin energiáinak teljes körű visszatérése.

Az Isteni Férfi és Isteni Nő energiáinak belső egységbe rendeződése.

 

4, Június 20. Nyári Napforduló

Rendkívül erős energiáival, összerendezi és beteljesíti a Napfordulós-Négyesfogat dátumait.

Rendkívül erős intuitív energiákat foglal magában és végső beáramlási kódjaival lehetővé teszi a Felemelkedés minden akadályának elhárítását.

 

Szeptember 22. Őszi Napforduló.

A 12 elsődleges, vezető Naplemezek Kristályos Hálózat formájában való megindításának kezdete.

 

November 13. Teljes Napfogyatkozás

A 12 Naplemez 144 erőcsomópontjának integrálása a vezető Naplemezbe (a 12+1-be a 13.-ba).

A Kristályos Háló Isteni Férfi aspektusának  végső beállítása  egyensúlyába.

 

November 28. Árnyékos Holdfogyatkozás

A Kristály Háló Isteni női aspektusának végleges beállítása egyensúlyába.

 

December 12. 12-12-12  A 12. SZENTHÁRMASSÁG KAPU

A Kristályos háló teljes működésének végső beállításának, befejezésének pontja, csúcspontja.

Az utolsó Atlantiszi Templom Kristály (a 9 közül) beindítja az új kódokat (az Új Föld és az Új Emberiség lenyomatának kódjait), majd egyesíti rezgését a piramis hálózattal és a Naplemezekkel. Egyensúlyba hozza és egyesíti az isteni Női és férfi energiákat, a MAX (a vezető, azaz a 12+1.-ik Kristálykoponya) befejezi a kódolást (a Kozmikus könyvtárak és az Új Föld mintáit) a Kristályos Vortexbe (ami Brazíliában és Arkansasban van és ezek egyesülnek rezgésükben).

12-12-12-ben a Kristályos, felemelkedési, Krisztusi Tudatosság Háló újraindítása következik a végső beállítások után. Minden földi rendszer teljes mértékben újra kódolttá válik. A Tűz Kristály (Atlantiszi Templom Kristály), Biminiben aktívvá válik és összecseng a Kristályos Vortexxel és a Naplemezekkel. Ezután egy rövid idejű (12-12-12 és 12-12-21 között) újraindítás történik és a teljes Kristályos Háló/Mező rendszer működni fog 2012. 12. 21.-én.

 

2012. 12. 21.

A Téli Napfordulón újraindításra kerül a Felemelkedés Háló/Mező amely behálózza a Kristályos Kvantum mezőt és ez kiterjed (az Univerzumokra) és még nagyobb hozzáférést biztosít egészen a 12 dimenziós tudatosság eléréséhez.

A JUPITER, SZATURNUSZ, PLÚTÓ ekkor (egymással való rezgés és geometriai viszonyában) AZ ISTEN ÚJJÁT FORMÁZZA.

 

 

A Gazdaságról

 

Többen is látjátok már, azt, hogy a gazdaság hullámvasútra került és az ezekből eredő feszültségek számos válságos területen félelmeket és aggodalmakat keltenek. Vannak olyanok, akik a teljes összeomlást jósolják.

Kedveseink, ahogy a gazdasági rendszerek változnak, mert muszáj nekik változni, nem azt jelentik, hogy egy teljes összeomlásnak kell bekövetkeznie, a globális káoszban, mert ez nem szolgálná az Új Földet. A TELJES GAZDASÁGI, LEBONTÁS NEM TÖRTÉNIK MEG, MERT NINCS ENGEDÉLYEZVE.

 

A gazdasági átalakulás egy új rendszerben fog bekövetkezni (2012 után) és több évtizedet fog felölelni, mert ez egy fokozatosan bevezetett folyamat lesz.

 

Az amerikai elnökválasztásról

 

Mielőtt befejeznénk ezt az esszét, szólni fogunk röviden a 2012 novemberében, az USA-ban megrendezett elnökválasztásról. Nem fogjuk megjósolni azt, hogy ki lesz a győztes, csak annyit mondhatunk egyelőre erről, hogy ez az esemény időpontja rendkívül fontos lesz számotokra. Azt tudjuk mondani, hogy Obama elnök egy olyan lélek, akik egy magasabb fényrezgésből érkezett ide és sokkal jobb lehetőségeket kínál fel az USA-ban élő emberek számára, mint bárki más. A választás elég keményen fogja érinteni őt és bennetek, de sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy őt fogják újra megválasztani nem mást. De teljesen ez sem bizonyos, mert még sok tényező van ebben a játékban, ami befolyásolhatja. A jövő már egy mozgó célpont, és ennek a forgatókönyvének megírása nem a mi feladatunk (hanem az emberiségé), és így az eredményt és a választás kimenetelét nem határozhatjuk meg. Azt mondjuk inkább, Obama egy olyan ember, aki képes gondoskodni minden állampolgár alapvető ellátásáról, de az USA még mindig több évtizedes távolságban van attól, hogy egy igazi kormány képviselje a saját társadalmát.

