2013. – A VÍZÖNTŐ VÁLTÁS ÉS AZ ANTHROPOCENIKUS SUGÁRZÁS 1. RÉSZ Metatron a Fény Ura által – Tyberronon keresztül PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Metatron a Fény Ura által – Tyberronon keresztül   
2013. január 31. csütörtök, 07:33

2013. – A VÍZÖNTŐ VÁLTÁS ÉS AZ ANTHROPOCENIKUS SUGÁRZÁS 1. RÉSZ

Metatron a Fény Ura által – Tyberronon keresztül

A Vízöntő Sugárzás valóban egyik alakítója a valóságotok társ-teremtésének és a Planetáris Felemelkedéseteket eredményezi. Ez úton az emberiség a Felemelkedés egyik nagyon fontos eszközét kapja most meg. Ami történni fog tehát, hogy 2013-ban, különösen a napkitörések maximuma folyamán egy javatokat szolgáló eszköz érkezik, egy hatalmas Kozmikus Plazma injekción keresztül, ami a Földre, és ami Földbe kerül. Az ionos energia több milliárd tonnányi részecskéje vetül rá a bolygótokra és ezzel egy hihetetlen energiát kaptok.”

„A Théta rezgés a bejárati ajtó az isteni-kreativitásra. A Théta állóhullámok, a koherens théta mező, nyugvó energiamezői most a rendkívüli energia-örvény-csomópontokon tömörülnek össze a bolygótokon. És ezeket a csomópontokat (szent tereiteket), mint „Teremtés Központokat”használhatjátok fel ti, mint Spirituális Vadászok, meditációs csoportosulások során, hogy megnyilvánítsátok azt, hogy egy harmonikus bolygó jöjjön létre az életetekben.”

„Amikor a koronakitörésekből származó fényplazma mezők létrehoznak egy emelkedő rezgést a bolygón, akkor az egész Föld elektromágneses áramlását érinteni fogja ez.  A tömegtudat és az emberiség paradigmája mindig befolyással van arra, hogy hogyan teremtse meg azt a saját valóságát, amelyben él, valamint azt is, hogy hiedelmei szerint mit fogad el benne valóságosnak. Mindezekre (tömegtudat, elektromágneses áramlás, hiedelmek, hitrendszerek stb.) befolyással van és lesz az a sugárzás, amely a Napból a Napszél segítségével érkezik.”

Üdvözlet Mesterek. Metatron vagyok a Fény ura és üdvözöllek bennetek a Feltétel nélküli Szeretet terében.

 

2013 van, és biztosíthatlak bennetek arról, hogy ez egy Új Nap Hajnala és valójában a Nap változásának új hajnala is egyben. Ez az Új Hajnal fogja elhozni nektek a csodálatos Új Föld koherens kristályos fényét. És mit is jelent az, hogy csodálatos?

Kedveseim, azt mondjuk nektek ismét, hogy a bolygó felemelkedésének megtörtént, és az emberiség tette lehetővé. Még ha sokan, az emberiség közül a 3. dimenziós tudatosságukkal nem is ismerik fel ezt, de a Föld valóban megváltozott, letette a záróvizsgáját, hogy egy új paradigmába érkezhessen és ezt a közöttetek élő tudósok is észrevették.

És így most beszéljünk a Vízöntő Váltásról és az Anthropocenikus sugárzásról*.

 

A tudósaitok már tisztába vannak a Föld ezen egyedülálló korszakával, amely idő során a jelenlegi biológiai életetek elkezdett kialakulni. Úgy nevezték el ezt a korszakot: Kambriumi Sugárzás. A kambriumi időszak volt az egyike annak, amikor egy hatalmas plazmikus beáramlás érkezett a Földre és ennek hatására új életformák alakultak ki a bolygón. Darwin a híres evolucionista is elismerte azt, hogy a kambriumi sugárzás volt a legnagyobb ellenérv az evolúciós elméletével szemben. És ugyanez (a plazmabeáramlás) történik most. A jelenlegi napsugárzás erőssége, 1989-ben* (lásd még az Idővonalon: Kryon) lett felpörgetve és feltöltve és majd folyamatosan folytatódni fog így a továbbiakban. Hihetetlen számú és mennyiségű koronális kitörés, kidobódás, egykor egy elképzelhetetlen sugárzással, ionokkal és elektronokkal bombázta a Földet.

 

Az ionos sugárzás teljesen felváltja az eddigi biológiátokat és megváltoztatja a DNS-eteket, azaz kevésbe sűrűk (finomabb testtel) lesztek.

