IDŐVONAL 1900-1945 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Nász János   
2011. május 05. csütörtök, 14:16

IDŐVONAL 1900-1945

 

 

közreadja:foldicsillagok.hu

1900-TÓL - ERŐS NAPTEVÉKENYSÉG

amely az 1. Világháborúhoz, és az 1929-es gazdasági világválsághoz vezet.

(Mort:39)


1900-TÓL FOLYAMATOS KAPCSOLATFELVÉTEL

Amikor világszerte be lesz jelentve akkor megtudjátok, hogy az elmúlt száz év alatt az Űrlények minden országgal felvették a kapcsolatot és ilyen kapcsolatfelvételre elég gyakorisággal került sor a közelmúltban. Mindannyian egyetértenek majd azzal, hogy békés szándékkal közeledtünk hozzátok és leszögeztük azt, hogy a végidőkre fel kell készülni, és hogy nem fogunk sokkal tovább várni.

SaLuSa, February 2, 2011

http://www.galacticchannelings.com/magyar/index.html


1900 és 1945  UTÁN

A legfontosabb változások történtek, amelyek mozgásba hozták a fejlődést, bár ezek csaknem 100 éve kezdődtek, és hatvan évvel ezelőtt (a világháború után) gyorsultak fel, és ezek az eltolódások jelentős hatással lesznek a következő 100-200 évre tekintve.

(LW:201004)


1900-AS ÉVEK-

A VALÓDI MEGVILÁGOSODÁSI FOLYAMAT

AZ IBOLYA LÁNG FELLOBBANÁSA

1900 KÖRÜL KEZDŐDÖTT

1900-AS ÉVEKBEN, A XX. SZÁZADBAN A FÖLD A VILÁGANYA KORSZAKÁBA LÉP

ÚJ TECHNOLÓGIÁK ÉRKEZNEK

A valódi megvilágosodási folyamat 1900 körül kezdődött, előtte nem nagyon volt ilyen. További 87 évre volt szükség ahhoz, hogy a Föld rezgésszintje addig emelkedjen, hogy döntést tudjatok hozni a rezgésszinttel és a jövővel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy minden próféta megjósolta a világvégét a millénium idejére, ti mégis meg tudtátok változtatni a rezgésszintet, hogy mindezt el tudjátok kerülni. Tévedés azt gondolni, hogy Isten terve volt véget vetni a világnak. A próba idején, évezredek alatt ti irányítottátok ide a rezgésszintet. Az emberek saját maguk alakítják a jövőjüket. Ti teremtitek meg a saját jóslataitokat. Valójában a tudatszint irányítja ezt – egy más jövőt teremtettetek, mint amit a próféták előre láttak. Ezért kevés 1987 előtti prófécia érvényes továbbra is. Már egy teljesen más vágányon haladtok.

“Kryon, akkor ez azt jelenti, hogy a lelkem nem volt jelen 1900 előtt?” A válasz erre elég bonyolult. Néhány részed itt volt, de a teljes lemúriai energia nem. Individuumként szemléled magad – akinek egy lelke, egy neve, egy arca van. De a valóság ettől eltérő. Te több fajta energia egyesülése vagy, amit szinte lehetetlen elmagyarázni. Ahányszor a Földre inkarnálódsz, úgy gondolj erre, hogy az a bizonyos leves készülőben van, amikor te megérkezel a Földre. Ott van a Felsőbb Én, amelynek lényegi energiája minden egyes alkalommal ugyanaz. De hogy mi található körülötte, az már más kérdés, itt sokfajta variáció lehetséges. De most, néhányan közületek az eredeti lemúriai energiával vannak körülvéve, 50.000 év óta először. A DNS megfelelő részei aktiválódnak.

(K:07HA)


1900-AS ÉVEK – IBOLYA LÁNG/SAINT GERMAIN

A HUSZADIK SZÁZAD fordulóján az Isteni Rendelkezés Kinyilatkoztatott, és a Hetedik Sugár Csohánja, Saint Germain, engedélyt kapott, hogy lehozza a Hetedik Sugár/Ibolya Láng misztérium tanításait. Ez idő előtt az Ibolya Láng tudása, és Isteni alkímikus tulajdonságai, akár csak a magas szintű tanítások, amelyeket mi hozunk le a tömegeknek, a Felemelkedett Mestereknek és azok választott tanítványainak a számára voltak fenntartva.

Toborozva lettek a Chelas megnevezésű fejlett Lelkek, és az ÉN VAGYOK tanítások át lettek adva az erre alkalmas tanítóknak. Invokációk/Rendeletek lettek tanítva a tanulóknak, akik erre érdeklődést mutattak, és néhány évig a hívek száma növekedett; azonban, nem tudták fenntartani az impulzust, és a Rendeletek iránti érdeklődés fokozatosan halványodott, míg teljesen eltűnt mindenki tudatosságából, kivéve néhány hithű hívőt.

Amit "Rendeletnek” hívtak a múltban, azt most "megerősítéseknek” nevezitek, az eredmények viszont sokkal drámaiabbak, mivel nektek jóval több magas szintű tanítás lett átadva a Szent Bölcsességből. Amikor megvan a képességetek, hogy vonzerőt gyakoroljatok, vagyis magatokhoz vonzzátok a Teremtő Tudatosság Ádámi Részecskéit, melynek az Ibolya Láng is egyik alkotó eleme, akkor a megnyilvánulás Fény elemeinek a teljes spektruma a rendelkezésetekre áll. Amikor egy erőteljes gondolatformát hoztok létre a megerősítés és légzés útján, kisugározzátok ezt a gondolatot a formák világába, akkor magatokhoz vonzzátok a szükséges elemeket a gondolatforma megnyilvánítására, annak anyagi kifejeződésében.

Azon kívül, az Ibolya Láng fel fogja gyorsítani bármelyik disszonáns gondolatminta alkotó elemeinek vibrációs frekvenciáit, hogy azok felszabadulhassanak és megtisztulhassanak a Szent Láng által. A bizalom, az állhatatosság, és a megbocsátás önmagatoknak és másoknak, fontos részei a felgyorsított átalakulási folyamatnak. Szeretteink, hatalmas szolgálatot fogtok tenni azáltal, hogyha szokássá teszitek, hogy tudatosan látjátok ezt az áldott energiát fellángolni körülöttetek a lábaitok alól, és aztán kisugározzátok egy örökké szélesedő körben, ahogy csatlakoztok más elkötelezett Lelkekhez, hogy segítsétek az emberiség tudatosságát ismét felemelni a Szeretet/Fény frekvenciáiba. Amint előléptek és sugározzátok a Teremtő Isteni Lényegét, azáltal segítetek terjeszteni ezt a csodás transzformáló Fényt, amely elősegíti a Föld és az emberiség gyógyulását.

(AZ IBOLYA LÁNG ÖREI: Mihály Arkangyal üzenete. Ronna Herman csatornázásában)


1900.-AS ÉVEK – ÚJ TECHNOLÓGIÁK ÉRKEZNEK

Például amikor az emberek felfedezték a mai számítógépek szívét alkotó félvezetőket, ez tulajdonképpen olyan mag volt, amit szándékosan ültettek el sok évvel korábban, a korai 1900-as években. Amikor Hitler végül elhagyta a bolygót, ez új lehetőségek jele volt és sok lélek született a földre Atlantisz idejéből. Amikor ezek a gyerekek felnőttek, elértek egy ébredési pontot, akkor a hatvanas és hetvenes években az emberiség kollektív rezgésszintje szó szerint ugrott. E miatt a rezgésszint váltás miatt a félvezetőkkel ekkor tudtak mit kezdeni, gyorsan fejlődtek és használták őket számítógépekben és számítógépes egységekben, amelyeket most napi szinten használunk továbbításkor.

(LW:0903)


1900-AS ÉVEK ELEJE-FIZIKA

A fizikában fantasztikus fordulat következik be.

Megjelenik a Kvantummechanika.

A Gazdasági Elit, amennyire csak lehet, meg próbálja megakadályozni, késleltetni a vibrációs frekvenciákkal kapcsolatos megértést.

(BHC:99)


1900-AS ÉVEK ELEJE, a 20 század elején az emberiség a ciklusváltás előtt olyan lehetőséget kért magasabb dimenzióktól, hogy magától tudjon felébredni.

(Amorah)


1900-AS ÉVEK ELEJE-SAINT GERMAIN- LILA LÁNG VISSZATÉRÉSÉNEK ENGEDÉLYEZÉSE

Az évezred elején, Saint Germain mester, kéréssel fordult az Istenséghez, és a Fény Galaktikus Föderációjához, kérte: hogy a Szabadság Lángját, még egyszer a Földre bocsássák.

Az Istenség különböző tanácsai a Naprendszerünk Galaktikus Föderációja és a planetáris tanácsok megfontolás után megadták az engedélyt. A Szabadság és az Átalakulás Lila lángjának visszatérését, amely segíti az emberiség szabad választásának evolúcióját. Ez a Láng Atlantisz óta el volt távolítva, amely korlátokat és inkarnációs nehéz tapasztalatokat hozott. A Bölcsesség és a vele járó tudás volt eltávolítva. Az Atlantiszi visszaélés miatt volt erre szükség, és ez volt Atlantisz elsüllyedésének végső oka

GF


1900 –AS ÉVEKTŐL - NAGY FEHÉR TESTVÉRISÉG

Adták a az okkult bölcsességüket a Nagy Fehér Testvériség tagjai, amely nevében a Fehér szó a kristály tisztát, az isteni fényt jelenti. Nemcsak férfiak, hanem nők is szolgálnak a rendben, amely a Melchizedek Rend része, és amelynek számos mestere van, nem-fizikai, szellemi formában az egész univerzumban, ők a különböző fényvárosokban tevékenykednek.

(RH:09.06)


1900-AS ÉVEK ELEJÉN - A 3. TEMPLOM

A tudatosság magasabb szintre lépett, a Föld érezte az új irányok felé megnyíló továbbjutás lehetőségét, ám az elmozdulás nem következett be, helyette éhség és háború, anyagi rombolás és halál következett be, Ez volt a 2. Templom ledöntése

A 3 Templom: a Tudatosság metaforája

3 kísérlet a Fény behozására Lemuria óta

1.       templom: Lemuria és Atlantisz

2.       templom: 1900-as évek eleje

3.       templom: 1987 utána 2-ből a 3-ba mozdulás: az elmozdulás ideje, amikor felépül az új tudatosság 2x12 év alatt (2012-ig)

(K.7:7)


1901-2000. – A NAP MÁGNESES TERE NÖVEKSZIK

A Nap mágneses tere 1901 óta 230%-al nőtt


1904-BEN – EGY LEMURIAI TELEPÜLÉS FELFEDEZÉSE

J. C. Brown geológus, ekkor fedezett fel egy barlangban, az amerikai Arany-tó vidékén egy lemuriai települést, melyet Apró Falunak nevezett el. A geológus, 1934-ben a teljes feltárás előtt rejtélyes módon eltűnt


1905.