 

Zárszóként

 

Azt mondhatjuk nektek, hogy 2012, egy beharangozott időpontja. Lineáris beteljesedése a bolygó felemelkedési folyamatának.

A BOLYGÓSZINTŰ FELEMELKEDÉS, KITERJEDT (MÁS VALÓSÁGOKRA ÉS TUDATOSSÁG ÁLLAPOTRA NÉZVE) AZ ÚJ FÖLD MINTÁIT HOZZA MAGÁVAL ÉS A TELJESEN MŰKÖDŐ 144-ES KRISTÁLYOS HÁLÓT. Ezek az energiák lehetővé teszik majd azt a tömegek számára harmonikus átalakulásukkal, azt, hogy az emberiség is elérje a felemelkedést. De azt mondjuk nektek a változásokkal kapcsolatban, hogy azok fokozatosan következnek be az emberiség szempontjából, a lineáris idő mozgásával

 

December 22.-én, amikor a legtöbb ember körülnéz (a világon), azt fogja mondani: „Semmi sem történt, mi volt ez a nagy felhajtás?” De közöttetek a megvilágosodtak tudni fogják, hogy valami csodálatos dolog történt, mert ez az igazi kezdete a Felemelkedésnek, valóságos virradata.

 

Metatron vagyok, és megosztom veletek ezeket az igazságokat.

 

És ez így van….és ez így van

James Tyberonn

 

Forrás: 2012 - A Glimpse Into The Magnificent Year Ahead a message from Metatron channeled by Tyberonn, Friday, 28 October, 2011.

 

This channel is copyrighted to www.Earth-Keeper.com - Posting on websites is permitted as long as the information is not altered and credit of authorship and website is included. It may not be published in journals, magazines or print without expressed permission from Earth-Keeper. Permissions may be requested at Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

közreadja: www.foldicsillagok.hu

******************************************************************************************************************************

 

*emlékeztetőül az Idővonalból:

A 13-20-33 KRISTÁLYTUDATOSSÁG

1987. Harmonikus Konvergenciában,  a hálóban újjászületett a 13-20-33 potenciálja a fizikai valóságban, és a tömegek számára is elérhetővé vált a 144 kristály hálóban 2001-ben.

EZ A KRISTÁLY KORSZAK BEKOSZÖNTÉNEK IDEJE A 13-20-33 potenciálja felemeli és újraenergetizálja a kristályhálót, polaritás mentesen a MER-KI-VIC ( felszálló spirál a kristálytest kódolás rendszerben) 3-as szisztémájában.

A KETTŐSÉG EGY KÍSÉRLET VOLT. Mint régi/ősi lelkek érkeztünk meg a Földre, Kristályos Fénytestben, mint amilyen most a Felemelkedett Mestereké, a Mer-Ka-Rá-val.

Átmentünk a Tűz falán, és beléptünk a duális univerzumba, és elhagytunk minden közvetlen kapcsolódást a nagy és legnagyobb aspektusainkkal (Felsőbb isteni Én), az igazi/valódi esszenciánkkal. Az auránk egy leszálló spirálba ereszkedett egy diffúz sűrűségbe, egy poláris testben.

A Kettőségbe kerülés nem baleset, vagy büntetés, vagy bukás volt, amire vallások alapoztak, hanem egy szándék, hogy Maya fátyla alatt az emberiség álcájában (az embernek magát tettető éteri entitás) hogyan tud fejlődni, és erre a célra készült ez az illúzió. A szűrők elhelyezése után, azt vizsgáltuk, hogyan tudunk visszatérni a teljes tudatosságba.

A Föld és az Univerzum a Választások planétájává, játszóterévé vált. A kettőségbe esés sérülékennyé tett bennünk, és tudatos visszalépéseket okozott.


A dualitásba utazás a szerződéseink szerint azt hozta, hogy rendületlenül keressük igazságunkat, és újra meg újra túllépjünk az a akadályokon, amelyek elibénk kerülnek.

És egyre és egyre sűrűbb valóságunkba kerültünk, növekedtünk és fizikai létidőket vállaltunk, úgy hogy közben a helyi agyunk poláris tudatosságúvá (elkülönültség és lekapcsolódás tudat).

A kettőségbe esett ember 7 csakrájából az alsó 4-re került a hangsúly, azokra korlátozódott.

 

A dualitás létrehozta az elektromágneses polaritást, és ezzel töltődött fel a mágneses és gravitációs háló is. Ez különböző szintekre állította be az emberiséget, és annak fejlődési lehetőségeit. Így Atlantisz Arany korszaka után a gravitációs hálóban csak a 8-8-16 frekvencia jelent meg az emberiség számára, és ez hozta létre a MerKaBa-t. Amikor egyes Avatarok 5000-2000 évvel ezelőtt megjelentek, visszatértek a Földre a lineáris időben, holografikusan kezdték visszaállítani a 13-20-33-as rezonanciát.

 

(Metatron-Tyberron: 13:20-33)

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=139:idvonal-1987-a-harmonikus-konvergencia&catid=43:1987-1998&Itemid=71

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 4 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!