 

A Föld elsődleges új energiaforrása a Napszélből érkező, hatalmas kozmikus sugárzás mely injekciói most érik el a Földet. Mi ezt Vízöntő Váltásnak fogjuk hívni, bár a csatorna inkább a geológiai szaknyelv szerinti kifejezéssel élve, mint Az Antropocenikus Sugárzásként utal erre az időszakra.*

A Gyökeres változást hozó Katalizáció

A Vízöntő Váltás kozmikus ionizációja a változások motorjaként az, ami zavarokat okozhat nektek, de ez szükséges, és jótékony szerepet játszik a Felemelkedés felé való átalakulás során. Nem kell félni, tartani ettől.

 

A sugárzás még sokkal többet fog tenni, nagyobb a jelentősége annál, mint hogy csak megrezegtesse a magnetoszférátokat, és befolyásolja lemezmozgást és az időjárást a Földön. De azért azt is hozzátehetjük ehhez, hogy az ionos behatolás, egy abszolút és alapvető katalizátora az időjárás változásnak, a szuperviharoknak és földrengéseknek és kiváltó oka a globális felmelegedésnek.

 

Többen közületek egy összeesküvés elmélet szerint kívánjátok helyre tenni az emberiség előtt megjelenő időjárás változásokat. Azt mondjuk nektek, hogy egyszerűen ez nem igaz. Milliárd tonnányi fényplazma bombázza már a Földet az elmúlt két évtized óta* (1994. lásd Idővonalban) és ez sokkal jelentősebb és nagyobb hatású, mint bármikor az írott történelemben. Azt gondolni, hogy a bolygó időjárásának megváltozását egy viszonylagos kis mértékű légköri felmelegítését, az úgynevezett „HAARP” okozza, ez így logikátlan. Egyszerűen erre nincs technológia. A felmelegedést a Szoláris Plazma hozza létre. Ez az ami változást hoz létre a Földön és a korábbi biológiai változást is ez okozta abban a korban, amit Kambriumi Sugárzásnak nevezhetnétek.

 

Azt mondjuk nektek, hogy az ionos sugárzás bekapcsolódása is hatással lesz a biológiátokra. Ez lesz a katalizátora annak, amelyben, mint szén alapú létezőkből szilícium (kovasav) alapú lényekké változtok át.

 

A DNS és az Új Életformák

 

A Vízöntő Váltás vagy Antropocenikus Sugárzás egy újfajta életet fog hozni, ugyanúgy ahogy ez megtörtént és okozta a Kambriumi Sugárzást, mintegy 580 millió évvel ezelőtt.

 

Ami történik az nem példanélküli, bár nincs feljegyzés róla, és még nem tisztázott (tudományos szempontból). Az különbözteti meg a jelenlegi sugárzás beáramlást a korábbitól, hogy a mostani egy együtt élő kapcsolatot hoz létre az élőformák és a Kristályos (Felemelkedési) Háló tekintetében. (A 2012-es ablak következtében)

 

Magasabb dimenzionális életformák válnak így láthatóvá. Ezek az új életformák megjelenése a Földön csupán annyit jelent, hogy sokkal láthatóbb, „kézzelfoghatóak” lesznek, mint eddig, melyekre annyit hivatkoztak már néhányan a ti vallásos szövegeitekben. Az őseitek leírtak néhány szent gondolatot arról, hogy az élet 3 formából alakult ki: Így az Agyag/Sár (a Föld biológiája), a Tűz (az elektromosság dévikus forma) és a Fény (az angyali forma).

 

Most sokkal jobban elérhetővé válik számotokra a Vízöntő Kozmikus Sugárzáson és a 144-es Kristályos Hálón belül a párhuzamos dimenziókkal való együttlét alapján. Ezeknek a lényeknek az életformáit ezekben a dimenziókban úgy is meghatározhatnátok, mint akik, bio-plazmatikus, elektromos és fotonikus lényekként léteznek. Vajon a bibliátok nem úgy hivatkozott rájuk, mint azok az Angyalok, akik Fénylényként léteznek?

 

Bizonyos Fénygömb-szerű lények, mint a villám-koboldok, elvenek (tündék) és a fotonikus „medúzák” valóban más dimenziók tudatos életformái, akiknek a megjelenése egyre gyakrabban kezdetek megjelenni az elmúlt felgyorsuló éveitekben. Néhány ilyen közülük, már kommunikál is veletek, különböző módokon, beleértve a gabonaköröket is.

 

A fejlett földönkívüli lények nem fizikai megjelenésben léteznek.

 

Az Energia Beáradás és a Teremtés

Két évvel az 1987-es Harmonikus Közelítés (Harmonikus Konvergencia) után, 1989-ben*, egy hatalmas mágneses vihar bombázta a Földet és több milliárdnyi tonna, töltéssel rendelkező plazmával érkezett meg.

