NIBIRU A PLEJÁDI SZÖVETSÉG ZÁSZLÓSHAJÓJA PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Nász János   
2011. július 13. szerda, 09:09

NIBIRU

A PLEJÁDI SZÖVETSÉG ZÁSZLÓSHAJÓJA

A Nibirubeliek válaszolnak

www.foldicsillagok.hu

Úgy tűnik sok ellentmondó információ kering a Nibiruval kapcsolatban. Ennek az az eredménye, hogy újra meg újra ugyanazok a kérdések merülnek fel. Ezért ezek az információk is egy-egy kiragadott témát, részletet járnak körül és azok is a Nibiru lakosságának kis részének nézőpontjából kerülnek átadásra.

 

MI A NIBIRU?

A Nibiru egy 4. dimenziós zászlóshajója a Tejút Galaxis, Galaktikus Szövetségének/Föderációjának. Olyan, mint a Pelegai. (az egyetlen megmaradt, eredeti Lyrai zászlóshajó, amely az első földi kísérlet nevét viseli, s a galaktikus háborúban elpusztult bolygó maradványára épített űrbolygó, amely az egykori bolygó nevét viseli.) A Nibiru fedélzetén számos különböző formájú, és evolúciós útját járó civilizáció képviselői élnek.

Amellett, hogy a Nibiru a Föderáció zászlóshajója, egyben bolygó is, és harci csillag is. A Nibiru valamivel háromszor nagyobb a Földnél.

 

 

A Nibiru eredetileg bolygó volt, amely a Szíriusz B rendszerben keringett, de egy robbanás és összeomlás után, a megmaradt részét állították galaktikus pályára. A Plejádok rendszerében szenvedte el a sérülését, és ezért sokan úgy tartják, hogy plejádi eredetű bolygó.

A Nibiru, akként vált csillaghajóvá, amikor egy közeli bolygó élettestét átalakították, üregessé tették a belsejét és egy harci hajóvá formálták, átalakították. A Nibiru így az egész galaxisban képes utazni. A másik ok, hogy miért készítették, hogy alkalmas legyen, sötét tereken keresztül, hosszantartó csillagutazásokra, mert ahol áthalad, ott rendszerint a rajta élők sokáig nem látnak napfényt, napsugarakat. Bizonyos értelemben azt is mondhatjuk, hogy mesterséges bolygó. Csak a kérge, külseje az eredeti.
A Nibiru harci csillag, mert háborús helyzetekre van kiképezve és nehézfegyverekkel van ellátva. Amikor a vele szemben álló felekkel, a békítő tárgyalások nem járnak eredménnyel, a Nibiru a kitört harcok során, képes megvédeni magát minden ellene irányuló támadástól. Ezért akkor használhatja is a fegyverzetét, amikor támadás éri, hogy megvédhesse magát a különböző fajok és bolygók elleni támadáskor, mert felhatalmazása van erre.

 

Milyen színű a Nibiru?
A Nibiru egy vörös bolygó, arany árnyalattal. Ezért is tűnt fel egykor úgy a Földről láthatóan, mint egy fénylő aranysárga csillag.
A Nibiru fényerejét részben az atmoszférájában kiterjedt aranypornak köszönheti. Ez az aranyporpalást az atmoszférájának fenntartására használják, amely kitölti azokat az üregeket, lyukakat, amiket az elmúlt Nagy Galaktikus Háborúban, atomrakéta találatok miatt szenvedett el, és súlyosan megrongálta az akkori bolygót. Az aranypor távol tartja az űrből érkező káros sugarakat, és megvédi a lakosságát a megsemmisüléstől. Egy ilyen háborúban lett a Marduk/Maldek bolygó lerombolva a Nibiru által, (most a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaövezet emlékeztet erre) miután a maldekiak megsemmisítették a Mars, Vénusz és Föld kolóniáit. Ha erről többet szeretnétek tudni, megtalálható: a We are the Nibiruans (Mi Vagyunk a Nibirubeliek) című könyvben. Ekkor semmisült meg a Mars és a Vénusz bioszférája és az ott élő kolóniák elhagyták ekkor a két bolygót, mert azok felszíne sivataggá változott. A régiségben, az ókorban a Nibirut, nyolcágú csillaggal ábrázolták, kihangsúlyozták erősen vibráló fényességét. Az egyiptomiak : Az Áthaladó Fényes Csillagnak nevezték el.