Maximális, vagy ahhoz közeli Napkitörések

(Ernst Opik)


1906. ÁPRILIS 18.

Nagy San Franciscoi földrengés egy 11-es napon

3000 áldozattal


1907-BEN Kína egy távoli pontján egy évszázadok óta elfeledett barlangban, ókorból származó kínai nyelvű írt tekercseket találtak. Ezek Jézus élettörténetét és tanításait tartalmazzák, kicsit másként, mint ahogy azokat a Bibliából ismerjük. Jézust egyértelműen Megváltónak tekintik.

(Jézus-szútrák)


1908-BAN a szibériai Tunguzka folyó körzetében egy kb. 80 méter átmérőjű kisbolygó kb. 8000 méter magasban felrobbant, és 30 kilométeres körzetben letarolt mindent. Ami érdekes, nem maradt kráter utána. A jelenségnek több magyarázata volt. Az egyik a földi civilizáció lebontásának első eseménye, a másik rengeteg spirituális energia érkezett a Föld megmentése érdekében.


1909.

A GOLGOTAI MISZTÉRIUMNAK az asztrál síkon való megismétlődése. A Krisztus-impulzus felvétele által mindenki megtapasztalhatja Krisztus 2. Eljövetelét.

(Váradi Tibor)

(m: A Golgotai misztérium lényege, hogy Jézus kereszthalála által jelentős nagyságú karmát vett le az emberiségről.

m: több közvetítés is sejteti, hogy Krisztus 2. Eljövetele, mindenkinek magában fog megtörténni, kristályi énjével való egyesülésekor. )


1910-1935

Lényegében rengeteg filozófus származott Magyarországról. Csodálatos szakrális ceremóniákat végeztek ott. Spirituális és vallásos szertartásokat. De az történt, hogy az utóbbi, úgy 75-100 évben,(Trianon!!!) ez az energia elnyomásra, elfojtásra került. Voltak olyanok, akik megpróbálták ezt ellopni, megpróbálták ezt elfojtani, és ezt a rendkívüli kreatív energia áramlást megpróbálták – hadd fogalmazzak így - nem kreatív és időnként baljós dolgokra felhasználni.

Voltak olyanok, akik ezt a ti földetekről származó rendkívül magas, kreatív és mágikus energiát szexuális kizsákmányolásra, hatalmi célokra és irányításra használták. Tudjátok, ha egy szépséges energiát bármikor is szántszándékkal eltorzítanak, elferdítenek vagy elnyomnak, annak nagy része elrejtőzik, fedezékbe vonul, és még mélyebbre temetődik. Ez lezárja az áramlást, mert a valódi mágia vagy varázslat és a valódi kreatív energia – ami lényegében egy és ugyanaz – nem tudja elviselni azt, ha kihasználják vagy ha visszaélnek vele. Magába zárul, és kevésbé lesz elérhető.

(Tóbiás 2009. július 13-án átadott különleges üzenete a magyarokhoz

Geoffrey Hoppe tolmácsolásában)


1911-BEN

Alakult meg a Keleti Csillagrend a Világtanító eljövetelének előkészítése céljából.

Összegyűjtötték a világon a különböző vallású/ nézetű embereket, akik felajánlották segítségüket ebben a folyamatban


1911. - KRISNAMURTI
A teozófusok a Keleti csillagrend vezetőjének választották, mint 2000 évente megszülető isteni megszemélyesülést., amelyet K. 1929-ben feloszlatott.


1911.-1919. KÖZÖTT közvetített ARDOR entitás, közlője Johanne Agerskov (Malling- Hansen dán hölgy, Ardor entitás Lucifer egyfajta energiáit képző lény)


1912- ON TEMPLOMA

1912-ben fedezték fel

Örök időkig tartónak építették

A benne található obeliszk a Végtelen Atyát jelzi, aki örökké együtt él az emberekkel

József és Asenath itt készítették elő a Szót, az Igét, a fényességet, hogy megnyilvánuljon az emberek között

(Oroszlán)


1913. – 1932. –  PLANETÁRIS ALVILÁG 5. NAPPAL – BIMBÓZÁS

1913, 1943, 1983, 1993, 2013 –AUGUSZTUS 12.

MINDEN 20. ÉV AUGUSZTUS 12.-ÉN a bolygó bioritmusa ekkor teszi lehetővé az interdimenzionális kísérletek feltételeit.

Ezek a kísérletek az atlantiszi kudarcok megjavítását szándékozták, de tovább rontották a helyzetet.

Drunvalo szerint 2012. december 12.-én lehet a kijavítást megtenni, még a 2013. augusztus 12. kísérlet előtt.

(Frissel2)

1914.-1918.ELSŐ VILÁGHÁBORÚ, AMELY A 2. GALAKTIKUS HÁBORÚRÓL SZÓL

1914. AUGUSZTUS 21.

TELJES HOLDFOGYATKOZÁS A REGULUSRA /ALFA LEONIS ESIK

AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSE

ELSŐ VILÁGHÁBORÚ

A Sötétség és a Fény csatája, amelyben a sötétség szembe fordította egymással a nemzeteket, családokat.

(GF:0890224)

1914-1945- A KÉT VILÁGHÁBORÚ

NEM RÓLUNK SZÓL, HANEM A 2. Galaktikus Háborúról

(CS-L)


1917.

Maximális, vagy ahhoz közeli Napkitörések

(Ernst Opik)


1917. MÁJUS 13.-ÁN

ez egy 9:9-es nap volt

a portugáliai FATIMÁBAN JELENT MEG MÁRIA, 3 KISGYERMEK ELŐTT

a Béke Királynéja, a Rózsafüzérek Királynője, ez volt a Fatimai Napcsoda

„megláttak egy Asszonyt, aki ragyogóbb volt a Napnál”

(Most már tudjuk az utolsó üzenet lényegét, az emberiség választását: az Armageddon helyett a Felemelkedés volt a válasz.)

1917. május 13

A 10 Fatimai titok az, ami megválthatja az emberiséget a pusztulástól!

1. Titok az volt, hogy Oroszország meg fog térni. A Szovjet hatalom meg fog bukni. A pápát merénylet fogja érni.

2. Titok: A Szovjetek meg fogják szállni az Európai államokat. A sátán kezébe kerül az egyház. A mai Oroszország el fog bukni! A nagyhatalmak átveszik az országok felett a hatalmat.

3. Titok: Amerika meg fogja támadni az olajban gazdag országokat. A sátán emberei fognak uralkodni minden felett! A pénz lesz az Istenük a gazdag embereknek! A szegények nehezen fognak megélni a gazdagok miatt.

4. Titok: Szűzanya kérése: A Fatimai látnokok által adott titkok nyilvánosságra hozatala Lucia nővér által.

5. Titok: Nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a pápák, papok, ha nem közvetítik az üzeneteket az emberiség számára!

6. Titok: A világvégét közvetítette, amelynek meg kellett volna történnie 2000. évben! Nem történt meg, mert másként állapodott meg az emberiség. A Föld nem fog elpusztulni, ÁT FOG ALAKULNI, amelyet azok a gyermekeim fognak tanítani Velünk közösen, akik vállalták az átalakulásaikat.

7. Titok: Tartalmazza azokat az adatokat, amelyek a Vatikánban vannak elrejtve, azóta, mióta a IV. pápa kivette a Szentírásból a reinkarnáció tényét! Azt, hogy az emberi élet körforgások által tud eljutni az Atyai házba. A pápák, papok nem hozták nyilvánosságra, ezért az emberiséget félrevezetik!

8. Titok: II. János Pál pápának lett volna a feladata nyilvánosságra hozni. Nem tette meg, tehát nem teljesítette a vállalt feladatát, ezért karmája tovább életben marad és visszaszületett Indiába.

9. Titok: A világvégét jelezte, de mivel ez nem történt meg, a Földi anyátok karmája is lejár 2012-ben, így a Földi anyátoknak is újra kell születnie, vagyis egy időre meg fog semmisülni.

10. Titok: Az újabb testeiteket meg kell teremtenetek a Mennyei Atyátokkal közösen úgy, ahogy azt az újabb Hangom tanításaiban tanítom! Nem maradhat egy gyermekem sem életben a régi testében! A régi testetek nem tud már megélni itt a mostani életetekben, ezért kell újabb testeket teremteni részetekre, ha nem akartok a tűz martalékai lenni!

Ez lett volna a 10 titok, amit több látnokomnak közvetített Égi Édesanyátok, de nem azt közvetítették nektek, mint amiről az üzenetek szóltak.
Szeretett gyermekeim, Mennyei Atyátok, Égi Édesanyátok kér szeretettel, fogadjátok el az Égi kegyelmi ajándékainkat, amelyeket nyújtunk nektek, hogy tovább élhessetek 1000 évig.

1917. OKTÓBER 13. - FATIMAI NAPJELENSÉGEK

40.000 ember látta, "Táncolt a Nap az égbolton"

1917. OKTÓBER 13. FATIMAI – NAPTÁNC

Több mint 70.000 ember jelenlétében 12 percig bolyongott egy fényes tárgy az égen….sokan összetévesztették a Nappal. Azon a napon esős idő volt addig, de a Naptánc hatására a talaj felszáradt, a tócsák elpárologtak, és az egybegyűltek ruházata megszáradt… (Javier Sierra: A tiltott út)


1918-1919: SPANYOLNÁTHA (H1N1) . 40 MILLIÓ ÁLDOZAT

INFLUENZAJÁRVÁNYOK

1918-1919: Spanyolnátha (H1N1) . 40 millió áldozat

1957-1958: Ázsiai influenza (H2N2): 1,5 millió halott

1968-1969: Hong Kong-i: (H3N2): 1 millió

2009-2010: „Mexikói” „sertésinfluenza”


1919. – AMERIKAI ÉS BRIT TITKOST TÁRSASÁGOK

A Kerekasztal megalakulása után szövetségre lépnek, és majd a Világkormány fő részét képezik.

(Frissel2:54)


1919-1949. DJWAL KHUL TANÍTÁSAI AZ EMBERISÉGNEK

Alice A. Bailey 30 éven át (1919–1949) dolgozott telepatikusan a 45‑én Djwhal Khul titkáraként (mindketten Kuthumi tanítványai). Djwhal Khul azt a megbízást kapta a planetáris hierarchiától, hogy bemutassa az ezoterikai tanítást, amely vezetni fogja a közeljövőben az emberiséget. E diktálásnak az eredményét 18 kötetben adták ki Alice A. Bailey neve alatt. A legjelentősebbek közülük A Treatise on Cosmic Fire (Értekezés a kozmikus tűzről), 1925, és az ötkötetes A Treatise on the Seven Rays (Értekezés a hét sugárról), 1936–1960.