 

A tudósaitok és a geofizikusok feljegyezték ennek a hatását. Több mint 200 napkitörés, 36 koronális kitörés, kidobódás történt egy kéthetes időszak alatt. Ezek közül tizenegy eset volt úgynevezett X-osztályú kitörés. A Föld auráját nézve, a magnetoszféráját mintegy a szokásosnál felére lapította be és egy olyasvalami alak jelent meg rajta, mint egy kozmikus medúza.

 

Ez a nagy mágneses vihar, jelentős károkat okozott. A NASA nem tudta követni az űrobjektumait és a nagyon érzékeny számítógépes rendszerek is összeomlottak, az olajfúrók megálltak munka közben, a globális helyhatározó eszközök nem működtek, az iránytűk összezavarodtak, az elektromos hálózatok egy rövid időre leálltak, így milliók maradtak áram nélkül, Kanadában és az USA-ban. A MIR űrállomást elhagyták a lakói.

 

És az energia-beáramlás folytatódott. A legnagyobb napkitörésre, mint amit lejegyeztek, 2001-ben* került sor, majd ezt követően, 2003-ban 150 viharos napja volt a Napnak. Az elmúlt két évtizedben sokkal több X-osztályú napkitörésre került sor, mint bármikor a leírt történelem folyamán.

 

Mindezek szokatlan fényjelenségekkel jártak. Rendkívül ritka vörös színben játszó sarki fényjelenségeket, jegyeztek fel, melyek nappal is észlelhetők voltak. Különleges jelenségként írták le a „fénymedúza” alakzatnak tűnő fényvillanásokat, fénybuborékszerű villám-manókról, tündékről számoltak be, melyek gyakrabban tűntek fel, mint valaha. Gabonakörök közül már sokkal összetettebbek jelentek meg, tervezettebbek és könnyebben megkülönböztethetők, mint az állítólagos „emberalkotta” formákban.

 

A 6:1-es ionos-kationos arány megnyitja a Tobozmirigyet

 

A megdöbbentő erősségű ionikus beáramlással, dimenzionális változások kezdődtek el együtt szinergiában a Kristályos Hálóval. Az új ionos rezonancia lehetővé teszi azt nektek, hogy sokkal jobban megnyílhasson a tobozmirigyetek.

Tudósaitok már egy ideje tisztában vannak azzal, hogy időnként a mágneses rezonancia aránya megváltozik, és ez hatással van az emberi tudatosságra. Mesmer a híres francia tudós volt az első, aki belebotlott véletlenül ebbe a tudásba. Azt találta, hogy erős anionos (mágneses) mező hatására a vizsgálati alanyok, személyek, képessé váltak egy hihetetlen tudatosságállapot elérésére, ami megkönnyítette a kommunikációjukat az „Egyetemes Elmével”. Mi azt mondjuk nektek, hogy az ionizációs indukciós eljárással, ez a folyamat megnyitja a Tobozmirigyet.

Az őshonos, természeti népeket gyakran kifejezetten vonzották az olyan területek, amelyek „úgynevezett Szent Területek, mert felfedezték azt, hogy sokkal könnyebben jelennek meg a látomásaik bizonyos erőpontokon. Ennek az oka, hogy az ásványi és kristályos (tellurikus) mezők energiái során, a ritkán előforduló és különleges helyszíneken létrejöhetnek olyan ionizációs arányváltozások, amelyek különböznek más helyek arányosságától, és ez lehetővé teszi a Tobozmirigy megnyílását.

 

A legfrissebb vizsgálatok szerint, néhány egyetemi kutató rájött, felfedezte azt, hogy egy ionizációs generátorra végrehajtott anionos arány, 6: 1 megváltoztatásával arányban a kationokkal, folyamat alatt a vizsgálati alanyok, személyek „testen kívüli” élményeket éltek át. S mindez ennek az indukciónak volt köszönhető, amely alatt megnyílt a Tobozmirigyük.

 

Az Arányszámváltás és a Théta rezgéssel való teremtés

A Napkitörések hatása által az anionokkal bombázott bolygótokon az ionos arányszám megváltozik, és ez az arányváltozás következményeként az ionos változás átkerül, és együtt dolgozik a Kristályos Mezővel, amely kehtővé teszi a tudatosságotok, és sőt a biológiátok megváltozását is. A tudósaitok és a biológusaitok már egyre inkább tisztában vannak. A legfrissebb „Emberi Genom” kutatások eredményei azt állítják, hogy az emberi DNS nemcsak a környezeti hatások, átalakulások során változik meg, hanem a kulturális „programon” alapuló hiedelmei is megváltoztathatják. Tavaly egy megdöbbentő eredményt hozó kísérletre került sor, amely elképesztette a tudósaitokat is. Ez egy új lehetőséget nyitott a tudományos kutatások módszerében, amit egy hivatásos akadémikus, Nobel-díjas tudós, nevezetesen Dr. Luc Montagnier végzett el. Két hermetikusan lezárt kémcső közül egyikbe, egy DNS darabkát, a másikban csupán tiszta desztillált vizet helyeztek el, egymás mellett. Mindkettőt körülvették egy 7 Hz-es elektromágneses térrel. A vizsgálat során a DNS darabka teleportálódott spontán módon a desztillált vizes kémcsőbe. A tesztet megismételték egy 7 Hz nélküli mezőben, de ott teleportációra nem került sor.

Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy az élet kódja az „Egyesült Harmonikus Mező” által kódolt, és így létrehozható az élet egy théta koherens rezgéssel.

Vegyétek ezt tudomásul. Tanulmányozzátok a théta és delta rezgések arányait, rezonanciális szintjeit. Nagyon fontos megjegyezni azt, hogy azonnali teremtés történik a koherens théta mezőben.

Az objektív, tárgyi világban (fizikai világ) ahogy látjátok, minden véges tudatosságúnak látszik, de amíg nem vagytok fenn a jelenben, minden véletlenszerűnek látszik benne, így az emberiség nem ismeri fel, vagy még nem sajátította el az isteni potenciálját és annak tudását.

Gondolatokkal és képekkel valóban létre lehet hozni egy új világot, a Béke, a Harmónia, Szeretet Világát. A koherens Théta kristályos rezgésen létrejövő gondolat, harmonikusan felhasználható a fizikai valóságban teremtéssé, és így az fizikai ténnyé válhat. Felemelkedésetek azt jelenti, ahogy az emberiség mentálisan képessé válik arra, hogy fizikaiba nyilvánítsa meg, fordítsa át a gondolatait, a théta-koherens állapot frekvenciája alapján.

 

Megnyílás a Théta Koherenciára

Az emberiség, a jelenlegi kultúrája szerint, nagy jelentőséget tulajdonít a tudatosság Béta frekvenciális állapotának. Ideje van most viszont annak, hogy másfajta tudatossági frekvenciákról is lerántsuk a leplet. Itt az ideje, hogy a valóságotok társ-teremtésében használni tudjátok a Théta Rezgés állapotát. A Vízöntő Sugárzás valóban egyik alakítója a valóságotok társ-teremtésének és a Planetáris Felemelkedéseteket eredményezi. Ez úton az emberiség a Felemelkedés egyik nagyon fontos eszközét kapja most meg. Ami történni fog tehát, hogy 2013-ban, különösen a napkitörések maximuma folyamán egy javatokat szolgáló eszköz érkezik, egy hatalmas Kozmikus Plazma injekción keresztül, ami a Földre, és ami Földbe kerül. Az ionos energia több milliárd tonnányi részecskéje vetül rá a bolygótokra és ezzel egy hihetetlen energiát kaptok.

Az asztrofizikusok tudatában vannak a fényplazma sugárhajtással való érkezésének, amely az elmúlt években körülcikázta a Földet. Ez a plazmafolyam nemcsak megváltoztatta az ionos arányt, hanem ugyancsak hatással van így a théta koherens mezőre. A Théta rezgés a bejárati ajtó az isteni-kreativitásra. A Théta állóhullámok, a koherens théta mező, nyugvó energiamezői most a rendkívüli energia-örvény-csomópontokon tömörülnek össze a bolygótokon. És ezeket a csomópontokat (szent tereiteket), mint „Teremtés Központokat”használhatjátok fel ti, mint Spirituális Vadászok, meditációs csoportosulások során, hogy megnyilvánítsátok azt, hogy egy harmonikus bolygó jöjjön létre az életetekben.

Bolygótok teste már feltöltődött a plazmikus mezőből. A közvetlenül beáramló napsugárzás, exponenciálisan növeli befolyását és felerősíti a kölcsönhatását, mind a Föld, mind az emberiség tekintetében. Tudósaitoknak már rendelkezésére állnak olyan adatok, melyek mélyebb betekintést engednek a Föld életébe beköszönő kozmikus változásokba és így már megvizsgálhatják annak mértékét és szerepét. Azt mondhatjuk nektek, hogy nemcsak ezek változása van hatással a Föld egészére a magvától kezdve az atmoszféráján át a magnetoszférájára is. De ezzel még nincs megállás. Az ionos frekvenciaváltozás az emberiség gondolkodásmódjára is jelentős hatással van, és másképp fog a gondolkodásotok működni. A fentiek mind biztosítani fogják azt, hogy hozzáférjetek a magasabb dimenziók kapcsolóihoz.

 

Hogy működik ez?