 

Vannak-e gyűrűk a Nibiru körül?

Igen, a Nibiru körül gyűrűk vannak, nagyon hasonlóak, mint azokhoz, amik a Szaturnuszon találhatók. Ez egyfajta meghajtási rendszer. Ez a gyűrű hajtja meg a Nibirut a téren keresztül. A gyűrűk ellentétesen mozognak egymással szemben, le és fel, olyanok akár a szárnyak, de ellentétes irányban mozognak egymással.

 

Miért hívják a Nibirut vörös üstökösnek?

 

Ez annak köszönhető, hogy a Nibiru kötött pályán halad, és a haladása szabályozott, és így akkor úgy látták, amikor megjelent i.e. 2000-ben, közvetlenül ezelőtt. Talán azért tűnik üstökösnek, mert körpályán kering a galaxisban. Bár megváltoztathatja keringési idejét, amikor egy feladat miatt szüksége lehet arra, hogy elhagyja a kötött pályáját. Újból azt mondhatjuk az embereknek, akik ezt mondják, hogy tanulmányozzák a Föld történelmi fordulópontjait. (arra utal hogy a Nibiru ciklusai, földközelsége milyen hatással volt a föld nagy civilizációira, vagy éppen létrejöttükre). A fordulópontok, nagyon is tetten érhetőek, amiket az őseitek tudtak a Nibiruról, hogy egy helyhez kötött pályán halad, ugyanúgy, mint a Naprendszer többi bolygója, de ez csak egy adott időkeretre, idővonalon belül érvényes, és nem általános érvényű.

Sok tudós azon töpreng, hogy a Nibiru egy sötét csillag, vagy barna törpe (t.i.: összekeverik a Nibiru előtt haladó barna törpe és üstökösének az Eleninnek együttes látványával). A barna törpe egy olyan csillag, amely nem tud összegyűjteni annyi anyagot, hogy felgyulladjon. A Nibirut be lehet sorolni a barna törpeék közé, mert az alapja egy bolygója, vagy egy csillaga volt a szíriuszi csillagrendszernek, amely kirázódott onnan akkor, amikor robbanás vagy összeomlása volt ennek a rendszernek (a galaktikus háborúban). Most úgy tekinthetünk rá, ahogy látszik, és időben ki fog derülni melyik is az igazi válasz. Mivel a Nibiru egyre közelebb jön, zavaros és radikális elméleteikkel a tudósok és az emberiség, hogy megbirkózzon a rejtéllyel, meg fogja teremteni a bolygó beérkezésének misztikus időpontját.

(tehát tőlünk függ a beérkezése). Ez csak egy szerep amit a Nibiru játszani fog az emberiség ébredésében a sok közül.

 

Kik laknak a Nibirun?

Számos faj és civilizáció képviseli a Nibiru lakosságát. Némelyek dominánsabbak, mint mások. Vannak humán, hüllő, rovar fajok és robotok. Olyanok is élnek itt, mint az emberszabású majmok. Több száz faj és hibrid fajták képviselik a Nibiru lakosságát. (hivatkozás a: Deep Space és a Star Trek filmekre).