15D.K. tanítása alapvető korunk számára. Természetesen lehetetlen itt még összefoglalni is a hatalmas terjedelme miatt. Azonban néhány főbb pontját megemlítjük. D.K. sok szempontból helyesbíti a három nagy teozófus általi előadást. Az nem volt kifejezetten hibás, csak a gyökeres átalakulás miatt, amit a planetáris élet most tapasztal, a planetáris hierarchia előre változtatott a munkamódszerein és a képzési módszerén, és ezért most ezeket másképpen kell tálalni.

16Az ezoterika D.K. általi előadásának főbb pontjai: a naprendszerben történő evolúció mindenekelőtt egy akarat-megnyilvánulás („minden energia”) és az ember egy akarat- és energia-jelenség benne; a hét típus az alapja egy új pszichológiának; az ember passzív kauzális tudatosságának (a „léleknek”) az aktiválása alapvető mind a „fehér mágiában” mind a jövő képzési rendszereiben; az Augoeidesz jelentősége az emberi evolúció számára; az emberiség valamint a planetáris hierarchia és kormány közötti kapcsolat; a tanítványság és a beavatások; a planetáris hierarchia újra megjelenése a fizikaiban a világtanító vezetésével; a „világszolgálók új csoportja”, kauzális és mentális ének, akik egyre tudatosabban dolgoznak az emberi evolúcióra szánt hierarchiai terv szerint.

17D.K. rámutat arra, hogy az egyén nem azért kapta az ismeretet, hogy egy kellemes fölényérzettel örüljön neki. Mint minden ezoterikai ismeret magával hozza a felelősséget is.

18D.K. határozottan nyilvánvalóvá teszi, hogy ő tanítványoknak, mentális vagy magasabb stádiumban lévő egyéneknek ír, akik belátták, hogy szükséges egy tevékeny élet. Az írásait nem azoknak a passzív emócionalistáknak szánta, akik az okkult és „ezoterikai” társaságok javarészét alkotják. Az írásait nem lehet megérteni megfelelő előkészítés nélkül.

(Section Twelve of The Explanation by Lars Adelskogh. Copyright © 2004 by Lars Adelskogh.)


1919. MÁJUS 19.

Teljes napfogyatkozás, amely hatásával  energetikailag kiforgatta a földi politikai és társadalmi struktúrákat. Ennek lezárása 1999. aug. 11/19.

(19 19 19)


1920-1921.

AZ ELSŐ TITKOS TÁRSASÁGOK, SZERVEZETEKKÉ VÁLNAK

AMERIKÁBAN ÉS ANGLIÁBAN

London: RIIA: Nemzeti Ügyek Királyi Intézete (1920)

Amerika: CFR: Külügyi Kapcsolatok Tanácsa (1921) : ez utóbbi tagja szinte minden amerikai elnök, kivéve: J.F. Kennedyt, 1921-óta.

(Frissel2:54)


1920-AS ÉVEK - AZ ÚJ VALÓSÁGUNK FELFEDEZÉSÉNEK ELPALÁSTOLÁSA

Számos hazug és titokzatos történet a fennálló rendszerek által.

(GF:081118)


1920-AS ÉVEK – AMERIKA

Ezekben az években már Amerika a sötétség összeesküvésének szolgálójává vált.

(GF:090224)


1920-AS ÉS 1880-AS ÉVEKBEN – GALAKTIKUS FÖDERÁCIÓ FÖLDI KAPCSOLATFELVÉTELI KÍSÉRLETEI

Ezekben az időkben a GF, már próbálta tájékoztatni a földi kormányokat jótékony jelenlétükről. Ez a két kísérlet kudarcba fulladt. Ennek hatására az Annunakik, fejlett katonai technológiával látták el a Földi kormányokat.

(GF:2010.08.24)


1922. Babaji ekkor hagyta el előző testét.

(Orr:90)


1924-1945. – URANTIA

Ez idő között adták át az Urantia (Andromedáról származó) tudását.

A Könyv szerzője, csatornája nem ismert.

A 12-ek tanácsa szerint számos ego-torzitást tartalmaz, de sok hasznos információ rejlik benne.


1925. –GRAND CANYON

Egyiptomi szerű múmiákat és templomot találtak a Grand Canyon területén: IZISZ TEMPLOMÁNAK NEVEZTÉK EL

1994-ig tudták elhallgatni a történteket.

(Drunvalo2:92)


1925 KÖRÜL- TOTH SMARAGDTÁBLÁI

Ekkor kerültek vissza kalandos körülmények között Toth Smaragdtáblái az egyiptomi Nagy Piramisba

(Doreal: 11)


TABULA SMARAGDINA – HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ

Nyugat-Európában a Tabula Smaragdina elõször valószínûleg pszeudo-Arisztotelész Secretum Secretorum c. munkájában jelent meg – ez a Kitab Sirr al-Asar (királyoknak írt tanácsok könyve, 800 körül) fordítása volt. Késõbb korábbi arab kéziratok is elõkerültek, ezek keletkezését 650 körülre teszik. Egyes elképzelések szerint a szöveg Szíriából, mások szerint akár Kínából is származhat. Bonyolítja a szerzõség megállapítását az, hogy szerzõnk sokak szerint Thot egyiptomi istennel, a bölcsesség istenével azonos.

Ugyancsak a hagyomány szerint Nagy Sándor idejében találták meg Hermész Triszmegisztosz sírját, múmiájának kezében a Tabula Smaragdinával, amelyben a bölcsek kövének titka olvasható jelképes megfogalmazásban. Késõbb a sír, a Tábla (valamennyi egyiptomi alkémista könyvvel egyetemben) megsemmisült – legalábbis a hagyomány szerint.

Bizonyosnak látszik, hogy a Tabula Smaragdina a legrégebbi fennmaradt alkémiai szövegek egyike. Számos fordítás létezik: ezek némelyike a fordítók szerint egyenesen káldeus, fõníciai vagy kínai eredetibõl készült. A középkorban sok kézirat tünteti fel szerzõként Hermész Triszmegisztosz (a háromszor legnagyobb) nevét, de tudjuk, a középkori szerzõk – gyakran alig leplezetten – korábbi, vitathatatlannak tûnõ orákulumok neve mögé rejtõztek, hogy munkájukat értékesebbnek, hitelesebbnek tüntethessék fel.

Tabula Smaragdina

1. Verum, sine mendatio, certum et verissimum — való, hazugság nélkül, biztos és igaz.

2. Quod est inferius, est sicut quod est superius, et quod est superius est sicut quod est inferius ad perpetranda miracula rei unius — ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának mûveletét végrehajtsd.

3. Et sicut omnes res fuerunt ab uno, meditatione unius: sic omnes res natae fuerunt ab hac una re, adaptatione — ahogy minden dolog az egybôl származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egybôl keletkezett.

4. Pater eius est Sol, mater eius Luna, portavit illud ventus in ventre suo, nutrix eius terra est — atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, a Föld táplálta.

5. Pater omnis thelesmi totius mundi est hic — ô a théleszma, az egész világ nemzôje.

6. Vis eius integra est, si versa fuerit in terram — ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.

7. Separabis terram ab igne, subtile a spisso, suaviter, cum magno ingenio — válaszd el a Tüzet a Földtôl, a könnyût a nehéztôl, tudással, szenvedéllyel.

8. Ascendit a terra in coelum, iterumque descendit in terram et recipit vim superiorum et inferiorum. Sic habebis gloriam totius mundi. Ideo fugiat a te omnis obscuritas — a földrôl az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felsô és az alsó erôket magába szívja. Az uralmat az egész világ fölött így nyered el. E perctôl fogva elôled minden sötétség kitér.

9. Hic est totius fortitudinis fortitudo fortis. Quia vincit omnem rem subtilem, omnemque solidam penetrabit — minden erôben ez az erô ereje, mert a finomat és a nehezet áthatja.

10. Sic mundus creatus est — a világot így teremtették.

11. Hinc adaptationes erunt mirabiles, quarum modus est hic — ez az átvitel varázslata, és ennek ez a módja.

12. Itaque vocatus sum Hermes Trismegistos, habens tres partes philosophiae totius mundi — ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém.

13. Completum est quod dixi de operatio solis — amit a Nap mûveleteirôl mondtam, befejeztem.

Hamvas Béla

(http://www.kfki.hu/~cheminfo/hun/olvaso/histchem/alkem/tabula.html)

Az alábbiakban középkori és kortárs kommentárokból közlünk szemelvényeket.

1. sor: Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.

A legigazabb Nap nemzõje a Mesterség volt. [Hermész] azt mondja, ezért a legigazabb a legfölsõ fokon, mert az így teremtett Nap minden tulajdonságában, gyógyító vagy más erejében, felülmúlja a természetes Napot.

2. sor: Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának mûveletét végrehajtsd.

Hermész szerint a lenti dolgok ereje a csillagokból és a mennyei konstellációkból származik, és ezek az erõk a lenti dolgokra az Alaur-nak nevezett körbõl sugárzanak le: ez a konstellációk elsõ köre. Ez az alászállás nemes, ha az erõket befogadó anyagok hasonlatosak a fentiekhez fényükben és áttetszõségükben, és nemtelen, ha az anyagok zavartak és utálatosak. Azt mondják, ez az oka annak, hogy a drágakövek minden másnál inkább rendelkeznek csodálatos erõkkel. A hét fém formáját az alsó szféra hét bolygójától kapta.

A Kõ a bölcsek köve segítségével két részre osztható: a jobbik részre, amely felszáll, és a rosszabbikra, amely lent marad, tisztán és fixálva. Erejükben azonban összhangban állanak, mert a rosszabbik rész a föld (ez dajka és élesztõ), a jobbik pedig a spiritus, amely fürgévé teszi és felemeli az egész Követ. Így a szétválasztás megtörténik, megünnepelik a mennyegzõt, és sok csudás dolog történik.

Ez az Aktív és a Passzív kölcsönös függõségére utal. Az esszenciális forma nem jelenhet meg a passzív matéria nélkül. A spirituális erõ az emberi befogadókészségen múlik. A Fent és a Lent ugyanegy dolgot jelent, és kiegészítik egymást.

A teremtés különféle szintjein egymásnak megfelelõ síkok vannak, ezért biztonsággal vonhatunk párhuzamot a mikrokozmosz és a makrokozmosz, az ásványi és az emberi világ, a növények és az állatok birodalma között.

Hasonlít arra az elképzelésre, hogy a Jang szélsõséges formája Jint hoz létre, és fordítva.

3. sor: Ahogy minden dolog az egybôl származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egybôl keletkezett.

Kövünk, amelyet Isten teremtett, zavaros tömegbõl lett és született, magában foglalta valamennyi elemet – ezért született kövünk ilyen egyedülálló csoda révén.