Ahogy az energia megérkezik a Nap koronakitöréseiből, az felszívódik, beszivárog a bolygó tektonikus lemezeibe és megemeli a Föld vibrációs rezonanciáját az egész bolygó körül és az így fog egy energia emelkedettségben működni. Különös energiahatással és erősséggel fog viszont rendelkezni bizonyos erőcsomópontokon, Szent Helyeken, és különösen ott ahol geometrikus kristályos mezők terülnek el. Ezek a változások a kozmikus sugárzáson keresztül érkeznek meg a Föld erőcsomópontjaiba. Amikor a koronakitörésekből származó fényplazma mezők létrehoznak egy emelkedő rezgést a bolygón, akkor az egész Föld elektromágneses áramlását érinteni fogja ez.  A tömegtudat és az emberiség paradigmája mindig befolyással van arra, hogy hogyan teremtse meg azt a saját valóságát, amelyben él, valamint azt is, hogy hiedelmei szerint mit fogad el benne valóságosnak. Mindezekre (tömegtudat, elektromágneses áramlás, hiedelmek, hitrendszerek stb.) befolyással van és lesz az a sugárzás, amely a Napból a Napszél segítségével érkezik.

Az első rész összefoglalása:

A Plazmikus Váltás Hatásai:

Az ionos arány megváltozása lehetővé teszi azt, hogy sokkal könnyebben kerülhessetek a Théta tudatossági (teremtő) állapotba.

Lehetővé teszi a Tobozmirigy könnyebb megnyílását.

A megnyilvánítás Teremtői Egyensúlyának eléréséhez különböző eszközök fognak megjelenni.

A DNS szintű változás és a Biológiai Átalakulás katalizációjának eredményeként, a Szilícium Kristályos biológiába való váltás megtörténik (Kvarc és szilícium oxid alapú biológiába vált át a szénalapú biológia)

 

A Kristályos Háló és a Plazmikus Váltás hatásainak összefüggései:

Segítik a többdimenziós bolygó szintjére való kiterjedést.

Lehetővé tesznek egy nagyobb mértékű hozzáférést a multidimenzionalitáshoz (fotonikus és plazmikus élet és életformákkal való együttműködés)

Kulcsszerepük van a még kívánatos földmozgások kiváltásában.

A Koherens Fény beáramlásának felgyorsulásában van szerepük.

Kulcsszerepük van az Új Égbolt kialakulásában.

A rezgések felerősítése a bolygó erőcsomópontjain, szent helyein, örvénykapuinál.

Az Emberiség olyan képességeinek megerősítésében is van jelentősége, amely segítségével létre tud hozni egy szereteten alapuló Új Földet.

Kedveseim, azt mondjuk nektek ismét, hogy a bolygó felemelkedését ti tettétek lehetővé, nélkületek nem történhetett meg volna. Még ha sok ember nem is ismeri ezt el a 3. dimenziós tudatosságával, a Föld valóban megváltozott és letette a záróvizsgáját, és egy új paradigmába léphetett. Tehát így itt van az ideje annak, hogy elengedjétek a félelmetek régi energiáját. A mi üzenetünk az Istenségetekről szólnak és elmondani nektek azt pontosan az igazságot most is, hogy a bolygó az Új Föld Első Évébe lépett át. A felgyorsult időben valójában az emberiség is követni fogja a Földet a Felemelkedésébe. Ti nagyon jó úton haladtok azon, hogy ez megtörténjen.

 

A keresőknek ebben az új korszakban az lehetne a rájuk háruló feladatuk, hogy a Kristályos Harmónia kiterjesztéséért, közvetítsék magukból az örömöt és a Fényt, így a Szellemiség Fényének minden fotonja közvetlenül felerősödik. És ez sokkal gyakrabban meg is fog történni az Új Energiában. Így a teremtő erőtök megerősödésével, egy újfajta jótéteménnyel bírtok majd e szerepetek vállalása során.

 

A Fény útját járva, közületek sokan arról vitáznak, hogy minden okkal történik körülöttetek, és gyakran arra a következtetésre jutnak páran, hogy minden, ami történik, az azt jelenti, hogy úgy történik meg, „minden úgy van, ahogy annak lennie kell”.

 

Mi azt mondjuk nektek egy magasabb nézőpontból, hogy minden egy magasabb megértésből vezet el ide, onnan származik, de a „Föld Egyeteme” kifejezetten a felelősséggel való teremtés tanulmányait jelenti. Ebben az egyetemben a tanítást vezető tanár, az ok és okozat doktora, és ez a doktor a hívásotokra a házhoz jön.

 

Ha minden a magasabb rendű utasításokból történne, „élesben és azonnal, felülről egy szemvillanás alatt”, akkor nem lenne szükség a reinkarnáció tanulási és fejlődési ciklusaira. Tehát van egy bonyolultabb, kanyarokkal, kitérőkkel átívelő tanulási folyamot, és vannak a tanulók, és mindez lehetővé teszi azt, hogy elsajátítsátok a tanulmányaitokat, és azt is, hogy megismételhetők is lehessenek. Az emberiségnek továbbra is járnia kell ezen a tanfolyamon addig, amíg el nem sajátítja a felelősséggel való teremtés tanulmányait.