 

Minden csoportosulásnak saját lakókörzete van, amelyek biztosítják a természetes környezetüket. Például a delfinek képviselői, vízi környezetben, míg a hüllők egy meleg, párás környezetben élnek, az emberek/humanoidok, pedig olyan környezetben, mint mi a Földön. A polipszerűek, egy különleges medencében, és így tovább. A Nibiru csaknem négyszerese a Földnek, így bőven van hely rajta a mozgáshoz. Egyes csoportok, különleges civilizációkat alapítottak, és ennek eredményeként már nem térnek vissza az eredeti világukba olyan gyakran, mint a többiek.

Ugyanígy, mint az országaitokban is vannak, pártok, vagy frakciók, a fajokon belül, kiknek nézőpontjaik eltérnek egymástól. Némely munkát javító, haladó szándékkal tesznek, némelyeket meg nem. Egyes fajok frakciói konfliktusban kerülhetnek másokkal, vagy nem. Lehetnek nézeteltéréseik, előítéleteik, pozitív tulajdonságaik és olyanok is amelyek nem kívánatos még számunkra sem. Ezek a különböző faji családok tagjai, mint földi csatornák, információs kapcsolatban vannak egymással. Igen, igen, igen!!!. És ez az amiért olyan sok zavar származik ebből. Például némely csatorna azt az információt kapja, hogy a Nibiru át akarja venni a hatalmat a Föld felett, és az embereket rabszolgájukká akarják változtatni. Az ilyen esetek miatt muszáj elmondani: bármelyik egyedi csoport közvetítése a Nibiruról, ha ilyet akar tenni, az nem azt jelenti, hogy ezt az egész Nibiru akarja tenni. Ez olyan, mintha a Földön a Klu Klux Klán képviselni az összes embert abban a tekintetben, hogy el kellene pusztítani a feketéket, ázsiaiakat, indiánokat és minden más kultúrát és fajt, amelyikről ők úgy vélekednek.

 

Ezek a csatornák, egyes individuális csoportoktól származó információk a Nibiru fedélzetéről, és ez nem azt jelenti, hogy a teljes lakosságot képviselik, ahogy a nácik véleményét sem képviselte az Aryan lakosság a Földön.

 

Ha meg tudnátok szüntetni gondolkodásotokban azt, hogy másik bolygók, civilizációk, csak jók, vagy rosszak lehetnek, és mindegyik csak egyfajta szemlélettel vagy hitrendszerrel rendelkezik, akkor véget tudnátok vetni annak a rengeteg félelemnek, amelyek azért keletkeztek bennetek, mer ta gondolkodásotokban mindenkitől ugyanezt a véleményt vagy tagadást várjátok el. Hadd mondják el ezek a csatornák ezeket az egyedi véleményeket. Ezek nem hibák, hanem egyedi nézőpontok, egy hiedelem szerinti véleményei egy-egy csoportnak. Tehát, ha egy csoport azt állítja, hogy vannak olyanok, akik azt állítják, hogy az egész bolygón szeretnék átvenni a hatalmat, a Föld felett, akkor a legjobb megkérdezni, kik azok, akik ezt állítják, mindenki nevében.

 

A Nibiru feladatai közül egynéhány:

 

1, BÉKEFENNTARTÓK

Ez a Nibiru egyik legfontosabb, általános feladata, hogy a galaktikus béke fenntartásában segítsen. A béke fenntartásból sokféle feladat következik. A szinte legfontosabb az, hogy a Nibiru körüllengi a galaxist, hogy sikeres tárgyalások és szerződések jöhessenek létre számos fejlett és fejlődő faj között. Ez magába foglalja a harcban álló fajok közötti béketárgyalásokat is.

 

2, GENETIKUS FEJLESZTŐK

Némely alkalommal a béketárgyalások idején, magától értetődően használhatják a Nibiru fedélzetén lévő laboratóriumokat új hibrid fajok kifejlesztésére. Így ezek az új fajok és a genetikai kísérletek résztvevői bizonyos esetekben hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy véget vetnek a háborúskodásaiknak, így azok után elkezdhetik a genetikai megújulásukat.