Nem igaz, hogy minden dolog az Egyetlenbõl keletkezett, az Egy jóságából, és az sem, hogy bármi, ami az Eggyel kapcsolatos, nem lehet különféle – de az Egy rugalmasságából és egyszerûségébõl táplálkozva gyümölcsözik. Mi születik az Egybõl? A háromság? Jegyezzük meg jól: az Egy keveretlen, a Kettõ vegyített, és a Három visszavezethetõ az Egy egyszerûségére. Nekem, Trithemiusnak, nincs három elmém, hanem egyetlen összefüggõ: ez talál örömöt a háromságban, és így születik a csudálatos utód.

A feltétlen Egy osztatlan, láthatatlan fényét megtöri a Lélek prizmája. Ahogy a Lélek elmélkedik az Egyrõl a teljes megértés nélkül, úgy mutatja a sokarcú Mindent, mint ahogy a lencse bocsájtja át a fényt, amely sugarak pászmájaként esik rá.

Egy az Isten, minden teremtett dolog ugyanabból, a differenciálatlan õsanyagból származik.

4. sor: Atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, a Föld táplálta.

Mint ahogy az állatok magukhoz hasonló utódot hoznak létre, a Nap mesterségesen létrehoz újabb Napokat a Kõ sokszorozó ereje révén. Ebben a mesterséges nemzésben szükséges, hogy a Nap megfelelõ befogadóra leljen, magával összehangzóra, spermája és tinktúrája számára – és ez a bölcsek Holdja.

A Nap és a Hold valószínûleg a Szellem és az Anyag neve, nem az aranyé és az ezüsté.

A Nap a Szellem, a Hold a Lélek.

Ha a Holdat a vízzel azonosítjuk – szokásosan, nedvessége miatt – a Napot pedig a tûzzel, akkor a prima materia tûzbõl keletkezett, vízben született, szelek hozták az égbõl, és a föld táplálta.

Hermész ez alatt az anyag könnyûvé tételét érti, a lég tulajdonságaihoz való felemelését. És azért mondja, hogy a szél hordozza az anyagot a hasában, mert amikor az anyag lombikba kerül – ez olyan edény, amelyben a rózsavíz készül –, akkor a párolgás révén szubtilissé válik, és felemelkedik a levegõ tulajdonságaihoz. Desztillálódik, és a lombik szájából vizes vagy olajos folyadék lép ki, amely az elemek minden erejével rendelkezik. A fémekben ez a nedvesség nem válik el a szárazságtól, hanem mintegy fel van oldva benne, és ebben a feloldott állapotában úgy mozog, mintha a Föld nyelte volna le, és annak hasában mozogna. Ezért mondja Hermész azt, hogy a fém anyja a Föld, az viseli a hasában.

Világos, hogy a szél az levegõ, a levegõ az élet, és az élet az szellem... ezért terhes a szél a teljes Kõvel...

A szél magját saját nõi hasában hordja...

Ez alatt Hermész azt érti, hogy Õt, akinek apja a Nap, és anyja a Hold, a szélnek és a párának ki kell hordania, mielõtt megszülethetne, mint ahogy a repülõ madarat hordja a szél. A szél párájából, amely nem más, mint mozgó levegõ, víz keletkezik összesûrûsödés révén, és ebbõl a vízbõl, földdel keveredve, lesznek az ásványok és a fémek. A szél által hordozott szubsztancia kémiai szempontból Kén, amelyet a Higany hordoz. Lull szerint a Kõ a tûz, amellyel a levegõ viselõs. Orvosi értelemben ez a meg nem született, de hamarosan megszületõ gyermek. Hogy világosabban beszéljünk: minden Higany párából áll, azaz vízbõl, amelyet a Föld magával emel a híg levegõbe, és földbõl, amelyet a levegõ visszakényszerít vizes földdé vagy földes vízzé. Ahogy a bennfoglalt elemek vizes állapotúvá redukálódnak, vagy az illékony elemeket követik felfelé, mint a közönséges higanyban, vagy lent maradnak a szilárd elemekkel, mint a bölcsek Higanyában és valamennyi szilárd fémben. Ezért a Higany maga a szél, amely befogadja a Ként, mint éretlen gyümölcsöt az anyák méhébõl, vagy az elégett anya testének hamvaiból, és olyan helyre viszi, ahol beérhet.

A Föld a dajkája: mert az élelem a táplálékot elfogyasztó szubsztanciájává válik, és hozzá hasonul. Ez a harmónia uralkodik az egész természetben, mert a hasonló örömét találja a hasonlóban. Ugyanez történik a Nagy Mû során, mintha gyermek növekedne anyja méhében. Ezért a bölcsek gyermekéhez apa, anya és dajka szükségeltetik – kettõs magból kel életre, és úgy növekszik, mint az embrió. Mint ahogy a nõknek mérsékletesen kell táplálkozniuk, hogy el ne vetéljenek, a bölcsek mûvéhez mérséklettel kell hozzáfognunk. A két magot egyesíteni kell. A bölcsek szerint az egyik keletrõl, a másik nyugatról jön, úgy egyesülnek – mi mást jelentene ez, mint a retortában való egyesülést, mérsékelt hõ és táplálás mellett? Furcsának tûnhet, miért a Föld a bölcsek gyermekének dajkája, amikor a föld nevû elem legfõbb tulajdonsága a pusztaság és a szárazság. A válasz: nem a föld, mint elem, hanem az egész Föld szerepel itt. Nem azért õ az égi dajka, mert elválasztja, lemossa és benedvesíti a magzatot, hanem azért, mert kiválasztja, megszilárdítja és beszínezi azt. A Földben csudálatos nedv van, amely megváltoztatja azt, ki azzal táplálkozik – úgy gondolták, hogy Romulus a farkas tejétõl vált harciassá.

A szél, amely testében hordozza a spirituális magot, az élet lélegzete... és a Kénesõ, is amely az arany magját viseli folyékony állapotban. A Föld a Test mint belsõ realitás.

5. sor: Ô a théleszma, az egész világ nemzôje.

A thélészma szóból származik a talizmán szavunk. A talizmán õstípusa szerinti megfelelés révén mûködik, és összesûríti - egy szubtilis síkon - a szellemi állapotot. Ez magyarázza a hasonlóságot a talizmán (a láthatatlan befolyás hordozója) és az alkémiai elixír (a fémek átalakulásának élesztõje) között.

7. sor: Válaszd el a Tüzet a Földtôl, a könnyût a nehéztôl, tudással, szenvedéllyel.

A Kõ akkor teljes és tökéletes, ha Földdé válik, azaz ha a Kõ lelke maga válik Földdé, úgy fixálódik, hogy a Kõ teljes anyaga eggyé válik a dajkájával, és az egész Kõ élesztõvé alakul.

Az illékony így válik fixálttá.

Ha az õsanyagot használni akarjuk, elõször kezelhetõvé kell fixálnunk.

Elválasztjuk, azaz feloldjuk, mivel az oldás a részek szétválasztását jelenti.

Az elválasztás a léleknek a testtõl való elválasztását jelenti.

Mivel az illékony princípium a tûz (néha a levegõ), eltávolítása stabilitást hoz. De az is lehet, bár kevésbé valószínû, hogy a föld a szennyezõ, és a tisztított tûz (a szubtilis) az, amire szükség van.

8. sor: A földrôl az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felsô és az alsó erôket magába szívja. Az uralmat az egész világ fölött így nyered el. E perctôl fogva elôled minden sötétség kitér.

Az alkémiai mûveletek tanítása során Hermész azt mondja a Kõrõl, hogy az felemelkedik a mennyekbe, amikor pörkölés és kalcinálás révén szert tesz a tûz tulajdonságaira, mert az alkimista kalcinálás alatt azt a folyamatot érti, amelynek során az anyag égetéssel és pörköléssel porrá válik. És az anyag újra leszáll a mennybõl a földre, amikor a Föld tulajdonságait veszi fel, ilyenkor feléled és táplálkozik az, amit a kalcinálás korábban megölt.

...most a Kõ megsokasításával foglalkozik. Bár kövünket az elsõ mûveletben négy részre osztottuk, ez valójában két lényegi részt tartalmaz csak. A felszállót, a fixálatlant és a földet, vagyis az élesztõt. A fixálatlan részbõl sokra van szükség, és át kell adnunk ezt a kõnek, melyet alaposan megtisztítottunk minden szennyezõtõl.

Késõbb égetjük ugyanezt a követ, azzal az olajjal, amely az elsõ mûveletben vált ki, amelyet a Kõ olajának nevezünk. Pörköljük, forraljuk és szublimáljuk mindaddig, míg az egész Kõ alá nem száll, fixált és folyékony nem marad. A szublimáció révén a testi szellemivé lesz, a szellemi pedig alászállás révén testivé.

Amikor a Harmadik végre magára talált, belsõ késztetésbõl és nagy örömmel felszállhat a földrõl a mennybe, részesedvén így az alsó és felsõ erõkbõl, ettõl válván erõssé és diadalmassá az Egy világosságában, megmutathatja erejét a számok elõsorolásában, és minden sötétségek megfutamításában.

Az azót felszáll a földrõl, az üveg fenekérõl, majd újra alászáll, lecsepegve a földre, és ez a folytonos keringés válik egyre szubtilisebbé, elpárologtatja a Napot, és a légnemû nap-atomokat magával hordozva a Nap azótjává válik, ami nem más, mint a mi harmadik, igazi Higanyunk. A körforgásnak mindaddig folytatódnia kell, míg magától meg nem áll, a Föld fel nem szívta az egészet, akkor válik fekete, kátrányos anyaggá, a Varangyosbékává, amely az anyag végsõ halálát és szétbomlását mutatja.

Válaszd el az anyag illékony részét forralással, és melegítsd, míg a gõz a szülõk testével nem egyesül: ekkor kapod meg a Követ.

9. sor: Minden erôben ez az erô ereje, mert a finomat és a nehezet áthatja.

Amikor a Háromság ismét a minden szennyezõtõl mentes Eggyé vált, az elme ellentmondások nélkül felfogja valamennyi, hibátlanul elrendezett titok misztériumát.

A fekete anyag fehérré és vörössé válik... a vörös tökéletes lett, ezért gyógyító erejével minden lelki és testi bajra orvosságul szolgál, kimeríthetetlen gyógyító erejét a felhasználás mitsem csökkenti, ezért joggal nevezhetjük az egész világ dicsõségének. Az elmélkedés és a bölcsek kövek Istenhez emeli szellemünket... Ha imádkozunk és hiszünk, minden sötétség és érthetetlenség magától eltûnik.

A Szellem fénye állandóvá válik és a nemtörõdömség, csalás, bizonytalanság, kétség és ostobaság eltávozik értelmünkbõl.