 

Nem minden cselekedet, nem minden választás megy át a vizsgateszteken.

2013 és az azon túli új mátrixotokban sokkal sűrítettebb és koncentráltabb követelményrendszer szerinti tanulmányok állnak az emberiség rendelkezésére. Az érettségi vizsgátok letétele viszont sokkal több tettet követel tőletek, hogy előrehaladhassatok az életetek rendje szerint.

 

Elérkezett tehát az az idő, hogy a társ-teremtésre összpontosítsátok figyelmeteket. Azt mondjuk nektek, hogy mind az egyéni, személyes és mind a közösségi, csoportos szinteken a koherens (a mindenség fényének rezgésével egyező) gondolkodással lehet megváltoztatni a bolygótok valóságát, és meg is fogjátok ezt tenni. De meg kell azt is értenetek, hogy a leghatásosabb teremtői megnyilvánítás legnagyobb potenciáljai, lehetőségei, nem a 3. dimenziós gondolkodás szerint található meg, mert az a magasabb dimenziós elmétek frekvenciáján alapszik.

 

Olyan sok teendő van, még amit a jelenlegi felfogásotokon, meg kell változtatni. Szóval, ha továbbra is a 3. dimenziós sík csapdái szerint alkalmazzátok a gondolataitokat, beleértve a kapzsiságot, az embertelen bánásmódot az embertársaitokkal szemben, és a szereteten kívül keresitek hatalmatokat, akkor ez nem fog menni!

 

2013-ban elkezdhetitek egyesíteni és létrehozni az Új Harmonikus Földet. Erőfeszítéseitekre van szükség, mert a harsona erre hív bennetek!

Metatron Vagyok és megosztom veletek ezeket az igazságokat!

Szeretve Vagytok!

 

És ez így van…és ez így van.

 

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

Forrás:

http://spiritlibrary.com/earth-keeper/2013-the-aquarian-shift-anthropocene-radiation-pt-1?utm_source=Spirit+Library+Updates&utm_campaign=2c3a0519a6-Weekly_Update&utm_medium=email

 

 

 

Megjegyzések és jegyzetek

(ezek nem részei az eredeti közvetítésnek!)

Koherens fény: A Teremtő teljes multidimenzionális fényrezgése, amelyből 4-12 dimenziós tudatossági állapot rezgés szerint annyi hasznosítható társteremtésünkre, amilyen rezgésállapot szinten vagyunk.

Antropocenikus: egy geológiai kifejezés arra nézve, hogy az emberiség tevékenysége milyen mértékben gyakorol hatást a Föld ökoszisztémájára. A geológiai feltételek és folyamatok megváltoztatása pl: erózió, gyarmatosítás, urbanizáció, globális felmelegedés stb.

Megjegyzés: ·  napflerek egyértelmű előjel nélkül, váratlanul lépnek fel - igaz néhány megfigyelés utalhat a várható jelenségre, amelyek általában nagy napfolthoz, aktív területhez kapcsolódnak. A jelenség elején protonok lökődnek ki a fénysebességnek közel harmadával csillagunkról, ezeket néhány perccel később kisebb energiájú részecskék követik. A jelenség során intenzív röntgensugárzás is fellép, ennek van a legkellemetlenebb hatása bolygónkra, a légkörben főleg az ionoszférát befolyásolja (ionoszférának nevezzük a felsőlégkör körülbelül 80 és 600 kilométer közötti tartományát, ahol a kis gázsűrűség miatt tartósan tudnak töltött állapotban maradni a részecskék, erősen befolyásolva a rádióhullámok haladását).

  • A koronakitörések keretében több milliárd tonnányi anyag hagyhatja el csillagunkat a fénysebességnek közel 1 százalékával. Ezek a felhők szerencsétlen esetben 1-3 nap alatt elérik és eltalálják bolygónkat. Itt a magnetoszférának ütköznek, és a Föld mágneses terével kölcsönhatásba lépve változatos, kellemetlen és egyben tartósabb következményeket okozhatnak, mint a napflerek.

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20110814-napfler-es-koronakitores-a-naptevekenyseg-radiozavarokat-hibas-gps-uzemelest.html

 

Például egy 1989 végén jelentkező napkitörés nyomán a Mir űrállomáson mindössze néhány óra alatt egy teljes évi sugárzásmennyiséget kaptak az asztronauták.