Csakúgy, mint ahogy a gyermekeknek meg kell tanulniuk az egymás közötti megosztást, így biztosított a fajok fejlődése.

A fajoknak készen kell állniuk arra, hogy be tudjanak tagozódni a galaktikus közösségbe. A genetikai fejlesztései eljárásokon keresztül, fejlődési folyamatok kerülhetnek, küldhetőek a bolygókra. Éppen ezért is van az, hogy számos ember könyvet ír a DNS Könyvtárról, vagy különféle fejlesztési folyamatokról, így a különböző munkafoglalkozásokon keresztül megkönnyítik a kutatási képzéseket, ismeretekkel való támogatással.

 

Azok a lények, akik legtöbb esetben információkat, üzeneteket küldenek a Földre, a Galaktikus Föderáció tagjai, és így a Földön élő csillamag gyermekeknek, próbálnak segítséget adni. Ez is azt magyarázza, miért van annyi különböző technikai átadás a DNS Könyvtárral kapcsolatban. Minden fajnak van egy sajátos genetikai kinézete, és egy leírása a DNS rendszerének, amely nem szükségképpen azonos más fajokkal, de vannak olyan konfigurációk a DNS Könyvtárban, melyek mindenkire nézve azonosak, ugyanazok. Az Érzelmi Tisztaság a kulcsa a DNS Könyvtárnak, amely fenntartja minden faj képviselőit a Földön.

 

3, A GALAKTIKUS FÖDERÁCIÓ PLANETÁRIS FELEMELKEDÉSI PROGRAMJAIT FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

Bár a Szíriuszi csillagrendszerben a Galaktikus Föderáció központjában megtalálható minden planetáris felemelkedés tervezete, a rendszert körülvevő műholdakkal sokkal könnyebben és hatékonyabban tud a GF számos feladatot ellátni.

Mivel a Nibiru pályája bejárja az egész galaxisunkat, ezért a GF egyik legfontosabb zászlóshajójaként van nyilvántartva, így tökéletes helyszíne a felemelkedési programok elvégzésére és szervezésére, amelyhez számos bolygó és civilizáció csatlakozott a GF-hez. Mivel a mi galaxisunkban a legtöbb bolygó kiemelt szereppel bír, így a Föderáció magvát adják, így nem lehetnek ott a Föld közelében, így egy csillaghajó mindig rendelkezésre áll, egy kritikus feladat végrehajtására, és mint ilyen a genetikus fejlesztések sikereihez is nélkülözhetetlen.

A Föld felemelkedésének programját a Nibirun keresztül koordinálja a GF, ahol minden csillagmagfaj képviselve van a Nibiru tanácsaiban. A tanácsokkal együtt dolgozva teljesítik be a Föld felemelkedésének tervét, így biztosítva van az, hogy jó kezekben legyünk, és hogy minden intézkedést meghozzanak védelmünk biztosítására, hogy sikerrel érkezhessünk el a Galaktikus Testvériségre való megérésünkre.

 

4, KÜLDETÉS FELÜGYELETI KÖZPONT A CSILLAGMAGOKÉRT ÉS A BESÉTÁLÓKÉRT

 

A Nibiru egyik felelősségteljes munkája, hogy támogatást és iránymutatást adjon a Csillagmagoknak és Besétálóknak. A Nibiru küldetési tervekkel rendelkezik, és ezeket egy kiképzett kisegítő személyzet őrzi, és védelemmel látja el azokat a lelkeket, akiket megbízatással küldenek el a Földre. A Csillagmagok vezettetést kapnak, amelyek alapján mintákat hozhatnak létre, melyekkel segíthetik világaik lelki evolúciónak fejlődését a következő lépcsőfokra emelni.

 

Ki irányítja a Nibirut?