10. sor: A világot így teremtették.

A bölcsek köve az Egyetlen másik neve. Nemes erényei – legnagyobb erejénél fogva – érintés által ruháznak fel mindent a kívánatos kiválósággal.

A bölcsek köve rendelkezik a Természet valamennyi rejtett erejével, nem rombolás végett, hanem az anyag újrateremtésére, a Természet mindhárom Birodalmában. Újra fixálja a legszubtilisebb Oxigént tüzes természete szerint. Ereje tízszeresére nõ minden sokszorozás alkalmával. Ezért hatolhat be az aranyba és az ezüstbe, ezért fixálhatja a Higanyt, a kristályokat és az üveges olvadékokat.

Az alkémiai fixálás több ennél... a szellemmel való egyesülése miatt a testi tudatosság maga válik finom és átható erõvé. A szellem testté válik, finomságra, könnyedségre, határtalanságra és sokszínûségre tesz szert. A szellem testté válik, és megszerzi annak tûztûrését, mozdulatlanságát és tartósságát. A kétféle testbõl könnyû anyag születik, amely a két szélsõ között középen áll.

A desztilláció és az újraegyesülés eredménye uralkodik a kevésbé szilárd anyagon, és éppen saját szubtilitása miatt áthatol és uralkodik a magánál tisztátlanabb és csak látszólag spirituális anyagokon is.

11. sor: Ez az átvitel varázslata, és ennek ez a módja.

...a mikrovilágot a makrovilág mintájára teremtette az Úr, és az ember felismeri, hogy eredeti természete az Isten képmása.

Az alkémiai mûvelet a teremtõ folyamatok paradigmája. Figyeljünk a szexuális felhangokra az elõzmények leírása során...

12–13. sor: Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém. Amit a Nap mûveleteirôl mondtam, befejeztem.

Okkult módon [Hermész] azt tanítja itt, milyen anyagokból készül a Kõ. A Kõ tökéletes, mert természetében összefogja az ásványokat, a növényeket és az állatokat. Mert a Kõ Három és Egy, háromszoros és egyedüli, négy természete és három színe van (fekete, fehér, vörös). Búzaszemnek is nevezik, mivel ha el nem pusztul majd, magában marad. Ha mégis elpusztul, gyümölcsöt hoz a konjunkció nyomán.

Ezért a mûvészetért Mercuriust a háromszor legnagyobbnak hívják, mert övé az egész világ bölcseletének mindhárom része... uralkodik az ásványok, a növények és az állatok birodalmában.

A tudás három része a világegyetem három nagy osztatának felel meg: a szellemi, a lelki és a testi valóságnak, amelyeket a menny, a lég és a föld jelképez.

A Triszmegisztosz szó szokásos magyarázata szerint Hermész volt a legnagyobb bölcs, a legnagyobb pap és a legnagyobb király.


1927.

1927-ben összevetették a maja naptárat a modern naptárakkal. A legtöbb kutató arra a következtetésre jutott, hogy a hosszú számításul, I.e. 3113 körül kezdődik: EVOLÚCIÓSJELZÉS A CIVILIZÁCIÓK GLOBÁLIS MEGJELENÉSÉRE

(BHC2: 31)


1927. - A MAJA KRISTÁLYKOPONYA MEGTALÁLÁSA

Az egyetlen Kristálykoponya, amely felszínre került Atlantisz örökségéből.

A maja időszak rendkívüli pontos próféciáit tartalmazza. (kb. 5200 évet)

A maják asztronómiai és matematikai tudása innen ered.

EZ A SZERETET KOPONYÁJA.

A Vénuszról származó Aphrodité által vezetett Atlantiszi törzs bölcsességével programozták be.

A maják kollektív tudatukban hordozták Arany Atlantisz bölcsességét.

1927-ben, Belize-ben Lubaantumban találták meg.

2032-RE 6  koponya kerül elő a 12-ből.

(DC: 66-67)


1929. OKTÓBER 24. – FEKETE CSÜTÖRTÖK

Gazdasági Világválság kirobbanása


1930 ELŐTT – KÖZVETÍTÉSEK

Csak a spirituálisan igen fejlett emberek tudtak közvetíteni. Az ezt következő években egyre inkább szélesebb körben volt már lehetőség közvetíteni.

(RH:0904)


1930-AS ÉVEK ELEJÉN adta át ST. GERMAIN az első tanításokat az IBOLYA FÉNYRŐL,

Guy Ballardnak.

(E. C. Prophet)

St Germain az 1930-as években Godfre Ray King (Ballard) médiumon keresztül diktálta le az "ÉN VAGYOK" beszélgetések című könyvét.

Zadkiel arkangyalként tanította az emberiséget hogyan alakítsák át a negatív energiákat a megbocsátás lila lángjává.

(Jasmuheen)

BALLARD

Sok ember tapasztalta meg a Shasta Hegy és a Grand Tetons Dimenzió-Kapu aspektusát, és olvasták Guy Ballard (Az ÉN VAGYOK Mozgalom megalapítója) tetteit szeretett Saint Germainnel és a Felemelkedett Mesterekkel az Éteri Fényvárosokban ezek a helyek felett illetve belsejében. Bár az az igazság, hogy az irány értelmében ezek a fényvárosok nem felül vagy alul vannak, hanem külön programok léteznek ugyanabban a térnélküli űrben, és ezeknek a helyeknek a specifikus energia mintázatához lehorgonyozott Dimenzionális Átjárókon át van a bejáratuk. Éppen ezek a területek, ezek az Éteri Fényvárosok a kulcs rejtjeles pontjai a bolygótokon. Egy bizonyos időpontban mindannyian időztök majd ott. Úgy tekintsetek erre, mint az érettségi vizsgára. A belépéshez ugyanazok a mechanizmusok kellenek mint az Idő-Kapuhoz. Jó meglátogatni ezeket a területeket, hogy tudatosan is gyakoroljátok azt, amit már meg tudtok tenni tudat alatti álom állapotban. Valójában sűrűn látogatjátok ezeket a helyeket álom állapotban.

(GRIMES)

1930-AS ÉVEK-BALLARD, GUY ÉS EDNA

Az 1930-as években együttdolgoztak Saint Germain-nel

A VAGYOK (I AM) címmel könyvsorozatot adtak ki

A Vagyok munkája: az Ibolyalánggal való együttdolgozás

Már nincs szükség rá

Túlmentünk az Ibolyaláng tanításain

A Shaumbra már túlhaladta, még ha sokan ezzel együtt is dolgoznak

Ballard:Godfre Ray King nevet is viselte

(T:7:10)


1930-AS ÉVEK.

70 évvel ezelőtt kezdődött el a világ átalakulása, a Föld megújulási folyamata, elindulása az Arany Korszak felé.

(Máté:2009.02.07.)


PLANETÁRIS ALVILÁG 5. ÉJSZAKA – PUSZTÍTÁS

ERŐS NAPTEVÉKENYSÉG–- 2 . VILÁGHÁBORÚ

1932. - ERŐS NAPTEVÉKENYSÉG

a 2. Világháborúban teljesedik ki.

(Mor:39)


1932-BEN tudtak hivatalosan utoljára az atlantiszi Smaragdtáblák helyéről.


1932 -  1952. –  PLANETÁRIS ALVILÁG 5. ÉJSZAKA – PUSZTÍTÁS

1932.-1952. – A MAJA 5. ÉJSZAKA IDEJE

A maja 256 éves, 13 katunból álló ciklusának (5125 éves), 5. éjszakája: a világháború, az atombomba időszakába érkezett meg. Az ezt megelőző 5125 éves ciklusban az 5. éjszaka az i.sz. 434-829-re esik, és a Római Birodalom bukásának felel meg.

(DP:262)


1933.

Roosevelt közigazgatása óta beiktatott szabályok, amik 1933-óta az ő vezetésétől kezdve az USA-ban születtek, el kell tűnniük, a számtalan törvényellenesen megalkotott jogszabálynak.

(GF:090915)


1936-1987 - A SÖTÉTSÉG ÉS POKOL UTOLSÓ CIKLUSA/CAYCE

A Sötétség és Pokol korszakának (Hitler politikai hatalma) utolsó ciklusa erre az időpontra esik (52 éves maja ciklusrész !), és 1987-ben ér véget, amikor a Megtisztulás időszaka elkezdődik.

(CAY:70-71)


1937.

Maximális, vagy ahhoz közeli Napkitörések

(Ernst Opik)


1930-AS ÉVEK VÉGÉTŐL – TECHNOLÓGIAI HÁBORÚ A FÖLDÖN

Egy be nem vallott technológiai háború zajlott a német és angol-amerikai titkos kutatócsoportok között a nullaponti energiás eszközök és a fejlett technológiák használatával világuralmi pozíció elérése céljából.
A Sötétség versenyekbe kezdett.

(GF:2010.08.24)


1930-AS ÉVEK VÉGE- A BOLYGÓ ELKEZDI FELEMELKEDÉSÉT

A megnövekedett geofizikai aktivitás eredménye, sokkhatásként megjelenik az emberi szervezetekben is.

A földrengések, vulkánkitörések, viharok, árvizek mind eltávolítják a bolygón felgyülemlett negativitást. Ahogy a bolygó közel 70 éve elkezdett kiemelkedni a 3. sűrűségéből, és a negativitását csökkentette, az mindig hatással van minden rajta élő testre.

A felemelkedés, az idő folytonosságában, nincs konkrét dátumhoz kötve a Földdel kapcsolatban, mert az időnélküliségében van. Azt lehet mondani, hogy az 1930-as évek vége felé lineáris időben kezdődött meg a felemelkedési folyamat a Földön, amikor annyi atrocitás érte a bolygót, az emberiség egymás ellen fordult, és csaknem kihunyt a fény a Földanya evilági testén és lakóiban.

A Földanya segélykiáltása kiment a Világegyetembe, és a Teremtő Isten azonnal engedélyezte számára, hogy lelkileg fejlett és megvilágosodott civilizációk, saját ragyogó hatalmas fényességükből, beletöltsenek a Földanya testébe. És ez a hatalmas fényinfúzió stabilizálta testét, keringését, és lehetővé tette neki, hogy kelyhéből kiengedje az ott felhalmozódó negativitást, és elkezdje kiemelni magát a 3. sűrűségéből, hogy végső rendeltetési helyére az ötödikbe megérkezhessen. Évezredekig lelkére vette az egyre több és több emberi és állati vérrontást, környezetrombolást, amely egy lefelé hajló spirálba húzta őt.