Az Egyesült Államok nagy területű elektromos hálózatában már több alkalommal is támadt probléma emiatt, a legsúlyosabb formában 1859-ben, 1921-ben, 1989-ben és 2003-ban jelentkezett. Az ionszférában fellépő zavarokat antennákhoz hasonlóan “átveszik” a földfelszíni elektromos kábelek, és áram generálódik bennük. A fő veszély a nagyfeszültségű átalakító transzformátoroknál jelentkezik. Az ionoszférikus áramok intenzitása és iránya a geomágneses viharok idején erősen váltakozik, ami változó áramokat kelt a távvezetékben, ez pedig a transzformátorokban igen nagy töltéshalmozódást eredményez, ami pedig hibás üzemeléshez és túlhevüléséhez vezet. A túlterhelt transzformátorok zárlatot okozhatnak, és egyes vezetékek kieshetnek a szolgáltatásból, áramkimaradást létrehozva. Emellett a transzformátorok tönkremennek, ami komoly anyagi kárral jár.

A legnagyobb geomágneses zavar és ettől az elektromos rendszerben fellépő probléma 1989. március 13-án történt. Három nappal korábban figyeltek meg egy napkitörést, amely átmenetileg kommunikációs zavarokkal járt a rádióadásokban, a fent említett ionoszféra-zavarok révén. A fő probléma azonban akkor jelentkezett, amikor a robbanáshoz kapcsolódó koronakitörés is elérte a Földet. Az elektromos energiaellátó vezetékek hálózatában indukált áramok és feszültségkülönbségek miatt Quebec tartományban 6 millió ember maradt áram nélkül 9 órán keresztül.

Csak a szerencsén múlott, hogy Észak-Amerikára korlátozódott a probléma. Az Egyesült Királyságban két transzformátort tett tönkre ez a mágneses vihar. Ugyanekkor néhány műholddal több órára elveszett a kapcsolat. A TDRS-1 műhold például 250 olyan nagy-energiájú részecske beütését érzékelte, amelyek károsíthatták elektronikus berendezéseit. Az akkor a Föld-körüli pályán tartózkodó Discovery űrrepülőgép egyik hidrogéncellájában átmenetileg abnormálisan magas belső nyomás jelentkezett, ami nyom nélkül megszűnt a jelenség után.

http://patacsipilvax.hu/2012/03/07/a-hetfoinel-is-erosebb-kitores-a-napon/

 

AGYHULLÁMOK FREKVENCIÁI - DIMENZIÓS AGYÁLLAPOTOK

Béta:   ébrenléti tudat, 3 D-s létezés

Alfa:    könnyű meditáció: kreatív cselekvés, imádkozás

Théta:             mély meditáció

Gamma:         alvás, hipnózis mély szakasza

3 Dimenziós Agyállapot: béta állapot

5. Dimenziós Agyállapot: Béta/Alfa/Théta közötti mozgás

6.-9. Dimenziós Agyállapot a Deltától a Gamma szintig: álomállapotban a tudat ébrenléti állapotba kerül

(SCH:05.02.12) Celia Fenn-Mihály Ark

Forrás:

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=138:az-uj-tudatossag-koenyvei-a-ak&catid=51:lelki-ismeretek&Itemid=80

 

AZ AGYUNK HULLÁMAI

Az agyunk elektromechanikus szerv, amelynek elektromosságát agyhullámokban mérik. Az agyhullámokat 4 csoportba lehet sorolni, alfa, béta, théta és delta. Érdekes, hogy a leggyorsabb agyhullámok felelősek a legalacsonyabb frekvenciájú tudatosságért, míg a leglassúbb agyhullámok a legmagasabb frekvenciájú, kiterjedtebb tudatossággal hozhatóak összefüggésbe.

 

BÉTA (13-40 Hz között): tökéletes ébrenléti állapot, az agyhullámok leggyorsabbika, amikor az agy mentális tevékenységet végez.

 

ALFA (8-13 Hz között): ezek az agyhullámok lassabbak és akkor jelennek meg, amikor relaxált állapotban vagyunk, de nem érzünk bágyadtságot, csupán minden erőfeszítés nélküli éberséget. Nyugalmi állapot, könnyű meditáció, tűnődés, álmodozás, hipnózis, kreatív vizualizáció, séta a természetben, művészi és intuitív folyamatok, pihenés és még sportolás közben is ezt érezhetjük.

 

THÉTA (4-8 HZ között) ezek lassú agyhullámok, az alvás első fázisához, az álmodáshoz, a meditáció mélyebb szintjéhez, az ihletett kreativitáshoz, a fantáziáláshoz, a fokozott emlékezéshez és az intuitív észlelés misztikus állapotához kötődnek. Lehet transzszerű állapot, amikor elveszítjük időérzékünket és a gondolatok és víziók szabadon bukkannak felszínre az agyunkban.