A Nibiru a Galaktikus Föderáció Központi Parancsnokságától kapja a megbízatását. A Legfelsőbb Nibiru Tanács, mint már korábban említettük, kezeli az irányítási feladatokat és viseli a felelősséget a Gf megbízásából. Ez magába foglalja, hogy különböző Föderációs csillaghajók, mint amilyenek a Nibiru, felsorakoztatását, hadbaállítását, mint a Föderáció különböző hajóinak flottába állítását, és ezeknek a zászlóshajója, vezérhajója a Nibiru. Amikor a Nibirut elküldik egy kijelölt feladatra, egy bolygó vagy csillagrendszerbe, akkor azt a Galaktikus Föderáció érdekében teszik. A Nibiru lényegében egy galaktikus regionális hivatal.

 

Milyen szerepet játszik a Nibiru a felemelkedésben?

A Nibiru marad továbbra is a felébredésünk beindítója, mint zászlóshajó. Amint elég közel lesz hozzánk, és álcázás nélkül is megmutatja magát, akkor elhozza magával az egyetemes változást a tudatosságunkban. Az Emberiség ekkor arra ébred majd, hogy nincs egyedül az Univerzumban, és elkezdi kutatni, keresni, hogy milyen okok és célok állnak a nagy bolygó megjelenésével kapcsolatban.
Ezt követően az ősi tudásunk, melyet eddig kontrolálták a vallások és a földi kormányzatok, újra napvilágra kerülnek. Az emberiség igazi identitása közismert lesz, azután alkalmazhatja a magához vett tudását, globális léptékekben.

 

A Nibiru hatásai már érezhetőek. A Csillaghajó hatalmas mérete miatt, éreztetheti hatását az időjárásunkban, bolygónk frekvenciájában és a Napunk viselkedésével kapcsolatban. A Nibiru érinti Napunk viselkedését, mivel ránk gyakorolt hatása a tömegvonzása által, egyre közelebb kerül hozzánk, és így nyomást gyakorol a Napunkra is. Ez a nyomás arra készteti a Napot, hogy törésvonalain napfáklya kitöréseket bocsásson ki. A Nap megváltoztatja fényerejét és egyre több fényt bocsát ki magából. Ez változást hoz létre az emberi DNS-ben is és aktiválja a bennünk lévő kódokat, és megkezdődik a szén alapú testünk kristályossá válásának folyamata.

 

Hol van most a Nibiru és mikor fog visszatérni?

A Nibiru a Naprendszerben van, és elindult a Föld felé a szokásos galaktikát átszelő pályáján keresztül. Éppen ezért érezhetjük már ennek a hatását. A NASA és más kormányzati szervek nagyon is jól tudják ezt. A Nibiru  felfedezését a tudósok már 1987 óta ismerik, és hatásait 1996 óta érezhetjük is. Hogy mikor fog újra földközelbe érni, az csak rajtunk múlik. A Nibiru arra vár, ránk vár, mikor dugjuk ki végre a fejünket ki a homokból, arra, hogy mikor fogadjuk végre el azt, hogy nem vagyunk egyedül ebben az univerzumban. Ha már elég ember érkezik meg ebbe a megértésbe, erre a szintre, akkor a Nibiru leveti az álcáját magáról és felfedi magát. Ez lehet akár 2012-ben is, reméljük ez lesz az a dátum, amikor már megmutatja magát.

 

A Nibiru bennünket, a felemelkedésünket szolgálja, ezért küldte el a GF a galaxis e távoli zegzugába. És ez lesz az az idő, amely majd elhozza számunkra a galaktikus állampolgárságot. A Nibiru azért van itt, hogy segítsen nekünk, ahogy segít más bolygókat is keresztülvinni a fejlődési folyamatán, az eljövendő évmilliókon keresztül. És ki tudja, talán egy szép napon, ti fogtok ezen a hajón útra kelni a következő bolygókra tartva, amely készen áll arra hogy felemelkedjen.

 

http://www.nibiruancouncil.com

Módosítás dátuma: 2011. július 13. szerda, 09:12
 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 7 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!