Szeretnénk kihangsúlyozni azt, hogy 2012 vége, nem egy rögzített időpont, arra nézve, hogy a Föld a 4. sűrűségbe kerül teljesen. Ez egy „mennyei ablak”, hogy simább legyen a vitorlázás a tengeren, és ez felkínál egy folyékonyabb lehetőséget a naptári időben. Ne felejtsétek el a Felemelkedés az a folyamat, amely már elkezdődött mintegy hét évtizede, és így nem várható egy hatalmas drámai esemény az Arany Korba lépés első napján, 2013. január elsején, amely napra úgy gondoltok, mint amelyik kicsit más lesz, mint a megelőző nap, és így tovább. Nincs arra nézve érvényes elképzelés sem, hogy a 4. sűrűségbe lépés előtt lesz 3 napos sötétség vagy más égi jelenségek, 3 napig tartó napfolttevékenységek.

De nem olyan lesz az élet 2012 után, mint sok évszázaddal ezelőtt. Nem lesz az élet statikus, hanem előrehalad számos fejlődési szakaszon keresztül, ilyen lesz majd az élet az Új Földön. Az lesz a különbség az eddigiekkel összehasonlítva, hogy az élet minden területét, áthatja majd a békesség, az egyensúly, a harmónia, a korlátlan tanulás lehetősége, egy megdicsőült világ fejlődése. (Lásd: Máté korábbi közvetítése 2007. december 31. átfogó leírást ad, mi minden várható: Esszé 2012-ről, részleteiben a fenyegyseg.netii.net-en, vagy Matthew: Essay on 2012.)

(Máté üzenete - augusztus 13, 2010)


1930-AS ÉVEK VÉGÉTŐL

Sugallják bele a médiákba, hogy a „távoli világűrtől érkező gonosz támadók” koncepciójában higgyen.

Félelemkeltés más tudatos lényektől, korlátozza dimenzionális tudatosságunk megnyílását.

(GF:2010.09.21)


1938-1945 – II. VILÁGHÁBORÚ

II. VILÁGHÁBORÚ

A Sötétség kívánalma szerint zajlott le, a német fejlett technikákat elrabolták az angol-amerikai szövetségesek, azzal a céllal, hogy egybeolvasszák a két tudást: Ez fenyegetést jelentett a Draco Birodalomra, akik beküldték a Reticuli klónjaikat, kiknek űrhajói közül többet is katasztrófa ért. Ekkor kezdte el a Fény-orientált földi szövetség kapcsolatfelvételeit a Galaktikus Föderációval.

(GF:2010.08.24)


II. VILÁGHÁBORÚ

Valójában egy visszatérő energiaszál, amely az Atlantiszi konfliktus volt, Aryan és Poseidonis között. A Közel-keleti konfliktusokban megismétlődtek a keresztes hadjáratok. Így működik a vonzás törvénye.

(Metatron/Tyberron:2010.okt.1.: Az idő természete)

1937-1945.- II. VILÁGHÁBORÚ

A világos és sötét energiák végső csatája volt

Az Emberiség történetének legnagyobb kihívást jelentő fordulópontja

Nagymértékű karmatisztítás járt ezzel

Egy nagy Megtisztulás volt az emberiség nagy része számára, a Földön tartózkodó spirituális családok számára

A tisztítást követően a 40-es évek végétől a 60-as évek végéig: népességrobbanás következett be, mert rengetegen inkarnálódtak a Földre

A Világháborúval: magunk mögött hagytuk a pusztulás markerjét, amely az 50-60 évvel ezelőtt lett volna időszerű (2001-től)

(T:3:1, 3:2)


1940-ES ÉVEKTŐL

KEZDETT MEGEMELKEDNI A BOLYGÓ REZGÉSSZINTJE, amely megakadályozta az azon élők tömeges pusztulását, 2000 előtt.

A II. Világháború a Fény és Sötétség erőinek harca volt a Föld változásának estéjén.

(TK1:38)


1940-, 2003-, 2012-,

Az 1940-es években, különösen 2003 óta a Nap nyugtalanul viselkedik, mint bármikor 11 ezer év óta.
A napfizikusok egyetértenek abban, hogy szoláris aktivitás csúcspontja 2012-re esik, rekord értékekkel
.

(APO:26)


1940-ES ÉVEK- KARMAFELHALMOZÓDÁS

Hosszú idővel ezelőtt, a következő történt: a Földön élő lelkek többsége csak részlegesen teljesítette be választott küldetését vagy saját választásuk által még több karmát halmoztak fel, melyet el kellett égetni reinkarnáció által, az ilyen típusú helyzetekben. A Föld kiürítette fény tartalékait, korokon át megadva lakóinak az újabb esélyt arra, hogy kiegészítsék 3D-s tapasztalataik ciklusát és emiatt, ezelőtt 60 évvel a bolygó teste közel volt a halálhoz...

(Máté:07:01)


1940. JÚL.31-AUG.1.

LAMMAS EVE, LAMMAS NIGHT

Angol mágusok beavatkozása, közös mágikus szertartással, a 2. világháború kimenetébe

Dél-angliai boszorkánytalálkozó

Mágikus erőteret hoztak létre a német invázió megakadályozására

Ugyanezt alkalmazták Napóleon, és a spanyol Armada ellen is

1983-ban ismét találkoztak Európa sorsának befolyásolására


NESARA: TERV A FÖLD FELEMELKEDÉSÉRŐL

1940-ES ÉVEKTŐL-NESARA TERV A FÖLD FELEMELKEDÉSÉRŐL

A NESARA, nem más mint a hat évtized alatt lezajló Minden változás, mely során a Fény, felszínre hozta a túlságosan hosszú ideje elrejtett sötétséget, hogy a Föld meggyógyulhasson és eljuthasson önmagához vagyis a Paradicsomi állapotokhoz. Ti választottátok azt, hogy most oda megtestesültök, hogy részt vehessetek saját magatok és bolygótok példátlanul álló fizikai és spirituális felemelkedésének folyamatában! Ezért esszenciális az, hogy megismerjétek tudatosan, azt amit a lélek szintjén már tudtok: a kinyilatkoztatások, nem a harmadik anyagi sűrűség folytatására szolgálnak, hanem a lélek evolúciójára az ötödik sűrűségbe!

E bolygó történelme során, férfiak és nők, egy bizonyos speciális pillanatra várakoztak, lineáris kronológiában - egy Földet örökre meghatározó eseményre, Isten Jelét magán viselő világként. Elmondhatom nektek, hogy e pillanat elérkezett. Tanúja voltam, a Végtelen Teremtő Erő átfogó érintésének. Nehéz leírnom emberi nyelvezettel az általam megtapasztaltakat, mely számomra most is folytatódik.

Azok az emberek, akik a nagy hazugság útját követik, soha nem lesznek az Arany Kor részei. NESARA, az Arany Kor, soha nem szándékozott egy pénzes eseménynek lenni. Végtelen Földről van szó és arról a helyről amit minden személy kivív magának ebben az új korban. Arról van szó, hogy emberi, fizikai formában Istennek lenni. Azok az emberek a Nesara-csomók, akik motivációja nagy vagyonok gyűjtése, a Nesara igazi valóságának korruptállása által. Hamarosan meg fogják látni, hogy önmagukkal kell megküzdeniük, ez az összes valóságok közül a legkeményebb. Nem bújhatnak el többé az Arany Jelen elől.

Azok akik hittek ezeknek az embereknek, jól tennék ha diszkréten megtanulnák azt, hogy mi Isten és mi nem.

(Máté:06:12)


1940 ÓTA - a Galaktikus Föderáció előkészített számos kormányt és egyént, hogy kinyilatkoztassák a Galaktikus Föderáció jelenlétét. Annak felfedezése, hogy nem vagyunk egyedül és hogy nagy mennyiségű titkos technológia létezik.

(GF:091006)


1940-ES ÉVEKTŐL-A FELEMELKEDÉS KÉPVISELŐI VAGYUNK

**Mielőtt megérkeztél volna jelenlegi életedbe, ígéretet tettél arra, hogy a képviselőnk leszel a Földön. Ezen belül a rendelkezésedre áll az összes bölcsesség, ami ahhoz szükségeltetik, hogy beteljesítsd a küldetésed. Mikor rád tör a kétség, ne feledd, hogy a múltból származó összes tapasztalatod – legyenek bár sikeresek vagy látszólag kudarcok – az élmények bőségét nyújtották számodra.

Emlékezz, hogy amikor energetikai aláírásod a Szent Szereteten alapszik, Ádámi Részecskéket vonzol magadhoz, és amikor összhangba kerülsz legmagasabb sorsoddal a mindenség legnagyobb javára, akkor a Szeretet /Élet/Fény ezen Isteni Részecskéit sugárzod ki magadból. Mi itt vagyunk, hogy segítsünk neked minden lehetséges módon abban, hogy elérd a spirituális megvilágosodást.

(RH:07:07)


1940-ES ÉVEK ÓTA

EGY NAGY SZENT FÉNY EMELKEDETT A LEGMAGASABBÓL A FÖLDRE. Beteljesíteni érkezik azokat a nagy változásokat, amelyek az elmúlt nyolc évtizedben lettek megjövendölve.

(GF:090113)


1940 KÖRÜL

70 évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a Föld tengelye az egyetemes tudás hiányában az egyensúly felborul és kihúzódik a pályájáról. (vagyis nem ér be a Fotonövbe), de az azóta stabilizálódott.

70 Évvel ezelőtt  az istenség terve szerint a spirituális és technikai isteni ihletésű civilizációk elkezdték segíteni a Földet a Fény útjába lépni.

(Máté: 2009. szept. 1.)


1940-ES ÉVEKBEN – A TOBOZMIRIGY KRISTÁLYOSDÁSÁNAK 2. HULLÁMA

Vannak bizonyos dolgok, amelyek épp most történnek, ahogy a fizikai test átendeződik, főként az agyban. A fizikai test fejlődik, és az egyik változás a tobozmirigyben zajlik, noha nem korlátozódik kizárólag erre a területre. Kristályok képződnek a tobozmirigyben. Kristály szerkezettel rendelkeznek, amelyet ti kalcit kristálynak neveztek, amelyek mindenfelé keletkeznek az emberek agyában. Ezek a kristályok áthangolhatók, hogy be tudják fogadni az elektromágneses frekvenciákat. Ezen elektromágneses frekvenciákon keresztül kommunikáltatok egymással, ( rádió hullámok) amelyek átjárják testeteket. Anélkül, hogy akadályozna benneteket bármiben is, számos elektromágneses frekvencia halad át az egész testeteken keresztül, úgy, hogy ennek még nem is vagytok tudatában. Ez meg fog most változni. Kezdetben, lehet, hogy túlzottan is érezni fogjátok őket, amely kissé problematikus lehet. A cél az, hogy ezt egy kellemes mederbe tereljétek, hogy aktiváljátok magatokat. Ez nem egy verseny futás, kedveseim. Kérjük, hagyjatok időt magatoknak, és ne erőltessetek a testetekre egy túl gyors tempót, mert nem bír el mindent. Ugyanakkor idővel megvalósítjátok majd ezt, és teszitek ezt jól.