 

DELTA (1/2 -4 között) ezek az agyhullámok nagyon lassúak és mélyalvás közben vagy mély transzban keletkeznek. Ekkor működik legmagasabb fokon az öngyógyítás és a kapcsolatfelvétel szellemi énünkkel és a Forrással. Érdekesség, hogy a szívünk ugyanolyan elektromágneses rezgési mintát mutat, mint a delta- agyhullámok.

http://rejtelyekszigete.blogger.hu/2011/07/04/az-emberi-elet-ertelme-2012-a-metamorfozis-eve

 

Az agyhullámok összefüggésben állnak a tudatállapotunkkal. Az anyag energiafrekvenciáinak a tudatban is megvannak a maguk megfelelői. A biofeedback foglalkozásokon látszik a leginkább, amikor a különböző agyhullámok egyedi élményeket és ismeretszerzési módokat teremtenek.

Alfa, théta, delta állapotban nyitottabbá és befogadottabbá válunk az információk rejtettebb formáira, az emlékezet, a szimbolizmus és az éleslátás mélyebb szintjeire jutunk. Ilyenkor az éber állapotban (béta) meg szokott rettegés és félelem nélkül tudunk a tudatalattinkba rejtőző dolgainkkal foglalkozni.(ÉN: és ilyenkor vagyunk képesek eggyé válni a TUDATTAL, Istennel és képesek vagyunk olvasni az Akasha krónikában). Ekkor kibontakozik előttünk valódi ÉNünk. Az ego haldokolni kezd és a szellemi énünk veszi át a helyét, az irányítást.

A DELTA állapotban úgy érezzük, mintha kiléptünk volna a testünkből, én-tudatunk kitágul, egyetemessé válik. Tér és idő megszűnik, könnyedén közlekedünk a tudati dimenziók között. A deltát a látók sokvilág-kvantumvalóságának is nevezhetjük, amelyben az összes párhuzamos világegyetem együtt van jelen."

 

 

A KOZMIKUS/ISTENI ESEMÉNYEKRŐL AZ IDŐVONAL ALAPJÁN

 

 

*1989 IDŐVONALBÓL:

1989. ASZTROLÓGIAI HÁZAK MÁGNESES VÁLTOZÁSAI- KRYON ÉRKEZÉSE- A FÖLD REZGÉSSZINTJÉNEK MEGEMELKEDÉSE- IDŐJÁRÁSMINTÁK VÁLTOZÁSAI- A PLÚTÓ NAPKÖZELBEN-HATALMAS NAPKITÖRÉS- A BOLYGÓ MÁGNESES RÁCSAINAK VÁLTOZÁSA MEGKEZDŐDÖTT

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=140:idvonal-1988-1989&catid=43:1987-1998&Itemid=71

 

* 1994 IDŐVONALBÓL:

1994.04.23. A 12:12 ENERGIÁINAK AKTIVÁLÓDÁSA /A FÜGGETLENEDÉS NAPJA.

A 12:12 METAFORÁJA: A FÁKLYA ÁTADÁSA. - AZ EMBERISÉG FELELŐSSÉGVÁLLALÁSA.-A BOLYGÓ TELJES EGÉSZÉBEN AZ EMBER BIRTOKÁBA KERÜLT- A SHOEMAKER-LEVY ÜSTÖKÖS BECSAPÓDOTT A JUPITERBE- A NAP MÁGNESES SARKAIN MEGSZŰNT A MÁGNESES KÜLÖNBSÉG

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=142:idvonal-1993-1996&catid=43:1987-1998&Itemid=71

 

*2001 IDŐVONALBÓL: - A DUALITÁS UTOLSÓ ÉVE- A FÖLD VÉGE HELYETT A KRISZTUSI/KRISTÁLY ENERGIÁK VISSZATÉRNEK A FÖLDRE- A NAP MÁGNESES POLARITÁSVÁLTÁSÁNAK ELŐKÉSZÜLETE- A KIEGYENSÚLYOZOTT NŐI/FÉRFI ENERGIA VISSZATÉRÉSE A BOLYGÓRA- A FÖLDÖN VALAHA ÉLT MESTEREK MIND MEGJELENTEK A FÖLD RÁCSÁNÁL ÉS EGGYÉ VÁLTAK EGY MAGASABB  SZINTEN

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=117:idvonal-2001januar-augusztus&catid=44:1999-2005&Itemid=73

 

*2003 IDŐVONALBÓL:

2003.10.23-24./30. RENDKÍVÜLI ERŐS NAPKITÖRÉSEK JELENTKEZTEK

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=152:idvonal-2003&catid=44:1999-2005&Itemid=73

Szerkesztette és összeállította: Nász János/Földicsillagok

 

 

 

 

 

 

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 3 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!