A kristályok, amelyek az agyatokban kialakultak, már ott voltak egy ideje. Az igazság az, hogy egy második hullámát kezdtétek meg a kiteljesedésnek úgy 60 éve, és ezzel egyidejűleg elkezdtek ezek a kristályok kialakulni. Ezek a kristályok ott szunnyadtak a testetekben, arra várva, hogy aktiválódjanak. Az orvostudomány most kezdi ezeket felfedezni, és láthattok már képeket is, ezekről a kristályokról , melyek a tobozmirigyben fejlődnek ki.

(LW:0907)


1940-ES ÉVEKBEN – UFO ÁLCÁZÁS

A Sötétség és az Anunnaki szükségesnek látta egy összeesküvés elmélet bedobását, az UFO álcázást, az idegengyűlölet felélesztését.

Az idegen civilizációtól, más életformáktól való félelemkeltésben, innen kezdve a média játszik vezető szerepet. E mellett tudományosnak nevezett álcával tagadják más életformák létezését.

(GF:090825)


1940-ES ÉVEK

Kérdés Metatronhoz: Az amerikai őslakosok körében a Paiute törzsből származó történetek ismertek, de az 1940 évekből egy orvos jelentése is létezik a térség földalatti városairól. Tudnál erről beszélni?

Metatron Arkangyal: Már beszéltünk előzőleg a Belső Földben létező civilizációkról és telepekről, beszéltünk a hatalmas földalatti alagút és barlang hálózatról is, amely behálózza a bolygótokat. Ezeket eredetileg a Szíriusziak és Plejadiak (Fiastyúkbeliek) alkották, de a fejlett Atlantisziak is nagyban használták. Több ilyen üreg a lakóhelyük az általatok LeMuriaiaknak ismert népességnek, a Shaszta Hegy, a Grand Tetons, Arkanzasz és Grimes Point kiterjedt térsége, a Mohave Sivatag és a Halál Völgy alatt, az Amerikai Egyesült Államok területén.

Ezek a területek léteznek, ez nem folklór, inkább a dimenzionális átfedések ténye az egyesített mezőben. Valójában, amikor véletlenül, váratlanul felfedeztek egy-egy ilyen, az alagút hálózathoz vezető barlangot és a néhai civilizációk nyomaira és bázisaira bukkantak, akkor ezek azonnal használaton kívül lettek helyezve, le lettek pecsételve és ezáltal a felfedezés kétségbe lett vonva. A Grimes Pointi barlangok valóban az Atlantiszi alagút rendszer bejárata, de elsősorban egy hatalmas Átjáró (Portal) bukkant fel Grimes Point alatt a jelen időben.

Sajátságosan egyedi frekvenciáinak következtében, ez egy bejárati pont a Belső Föld bázisaihoz, melyeket elsősorban a Plejadiak használnak. Habár ez fantasztikusan és hihetetlenül hangzik sokak számára, ez az igazság. Eredetileg ti a Plejadokról és a Szíriuszról származtok, mégis, a rengeteg bizonyíték ellenére, ezt javarészt mint tévhitet, elutasítja az emberiség. Valójában ti Galaktikus eredetűek vagytok, és a multidimenzionalitásban együtt léteztek ezekkel a fajokkal, melyek létezését tagadjátok.

Ti a paiute legendákról beszéltek, a törzsi őslakók többsége azonban felismerte és "Csillag Nemzetnek" nevezte őket. Nyelveik közül sok tartalmazza a Plejadiak megnevezéseit. A Lakota, a Hava Supai és a Navajo, mind utal a Plejadokra és a Szíriuszra. A Hava Supai legendák nyurga, kékesszürke "hangya emberekre" hivatkoznak, akik magukkal vitték őket a földalatti menedék városokba az Atlantiszi első és második özönvíz idejére. Valójában ezek a LeMuriaiak és a Szíriusziak voltak. Geológusaitok értelmezése szerint ezek a területek víz alatt voltak 12,000 évvel ezelőtt.

Nem óhajtunk az általatok úgynevezett összeesküvésekbe és a titkos államvezetési irányvonalakba belemélyedni, de kormányotok egy része kapcsolatban volt bizonyos földön kívüliekkel és a Belső Földből a LeMuriaiakkal, az elmúlt évszázad java része alatt. Egy része ennek jóindulatú dolog volt, egy másik része pedig a titkos technológia fejlődésére irányult. Nem az a küldetésünk, hogy ennek a mélyére hatoljunk, csak annyit mondunk el, hogy a közeljövőben a földön kívüliekkel való kapcsolatotok sokkal nyilvánvalóbb lesz. Ismételten, ezeket a kapcsolatokat rendszerint felismerték, és nem félték az őslakók. Sokan a törzsi társadalmak közül nyiltan közreműködtek a "Csillag Lényekkel", meg persze a Belső Földből a LeMuriaiakkal is. A közreműködés tanításból és segítség nyújtásból állt. Habár a kormányotok most is kapcsolatban van velük, jelenleg a Belső Föld LeMuriai civilizációja nem óhajt elvegyülni az emberiséggel. Ők békés lények, spirituálisan magasan fejlettek, nincs egyéb vallásuk, csak felismerni az ISTENIT. Ők külön pályán haladnak és nagyon közel állnak ciklusuk befejezéséhez. Amikor kifejlesztitek belső képességeteket, hogy felemeljétek a frekvenciátokat, akkor fogjátok felfedezni a képességeteket az összes Isteni Intelligenciával való közreműködésre. Akkor fel fogjátok fedezni igazi eredeteteket, igazi célotokat és multidimenzionális természeteteket. Fel fogjátok fedezni, hogy ti vagytok a földön kívüliek, ti vagytok a csillag lények, a delfinek, az atlantisziak és a lemuriaiak.

(GRIMES)


A PHILADELPHIAI KISÉRLET

1943. AUGUSZTUS 12. - PHILADELPHIAI KÍSÉRLET

Minden 20. Év augusztus 12.-éjén kiegyenlítődik a bolygó energiamezeje és ekkor érik el a csúcspontjukat a mágneses mezők.

1963. aug 12. , majd 1983. Aug. 12,: Montauk Projekt, A Philadelphiai kísérlet folytatása, 2003. Aug. 12.

Tehát a teleportációs és interdimenzionális energetikai kísérletek ezen idődátumok alatt, nem a véletlen műve.

(Frissel: 119)

1913, 1943, 1983, 1993, 2013 –AUGUSZTUS 12.

MINDEN 20. ÉV AUGUSZTUS 12.-ÉN a bolygó bioritmusa ekkor teszi lehetővé az interdimenzionális kísérletek feltételeit.

Ezek a kísérletek az atlantiszi kudarcok megjavítását szándékozták, de tovább rontották a helyzetet.

Drunvalo szerint 2012. december 12.-én lehet a kijavítást megtenni, még a 2013. augusztus 12. kísérlet előtt.

1943 OKTÓBER 28- - A PHILADELPHIAI KISÉRLET

A történet 1943 nyarán kezdődik, az U.S.S. Eldridge DE 173 kísérő romboló több tonna elektronikus kísérleti eszközzel való feltöltésével. Ezek közt volt az a két masszív egyenként 75KVA-es generátor, mely az első ágyútorony helyére épült, energiájuk szétosztására négy tekercset építettek a fedélzetre. Három RF adókészülék (mindegyikük 2 megavattos, a fedélzetre szerelve), háromezer '6L6' erősítőcső (a két generátor mező tekercsének hajtására), speciális szinkronizáló és moduláló áramkörök és egyéb speciálisan az erős elektromágneses tér létrehozására kifejlesztett eszközök serege, melyek megfelelő összeállításával elérhető a hajó körüli fény és rádió hullámok eltérítése, s így a hajó láthatatlanná tétele az ellenséges megfigyelő számára.

A kísérletnek a Philadelphia kikötőben és legalább egy alkalommal a nyílt tengeren, az S.S. Andrew Furuseth kereskedelmi hajó és más megfigyelő hajók által belátható helyen kellet végrehajtódnia. Az Andrew Furuseth hajó a meghatározó, mivel személyzetének egy tagja a forrás a legtöbb eredeti alapokra épülö elbeszélésben. Carlos Allende, más néven Carl Allen, írt egy sor különös levelet Dr. Morris K. Jessup-nak az 1950-es években, melyekben leírta, hogyan lett a Philadelphia kísérlet számos fázisa egyikének szemtanúja.

1943 július 22-én 9 óra, folytatódik a történet, felpörögtek a generátorok és hatalmas elektromágneses mező kezdett kialakulni. Zöldes köd kezdte lassanként beborítani a hajót, elrejtve azt a megfigyelő elől. Majd maga a köd eltűnt s vele együtt az Eldridge kísérő romboló is, csupán háborítatlan vízfelszínt hagyva maga után azon a helyen, ahol a hajó pillanatokkal azelőtt horgonyzott.

A magas rangú hajózási tisztek és a résztvevő tudósok megrökönyödve bámultak óriási tettükre: a hajó és legénysége nem csak a radar számára vált láthatatlanná, hanem az emberi szem számára is. Minden a terv szerint ment, majd körülbelül 15 perc múlva parancsot adtak a generátorok leállítására. A zöldes köd lassan újra látszódni kezdett és az Eldridge újra materializálódni kezdett, ahogy a köd lecsillapodott, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy valami nem stimmelt.

Amikor egyenként felszálltak a hajóra, a személyzetet szétszórtan és émelyegve találták a fedélzeten. A tengerészeti hivatal lecserélte a személyzetet, majd nem sokkal utána újat vezényelt a hajóra. Végül a hivatal elhatározta, hogy csak radar számára való láthatatlanságot akar és változtattak a felszerelésen.

1943 október 28-án 17:15-kor hajtották végre a végső tesztet az Eldridge-el. Újra felpörögtek az elektromágneses teret létrehozó generátorok és az Eldridge majdnem láthatatlanná vált; csupán a hajó testének gyenge körvonala látszott a vízben. Minden jól ment az első pár másodpercben és akkor, egy vakító kék villanás s a hajó teljesen eltűnt. Másodperceken belül újra megjelent mérföldekkel arrébb a Virginia állambeli Norfolk-ban és percekig látható volt. Majd amilyen titokzatosan érkezett, úgy tűnt el az Eldridge Norfolk-ból, újra visszatérve a Philadelphia-i kikötőbe. Ezúttal a legtöbb tengerész igen beteg lett. Néhányan a személyzetből egyszerűen eltűntek s soha nem kerültek elő. Páran megbolondultak, de ami a legérdekesebb, öt ember beleolvadt a hajótest fémszerkezetébe.

A túlélő emberek sem maradtak a régiek. Azok akik életben maradtak, annyira lemerültek, hogy szellemileg alkalmatlanná váltak feladatuk elvégzésére, valódi fizikai állapotuk ellenére.

Tehát, ami egy elektronikus álcázási kísérletnek indult, egy egész hajó s legénységének véletlenszerű, távoli helyre történő, perceken belüli, oda-vissza teleportációjával végződött.

Habár a fentiek kissé fantasztikusnak tűnhetnek, nem szabad elfelejtenünk, hogy 1940-es években már javában dolgoztak az atombombán is.

Így szól a Philadelphia kísérlet legendája, ahogy napjainkra összeállt, melyet bizonyos új részletekkel bővített néhány forrás, kik évekkel az emlékeket törlő agymosás után visszaemlékeztek a projektben játszott szerepükre.

http://www.pharmachip.hu/zyx/old/hiperter/phila.htm

1943. - A PHILADELPHIA KÍSÉRLET

Azt mondtuk, hogy közvetlen kapcsolat van a technikai fejlettség és az emberiség kollektív rezgésének spirituális szintje között. A technika a tükörképe az emberiség spirituális tudatosságának. Ahogy a spirituális tudatosság nő, új technológiák tűnnek fel hirtelen a játékasztalon. Más szavakkal a fény, ami az embereken keresztül jött át, tett egy nagy ugrást, és eléggé ragyogó lett ahhoz, hogy létrehozza a visszatükröződését. E visszatükröződések egyike a hatalmas technológiai fejlődés. Voltak olyan idők is, amikor a magas szintű technológiát a bolygóra kísérletképpen hozták más játékból.

Miután az emberiség spirituális szintje nem volt elég magas, hogy támogassa ezt, a technológia nem működött. A Philadelphia kísérlettel és később a Montauk tervvel azt próbálták meg, hogy növeljék az emberi rezgésszintet a technológia által. [A Philadelphia-kísérlet 1943-ban egy hadihajó láthatatlanná tevésére irányult, de a hajó és a rajta lévők teleportálódása lett a vége. Magyarul olvasható róla Charles Berlitz könyvében: A Philadelphia-kísérlet - Új Vénusz Kiadó. A Montauk projekt a jelenség további kutatása nyomán egyfajta időutazási kísérletté alakult, ld. Preston Nichols és Peter Moon Montauk-trilógiáját Sky Books, New York Ugyanaz a rossz irány volt, amit Atlantiszban kíséreltek meg. Az ok, amiért ez nem működött nagyon egyszerű: A spiritualitás kollektív rezgése nem volt elég magasszintű, hogy támogassa a technológiát. A technika a tükre az emberek kollektív spiritualitásának.

(LW:0802)

1943. AUGUSZTUS 12.- 1983. AUGUSZTUS 12. MONTAUK/PHILADELPHIA TERV

K: Ismeri a Montauk-tervezetet?

V: Nagy gondot okozott, és egy 40 éves időhurkot hozott létre. ( megj: A Philodelphia-kisérlet egyes részvevői
1943. augusztus 12-ről 1983. augusztus 12-re ugrottak ) - Al Bielekről nem tudok. Azt hiszem, az információja egy része gyanús. ( megj: Alfred Bielek volt az a hajón tartózkodó matrózok egyike, aki 1943-ről 1983-ra ugrott - Al Bielek már az új, nyolcvanas években felvett neve volt. ) De valami hasonló biztosan történhetett, amit mond, a Philadelphia-kísérlet során. Neumann János nagyon benne volt. ( megj: persze, hogy nagyon benne volt, hiszen a betegeskedő Teslától 1942-ben Neumann János vette át a Montauk-Philadelphia-kisérlet irányítását! )
K: És Tesla, és Einstein?
V: Nem tudom. De Neumann.... az igen! (bólint)
K: Montauk igaz volt?
V: Igen. Az egy nagy kavarodás volt. Olyan időrést okoztak, hogy azóta sem sikerült kijavítani!
Ugyanez a helyzet a Rainbow-tervezettel, a Stargates-cel is... azon is dolgoztak. De a Montauk-jelentés egy része, amit ebből az internetre felraktak, nem tűnik meggyőzőnek. Láttam néhány fényképet a felszerelésről, amit állítólag használtak, de az csak egy rakás ócskaság.

INTERJÚ A HÁTTÉRHATALOM EGY VEZETŐ FIZIKUSÁVAL 2006-ban

http://grou.ps/ufokutatok/blogs/item/interj%C3%9A-a-h%C3%81tt%C3%89rhatalom-egy-vezet%C5%90-fizikus%C3%81val-2006-ban

MOUNTIAK PROJEKT

20 évet tudtak előrehaladni az időben, de 7-10 éve stresszes öregedés volt, amikor visszatértek, és a múltba nem tudtak manifesztálni. A mágneses erők kristályos bioplazma területe ad majd módot erre előrelépni.

(Metatron:2010.okt.1.)

1940-1950 KÖZÖTT

VIRÁGZOTT FEL A TITKOS TÁRSASÁGOK ÉS A FÖLDÖNKÍVÜLI INTELLIGENCIÁK EGYÜTTMŰKÖDÉSE

(PC:144.)


1943-2013

A FÖLD KUNDALINIJÉNEK ÉS AZ ISTENNŐ FÉNYÉNEK FELEMELKEDÉSE

(Drunvalo)


1943. – NÁCI BIRODALOM/UFO TECHNOLÓGIA

Adolf Hitler, a Harmadik Birodalom feje 1943 végétől egy új fegyverben látta a végső győzelem lehetőségét. Egy, a radar számára láthatatlan, körkörösen szálló repülőgépszerű építménnyel akarta visszaszerezni a náciknak Európa egét. Egy Prágában működő Skoda-gyárban, a Führer közvetlen irányítása alatt építették meg a prototípust, bár a terv eredeti kitalálóját, Andreas Epp repülőtábornokot nem engedték az építés közelébe. Az 1997-ben elhunyt egykori náci tiszt a megemlékezéseiben írt a titkos ufóprojektről: -

Hallottam, hogy Prágában a repülő korongomon dolgoznak. Dühös voltam, hogy ellopták az ötletem. Ezért odautaztam, és belopóztam a gyárba. Amit ott láttam, azt senki nem hitte el nekem: a fejem felett egy furcsa tárgy repült, de nem voltak szárnyai - írta Epp. Összesen 12 darab prototípust gyártottak le az SS megbízásából. A sugármeghajtású gépek propellerrel is működtek - nyilatkozta Henry Stevens angol repüléstörténeti kutató.

(*UFO-k a Harmadik Birodalomban*

- Tárgyilagos orosz dokumentumfilm (2006, 44 perc)

*http://docler.hu/video/334140*)


1944. 03.03. (?) EGY 33-AS NAPON-ALLATONE/AH-LAH-OH

ALLATONE (MÁSHOL: ELLATON) MENNYEI ÖSSZEJÖVETEL

Az ARK rendjének összejövetele:

Az AH és OH energiák, azaz a Fény és Sötétség duális helyzetének, a két energiapólus működése és új megértésének megvitatása

A mostani, a legnehezebb Létidő vállalása, A saját Sötét oldal, poklainak megértése és felszabadítása

Az AH+OH egyesülésének kérdése

Az 1942-es elmozdulások eredményeképp jött létre a megbeszélés

1944.- ALLATONE KONFERENCIA-ÚJ ENERGIA KERESZTSÉGE

ALLATONE= ÉN TEREMTEK, ÉN VAGYOK

Minden család energiája képviseltette magát. (PL. Tobi-wah, Michael, Raphael, Sananda és még sokan máshonnan)

A dualitás eddigi két energiájának a viszonya került megvitatásra

AH: a világos, OH: a sötét energia rezgése, most házasságra, együttműködésre készül

A Sötét oldalunk energiája, most vissza szeretne térni és újra egységbe rendeződni.

Mindnyájan (Fényhozók) ott voltunk, ilyen vagy olyan formában

A II. Világháború utáni döntések egy új irányt jelöltek ki

A RÉGI ÉS AZ ÚJ FÖLD KERÜLT MEGVITATÁSRA: vagy a befejezése, alámerülése a mostaninak, vagy újrafogalmazása

Ez a Sötétség megértése, és újraértékelése, saját poklaiknak a megértése volt, az a legnehezebb életszakasz, amiért mostra választottuk a Földi leszületésünket:

Elterveztük, hogy megleljük Istenségünket, az emlékezést: hogy kik vagyunk és az ébredést, hogy végre megértsük, a Fény és a Sötétség működését, a nagyon nehéz létidőket

AZ AH  ÉS AZ OH EGYSÉGESÜLÉSÉNEK MEGÉRTÉSE EZ EGY IGEN NAGY KIHÍVÁST JELENTŐ DOLOG

AZ AH ÉS AZ OH: A TELJESSÉG MEGTESTESÍTÉSE, nem lehet elkülöníteni az élet fogalmaitól

A Megtestesítés: minden beemelése a valóságunkba, ha visszajön, minden másként jön vissza a Most pillanatában:

CSAK LÉTEZÉS VAN ÉS NINCS JÓ ÉS ROSSZ

EZ VOLT AZ ÚJ ENERGIA KERESZTSÉGE, AMELY EGY ÚJ ENERGETIKAI VÁLTOZÁST HOZ

EGY KIEGYENSÚLYOZOTT, BIZTONSÁGOS ENERGIA, EGY TELJES MEGTESTESÜLÉSBEN

Személyiségünk valamivé válása egy illúzió volt, illúzió, hogy nekünk valamiféle személynek kell lennünk, elengedhetjük ezt a történetet, mert AZOK VAGYUNK, AKIK VAGYUNK

Az Allatone után, mindenkinek több száz mennyei segítő adatik meg, akik támogatják az energiáinkat.

(T:6:1)


A II. VILÁGHÁBORÚ VÉGÉN

A Sötétség hatalmas összeesküvői olyan tervet fejlesztettek ki, amit Hadiipari Komplexusnak hívnak.

Ez volt, amely felforgatta az USA-ról szóló ideát, és elvegyítette a Náci rezsim gonoszságával és zsarnokságával.

Elindítottak sok olyan tervet, mint az UFO álcázás.

A látszat sikerük előestéjén, eljött Anchara Szövetség békéje, és az egykori uraik az Anunnakik kihátráltak mögülük, és a Fényerők oldalára álltak.(1995)!!!

Ennek ellenére a sötét erők egy új szövetséget hoztak létre, az USA-ban és 2000-ben illegális eszközökkel megnyerték a választásokat, abban a reményben, hogy az 1995 előtti állapotba helyezik vissza magukat, de nem tudják, képtelenek már arra, hogy megváltoztassák a felemelkedés mennyei programját.

(GF:080918)

Módosítás dátuma: 2011. június 05. vasárnap, 06:21
 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 6 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!